2014. március 9., vasárnap

Reedsee, áfonyagyűjtő túra
2013. 10. 7 – 8
Gasteinertal


A vad hegyek, hatalmas erdőségek romantikája. Szűk kanyonok, a mélyükben rohanó víz, vízesések, szakadékok, barlangok, égig érő fenyvesek alatt a rejtélyes félhomály. Image
Image
 Óriási sziklafalak alatt tekergő csapásokon nagyon kicsinek , elveszetnek érzi magát az ember.  A Havasok, az almok dús legelői mint valami giccses festmény. Pedig ez valóság. Ki ne gondolná, húúú itt kellene élni. Élni az erdőt. Image
Igen, de miből is tudnánk itt megélni.
Augusztus végén költöztem a Gasteiner völgy felső végében megbúvó kicsiny faluba az 1100m felett fekvő Böcksteinbe.  Nagyságára jellemző, hogy csak egy üzlete volt, egy trafik, de már azt is bezárták. A Gasteirnel tal menti hegyekben túráztam szeptember és október hónapokban.
Lent a völgyben, a folyófenéken  pisztrángok  fekszenek, de azért nem annyian,hogy kiszorítanák a mederből a vizet.
 Október végéig 16 túrát tettem ezen a tájon. Ez idő alatt mivel találkoztam.
Bőgési időben hallottam a bikákat, egyet meg is pillantottam. Zergét , őzet, disznót nem láttam, csak nyomokat, dagonyát. Egy Havasi fajdot, egy mormotát, egy keresztes viperát, pár gyilkot,  énekes madár is kevés, és úgy általában véve kevés az élővilág.  Fenyő szajkót, havasi varjút, hollót, mindig láttam. Szokatlan a zergék távolmaradása, márhogy itt egyet sem láttam. Más hegyvidékek hasonló adottságú helyein az év minden szákában találkoztam zergékkel. Egy ízben alig 4m ről nézett le rám,  egy másikat láttam amint a gidáját szoptatja de gyakori volt a 20m től nem nagyobb távolság.z a terület a Hohe Tauern Nemzeti Park területén fekszik, és részben a belső magterületen.
A növények is az élővilág részei. Mi ehetőt találtam. Az én hibám  hogy nem ismerek minden gombát. Néha 1- 1 vargánya, pöfeteg került elém az ismert ehetők közül. Gyakori látvány a szép színes légyölő galóca.
Az áfonya és a vörös áfonya gyakori de az év csak kis részében ( 2-3 hétig) gyűjthető éretten. Az áfonya lekvár fínom csemege, a vörös áfonya a kesernyés fanyar zamatával pedig a  húsok mellett tesz jó szolgálatot.
Vettem  6, tetővel zárható müanyag dobozt, melyek egymás mellett, és felett is jól elférnek a hátizsákban, a több napra szükséges  felszerelés mellett. Itt az Alpokban szokásommá vált hogy egyetlen napra is úgy indulok el, hogy szükség esetén 2-3 napig is jól ellehessek.( napi 1-2 zacskós leves,  pár dk. Rizs, 2-3 szelet müzli, kokuszos csoki 2 l víz. )
Bad Gasteinnél ( 1000m ) egy kis völgy a Kötschachtal fúrja be magát oldalt a magas hegyek közé. A völgy bejáratánál a Grüne Baum  Hotel (1066m) a hozzá tartozó gazdasággal. Pár lakóház, egy láncfűrésszel dolgozó faszobrász. Megnézem a szobrait, majd a kocsi úton, a kanyargós Kötschachbach (patak ) mentén haladok tovább. Fák takarásában az egyik kanyar után tűnik elém a Himmelwand (égifal ) hütte. Egy kis uzsonnázó hely. Nincs türelmem megálni. Itt még sátálókkal is találkozni, engem vár a „vadon „
Egy tisztás szélén megállok egy táblánál, olvasom:
1996. 11.12.- én egy Föhnsturm, 200km/h
(Föhn : az Alpok északi oldalán leszálló meleg levegő.   Sturm : vihar)
 erősségű szélvihar az itt álló 150 éves öreg fákat, gyufaszál módjára törte ketté. Az a meglepő, hogy az erdővel borított völgy, egy kis részére csapott le. 
Félóra multán elérkezek egy keskeny gyalog fahídhoz, mely az úttól jobbra   sebesen rohanó patak fölött segíti az átjutást. A túloldalon már csak egy csapás vezet tovább. Még néhány száz méteren át a patakot követem, de már a túloldalon. Egy hirtelen jobbkanyarral az ösvény meredekké változik (1117m).
A Reedsee (1831m ) érintésével a Palfner Scharte  – n (2321 m) visz az ösvény át a hegyen. Négy nappal korábban ugyanitt mentem végig, tovább a hágón át, és úgy haza.
Akkor láttam hogy sok áfonya van a tó környékén,  egy üveggel szedtem. Most ez vezérelte lépteim megint erre.
Még 700m szint van hátra a tó partig ami  két órányi út, illetve több lesz, mert már előbb is tudok gyüjteni.Ezen a szinten még erdő borítja a hegyoldalt.
Reggeli induláskor még csípős az idő. A meredek szakaszra érve már kimelegszik az ember, a nap felkeltével a levegő is melegszik. De ha a vándor egyre feljebb megy megint hülni kezd a levegő, amint közeledik a hóhatár felé. Azonban szélcsendes napos időben, egy szál póló is elegendő. A hó vakítva veri vissza a nap melegítő sugarait. Kötelező viselet a gleccser szeműveg és az 50+ os faktorú naptej, órák alatt hóvakságot lehet kapni, ami napokig tartó szemfájással jár. Naptej nélkül pedig a fedetlen börfelületen égési sérülések. Láttam már ilyet, vörös volt mint a főtt rák. Én nem kenem az arcomat, kezemet, már megszoktam. Három telet töltöttem a hómezőkön. Ugyanis télen a sípályákon dolgozom. A kevés szabadnapomon, pedig szintén sielek, sítúrázom, néha hótalpazok is. Ezeken merengek, csodálom a minden méteren változó tájat. Valamiféle mámor, részegség tölt el. Mosolygok, meglelem a lelki békémet. Nem tudok betelni a látvánnyal. Minden alkalom, mintha az első lenne.

Hitetlenkedve bámulom a sziklákról felnövő fenyőket, ahogy megkapaszkodnak gyökereikkel a repedésekben, a semmi talajon. A Sűrű, alacsony aljnövényzet befedi a talalajt, itt – ott egy egy kis virág nyílik. Hopp egy áfonya. Mirelitt kemény. Az éjjel megfagyott és még nem olvadt fel. Kiérve a fagyzugból már finom érett és nem fagyott szemekkel tömöm magam.
 A hátizsákot le sem teszem, így is kényelmes. A  meredeken felefelé kapaszkodva nem kell sokat hajolni hogy csipegessem a sötétkék mannát. Már olyan mennyiségben van körülöttem hogy megállok, lepakolok. Elő a gyüjtő dobozt. Általában olyan kemények a szemek, hogy nem nyomodnának össze, nem folyna ki a levük zacskóban sem. Biztosabb a doboz, pláne, hogy leghamarabb is csak holnap akarok haza menni.
Lassan telik a doboz. Nem nézek tükörbe, de így is tudom, hogy a szám is szépen kékül, úgy mint a kezem. Hétágra süt a nap. Tekingetek felfelé, közeledik e már a „plató” . Az első doboz telve. És már fent is vagyok, egy kicsi tisztás, a fák között lelátok a Reedsee re. Négy napja amikor előszőr megpillantottam, egy vigyorgó köbálvánnyá váltam. Leírni elvetélt ötlet. A fénykép is kevés. Ha valaki megfestené, lefitymálnák, hogy giccset fest.

A jókora kristályvizű tó túlpartján rönkház áll ( na ez már undorító ). 1800 m fölött vagyunk, a fahatár felső régiójában. Jókora törpefenyvesek vegyülnek a fák közé. A völgy az ősz szineiben pompázik. A háttérben magasodó sziklákat, hegyoldalakat, már az idei hó fedi. Már tul vagyunk az első kiadós havazáson, ( lent a faluban is 25cm esett ). Azóta melegedett, olvad. Mindenünnen víz folyik a tóba. A parti növényzet tocsog. Na itt nem lesz tábor.
Felfedező út a tó partján. A tocsogóst elhagyva, sziklásra vált az „ösvény”. Erős túlzás ilyen nevet adni a sziklákon  néhol fellelhető nyomoknak. Pedig ez az egyetlen út a házhoz. Nicsak egy bivak.  Egy ferdén álló sziklához szorgos kezek köveket hordtak, illesztettek, és egy két személyes menedéket építettek.
 Még az alja is száraz volt. Ez pedig itt most csodaszámba megy. Egyetlen vízér sem folyt keresztűl.
Az öreg rönkház láthatóan karbantartva, jó állapontban.

Az Oesterreichischer Alpenverein röviden OEAV Badgasteini sektio jának a tulajdonában van. Jómagam is tagja vagyok az OEAV – nak, a Werfeni szektió nak, 

A feltámadt szél miatt a ház lépcsőjének a védelmében gyújtottam meg a gáz főzőmet, és készítettem el az elmaradt ebédem, a zacskós levest. Fúj ! gázfőző! Kedves olvasó mielőtt még a sutba vágnád a monitort, halgass végig. A Nemzeti Park területén tilos a tűzgyujtás, meg a táborozás is.  A bivakkolásomat még csak elnézik, mit csináljak , rám esteledett. Vagy. Több napos úton vagyok,  a több nap az azt jelenti hogy közben éjszaka is van és akkor meg aludni szeretnék. Szóval a tűzgyujtással nem akarom magamra vonni senki figyelmét. Azóta már találtam olyan helyet ahol ösvény sincs, igaz addig sem vezetett jelzett út.  Tehát már a tilosban jártam. Egy völgy felső vége. Körbe a hegygerincek tuloldalán jókora gleccserek ( a térkép szerint ) közel 3000m magasan, mondhatni járhatatlan. Na itt nyugodtan túlélhetek, nem hinném hogy tavaszig bárki is zavarna.
Micsoda élményben volt itt részem. A sziklafalról alázuhanó kis vizesést a szél eltérítette. Valami oknál fogva a szikla fal mentén felfelé árámlott a levegő, de olyan erővel hogy a vizet nem engedte lezuhanni. Kicsit tartotta, majd amikor besokalt leejtette, nagy robajjal, majd ujjból felfogta, és ismét leejtette.  Vagy éppenséggel oldalra terelte.  Igy játszott egymással a szél és a víz.
A nagy erőpróba, a két hatalmas erő akik mindig legyőzik az embert. Néha rájuk hagyják.
A hátam mögött már lebukott a nap a havas sziklákon túl. Hideg lett. Csak áltam ott megbabonázva a látványtól még sokáig.
Térjünk csak vissza, mert közben meg a kosárka, meg nem telik. Itt is megszedtem egy doboz áfonyát.
A ház terasz is jó lehet éjszakázó helynek,  meg mellette is találtam egy fekhelynek való száraz területet, de ez már sok lett volna a civilizációból. Bár ha nyitva lett volna, és belül is olyan klassz öreg mint kívűl, akkor talán, ha csak 1-2 fő van itt. No de így , irány vissza,  A kiindulási helyemnél, a törpe fenyvessel borított dombtetőn, találtam viszonylag száraz fekhelyet.
A bivakzsákomon belül átfűztem egy zsinort, mindkét végét egy- egy törpefenyő ághoz kötöttem. Így egy sátortető formát kaptam, s tettem mindezt a jobb szellőzés érdekében.
Hat gyüjtő dobozt hoztam magammal. Ötbe áfonyát (Heidelbeere ) akartam hazavinni, egybe pedig ( Preisselbeere ) nem tudok Magyar nevet. Piros szinű, jóval kisebb az áfonyától, meg nem is hasonlít rá.
De talán vörös áfonyának nevezhetném.  A mai terv 3 doboz fekete áfonya, és a pirosbol amennyi, annyi. Ezt teljesítettem vacsoráig, addigra meg már be is sötétédett. A tó vizét, meg a hegyről lefolyo hegylevét, ugy ittam ahogy jött. Erre a túrára nem is pakoltam vizet.
Bevackoltam a hálózsák, bivakzsák kombiba. A szarvasbikák bőgését hallgatva merültem álomba.
Nem leheltem be a bivakzsákomba, de egy kicsit így is bepárásodott a felső résznél. A hálózsákom nem izzadtam át, és a bivakkzsáktól sem ázott át.
Most a nyáron vettem ezt a bivakk zsákot, aludtam benne hagyományos módon is többször, és nem ázott át.
Belülről ezüst hővisszaverős, kívűl a felső rész a hegyimentők miatt vörös színű. Két személye, kapucnis, a láb résznél teljesen nyitható.fépőzár fogja egybe. Ily módon még akár menni is lehet benne. Vagy leülve, csőformában magunkra húzva, felső szellőzéssel megvárjuk a vihar végét.
Mind a négy sarkára fület varrtak, ennél fogva hagyományos ponyva ként is funkcionál.
Szeretek a szabadban aludni. Szürkület, harmat, egy kávé,  friss levegő. Kell ennél több?
Az öt áfonyás doboz megtelt, a vörös nem. Nem baj mert nem tudtam hogy milyen lekvár lesz belőle.
Arra menetm le amerre felfelé is jöttem. . Ezzel a szép dermedt lepkével találkoztam.
 Estére hazaértem, megmértem a gyüjtést.
 Meghaladta az  5 kg-ot az áfonya. Másnap lekvár főzés.
Mindkettő jól sikerűlt. Gyüjtöttem 5kg fekete bodzát is lekvárnak.

1 megjegyzés:

  1. Oszkár, várjuk a többi bejegyzést nagyon tetszik. https://www.facebook.com/photo.php?fbid=628686603846935&set=a.367768426605422.74218.315587761823489&type=1&theater

    VálaszTörlés