III. Farmosi pákász bushcraft

2011. 10. 28-30.

Október végét írjuk. Szép őszi napok, csípős reggelek. Lássuk, miből tudnánk most megélni a szikes pusztában a nádasban. A tavasszal gyűjtött növények közül mit tudunk fellelni, a jelenlegi állapotukban elfogyasztva mi lesz az eredmény. Tesztelni a korábban tartósított növényeket, halakat.

A különböző okok, a gyűjtögetés, a horgászat, a nagyobb terület bejárása miatt nem építünk tábort a pusztában. Az őrizetlenül hagyása nem lenne hasznos. A gátőrház most nem volt szabad, ezért a tanyám lesz a központ. Jövő tavasszal, a tanultakat összegezve ismét a csatorna partján táborozunk, egy alkalmas helyen, és már „élesben” éljük a nádi világ életét.

Utazás a szokásos, Budaörsön felvettem Attilát. János sajnos nem tudott jönni, így Hatvan kimaradt. Irány Farmos. Útközben két helyen is baleset volt, ez nagyon lelassított. Sötétben érkeztünk meg. Ma bent alszunk a házamban. Tűzgyújtás. Füst. Dugult a kémény. Nem csoda, már vagy egy éve nem gyújtottam be.

1. nap.

Péntek reggel. Kéménytisztítás. Végre, irány a puszta.

A gyepet, ahol a vadhagymát, vadpaszternákot gyűjtöttük lekaszálták. Azért még volt néhány kis vadsóska levél. A szélén, a vizenyősebb gazosban, magasra nyurgult elszáradt zöldség szárak, a csúcsukon a magot hozó fészkes virágzat, messziről mutatták magukat. Könnyen ki tudtuk húzni őket a földből. Sok már rohadt. Az épségben lévő gyökerek is vékonykák, az illatuk, zamatos ízük is már a múlté, de azért bekerültek a vászon zsákocskába.

Katángkóró. Amelyiknél, az elszáradt szárak tövében kis zöld leveleket látunk, annak a gyökere is jó, gyűjtésre érdemes. Itt már kemény volt az agyagos föld, minden egyes gyökérért meg kellett dolgozni a késsel.

Gyékény. A patakparti iszapból, az elöregedett (de idei) szárak alól már könnyebben ki tudtam tépni a vízszintesen futó friss gyökereket. Ezeken néhány centis zöld hajtáscsúcsok láthatóak. Partra dobáltam, ott Attila késével megtisztította a használhatatlan öreg részektől. Jócskán gyűjtöttünk a zsákunkba.

Késő délutáni sétánkat egy bokrosokkal, rétekkel tarkított vegyes erdőben tettük. Szemet gyönyörködtető látvány, az őszi levelek színpompája. A szárazság miatt gombát nem láttunk.

Tyúkhúr. A tavaszi özönhöz képest, most csak apró szárakat találtunk, melyek gyökerestől szakadtak ki, ezért óvatosan kellett szedni.

Tűzgyújtás, majd nagy örömömre megérkezett Papica is. Már két éve nem láttuk egymást. Esti beszélgetés után a ragadozó madaraknak készült, esővédő tetők alatt tértünk nyugovóra.

2. nap

Ébresztő még sötétben, csípős, majdhogynem fagyos reggel. Kávé, tea elfogyasztása után, Papica terepjárójába ültünk. A faluban felvettük Nyitrai István barátomat, aki mindig velünk volt a korábbi bushcraftokon is. Farmoson a Hajta vízszintje igen alacsony volt, ezért a folyását követve lejjebb mentünk Tápiógyörgye alá. Kilométerekkel a falu után, elhagyva a természetvédelmi területet is, álltunk meg. Csukázni jöttünk. Kishalunk nem volt, ezért villantóval próbálkoztunk. Kora tavasszal, amikor a kishalak még pihennek, ez eredményes volt. Most azonban alig reagáltak rá. Néhány odakapás a kisebbek részéről, de az sem komoly. Amint melegedett az idő, az okot is megláthattuk. A tiszta vízben halrajok úsztak.

(Később visszatértem ide, csali hallal felszerelkezve, és fogtam egy szép, majd másfélkilós csukát)

A tanyámra visszatérve nekiláttunk a főzésnek.

A földem szélébe, évekkel ezelőtt homoktövist telepítettem. A bogyók már puhák voltak és nagyon ragaszkodtak a szárukhoz. Lehetetlennek látszott a szedése, de István ötlete, hogy szedjük villával, eredményesnek bizonyult.

Homoktövis lekvár: a bogyókat, kevés vízzel, sok cukorral feltettük a tűzhelyre főni. Időnként megkavarva, a bogyókat fakanállal szétnyomkodva, lassan megfőtt.

Sűrű, fanyar, de igen zamatos, finom lekvárt nyertünk.

Lósóska szósz főtt burgonyával: a sóskát még a tavasszal gyűjtöttem. Olajban dinsztelve, szárazdunsztba tettem el. Jó étvággyal fogyasztottuk, mindenkinek ízlett.

Tyúkhúr leves: pici darab szalonna zsírjára kisütve, tyúkhúr, vad zöldség, sóban eltett zamatos turbolya. Nem volt rossz, de a tavaszi ízek emléke után hááááát, gyenguska. A zöldségnek alig volt zamata, hiányzott a vad hagyma. A sóban eltett zamatos turbolya pedig, minden ízét elveszítette.

A főzések, a gyűjtött anyagok előkészítése folyamatosan haladt. A katángkóró aprítása, szárítása, pirítása. A megtisztított gyékénygyökereket, hosszában felvágtuk, majd sütőlemezen, a tűzhely fölé állított téglákra tettük, hogy lassan száradjon, ne pörkölődjön. Mindenki kivette a részét a munkából.

Palacsinta az ínséges időket idézve: egy rész búzaliszt, egy rész tölgyfa fűrészpor, pici só, víz. Szabadtűzön, palacsintasütőben sütve. Óriási volt mindannyiunk meglepetése. Tökéletes, finom. Szép világosbarna, egyben maradt a palacsinta, lehetett feldobva pörgetni. Miután a Homoktövis lekvárral megkentük, ettől jobb desszertet nem is kívánhattunk volna.

Kárászsütés: még a nyár elején sok kis kárászt fogtam. Ezeket kétféle módon tartósítottam. Alaposan besózva, felfűzve, napon szárítva. A másik módszer, kis műanyag edénybe rétegeztem sóval, olyan mennyiségben, hogy a só által kioldott lé, a só, teljesen ellepje. Most ez utóbbi került terítékre. Alaposan átmostam a halakat, kicsit áztattam, majd serpenyőben, olajon megsütöttük. Kevesebb sütési idő kellett, mint a frissen fogott hasonló halaknak. A sóban állás megpuhította a szálkákat, és ezért nem kellett ropogósra sütni, hogy fogyasztható legyen. Talán mondanom sem kell, hogy ez is fenséges lett.

Időközben István felesége, Hajni is megérkezett a gyerekekkel kerékpáron. Ők is kivették a részüket a kóstolóból.

Katángkóró kávéval fejeztük be a mai lakománkat.

Este van, sötét. Istvánt családostul, a kerékpárokkal együtt Papica fuvarozta haza a falu túlsó végébe.

3. nap

A sötétben szólok Papicának, hogy 6 óra, kelni kéne. Visszamorog a hálózsákja mélyéről, hogy még csak 5! Az éjjel visszaállították az órát. Na sebaj.

Tábori kemence építése és természetesen a használatba vétele a mai program.

Ennek a kis kemencének a létjogosultságát a következő szituációban képzeltem el. Magányos vándor hosszú úton. A szükséges alapanyagokat már összegyűjtötte, csupán sütni, főzni kellene, hogy legyen mit ennie a következő néhány napban. Az erre alkalmas helyen tábort állít, kemencét készít. Süt, főz majd másnap, harmadnap továbbáll, és ezt ismétli az útja alatt. Ehhez a kemencéhez olyan helyet kell választani, ahol agyagos a talaj. Kis vízmosás, vagy bármilyen partfal kedvező ehhez a munkához. Nagy társaságnál, vagy állandó táborhelyen, már egy nagyobb kemencét kell, érdemes építeni.

Itt a nádas mentén a szikesen bőven van alkalmas meredély. Mivel természetvédelmi terület, ott nem akartunk ilyen munkát végezni (más a helyzet túlélés esetén). A falu szélén, a dűlő mellett nem akartunk. Az én tanyám homokon van. Istvánék udvara a nádas széléig tart. Ott a helyünk, a válykos gödörnél.

A csípős kora reggeli órában alig kezdtünk neki a munkának, amikor megjelent István leánya Petra, egy kis tálkában forró, sütőben, hajában sült krumplival. Hajni jó érzékkel tudta mi kell a bushcraftosoknak. Ez illett ide. Ettük is szorgalmasan, Petra meg hordta, és körülöttünk szorgoskodott. A tea is a tavasszal szedett mentából készült.

Kemencekészítés egy szál Busman késsel. Két arasznyival a partfal szélétől, a késemmel lyukat fúrtam lefelé. Ez lesz a kémény. Átmérője 10-12 cm. Mélysége, ameddig a késemmel sikerült, kb. 30 cm. Oldalról egy kisebb vödör méretű öblöt faragtam, amely hátul elérte a kéménynyílást. A szája kisebb, hátrafelé kitágul. Ennyi. Elő a szikravetőt, és lehet begyújtani. Jó huzattal dübörgött a kemence. István hirtelen ötlettől vezérelve, sárral kis peremet húzott a kémény köré. Hogy hasznosítsuk a kéményből felszálló meleget, három rövid akác karót ferdén a talajba, és már mehet rá a bogrács.

Attila egy fateknőben a gyékény lisztet őrölte ki a már száraz gyökerekből, egy vékony farönk segítségével.

István Papicával ajtót készített a kemencének úgy, mint ahogy a paticsfal készül. A földbe leszúrt ágak közé vesszőket fontak, majd szalmatörekkel kevert sárral mindkét oldalról betapasztották.

A kemencében folyamatosan égett az erős tűz, hogy az agyag átforrósodjon.

István vezetésével, kimentünk a kiskapun a szikesre és …

gyűjtöttünk. Ennek a levele sós izü, és ezt kevertük a gyékénylisztből készült lepénybe.

Gyékénylisztből készült lepény szépen gyorsan megsült a kemencében.

Már meg sem lepődtünk, hogy ez is jól sikerült. Hiába, no, tudunk mi!

A sütögetés tovább folytatódott.

Hamuba sült pogácsa: búzaliszt, víz. Jól összegyúrva kis pogácsákat formázva, be a kemencébe.

Időnként megforgattuk. A sütések alatt mindig visszaraktuk a kemenceajtót. Közben Hajni is kijött. A pogácsát egy kis házi fekete ribizli lekvárral tettük még élvezetesebbé. Látván, hogy a pogácsa ennyiünknek kevéske, sütött bent krumplisat, és megvendégelt minket.

Halsütés kemencében: a napon szárított halakat még tegnap beáztattam. Most liszttel meghintettem (azért, hogy a nedves hal bőrére, ne az agyagos hamu ragadjon), és így kerültek a kemence aljára. Ez sem vallott kudarcot, ehető volt, nem is maradt belőle, de a tegnapi, olajban, serpenyőben sülthez közel sem jöhetett az izét tekintve.

Kolbászsütés a kémény fölött: Papica elővarázsolta a hazait, és betetőzvén az ebédet, kolbászokat húzott nyársa, és megsütötte. Ezzel is igazolva a kemence sokrétű használhatóságát.

Elütötték a delet, Attilának, Papicának indulniuk kell. Jövőre folytatjuk!

Eredményesen, tapasztalatokkal gazdagodva, jó baráti társaságban telt ez a pár nap.

Tűzgyújtás szikravetővel

Gyerekjáték: vitorlás csónak nádlevélből, Pisti munkája

Útifüves palacsinta

Résztvevők:

-Nyitrai István és családja

-Attila ( filater )

-Papica

-Berkut