Kerékpáros csavargás, Olaszországtól - Görögországi - Ausztria

Kerékpáros csavargás,  Olaszországtól  - Görögország - Ausztria.

I.             rész

Olaszország, Szlovénia

Eredetileg az volt a tervem, hogy Velencéből hajóval megyek Korfura és viszem magammal a kerékpáromat és majd a szigeten kirándulgatok vele. Onnan tovább hajóval és a kerékpárommal látogatok át más szigetekre.

A neten megnéztem a menetrendet. Május 23. – án és 24.-én hajnalban lesz hajó. Azért hogy bebiztosítsam magam, 22.- én délelőtt elindultam vonattal a Werfeni vasút állomásról.

Itt a peron szintbe volt a vagonnal, így kényelmesen betoltam a széles ajtón a kerékpárt a számára kijelölt helyre. Pár megálló után St. Veit be értem.

 Itt át kellett szállnom. A kerékpár szállítására jelzett helyen, egy szűk   ajtóval és a lépcsőkkel találtam szemben magam. Nagy kínlódással feltoltam a megrakott kétkerekűt. Miután az elejét fel és beemeltem, a kormányt el kellett engednem, ami természetesen azonnal keresztbe fordult. A nehéz hátulját emelve toltam fel, kínlódva..  Valahogy be is kellett kanyarodnom vele, és ezután láttam meg a tároló helyet. Egyetlen felakasztott kerékpár számára, ami természetesen foglalt volt. Maradt a folyosó az utazó közönség és a kalauz csaj nagy örömére. Természetesen a kerékpárra külön jegy volt. Csupán hely nem.

Két órás szenvedés után, Villachban újabb átszállás. Nehezen le és fel. Kaptam segítséget az utasoktól. Itt már rendes kerékpár szállító vagonban utaztam kényelmesen Velencéig.

Estefelé meg is érkeztem vonattal Velencébe.

Kis séta az állomás körül, ami az óvárosban volt.

 Nagyon kicsire sikeredett, mert a csendőrök udvariasan magyarázták, hogy itt még tolni sem szabad a kerékpárt.

Semmi gond, jártam már itt. Irány a kikötő. Előzetes információim szerint nincs messze.

Ez sem jött be. Sikerült találnom egy kikötőt, ahol tábla jelezte hogy utas szállítás. Csak egy őr volt itt kedvesen magyarázta, hogy innen bizony nem indul hajó. Kezembe adott egy igen sötét alig látható műholdas térképet, jelezve rajta a másik kikötőt.  Messze az öböl túloldalán. Egy hosszú hídon kellett áttekernem. Időmbe belefér. Sikerült még világosban oda találnom. A válasz itt is ugyanaz volt. Innen bizony nem lesz hajó. Egy másik kikötőből indul.

 Nem részletezem tovább. Fél Velencét bejártam térkép nélkül másik kikötőt keresvén. Abban nem is volt hiány, éppen csak a személyszállításra berendezkedettet nem leltem. Kóvályogtam az elhagyatott sötét utcákon, a rakparton, rakodók, raktárak, mólók, ahogy azt Rejtő is megírta, de ilyen helyekre tán még Fülig James is csak alapos megfontolás után tette volna be a lábát.

 Éjjel valamikor letelepedtem az utóbbi kikötő közelében, egy lépcső alá és figyeltem nem nyílik meg e a kikötő kapuja. Nem nyílt ki. Reggel vissza a belvárosba a hosszú hídon.  Nagy nehezen találtam egy Turista infó irodát. Ott azt a választ kaptam, hogy majd 26.- án lesz hajó. Kac – kac. El is higgyem? Mi lett a mai és a holnapi hajóval. Nem bízom én már ebben. Mit tegyek. Itt nincs kedvem maradni, haza nem megyek. Épp volt egy vonat Triesztbe, hát elmentem oda.

Kikötő, érdeklődés, hajó nincs. Két évvel ezelőtt innen mentem a 7.sz mólóról, Patrasba, Görögországba. A jelek szerint, most nem fogok.

Van viszont park, árnyas paddal. Fáradt voltam, lefeküdtem aludtam  vagy két órát. Valamivel frissebben ébredve, megvilágosodtam. Elmegyek a kedves helyemre táborozni. Átnéztem a féket, pumpáltam a gumikba, és rajt.

 Itt már otthonosan mozgok. Trieszten át kellene tekerni, megkerülni az egész öblöt, de ekkor megláttam egy ismerős kis hajót. Hoppá. Indulni készül. Felszálltam rá és át mentem vele Muggiába.

Ez egy hangulatos kis halászfalú.

Először is a kikötőben elszívtam egy pipát, majd bementem az Ó faluba, az ismerős horgászboltba, műanyag csalit venni tintahal fogásához. A kikötő kövezetén sok fekete folt volt ami jelzi, hogy eredményesen fogják őket a helyi horgászok. Tőlük tanultam én is a trükköket.

Az esti hűvösön kényelmesen eljutottam St. Bartalomeóba. A kemping nyitva volt, de elhaladva mellette, lementem a kikötőbe a régi  táborhelyemre, pár méterre a Sovén határtól.

Itt már megnyugodva lepihentem és tervezni kezdtem, hogyan tovább.

Innét már 26.-án hajnalban kellene elindulnom, hogy 10 óra előtt Velencébe lehessek. Ott megint nagy tekerés keresni a kikötőt. Mi van akkor, ha ez a hajó sem indul. Már a puszta gondolat is idegesítő volt. Semmi hangulatom sem volt megint Velencében kolbászolni, és keresni A kikötőt.

Inkább átmegyek Szlovéniába, azt majd meglátom, hogyan tovább.

Haza csak nem megyek ! No majd reggel, kialudva eldöntöm.

24. Május

Jól aludtam, szép reggelre ébredtem. Eldöntöttem, kerékpárral megyek Korfura. Legalábbis megpróbálom. Ha már kerékpáros túra, hát akkor legyen kerékpáros túra. Jutok, ameddig jutok. Öreg vagyok én ehhez. Hittem én.

Ráérek, had forogjon az a kerék. Így kezdődött a kaland.

Reggel átléptem a Slovén határt.

Rögtön a benzinkútnál vettem egy egész Balkánt mutató autós térképet.

                                              Szlovénia

Teljes felszereléssel,  beöltözve. 

Enyhén dombos vidéken, ragyogó időben hajtottam a pedálokat. Koperig. Itt felfedeztem a kerékpárjelzéseket, és hozzá tartozó számokat, betűket az út menti jelző táblákon.  Nem volt térképem, de azért boldogultam vele. Kerestem a városban Turista infót, hogy kerékpáros térképet vegyek, de nem találtam. Egy másik térképem, egy autós atlasz egyetlen oldala volt, mely Európát mutatta, a nagyobb városokkal és a főutakkal. Eredetileg ezt a szakaszt hajóval akartam megtenni, ahhoz meg a kapitánynak kell a térkép, nem nekem.

 Ennyi elég is hiszen a tengerpart mentén akarok menni.

Az újonnan felfedezett kerékpáros út, kellemes meglepetéssel szolgált.

Az alábbi képekhez nincs mit hozzá fűzni.

Az én utam a D8 –as, a jelzés hol megvolt, hol nyomát sem láttam, de majdnem a határig eligazított.

Néha mellékutakra váltott, de mindenütt jó minőségben, és szép helyeken vezetett.

Kulturált pihenők, információs táblák szegélyezik az útvonalat.

Szlovéniának csak rövid tengerpartszakasza van.

Egy üdülő helyen a Turista infónál kaptam kerékpáros térképet. Csak amolyan kedvcsináló szóró lap volt, de sokat segített.

A srác lebeszélt, hogy a rövidebb úton vágjak át az Isztriai félszigeten, mert az hegyvidék. Erre én is így emlékeztem.

Jobb, szebb, könnyebb a parti út, Pula felé. Igaz, hogy 2 -3 szor hosszabb, mint keresztül a félszigeten. A hegyi út nehéz lenne. A tanácsát megfogadva a határ után Umag felé terveztem az utat.

Egy szép természetvédelmi terület szélén haladva értem el a Horváth határt.