Házi nyúl
bőrének kikészítése. Két nap leforgása
alatt.
Primitív technológia.
Az alábbi leírásom egy Tímár számára, bizonnyal
kontárkodásnak minősül, de én itt a primitív módszert akarom bemutatni, amivel
ha nem is minőségű, de használható prémet kapunk. Ez már tartós, nem rothad,
időt álló.
Egyszerű módon, konyhasóval.
A leütött nyúl mellső lábait az első ízületnél levágom. A
farától kezdve zsákszerűen lehúzom a bőrt. Úgy is szokták mondani, hogy
lerántja az ember a bundáját. A mellső lábak is könnyen kihúzhatóak mivel
előzőleg levágtam a tappancsokat. A fejnél levágom. A tetemet kizsigerelem, és
az ehető részeket félre teszem.
Itt most a prémmel
foglalkozok. Hús nem maradhatott az
irhán, ha valami mégis akkor az leszedjük.
Az irhát / a szőrös fele belül van ./ Alaposan bekenem,
bedörzsölöm konyhasóval. Ügyelve, hogy a szélek, redők ne hogy
kimaradjanak. Az ilyen helyen bepállik,
és hullik a szőr.
A besózott gereznát, egy műanyag tálcára terítve,
bevittem a szobába száradni. Erre a
prémre szükségem volt azonnal, ezért nem tároltam.
Hajdan az volt szokásom, hogy a téli prémeket, tisztítva
sózva egymásra pakoltam egy ládában és ott várták meg a következő hosszú téli
estéket, amikor a tűzhely mellett ülve kapartam a bőröket. Ha egyszer belekezd
az ember, minden télre van mit feldolgozni.
Itt 20 C alatt van a hőmérséklet. Hirtelen hőnek nem jó
kitenni.
A só kiszívja a nedvességet a bőrből. és vizes lesz. Majd
megszárad.
Másnap reggel folyik a lé a tálca aljában, ez jó. A bőr
felszívja a sós lét, a víz elpárolog.
Estére a gerezna már szikkadt, a víznek nyoma sincs.
Elkezdtem a hártyák lehúzását, körömmel csipkedve. Ez nem
igazán előnyős, mert ki is téptem egy helyen. Szerencsére csak a hátsó végén,
amit amúgy is levágtam volna. Közben húzkodtam a bört, széltében hosszában,
keresztben, és gyűrögettem.
Ezt hajdan az asszonyok rágással oldották meg. Szó
szerint, rágták a bőrt, így puhították.
Már több mint tíz éve nem foglalkoztam bőrkikészítéssel.
Akkoriban egy kaparó eszközt használtam. Egy egyszerű
derékszögben hajtott vasból. Ilyen formában lehet kapni a szaküzletekben. Mivel
ennek éles sarkai vannak, ami nekem hátrány, ezért azt legömbölyítem. A lemez
éleinél, enyhe kaparó élt képezek ki. Csak alig legyen sorjás. Olvastam, hogy a
kopott vas fűrészlapot ajánlják. Kipróbáltam, de nekem nem tetszett. Könnyen
belekapott az irhába. Valahol halottam, hogy az Észak Amerikai Indiánok mit
használnak. Annak alapján találtam ki a derékszögű vasdarabot.
Egy jó hidrokvarcit kő, még jobban tetszene, de nehéz
hozzá jutni. Maradt a görbe vas.
Így aztán a műhelyben fellelt anyagok közül
kiválasztottam a nekem megfelelőt. Lecsiszoltam
a sarkokat, kiképeztem a finom kaparó élt, és azzal dolgoztam ma délután.
Ez lett az eredmény, 24 óra elteltével, a nyúzás sózás,
és a kaparó használata után.
A hát rész erősebb, vastagabb.
Összegyűrve is fotóztam, hogy lehessen sejteni a
puhaságát. Természetesen amint letettem,
rögtön „kirúgta” magát. Még így is látni, hogy nem sprőd.
Ha takarót, kabátot szeretnék készíteni ilyen süldő nyúl
prémjéből, alá varrnék valami vásznat, bélésanyagot, hogy a varrásoknál szét ne
szakítsam. Ilyen módon kikészített téli,
kóbormacska prémjéből varrtam meleg kesztyűt, bélésanyag nélkül, és jól szolgált.
De annak nagyon erős a bőre.
Az idősebb házinyúl téli prémje is jobb mint a süldőé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése