Lappföldi kalandozások. Élelem

                      Lappföldi kalandozások. 2015

Utsjoki / Finnország legészakabb részén,  Norvég határ település/

Néhány házból, egy Szupermarketből és benzinkútból álló település.  Északon  egy folyó szegélyezi és egyben elválasztja Norvégiától, ahová hídon lehet átjutni. A környező dombvidéken kóboroltam.

Ma érkeztem ide Dél ről.

10. 02.- án pótoltam az élelmiszerkészletemet.

Bevásárló lista:

-       1 kg rizs

-       1 kg zabpehely

-       ½ kg   datolya

-       4 cs snack leves

-        

10. 07. Mai napi élelmem

     -    reggeli -  zabpehely krémleves

-       ebéd -   szárított hús, datolya

-       délután – snack leves, utána pár szem datolya

-       vacsora – zabkása cukorral

10. 09.Ma egy hét elmúltával ismét bementem Utsjokiba és kiegészítettem az élelmiszer készletemet. A marketben megettem 200gr sült oldalast.

  Készletem:

-       0,8 kg rizs

-       1,5 kg zabpehely

-       14 cs leves

-       0,25 kg datolya

-       0,25 „”   mazsola

-       szárított hús  / a teljes 6 hetes útra kb 25 dkg ot vittem magammal /

-       0,4 kg grill kolbász

-       vaj

10.11. átnézem az élelmiszer készletemet, és elosztom a következő 14 napra.

 Ilyen beosztással ráérek emberek közé menni 2 hét múlva.

ü    8    x    4  Ek rizs   / Ek – Evő kanál /

ü  10    x   11 Ek zabpehely

Ez azt jelenti, hogy 8 napon át  ehetek napi  4 Ek rizst megfőzve háromszoros mennyiségű vízzel, és még zabpelyhet.  6 napra már csak zabpehely jut fő élelemnek. Ehhez még hozzá jön a szárított hús, datolya, mazsola. Ez utóbbiakat csak menet közben ehetem, ebédre. Pihenő napokon nem, mert akkor főzök  rizst ill. zabpelyhet.

Ma egésznap gyalogoltam, csak szárított húst és mazsolát ettem néhány dkg –ot.

A vidék legmagasabb pontjára akartam felmenni. Reggel erdős területről indultam, és ahogy haladtam felfelé, úgy ritkultak a fák, és egyre alacsonyabbak lettek. Más ez mint amit Közép Európában megszoktam. Ott nem változik ilyen kis szintkülönbség alatt ennyit a növényzet, a táj. Meredek és még meredekebb kapaszkodók követték egymást. A ritkuló erdőből a kilátás, az alant elterülő vidékre gyakori megállásra késztetett. Feljebb érve fokozatosan nőtt a belátható terület. A tundra, vizes terület, lent a síkon, a völgyekben nem kell vizet vinni magammal mert majdhogynem abban járok. A hegyek másak, itt sok esélyem nem lesz vízre, de reméltem hogy fogok találni. A mennyiben nem, akkor tovább le a hegyről a másik oldalon, a folyóig.

A pillanat örömeinek élve másztam a hegyre. Itt nincsenek magas hegyek, ez nem az Alpok. Néhány szász méter a tetőig. A fák elmaradtak, s a töredezett domboldalban lépcsőzetesen fekvő kis medencéket találtam. Az ivó víz. Minden rendben, ma itt alhatok. A víz nem csupán a szomjúság ellen szükséges, de az ételeimhez elengedhetetlen. Rizst , tésztán nem tudok főzni nélküle. Ezért is szoktam rá az utóbbi időben a zabpehelyre.  Ezt víz nélkül is fogyaszthatom.

Felértem a hegytetőre ahol kis kunyhó állt.

 Le a hátiszákot és  ismét körbecsodálkoztam a Világ e csendes, békével magához ölelő darabján.  Ez a hegytető, mint egy domb. Körbefordulva innen minden irányba ellátok,  nagyon messze. Szerencsémre az ég, a levegő tiszta, nem homályosítja látásom a pára.

 Az ilyen útjaimon rám szálló nyugalom, béke, most még hatványozottabban jelentkezik. Megnyílt alattam ez a végtelen térség. Fenyőkkel vegyes nyírfa erdők, ligetek. És víz, tengernyi tó, folyok  kanyaroknak ömlenek egymásba, majd tóvá szélesednek, ismét keskeny csíkká olvadnak és eltűnnek az Észak végtelenében. Még soha nem láttam be ekkora területet. Ekkora érintetlen vidéket. Nem csillan fel a sínpár, nem kanyarog az autópályák széles szalagja. Gyárkémények sem füstölnek, gyártelep nem rodít bele a tájba. Szédülök, részeg vagyok. Megrészegít ez az élet. Nem tudok betelni vele. Iszom a látványt, a szemembe égetem, hogy örökké ott éljen.

Esteledik, bemegyek a házikóba, egy embernek nagyon kényelmes. Az ablak alatti padon pont elférek majd aludni. Tűzgyújtás a kis dob kályhába, gyorsan melegszik a levegő, legalább olyan gyorsan,  mint ahogy kint  pedig  a hideg jön.

Vacsorám:

ü  zabpehely krémleves fokhagyma porral és utána

ü   zabpehely morzsás tészta.

Egy ilyen úri vacsora után itt aludtam ebben a szűkre szabottan kétszemélyes faházban a környék legmagasabb pontján.

A hidegebb időben napközben nem vagyok szomjas, keveset iszom, ezért a víz veszteséget, az esti levesekkel pótolom. Jobban esik a zabos híg krémleves mitha csak liter számra innám a vizet. Ez még tápláló is. Fáradtan a sűrű étel sem kívánkozik. Először a folyadék, aztán a többit majd meglátom. Amennyiben nem kívánom a második fogást, akkor elteszem másnapra, akár magammal is vihetem. Ezt gyakran meg is teszem a rizzsel.

Száraz helyen jól aludtam. Reggel köd ülte meg  a völgyet, az alattam elterülő mindenséget.

 Szerencsés voltam, a tegnapi nappal, a tiszta idő, a jó látási viszonyok miatt.  Az égiek ismét kegyesek voltak hozzám. Enyhe hószitálás, a köd sűrűsödik. Had tegye, az a dolga. Nekem meg az, hogy akkor ma pihenő napot tartok. Naplót írok, főzőcskézek.  Tűzifa elegendő van a kamrában, de szükség esetére még egy gázrezsó is van tele palackkal.

Kezdésnek

Cipó zabpehelyből. Szárított élesztővel készítettem, de természetesen nem tudott megkelni, ahhoz nem volt elég meleg,de ez nem jelentett akadályt.

Zabpelyhes metélt. Ez annál jobban sikerült.

Reggel beáztattam egy kevéske szárított marhahúst. A zabpehely metélt főzővizébe leves port szórtam, ebbe bele öntöttem az áztatott húst,  a lével együtt és a kifőtt tésztával. Kiadós, tartalmas leveshez jutottam. A hús kemény maradt, de ízesítette az ételt.

10. 27. Csütörtök   Hárkákoski

Telnek a napok, hetek. Napról napra egyre hidegebb az idő, terjed a jég, hízik a tavakon. A határ folyón láttam hatalmas jégtáblákat amint összetorlódtak. Itt olyan lomha a széles folyó, hogy hamarosan be fog állni.

 A rohanó folyók még jégmentesek. A Lemmenjoki völgye, ezen szakaszán beszűkűl és szurdokot vájva magának rohan lefelé a víz, sziklákba akadva,  zúgókat képezve. A hely varázs csábított ide, ujabb kalandokra, az ismeretlenbe.  A meredek partoldalban futó ösvény hol egyik, hol a másik oldalon halad. Az átkelés izgalmakat sejtet. A térképen csónakos átkelést jelölnek, de lesz e csónak, a fagyok miatt nem vitték e már le. A gyalogos átkelőknek, a gázlóknak, a Ford ok más a jelük. Részesültem élményekben, mikor derékig pucérra vetkőzve a hátamra kötve, a nyakamba akasztva a ruhám és minden felszerelésem  gázoltam a jeges folyón keresztül. Ez hozzá tartozik az ilyen utazásokhoz. Izlandon némelyik nap többször is kellett gázolnom a vízben.

Magányosan járom az utam, embernek nyoma sincs.

Az ösvény, havas, jeges. Csúszásgátló acél körmös gumiszalagot, „papucsot „húztam a bakancsimra. A húsz kg nál is nehezebb hátizsákom miatt is oda kell figyelnem a lábam alá. Amikor elcsúszok, elesek, elég nehézkesen tudok csak lábra állni. Ezen a szakaszon méterekkel a folyó szintje felett a kényszer fürdőzés veszélye is fenyeget.  Felpillantgatva lesem, keresem az ösvényt, a tovább vezető utat. A fát közül a folyó felé kitekintve végre meglátom a drótkötelet, mely a két partot köti össze, mintegy 2 m-rel a víz színe felett kifeszítve.  Csúszó karabinerrel. nem forgó csigával. Ehhez van rögzítve a csónak. Leereszkedem. A parti sáv már beállt, foglya a jég a csónakot, de engem azért nem bír el. Hátizsákom leteszem a földre és nekilátok kiszabadítani a csónakot.

 A part felé rángatom, jégtörőként használva. Megizzaszt a munka, de megérte, sikerrel járok. Bent a  gyors sodrás miatt még nem tud befagyni a folyó. A csónak alját vékony jég borítja, mely beszakad amint rálépek, és feltőr a víz. Nosza gyerünk feltörni a jeget. A csónak hoz tartozik egy nyeles víz merő. Töröm, a jeget, merem a vizet. Már jócskán benne járok a délutánba mire indulásra készen állok. A partra lépve felveszem a hátizsákom és azzal szállok vissza. A vizes, jeges part, a mogó csónak miatt ezt egyszerűbb leirni, mint véghezvinni. A biztonság kedvéért a hátizsákot magamon hagyom, nehogy borulás esetén elvesszen. Utólag visszagondolva, ez életveszélyes lehet, hiszen a nehéz zsák lehúz és belefolyt hat a mély, hideg, sodró vízbe. Tapasztalatból tanul az ember, ha más nincs akkor a saját bőrén.  Még sosem láttam, hogyan használják ezt az átkelőt. A parton, egy táblán, rajzokon  mutatják. Ott hevedert és beülő biztosítást mutatnak, karabinerrel a kötélpályára akasztva. Hát itt ilyenek nincsenek. Sebaj. Beülök a középső padra. Stabil, de igy nem érem el a húzó kötelet.  Fel kell állni, így már jó. Húzom a kötelet, mozdul a csónak orrával a túlpart felé. Beljebb haladva, a sodrás keresztbe fordít. Igy is jó, egészen addig még egyszer csak megakadok. Hiába húznám, semmi, csupán a csónak kacsázik alattam, én billegek. No persze, a hátizsák miatt bénázok. A húzó kötél gyűrűn felakadtam. Fogva tart. Megpróbálom  levenni a zsákot, miközben egyik kezemmel kapaszkodnom kell. Már le ülni sem tudok, fog a kötél. Na most kezdek szarban lenni.  Ilyenkor tudatosul az emberben, hogy magára van utalva. Nem számíthat senki segítségére, nincs értelme segítséget hívni. Nem kapkodni, higgadtan végiggondolni,hogy mit lehet, mit kell tenni. A csónak forog, billeg. Izgalmas pillanatok. Fordulok, egyik vállamról lekerül a zsák pántja, lendűl rólam, a csónak feneke csúszik, Én is elnyúlok a csónak fenekén, de a zsák is megvan itt velem. Ezt megúsztam. Majdnem szó szerint. Úszás ugyan nem volt, de a sekély fenék víztől a nadrágom elázott.. Most már sikeresen partot értem., miután a csónak orrát ismét jégtörőként  használva feltörtem a parti jeget. Már csak  a kiszállással kellet óvakodni, a jeges köveken.

Mindent sorjában, most következik a vizes nadrág esete, ezzel mit csináljak. Nincs hőmérőm, de anélkül is érzem a levegőn,a nadrágomon , hogy a fagypont alatt van a hőmérő higanyszála.

Egyértelmű, hogy meg kell szárítani a nadrágom, mer rám fagy és nekem is szárítkoznom kell. Hogy is csinálják ezt a menő túlélő filmekben, tüzet gyújtanak. és addig is még megszárad a ruhája, beül a jó meleg sátorba forralt bort kortyolgatni. Csak hogy itt nincs se stáb, se fűtött sátor, se forralt bor. Itt csak a való világ van!

Vagy itt a parton rakok tüzet, vagy megkockáztatom, hogy megtalálom, a  térkép szerint néhány kilóméterre lévő menedékházat.

Ez nappal nem jelenthet gondot, de most az időn sok múlik.  Egy órán belül besötétedik. A hó, igaz hogy világít, de az ami most frissen leesett, eltünteti az ösvény nyomát. Egybe mossa a talajt, nehéz lesz meglátni. Nyomok nincsenek.  Sokfelé gyökér, ág keresztezi. Csábít a kunyhó. Napok óta nem voltam meleg, védett helyen, jó lenne megmosakodni és megszárítkozni a ruhámmal együtt. Amúgy is azt terveztem, de ha nincs gond, csak holnapra érek oda.

Az erdő, a folyó szellemeit segítségűl híva, hogy vezessék lábaimat. irányítsák lépteimet, útra keltem.

Leszállt  az este, homály borult az erdőre, de az ég tiszta fénye segítségemre van.

A hó világít, meglátom a fák között kanyargó csapást. Gerincen haladok, könnyű az utam. Amire figyelnem kell, hogy lesz balra egy leágazó ösvény a tó partjára, a házhoz, és ezen ne haladjak túl, mert akkor hosszú éjszakának nézek elébe.  Igazában nem tó hanem a Lemmenjoki folyó szélesedik tóvá pár száz méterrel

alattam. Bodog vagyok, hogy itt lehetek, és a menedékre is ráleltem.

Rádásjárvi.

A jól sikerült, kalandokban  bővelkedő nap után melegszem a kályha tüzénél. A tóban megfürödtem és most szárítom magam és a ruháimat is. Ha egyszer már így alakultak a dolgok, a hely is megfelelő, nagymosást tartottam. Jó a túzhely,  elég meleget ad, van hely felette a ruhákat szárítani.  Tegnapelött éjjel a kabátom keményre fagyott, az előző napi esőtől.  Még csak ősz van, gyakran változik az idő., de már remélem nem melegszik vissza, nem lesz eső, csak hó. Sokkal jobb a fagyos földön menni, a havat söpörni magamról , mint a sárban dagonyázni és bőrig ázni.

10. 28. péntek.

Reggelre befagyott a tó. Ma pihenőnap, ruha , bakancs szárírás.

A mai menü.:

ü  Galuska leves

ü  nudli prézlivel

ü  palacsinta / a házban volt palacsinta sütő, mivel nem hoztam magammal, csak akkor tudok sütni, ha van a kunyhóban serpenyő.

Természetesen minden zabpehelyből készült, sóval, vízzel.

Szép napokat töltöttem a Lemmenjoki völgyében. Ide még visszakell jönnöm határoztam el  magamban, amit a következő nyáron meg is tettem.

                      Lemmenjoki egy évvel később ,  2016

Svalbardról visszarepültem Norvégiába, onnét pedig kényelmesen autóstoppal keresztül utaztam észak Skandináviát, Svédországon keresztül Finnországba. Az első héten ragyogó napos idő volt. de azóta csak elvétve látom a napot, pedig még augusztus elejét irjuk. Ismerős tájakon vándorlok.  Havas időkben jártam erre, hát most meg szeretném nézni, milyen nyáron.  Azzal ijeszt gettek, hogy a sok szúnyog miatt elviselhetetlen, itt az élet. Meg  kellett néznem. .A Skót felföld Mij felhői után kevés rosszabbat tudtam elképzelni.  A mij egy apró, muslica méretű csípős rovar. A szúnyoghálón gond nélkül átsétál. Védelemül ellenük, fejre, kalapra húzható moszkitó maszkot és kabátot vettem. Esős időben felhőben várkoztak a sátor felett és aki kilépett az egyszerűen beléjük  ütközött. Háló nélkül erezni lehetett, hogy lefejeltem valamit. Néhány ezer mij- t. Felkészültem az itten i fenevadakra, de kellemes meglepetés, nem volt több itt sem mint a hazai nádasokban.

  A ponyva alatt a szúnyoghálós bivak sátor.

 A mindennapos esők miatt már viccesen megjegyeztem magamban, hogy talán eltévesztette a repülő az irányt, és a Tundra helyett az esőerdőbe jöttem. Így teltek napjaim, vándorlásaim közben.. A bakancsom is gyakran megmerült, reggel már vizesen kellett felvennem, az erdő alja is sokhelyütt tocsog. Ez a borongós, esős idő,és a magány , nyomasztólag kezdett hatni rám

Jó lesz holnap beülni egy kávéra és bevásárolni, meg valami kis nyalánkságot is enni.

08.15. Levi  K Market  bevásárlás, kiegészíteni a készletemet.

ü  0.6    kg  kenyér

ü  0,6     „”  szalámi

ü  0,5    „”   vaj

ü  0,8     „”  zabpehely

ü  0,25   „”   mazsola

ü  0,25   „”    datolya

ü  0,5     „”    kakaó italpor ( inni és a kására szórni )

ü  0,5    „”    rizs

ü  6   x   60 gr os   snack  leves

ü  fűszerek, őrölt bors, leves ízesítő, sütő por, Mg tabletta

ü  0,4  kg Grill makkara kolbász ( 4 x 100 gr )

Ez a kaja csomag, 4,8 kg súlyú.  Ezzel felpakolva , 100 km .nél hosszabb utat kell megtennem, mire elérem a Lemmenjoki –t, és már lakott település nem lesz. ezért kellet a nagy bevásárlás. Gyalogoltam , stoppoltam. A legegyenesebb, legrövidebb utat néztem ki magamnak  Szépen haladtam, amikor valami útépítés táblánál megállunk.  Kedves halk szavú férfi hozott idáig, és most mond nekem valamit Számi nyelven. Türelmesen vár. Gyanítottam, hogy ki kéne szállnom.  Hát úgy legyen, veszem a hátizsákom is. Az autó újra indul és visszafordulva elhajt amerről jöttünk.  Körül nézek és világossá válik a helyzetem. ami cseppet sem rózsás. Keresztben folyó, de híd nincs rajta. Paff ! Most építik, ez marha jó. Nézek ki a fejemből, mit is kezdjek, magammal. Ezt magyarázta nekem  az öregúr, egy elágazásnál. de én meg mutattam hogy egyenesen akarok menni. Ha ezt akarom, hát rajta ne múljon, elhozott amíg volt út. Jó sokat jöttünk azóta, ember nem lakta területen.  Itt bizony nem fog jönni másik autó addig, amíg el nem készül a híd. A távolságot talán úgy lehet jobban elképzelni, ha valaki Budapestről elindul Szolnokra, és közben nem lát egy házat sem, félúton meg útlezárás miatt már autó sem jön, és napokig emberrel sem fogok találkozni, jó eséllyel. Ettől elhagyatottabb hely csak Izland volt. Az ottani állapotokat Magyarország térképére áthelyezve a következőt látnánk,. Győrben van egy élelmiszer bolt azaz egy Szupermarket, aztán Budapesten, Szegeden, és Debrecenben. Jó ha az embernek van egy kis tartaléka, úgy 2 hétre való. Ha itt az ember elcseszi, hát magára vessen, mert itt nem lehet felszállni a vonatra, mert errefelé olyan nincs. Ezen az úton busz sem jár, Röviden semmilyen közlekedési eszköz. A két lábamon kívűl.  Lemegyek a folyóhoz, hát ezen durva lenne átgázolni, ehhez már tutaj kéne. Nem széles, gyors. Van viszont egy vas I gerenda keresztűl a folyó felett. Gondolkodás nélkül oda mentem, meglökdöstem, stabilnak látszott, átmentem. Na ekkor megálltam és szemügyre vettem. Ha ezzel kezdem, akkor még most is ott állok és nem merek rajta keresztül menni.  Ezért nem volt szabad gondolkodni.  Biztos, hogy a munkásoknak tették oda, csak ők megszokták. Most nem dolgozott ott senki, ha beleesek, hát oldjam meg, ha tudom. A legfőbb gondot a hátizsák jelenti, mert azzal együtt nem tudok partra úszni.

Megelégedve boldogan folytattam utam. ma 22 km –t gyalogoltam. Ja ha nem mondtam volna, itt most örök világosság van. Ez idő alatt nem láttam senki ember fiát. Hollókat minden felé hallok, nem sokat, csupán  napi egy  két madarat. Egy fajdot láttam, és Rénszarvas nyomokat, egy pockot.

Sokat nem kellett válogatnom, a sík vidéket borító ligetes erdő egyhangúságában is szép. Egy merész jobbra át és letelepedtem éjszakára. Nem egészen így volt, mert addig kellett mennem, amíg valami víz nem csordogált a fűben.

A vad víz tiszta, egészséges.

Arról már olvastam, hogy a medvék miatt, a háló helyemen ne tartsak élelmet. Sőt. vacsora után azt a ruhámat is vegyem le, ami eddig rajtam volt, mert étel szagú lehet. Ma reggel vettem jó illatos szalámit, melyik maci hagyná ott. Vacsorám végeztével becsomagoltam az illatozó holmimat és legalább 100 m re elvittem, és felakasztottam egy fára. Medve itt is eléri, csak róka, vagy farkas nem. A medve miatt hiába is húznám fel a fára ahogy tanácsolják, mert ha nem tudták volna a maci mászik fára. Itt pedig len nagy fák nincsenek.  Az a sok tanács amiket mondanak erre a tájra nem alkalmazhatóak. Más alkalommal a városiak kérdezték tőlem, hogy nem volt e gondom a medvékkel, hát eddig nem. Eddig még megúsztam.  A farkasokat sosem emlegetik, úgy látszik azokkal nincs gond. legalábbis errefelé, még a tél elején sem.

Medve mentes jóéjszakát.

08. 16.

Korán keltem, ragyogó időben, nagyot gyalogoltam, de már kevesebbet mint tegnap, amikor becsatlakozott a terelő út. Itt lett világos, hogy merre kellett volna jönnöm. Erre azt hiszem  amúgy  sem jár busz, az út le sincs aszfaltozva, csak amolyan murvás út.  Itt nem sokáig vártam, jött egy nyaraló házaspár lakóautóval és elvittek egészen be a Folyóvölgyhöz. ők is meg akarták nézni. Ilyen jól sikerült stopp után az éjszakámat, már mélyen bent a folyó parton tölthettem.

Másnap is hétágra sütött a nap, de nem volt hőség. Csodás túrázó időben, követtem a folyót. Egyedül voltam, megmártóztam. Ponyvám kifeszítettem és alatta táboroztam a magas parton. Lementem horgászni, ma nem kaptak a halak.

08. 18.

Reggeli pergetés eredményeként, szép pisztrángot fogtam.

Mai reggeli: zabkása kakó porral

mai ebéd  : sült pisztráng, botos kenyér, snack leves. Végeztűl vajas botos kenyér kakaóval.

szenzációs volta a mai ebéd.

A halat zabpehelyben megforgattam és úgy sütöttem.

 

A továbbiakban csak felsorolom, hogy mit ettem egy héten keresztül. Ez a mennyiség elegendő volt, a napi túrámmal elhasznált energia pótlására. Ezekkel az élelmiszerekkel, és hozzá hallal. bogyóval  hónapokig is ellehetek.

08.19.

Élelmiszer készletem:

ü  grill kolbász 500 gr

ü  vaj   250 – 300ge

ü  leves  8 cs

ü  rizs   3,5 x 125 gr   -  ez  7 adag

ü  zabpehely 

ü    „”              müzli     őszesen 600 gr

ü  kakaó ital por 350 gr

ü  Fűszerek

ü  Ét csoki  150 gr

Délben, két arasz hosszú lazacot fogtam villantóval.

Mai menü:

ü  reggeli 5 Ek müzli   ( Ek – evő kanál )

ü  délután  sült hal , + leves tészta

A halat fogás után rögtön megtisztítottam, megsóztam és foghagyma porral megszórtam. Szép rózsaszín húsa volt. Ketté vágva, serpenyőben, vajon sütöttem meg. Ez is jól sikerült.

ü  Vacsora: leves  1 Ek zabpehelyből,

ü  palacsinta 2 Ek zabpehelyből

08. 20.

Élelem készlet 7 napra elosztva

Napi fogyasztható mennyiség:

ü 60 gr rizs

ü 60  „” leves tészta

ü 60  „”  grill kolbász

ü 3,5  Ek müzli

ü 6 Ek  zabpehely

ü Nesquick  kakaó 30 gr

ü  fűszerek,

reggeli : ½ löncshús / találtam /

17 óra  60 gr rizs, +  a konzerv másik fele.

        1 Ek zabpehely leves

         2 Ek       „”            kása kakaóval

08. 21.

ü reggeli  3 Ek műzli

ü ebéd     leves / 1 Ek zabpehely

ü vacsora  leves  60 gr tésztával

              3,5 Ek zabpehely kása, kakaóval

08.  22.

ü reggeli 3 Ek müzli

ü ebéd    1 Ek Zabp, leves

             60 gr rizs. 50 gr grill kolbásszal

ü vacsora 60 gr tészta, snack leves

              3 Ek zabp. kása

08. 23.

ü reggeli  3 Ek müzili

ü ebéd     2,5 Ek  zabp. leves

ü vacsora  60 gr rizs, 100 gr grill kolbász

                2 Ek zabp . kása kakaóval

08.  24.

ü reggeli  3,5 Ek  müzli

ü ebéd 16 kor 2  Ek zabp. krém leves

ü vacsora 60 gr rizs +  100 gr grill kolbász

               2 Ek zabp, kása kakaóval

08. 25.

ü reggeli 3,5 Ek müzli

ü ebéd  15 – kor hagyma krémleves

                   60 gr risz + 100 gr grill kolbász

ü vacsora 60 gr   snack leves tésztával

3 Ek zabp. kása kakaóval. A levessel már jóllaktam a kását édességnek főztem

08. 26. még 2 -3 napra elegendő az élelmem.

Megérkezésem, az Északi sarkvidéki Tundrára, a kis kunyhóba.

Megérkezésem,  az Északi sarkvidéki Tundrára, a kis kunyhóba.

Január 4. én hideg hajnalra ébredtem.  Hátizsákom  bepakolva , útra készen állt a szobában az ajtó mellett. Gondos válogatás, mérlegelés után döntöttem úgy, hogy mit vigyek, és mit ne, erre az útra magammal. Naponta újra csomagoltam, még nem, összeállt a poggyász.    Gyors mosakodás után, felöltözve, a hidegre felkészülve a 20 kg os hátizsákommal ballagtam a bokáig érő hóban, a meredek ösvényen, le a várból, a hegyről,  ahol lakom, a Werfeni vasútállomásra.  A csúszós útra számítva legalább egy órát adtam magamnak, hogy elérjem a vonatot.  Néhány átszállással időben értem Münchenbe, a repülőtérre. A szokásos papírok, beszálló kártya elintézése, majd a  poggyász ellenőrzés után a kapuhoz mentem. Az idei tél későn jött meg, és még alig esett hó. Münchenből,  Helsinki i  átszállással repültem. Itt már havas volt a kifutópálya, csípős a levegő. érezni lehetett, hogy igen,  itt már tél van.

Az elmúlt évek alatt, több mint fél évet töltöttem északon. Megragadott a varázsa. Szeretek itt lenni. Már minden évszakban jártam fent, csak az igazi tél, a téli éjszaka maradt eddig ki. Most ennek is elékezett az ideje. Alig tizenkét órás utazás után landolt a gépem, a 6700 lakost számláló Inari járáshoz tartozó  Ivalóban. 

 Itt kicsi a népsűrűség, ezért is szeretem. Ez a járás akkora, mint Magyarországon egy megye, de csak annyian lakják, mint egy nagyobb faluban.

Ahogy kiszálltam a repülőből, a kivilágított kifutópályán a mínusz 24 fok ellenére melegség áradt szét bennem. Úgy éreztem magam mint aki haza érkezett. Itt nem várt busz, ami a géptől a terminálhoz vigyen. Minek. Ez egy kis repülőtér, napi néhány, esetleg egyetlen járattal.  Családias a hangulat. Átveszem a hátizsákom és megyek az épület előtti tágas térre. A hatalmas hótorlaszok, a parkoló szélén jelzik, hogy itt nem viccel a tél. Gépkocsik, taxik, buszok várják az utasokat.  Mindenki tudja hová tart, hol melegszik át, hol tölti barátok, család közt a hosszú zord  éjszakát. Csak én nem. Azért én is reménykedem, hogy az elképzeléseim valóra válnak.  Az első, hogy lesz egy busz amelyik Délre megy és elvisz Saariselkáig.  Nem kellett sokáig keresnem.  Az emberek,  sofőrök segítőkészek. Elmondom, hol akarok leszállni, és ők eligazítanak, hogy melyik buszra szálljak. Zsákom a csomagtérbe kerül, én pedig kényelmesen helyet foglalok a jó melegben, az első ülésen, hogy lássam hol járok, nehogy túl haladjak a célomon.

Az örök nappalban, amikor sosem megy le a nap, már több szőr jártam északon. Érdekes, szokatlan élmény volt, a mikor éjfélkor ugyanúgy süt mint délben.  Ennek a megtapasztalásához, messzire kell utazni. Én eljutottam Svalbardig, 1000 km re az Északi sark-tól. Itt a nap delelőn sincs magasan, és éjfélkor sincs alacsonyabban mint délben.  Megérkezésemkor, tudván, hogy ez a Jegesmedvék , a Polar Beer földje. Több medve él itt mint ember, és fegyver nélkül nem egészséges a házakat elhagyni.   Ezért a  településen akartam aludni valahol egy csendes zugban. Ezzel máris gondjaim akadtak. Itt a városka, merőben szokatlan  arculatot mutat. Hatalmas szabad, nyílt, hangsúlyozom, nyílt területek fekszenek a házak között. Sehol fa, de még egy csöpp bokor sem ami tövébe elrejtőzhetnék, hogy nyugodtan alhassak.  Egy kis vízmosásra leletem a folyó mentén. Ez itt jó is lenne. No de hát ide látni messziről és ha az esti sötétedésre várok, akkor bizony még néhány hétig nem fogok aludni. Nevetnem kellett ezen a helyzeten. Végül is az első éjszakámat a rakodó konténerei között töltöttem, emberektől és medvéktől nem háborgatottan. Megszoktam, hogy késő este fekszem le aludni amikor már sötét van, villanyoltás után és pirkadatkor kelek.   Most pedig úgy ragyog a nap, mint délben, és ilyenkor bizony nem szabad ágyban maradni. Valami bennem nem hagy aludni, mindenáron ébresztőre serkent. Márpedig, pihenni, aludni is kellene. Pár napnál tovább nem bírja az ember. Sátor nélkül a szabadban aludtam, így az sem vetett árnyat. Ragyogóan sütött a szemembe a nap. Hátat fordítok, ez  valamit segít. Ezt meg kell szokni, a testnek fárasztó, de a léleknek mégis vidámabb a napfény, mint a sötétség. Aki északra utazik számítson ezekre az élményekre. Számomra egy életre meghatározó élményben részesített. Azóta is szeretem azt a világot, és mindég viszza kell, hogy térjek oda.

Túrázáskor előnye is van az örök világosságnak. Nem merül ki az elem a fejlámpába. A másik, hogy akkor pihenek amikor elfáradtam, és aztán akár éjjel kettőkor is felkerekedhetek.

Az Északi sarktól minél délebbre megyünk,  annál nagyobb az eltérés a nap járását illetően. Ez abban mutatkozik meg, hogy délben a nap magasabban jár, este alacsonyabban. Ahogy a sarkkört elhagyjuk, végül már le is bukik éjszakára.

Télen ennek épp az ellenkezőjét tapasztalhatjuk meg, fel sem kell a nap.

Hajdanában még olyant írtak, hogy fél év nappal fél év éjszaka. Ezt olyan írhatta, aki elutazott 2 hétre nyár közepén és 2 hétre tél derekán. Az örök világosság és az örök sötétség csak néhány hétig tart,

 Már majdnem felkelt a nap.

Ilyen élmények után meg akartam tapasztalni a sarkvidéki éjszakát.

Az ördög sem olyan fekete, mint mondják, és a sötétség sem olyan sötét.

Ilyen emlékek, gondolatok forogtak a fejemben, miközben a busz suhant a kemény hóval belepett országúton.  Az út hófehér , hát milyen fehér legyen. Az út szélén hódombok, áthághatatlan torlaszokat emeltek  a folyamatosan közlekedő tolólapos hókotrók. Túl rajtuk erdős terület, melyet,  amint kissé feljebb emelkedett az út, pusztaság váltott fel. Mindent  vastag hótakaró borított amely szinte világított az estében. Az égsem  fekete, de még csak nem is sötét. Csak amolyan sötétszürke. Mint később megtapasztaltam,  Ez a fény tökéletesen elegendő az esti túrázáshoz, az erdei  gyalogláshoz.

Saariselka.  Helyi viszonyban egy nagy településnek látszik, amely csalóka kép, hiszen a sok faház, mind szállás. Ez egy turista központ. Tudatosan jöttem most ide.  Van egy szupermarket ahol élelmet tudok venni, sportszer kölcsönző, sífelszereléshez, és itt lehet kutyaszánt, snow mobilt leszervezni. Itt a következő élelmiszer üzlet, nincs túl messze, talán 30 km. Ezeket fontos figyelembe venni, van úgy hogy közel 100 km –t is kell menni a boltig.

Egy Szállodánál állt meg a busz, ki szálltam, fel zsákoltam.

A buszban a sofőr mellet digitális hőmérő jelezte, hogy kint -24 C van.  Ezt rögtön meg is éreztem. Ma reggel még 20 C fokkal melegebb volt. Nem szoktam még meg a hideget, ezért ez a gyors váltás szinte mellbe vágott. Hozzájárult a 20kg os hátizsák, és a bemelegítés nélküli menet.

Vigyorogtam magamban, fülig ért a szám. Boldog voltam. Megérkeztem, Itthon vagyok.  Az út másik oldala már a „ vadon „. Nem volt számomra ismeretlen a vidék.  Nyáron itt is túráztam egy hétig, jókora kört leírva ezen a szép lankás vidéken.

Akkor találtam rá egy egyszemélyes  rönkházra, itt a közelben. Oda tartottam. Tudtam, hogy ott vár engem az a pici kunyhó, benne priccs, asztalka, és egy szintén kicsi kályha. Alacsony, én a közepén, épp hogy csak, fel tudok állni benne. 

Az otthon érzete. Nem az én házam, nem az én tulajdonom. Nem baj, nem is kell, hogy az enyém legyen .  Azé aki arra jár, és ott akar megmelegedni, megaludni a priccsen.

  Megalhatok az erdőben is, sátor nélkül, tűz mellett, ahogy szeretem. De a kis kunyhó az erdei magányban, az valahogy más.  Akik magányosan járják hetekig a vadont, talán  mi másképp érezzük ennek a hangulatát. A vadon az otthonom, és otthonom minden táborhely, ahol lehajtom a fejem. A víz forralás, a kávé főzés még meghittebbé teszi számomra. Ezért is nem mondok le a tábori, törökös, kávéfőzésről.

Lappföldön, azon a hatalmas sarkvidéki Tundrán ismerek jó egynéhány kis rönkházat, és amikor a környékükön járok felkeresem , örömmel üdvözlöm őket.  Mind az Otthonaim.  Csodás érzés viszont látni.

Amkor elterveztem ezt az utazást, már akkor tudtam, hogy az első éjszakámat itt töltöm. A bensőmet kitöltő meleg, kellemes érzés, hogy ott lapul az erdőben tőlem még sok ezer kilométerre egy parányi kunyhó ahová most megyek.  Ebből a távolból hihetetlen most is ahogy visszaemlékszem rá.  Régóta ott áll és rám vár. Ott is van egy otthonom, ha az idő cudarra fordul megvéd engem.

Föld Anyánk, az én vallásom.

Föld Anyánk, az én vallásom.

Jóval az északi sarkkör fölött, a tundrán köszöntött rám egy borongós reggel. Sebesen rohanó folyó völgyében, a kanyon fái között húztam meg magam éjszakára kis tüzem mellett. A parazsat ébren tartva, könnyen gyújtottam mag a kávéskannám alatt az amúgy is lobbanó nyírkéreggel a tüzet. Közép Európai erdőkben keresni kell, itt ebből áll az erdő, a fenyő mellett. Még csak október elejét írunk, de itt már fagyosak a hajnalok. Jólesik a hálózsákból kibújva a meleg ital. No meg a szertartást sem hagynám ki. Vizet hozni a folyóról, miután feltörtem a parti jeget, a kannában felforralni, bele az őrölt kávét, még egy kicsit főzni. Micsoda illatok. Na ezért már érdemes élni. Egyszerűbb az instant kávét gyorsan megkeverni, de nekem itt ezek a kis szertartások, az otthon érzetét nyújtják.  Miközben ezt papírra vetem, most is jóleső érzés tölt el, és visszavágyom oda. 

A folyó egy kis kopasz hegyet jár körbe. A térkép a környék legmagasabb pontjának jelöli. Onnét szépen beláthatom a tájat.  A kávézás után összepakolom a felszerelést, minden a hátizsákba kerül. Alig marad nyoma, annak hogy itt töltöttem az éjszakámat. Valami azért mégis. Védett helyre gyújtóst készítek, az esti tűz mellett faragott tollas ágakkal kiegészítve.  Szüksége lehet rá annak, aki erre jár. Cudar idők jönnek. A hajnali fagy még nem tartós, de nem régen egy két napig tartó hóvihart vészeltem át, szerencsémre egy kunyhóban. Azzal köszöntött be a tél. Mindez már a múlté, ujj nap ujj kalandok. Indulásra készen, körül jártatom a szemem, és elköszönök. Megköszönöm az erdőnek a menedéket, a fa tüzének a melegét, a folyónak a vizet, amit megihattam.  Azoknak az embereknek is akik összevágott tűzifát  készítettek ide egy kis fedél alá hogy száraz maradjon, ne lepje be a hó.

Az idő enyhe, borús. Kényelmesen ballagok, a nem túlmeredek hegynek felfelé. Boldog vagyok. Itt élhetek, részese a természetnek, aki ugy látom, befogad. Felérek a tetőre, csúcsnak nem nevezhetném. Messzire ellátok, és iszom a látványt. Végtelen erdővidék, csak a folyók, tavak sokasága szakítja meg. A kiemelkedő kis hegyek kopaszok, rajtuk már nem nőnek fák. Tudom, ahogy egyre feljebb megyek északnak, úgy ereszkedik le az erdő határ, míg végül csak a puszta tundra marad, az ő finnségével.  Míg merengek, az idő változik. Köd borul a tájra, szitálni kezd az eső. Szél kerekedik, esőt hoz. Nem tud zavarni. Fújni akar, hadd fújjon. Esni akar, hadd essen. Az a dolga. A hátizsákomra már rákötöztem a nagy nejlon szemetes zsákot, hogy megvédjem felszerelésem. Fejemre a csuklyát, begombolkozom. Nyugalom, béke tölt el. Nehezen tudom ezt szavakkal kifejezni. Lassan megyek le a hegyről, elérem ismét az erdőhatárt. Keskeny ösvényeken, ismét elérem a folyót a kanyarulat után.  Térképem Vizi átkelőt jelez. Remélem nem Ford lesz, azaz gyalogos gázló a mély és hideg vízben.  Szívet melengető látvány, drótkábel a folyó felett. Ehhez rögzítve az átkelő csónak, hogy a sodrás ne vigye el, és ezzel húzom át magam is.

Itt nagy a sodrás, mély a víz a kanyonban. A parton is folyik, nincs befagyva a víz, csak a csónakba fagyott bele az eső. A mai friss „meleg” vízzel a tetején. Munkához látok, miután a parton biztonságba helyeztem a hátizsákom. Belelépek a vizes, jeges csónakba.  Vízmerő sajka kéznél, de a jeget valamivel fel kell törnöm. Igyekszem mindent kimerni. Közben már jó benne vagyok a délutánba, ideje lesz átkelni, ha a túlparton akarok éjszakázni.

A hátizsákot, bedobom, magam is beszállok. Az első ilyen átkelésem izgalommal tölt el. Alaszkai tájakat, Jack London történeteit idéző hely. Na hogy is van ez. Hol állva, hol térdelve nyújtózkodom a kötél hurkok után. Felváltva ezekkel húzom magam, és velem a csónakot is. Közép felé haladva erősödik a sodrás, megperdülök, megcsúszik a talpam. Leülök, a még kevéske vizet rejtő csónak fenékre.  Megijeszt a rögvest vizessé váló nadrágom. Ajaj. Ez itt már nem játék. Az eső már elállt délután, hűl az idő, jön a fagy. Meg kell szárítanom majd a nadrágomat, mert rám fagy. Elő szőr is még az átkeléssel kell foglalkozom. Szerencse, hogy csúszásomkor a kötelet nem engedtem el és nem kifelé estem a jéghideg sodrásba. Csak nyugalom és nem lesz itt semmi baj. Túlpart, kiszállás, mély sóhaj. Eddig megvolnék.

Gyors mérlegelés. Itt nincs menedék, sem tüzelő készítve.  Mit tegyek ? Nekilátok, fát vágni, ruhát szárítani, és közben pucéran menedékemet elkészíteni, a lassan szürkeségbe boruló erdei félhomályban. A másik lehetőség. Néhány kilométerre menedékházat jelez a térkép. Azt már világosban el nem érhetem. A ház a folyó partján áll. de a parti ösvény, járhatatlan.  A gerincen kell mennem, és időben lekanyarodni a folyóhoz, el nem tévesztve a helyet. Itt már megmaradt a hó, ez nagy segítség az esti sötétben. A tovább haladás mellett döntök, remélve hogy nem lesz nehezen járható az ösvény. Sok helyütt, a magasan keresztbe futó gyökereket kell folytonosan átlépkedni, ami nappal csak fárasztó, de éjjel, bukdácsolást hoz.

Reménykedek Föld Anyánk jóságában. Egésznap, és végig az úton azt tehet velem amit akar, én viselem, sőt tetszik is a keménysége, és az öröm tombol bennem, hogy beengedett a világába és enged benn élnem. Most jó lenne ha segítene, Ne tegyen sok gyökeret az utamba, ne bukjak fel bennük. A felkelő hold elé ne hozzon felhőt, hogy lássak az erdőben.  A friss hóban nincsenek emberi lábnyomok, amelyek útba igazíthatnának, merre menjek, hol ereszkedjek le.  A hold fénye segít kiszűrnöm, hogy hol vezet az ösvény.

Leereszkedem a víz felé, és nagyot dobban a szívem. Sötét szögletes árny a vízparton. A kunyhó. Megtaláltam.  Bent kályha mellette száraz tüzelő, gyújtós.

Megmenekültem a fagyástól. Köszönöm Neked Föld Anya hogy segítettél abban hogy elérjek ide.  Nem feledkezve meg a dolgos kezekről akik ezt és a többi menedéket is felépítették, ellátták bőségesen tüzelővel,  és viszonzásul semmit nem kérnek. Ők névtelenül.

Ez az én vallásom.