Barlang bivak

Barlang  bivak

1. Munkanap 

Ma elkezdtem a barlang szállásomat renovállni. Nevezhetem az Alpesi nyaralómnak is, a Salzach folyóra néző terasszal. Egy régi mesterségesen vájt üreg, a folyó partján alázuhanó , kis törésekkel,  200 m magas  sziklafal tövében.

Lehet hogy ezt is hajdan robbanó anyag tárolására használták, az út építők, folyó szabályzók.

Werfen től néhány km – re a vár alatt bukkantam rá erre. Csendes hely, kevesen járnak erre. Az ide vezető dűlő út a sziklák alatt, egyre keskenyebb. Eleje sorompóval zárt, a vége pedig a folyóba torkollik. Erről az ösvényről lehet bejutni a barlangomhoz .

Hajdan ajtaja is volt amit természetesen az idő és az emberek vas foga felemésztett. A nyomokból ítélve néha kijönnek ide tüzet gyújtani, iszogatni.

A barlang enyhén szemetes volt.

A bejárat előtti részt, egy gyökerestül lecsúszott bokor uralta. Ennek az elszedésével kezdtem. A hajdani tűzrakó helyet szétbontottam, és a belőle származó, körülöttem heverő kövekből felépítettem az ujj tűz helyet.

Azt hiszem mondhatom, hogy Magyarországon általánosan elterjedt szabad tűz, a talaj síkjában van. Ezt esetleg kövekkel körbe rakják. Az Alföldön a szikesen természetesen nem , mivel a kő nagy kincs. Előfordul hogy tűzgödröt ásnak  a szél védelem ellen.

Én itt megemelem a tűz helyét, ,mert igy kényelmesen mellette űlve tudok főzni, nem kell a földig le hajolnom. / ide még megírom majd a Alpesi kémény nélküli fekete konyhákat, / 

Ezt később még átépítem, mihelyt a célnak alkalmasabb köveket találtam, és miután elkészült a grill rácsom, és a forgatható emelhető bográcsállványom. / Ezeket a Lappföldi utamon tanultam /

Josef nek, a volt főnökömnek nagyon tetszik amit csinálok és besegített. A kis busszal talicskát és egyéb szükséges kerti szerszámokat hozott le a dűlő útig. Ezek nélkül is meglennék, csak néhány nappal tovább tartott volna a mai munkám. Az ilyen segítségekkel nem tekintem a munkát kisebb értékűnek. Pláne hogy ezek azért kellettek, hogy más emberek évtizedek óta otthagyott szemetét eltüntessem. A mai munkám erről szólt.

 A barlangban zsákba szedtem amit találtam,aztán lapátolni kezdtem a talicskába az aljzatot borító törmeléket, köveket a benne rejlő szeméttel, melyet válogattam és zsákoltam.

Szorgos munkám csodás felfedezéseket nyújtott.

Először is ráleltem a Barlangi Nyúl csontvázára, fején még a fülek porcai is megmaradtak. Csodás felfedezés, a nagy doktori disszertációm témája lesz. / fotó /

 Ennyire felspannolt állapotomat még tovább fokozta a Homo Barlangikusz nyomának felfedezése. Úristen miket rejthet még a föld, elszenesedet ágak a tűz nyomát bizonyítják. És most, ez nem lehet igaz!!! Micsoda egyedülálló tárgyi dokumentumok. Indiána Jones szégyenkezhet. Ezért már a nobell díj várományosa lehetek.  Ezt még soha senki nem bizonyította. A Barlangi Ember, a Homo Barlangikusz, értett az üvegfúváshoz. Páratlan felfedezés. Itt a bizonyíték a sok sörösüveg maradvány. Mert hogy sört ivott az köztudott tény, hiszen az alkoholt az emberrel együtt találták fel. / fotó/

Ezt a sok értékes leletet egy szép fekete szemetes zsákba gyűjtöttem, hogy alkalom adtán a helyét ,megillető hulladék üveggyűjtő konténerbe helyezzem nyugalomra.

A hegy anyaga kissé morzsalékos, ezért potyog a plafon, kisebb, nagyobb darabokban. Inkább csak kisebb. Szóval nem veszélyes méretben. Ezek a darabok, törmelékek  keveredtek a történelem szemetével. Talicskába lapátoltam a helyiség aljzatának egy elég jelentős rétegét és a terasz előtti gödrös részt paníroztam ki vele. Természetesen a napvilágnál már jól látható hulladék nélkül, mert az a már említett zsákban merült el.

Tea mécseseket helyeztem el a kiugró részeken hogy lássak is valamicskét. Ezzel el is ment az idő kora délutánig.

Ekkor a megbeszélt időben jött Josef, hogy hazavisz, de én inkább maradtam ebéd nélkül, mert nem akartam félbehagyni a takarítást.

Szépen egyenletesre gereblyéztem a most már szemét mentes kőfülkét.

Barlangnak neveztem eddig mert a hivatalos besorolása, mérete szerint, eléri a barlang méretet. Mesterségesen vájták, nevezhetem kőfülkének is, a méretei, még nem mértem meg, de nagyjából 3 m hosszú, 2 m széles és nagyjából ugyanennyi magas. Természetesen nem szabályosan faragott. 

A plafont, az oldalfalat kocogtatva a gereblyével elég rendesen omladozik. Ezek csak lehet hogy korábbi fagyási omlások. Nem tartok attól hogy rám omlik, mert már évtizedek óta megvan és nem omlott be. Hát akkor most miét pont az én fejemre szakadjon. Majd holnap az ács kalapácsommal, amelyet kőzetgyűjtésre kivállóan lehet használni, végig kocogtatom mindenütt és leverem ami le kívánkozik. Ezzel téve biztonságossá.

Észre sem vettem, hogy időközben szép csendesen megeredt az eső. Nem volt újdonság, napok óta esik. Ami viszont kellemesen meglepett, hogy a felettem tornyosuló, áthajoló sziklafal olyannyira meg véd, hogy még a  tűzrakhelyem is szárazon maradt. Ez szúper. Azért én mindenesetre, egy kisebb, második tűz helyet is készítettem a bejárattól jobbra, egy kis kőpárkány mögött. Viharos időben itt tudok főzni, és úgy vélem hogy a füst nem fog befelé menni.

Az ajtónyílástól balra, az omladékot elkaparva, terepet egyengetve helyet készítettem a tüzelőnek. A felfűrészelt rönkfának. Körülöttem sűrű erdő, sok száraz fával.  

A tüzelő gyűjtéshez a folyam is hozzájárult, a kanyarban lerakott tekintélyes mennyiségű uszadék fával. Egy pusztai ember ettől nagyobb áldást el sem tudna képzelni. Egy család minimum egy évre elegendő száraz fája hever alattam a parton. Tudom mit beszélek, éltem a pusztákon is.

Néhány nap, de maximum egy hetes munkával olyan magasra fel tudnám hordani a tüzelőt hogy egy árvíz ne sodorhassa el. Ez még csak a folyó medrében van. Némelyeket meg sem bírnám mozdítani. Túlélésnél, bushcraftnál minden használata megengedett, amihez hozzájutunk. Ezért most engedélyezem a láncfűrész használatát. mert Josef hozta, hogy segítsen a munkámban, és holnap is itt hagyja nálam, hogy használjam. Pontosabban mondva elhoz szerszámostul. A hátizsákomban lévő kézi szerszámokkal is eltudom végezni a feladatokat, csak tovább tart, több fáradtsággal. Más dolgom is van, ezért elfogadom a szerszámokat.

A mai napon elvégzett takarítással, terep egyengetéssel meg vagyok elégedve. Délután értem haza, fel a várba. Holnap, tüzelő gyűjtés fűrészelés, és közben elkezdem gyűjteni az anyagot a tábori bútoraimhoz. Kerti fotelt és Észak Amerikai Indián fekhelyet, 

Vilobedet akarok készíteni, elsőként. A többi majd jön sorban. Úgymint grill rács, emelhető – süllyeszthető forgatható bogrács tartó.

És ez csak a kezdet.

Régi mondás, hogy a remény hal meg utoljára.

Hát én sokat reménykedek. Most is abban, hogy nem köt belém a Gemenide. Én kidumálom magam, azt vagy be veszik, vagy nem. Végül is mondhatom, hogy egy, a közösség számára kitakarított, felujjított, menedéket és egy kulturált tűzrakó helyet készítek. Már a tűzoltó vödröt is elhelyeztem, vízzel együtt természetesen, pedig még nem is gyújtottam tüzet.

Mára ennyi.

Utazás kis nehézségekkel.

Utazás kis nehézségekkel.

Amikor a minden késik, vagy el sem indul.

Az elmúlt években rendszeresen utazok Európában, és általában repülőgép is szerepel a járművek között. Eddig gondtalan, eseménytelenek voltak az utak. Hát most nagyot fordult a helyzet. Röviden a lényeget elmesélem.

Az úti célom, az Azori szigetek, az Atlanti óceánban. Werfen ben lakom, innen indultam vonattal. A helyi járattal, a 40 km re lévő Salzburgig eseménytelen volt az út. Itt átszálltam a Müncheni vonatra, hogy eljussak a reptérre. Tudni kell hogy, Salzburg város határában van a Német határ. Néhány perc késéssel el is indultunk. Átléptük a határt, aztán egyszer csak megálltunk. Csak álltunk, csak álltunk,. Jött a kalauz, de nem tudott semmit mondani. Kis idő elteltével bemondják, hogy jelentkezzenek akik a Müncheni reptérre mennek. Szépen összejöttünk, kilencen voltunk. A főnök taxit rendelt, amit a vasút fizetett ki természetesen. Nagyjából 130 km kellett még megtenni. Ezzel már nem volt gond, időben le tudtam adni a poggyászomat és kézbe venni a jegyemet. Kár volt idegeskedni, mert félóra késéssel szálltunk fel. Lisszabon volt a következő állomás. Itt át kellett szállnom a szigetekre tartó gépre, ami csak másnap ment. Én csúsztattam egy napot, hogy megnézzem a várost. Emiatt két éjszakát a reptéren aludtam. Az elsőt a kövezeten, a másodikat már kényelmesebb padon.

4 óra tájt megviselten kelek, féltem hogy elalszom. 5,45 kor kellene behajózni, de 5 órakor még semmi. Lassan kiderül, hogy ez a gép nincs, majd csak 10.30 kor lesz egy másik. Addig is büfé jegyet kaptam, amit beváltottam egy kávéra és egy meleg szendvicsre.

Ez az utazás kalandosan indult, mi lehet még? Lerobban a vonat, késik a repülő, a másik már nem is indul.

Semmi baj, van időm, nem rohanok sehova.

Még egy óra késéssel ez is elindult.  Az út kissé rázós volt, be kellett kötni magunkat, de épségben landoltunk.

Bő egy hónap multával indultam vissza arra amerre jöttem.

A kaland folytatódik.  Ha már lúd legyen kövér.

Korán kisétáltam a repülőtérre. Bejelentkeztem, jegy kézben, felszálláshoz az 5 ös kapu. Már bekellene szállnunk a gépbe, amikor valamit bemondanak, az 5 ös helyett a 6 os kapu. ??? Érthetetlen, ugyanis az egész repülőtéren egyetlen gép áll bent ott előttünk. Nem mindegy hogy jobbról vagy balról közelítjük meg. Hát nem , mert sehonnét sem. Ezt a járatot törölték, a gép ott maradt, A 15 órási törölve, majd 17.15 kor lesz egy. OK  csak egy a gond, lekésem a csatlakozást. Itt most hosszadalmasabb történések voltak. Visszamentem a rendőrségi kapun, aztán jöttek a csajok. Egyik ablak,másik ablak. Segítőkészek, aranyosak voltak. Ha még nem említettem volna, Portugálul sem tudok. Aszongya hogy a menetrendem a következő kép alakul. A mai járattal ? elrepülök Lisszabonba. Mivel csak másnap tudok tovább menni ezért kaptam egy szép fejléces feljegyzést ami szerint, éjszakára elhelyeznek egy hotelben, a közlekedés oda – vissza taxi val. Természetesen a TAP számlájára.

Már természetes volt, hogy a teljesen üres repülőtérről késve szálltunk fel.

Ja, hogy el ne felejtsem, a mellettem ülő, középkorú hölgy, a felszállás előtt vetette magára a kereszteket. Nem egyet, hanem egymás után sokszor. Tudhatott valamit.

Itt is göröngyös volt az út.

Csak megérkeztem.

Izgultam, hogy majd mit szól a taxis, ha pénz helyett egy levelet adok neki. Inkább előre figyelmeztettem. No fene, semmi gond. Ismerik ők ezt.

Gondoltam valami átmenő szállás lesz, helyette a Olaias Park Hotel – nél álltunk meg, 19 emeletes 4 csillagos szálló. A recepciós kifizette a taxit.

Megkaptam a mágneskártyát, a 6, emeleti szobámhoz. internet , tv , telefon, lég kondi stb.  Reggel 5.45 re kértem ébresztőt, 6.30 taxit. A reggelihez sajna túl korán indultam, ezért az elmaradt. Kárpótlásul viszont jó kis vacsorát fogyasztottam el az első emeleti étteremben. Leves, hal , sütemény. Ez  eddig jó. Reggel semmi gond, a portás hívja és fizeti a taxit. Azon vigyorgok, hogy a filmekben mindig a vendég fizet a portásnak, itt pedig minden fordítva.

Repülőtér. Rengeteg ember. és majdnem annyi rendőr. Nem tudom mi van de érkezésemkor is feltűnt a sok zsaru, de nem kötözködtek, nem rugdostak fel a földről, hagytak aludni.

A megszokott eljárás, az S 23 as kapuhoz kell menjek. A kaput megtalálom, de nincs kiírva semmi. Mármint hogy vanni -van, de az nem jó nekem. 8.50 kor kellett volna felszállnia a gépemnek, de nyoma sincs. Hogy is tanultuk a fizikában, semmi sem vész el csak átalakul. Hopp ,hopp van itt valami, a járatszám szerint 10. 05 kor fog indulni, a 20 asról. Szokatlan, hogy már egy órával korábban elkezdtük elfoglalni a helyünket. Az a kis késedelem amivel indultunk, már szót sem érdemel.

Ezt utánozza valaki.

Jó utazást, repülj a Portugál légi társasággal. Ingyen koszt, kvártély.

Mindezek ellenére semmi kifogásom, én kellemesen utaztam.

                                     

 Égei Tengeri Képeslapok

 Agios Arsenios

Egy kis hegyi falu  Naxos -on. Az 1000 m magas Zeus hegy közelében.

 

  A Főtér

 

 Kis kocsma.

 Egyetlen fán és egy időben, a virág a zöld citrom és a már beérett citrom.

A Fő út. 

 Kanyarog az út, a gépkocsik dudálva közlekednek, ugyanis nem egyirányú az út.

Ilyent is lehet látni .

Az utca meredek, de a fotó nem érzékelteti.

 A jellemző, a szép fehérre festett házak a kék ajtókkal ablakokkal.

   A Főtér

Ponyvalak II.

                      

Ponyvalak II.  

                        A természet védelmének érdekében, mit teszek az építéskor.

Ez egy tengerparti homokbuckás, melyet a  boróka, és alacsony fenyők foltokban benőttek. Ezek között a bokorfoltok között tisztások, átjárók vannak. Én ezt a keskeny átjárót szemeltem ki magamnak, amely, a közepén kiszélesedik, kis tisztást képezve. Mivel szűk a hely, a fák ágai fent összeérnek és így nyújtva védelmet a nyári tűző nap ellen. Napfény így is jut be, de csak szűrve.

Az átjáró egyik végére tettem  kaput, és mellette nád vázra kötözött pálmalevelekkel zártam le.

A pálma ágakat nem én vágom le, hanem az üdülőhelyen gyűjtöm. Valamiért szokás a pálmák felnyírása, és nem csak a szárazat vágják le, hanem a zöldet is. Ezeket az út mellé kiteszik, hogy a lomtalanítok elszállítsák. Én ebből gyűjtögetek.

Az átjáró másik végét, neveztem ki a hátuljának. Ez szűkebb is, bozótosabb is, és a másik oldal jobban tetszett bejáratnak. Ide is készítettem kis falat nádból és pálmaágból. Majd kívülről, a fennmaradt kis nyitott részbe, a helyben fellelhető száraz, tüskés kórókból bepakoltam.

Pár méterről nézve is alig látható a tábor.

A fákhoz semmit nem szögelek, csak kötözök.

A bejáratnál alacsonyan keresztben növő ágtól már véresre vertem  felyem az első napokban. Védekezésül bevontam egy Polifoam csővel.

A bejáraton is kanyarítottam, lejjebb hordtam a lejtős homokból, és megszoktam, hogy fejre vigyázni. Feltartott kézzel kell bemenni.

A bajárat oldalára felkerült homokkal kis kertet csináltam, ahová a parton talált szivacsok, kagylók, mészvázak kerülnek, udvar dísznek.

Ennek a szépiának a mészvázába hogyan kerültek bele ezek a csövecskék, rejtély előttem. Így szedtem fel a partról.

A bejáratnál az egyik ágat, egy a bozótban talált, vasdarabbal nyomtam arrább.

Azt nem lehet letagadni, hogy sajnos sok a szemét, az itteniek sajnos ilyenek. Amikor itt elkezdtem tábor verni, 7 zsák szemetet hordtam el innen. Nem csak a környékemen tartok rendet, de felszedem a szemetet amerre megyek, az ösvényem mellett és a tengerparton is. A szinte állandó szél is bejátszik a szemetelésbe . Kellemes élmény volt, amikor egyik nap, látom, hogy jön a halász otthonról, húz egy zsákot maga után és szedi fel az útjába kerülő szemetet. Korábban már látta, hogy én takarítom a bozótost is. Valahogy úgy éreztem jó példával járok előtte.

A bejáratom előtt, mindkét oldalt, a fenyők ágaira zsinórt kötöttem, mellyel félre tudom húzni és úgy rögzíteni, pláne ha a kerékpárt hozom ki, vagy viszem be.

Zsinórral összefogott ágak

Ezzel a náddarabbal rögzítem egy ágvillában, a felhúzott ágaktól feszes zsinórt.

A bal oldali már bonyolultabb. A megkötözött ágról a zsinórt áttétellel bevezetem és ott egy ágcsonkba akasztom a zsineg végén lévő fület.

Az ágak leengedve, a bejárat elé.

Mindkét oldalt felhúzva

Nyitott kapunál

Üregi nyulak élnek körülöttem, lassan megszokják állandó ittlétemet. Énekesmadarak,gyíkok, gekkok gazdagítják az élővilágot. Nem messze innen Agámák is élnek, és egy elütött Négycsíkos sikló hevert az úton. Tavaly naponta megjelent egy Feldegg sólyompár esti vadászatra. Sok virág, színes lágyszárú növény a szomszédom.