Fent a messzi Északon II.

Fent a messzi Északon  II.

17.10. Péntek

Már sötétben felkeltem, vizet hoztam, megfőztem a törökös kávémat. Összepakoltam, kávéztam, és elindultam. Zúzmara borítja a fák ágait, a bokrokat. fehér minden. Szélcsend, hideg. Igazi télidő. A távoli dombok ködbe vesznek, és én is elmerülök benne. 

Ujj nap, ujj élmények. A kaland folytatódik.

 A tűleveleken mirriárdnyi jégkristály. A változatos formák, alakok gyönyörködtetnek.

 A békés nyugalom tölt el. Az ösvényen felérve, a gerincen, egy erdészeti út, látni a gyakori igénybevételt. Itt már tábla jelzi a kunyhó jelenlétét. Ezt az utat használják a kirándulók, akik a hoteltől, a turistaközponttól, sétálnak nagyot a környéken, idejönnek ivóvízert, és nyársalni. Hosszú egyenes nyiladék visz vissza a tegnapi leágazásomhoz.  Ismét megnézem, a térképen is, innen nézve jól jelzett. Csak idegennek nem ajánlott, mert nem talál oda. Kiérek az aszfaltozott útra. Ezen fellehet jutni  Pallastunturi – hoz. Ez a Pallas hegy, a környék legmagasabban fekvő területe. Itt turista központot létesítettek szállodával, Nemzeti Park bemutató teremmel. Hatalmas gépkocsi parkoló. Ahonnan egy kilométeres sétányon lehet eljutni Pallas kotára. Ide érkezem meg, csak nem az úton, hanem az erdőn át. Modern lappkunyhó, kota elé érek. Ennek ajtaja is van, de természetesen, zár nincs rajta. A szomszédságában valami bemutató helyiség féle, ezt zárva találom.  A szokásos épületek, a tűzifa tároló annyira jól zárt, hogy aludni is kényelmesen, szélmentes helyen lehetne bent. A sétányon, egy kilométeres út, bemegyek a központba. A hotel zárva, holt szezon van most. A bemutató terem nyitva. Megkérem, had töltsem fel a készülékeimet. Ezt kérni sem kellett volna, szabadon hagyott konektorok várják a rászorulókat. Dél felé jár, most a Kindle –t teszem a töltőre. Délután négykor zárnak. Az időt megfelezve, kettőkor visszajövök, és lecserélem a fényképezőre. Egyik készülék akkumulátora sem lesz tele, de mindegyiket tudom kicsit használni.

Visszatérek a kotához, lepakolok tüzet gyújtok. Közben mások is érkeznek. Ezt inkább autós pihenőnek nevezném. Kis séta a gépkocsitól, a gyerekek kiviháncolják magukat, megsütik a tízórait, aztán vissza a városba. Ez is kell, csak nem nekem. Mennék tovább, de úgy döntök, töltöm a készülékeket. Mire végzek már késő lesz, nem érdemes tovább indulni. Akkora már csak magam leszek, bár ez nem segít, mert körbe vesz a civilizáció.

Főzőcske, ebéd, eltelik az idő. Megyek készüléket cserélni, a fényképező a soros. A telefon bírja, alig használom, csak néha küldök vele sms –t. János gyakran, ír, érdeklődik, jól vagyok –e , merre járok, milyen idő várható. Megvan a kapcsolatom a külvilággal.  Kijövök a központból, sétára indulok. Bejárom a környéket. Megkeresem az utam, merre indulok holnap. Az ilyen lakottabb helyeken, gyakran káosz van, az útirányokkal. Egy madár kelti fel a figyelmemet, az egyik villanypóznán. Közelebb érve nagy az örömöm, amikor egy karvalybagolyra ismerek rá. Eddig még csak a határozó könyvekben láttam. Nem csoda, hisz itt a hazája. Délebbre csak ritkán vetődik el. Nem félős, általában nappal vadászik. Jól szemügyre veszem sűrű keresztsávos has oldalát, mely a karvalyéra emlékeztet. Jellemző a majdnem vízszintes testtartása, ellentétben a legtöbb bagollyal. Fehéres arcfátylát, sötét sáv keretezi.

 Két órát sétálok, azután vissza a fényképezőért. Van még idő, kávézok, körül nézek. Preparátumokon mutatják be a vidék élővilágát. Aha, Karvalybagoly, most láttam élve. Azért az szebb volt. Rozsomák, ezt sem láttam még. Egy csapat lemming preparátum, és mellettük, rajzok, ábrák a vándorlási szokásaikról. Ebből semmit nem értek.

 Három hátizsákos leány, szintén töltik az okos telefonjaikat. Nekem túlontúl okosak ezek a készülékek, naponta kell tölteni. Nekem nem kell. A lyányok tovább mennek, hogy hová azt nem tudom, de nem aludtak kint. Lehet, hogy autó várt rájuk. Én megyek a „kotám”hoz, ott éjszakázom. Hiába fűtök, több a füst, mint a meleg. Ez nem szálláshely, csak fedett nyársaló. Mindegy itt alszom. Ma is láttam rénszarvasokat.

18.10. szombat / Hetta v. más néven Enontekiö 55 km  /

Sötétben készülődök ma is. A szokásos reggeli kávé elfogyasztása és egyéb tenni valók elvégzése után hátizsákot fel, útra készen vagyok. A sétányon vissza a turista központba. A bagoly nappalos, még korán van neki, sehol nem látom.  Fátlan, lankás dombokon kapaszkodom felfelé. Még pont kellemes, nem fárasztó emelkedő. Elhagytam az erdő határt. Három hófajd ugrott fel mellőlem és nagy sebesen tovaszálltak. Ez még karbantartott turistaút, tanösvénynek is nevezhető, ismertető táblákat látok. Erről tudom, meg hogy a jégkorszak utáni gleccser, a jég csiszolta le gömbölyűre. Sehol szakadék, egy meredekebb hegyoldal. Gerinctúra a Pallason, a legmagasabb pontja 809m. Gyér növényzet, vékony hóréteggel borítva. Mindenütt kövek, nehézkes a haladás. Változatossá teszi az utam a soron következő völgy. Le, s fel. A köd felszáll, elvitte a feltámadó szél, messzire ellátni. Az ösvényről az esti mesék kezdő szavai jutnak eszembe. „ Hol volt, hol nem volt „

 A hóréteg vékonyka, de azért minden fehér. Jégkristályokkal borítottak, csakúgy, mint az útjelző oszlopok. Jobb lesz mozognom, ha nem akarok hozzájuk hasonlatossá válni. 

Csillog a miriádnyi apró jégkristály az újonnan feltámadt szélben. Erősödve hordja, vágja a jeget. Az arcomat szúrja, hasítja a sok tű, penge. A bal oldalt már érzéstelenítve vagyok, egy foghúzás már fel sem tünne. Mindez csak azért, hogy el ne felejtsem, hogy hol is vagyok, a Tundrán, messze az Északi sarkkör fölött. Az útjelző oszlopok, mintegy 2 m magasak, a tetejükön keresztben, nyilat formázó keresztrúddal. Az én irányom, a tollazat felöl  a hegy irányába, amely ráadásul mindig a következő oszlop felé mutat.  Sűrűn helyezték el az oszlopokat, de a rossz látási viszonyok miatt előfordulhat, hogy nem látni a következőt. Ha tejfehér ködben, felhőben kóvályog az ember, elveszítheti az irányt. Amikor rálelek a következő oszlopra, nem kell iránytű, hogy megleljem a helyes utat, mert a nyílból már tudom, hogy merre is tartsak.

Ez jó. Biztonságérzetet ad, már amennyire biztonságos egyedül vándorolni az ismeretlen, kietlen, zord vidéken. Hátizsákomban a felszerelésemmel, élelmemmel egy – két hétig is kihúzom, ha kell. Csak lesz valahogy. Ezek a gondolatok, távol voltak. Lenyűgözött a táj szépsége, vadsága, a magány. Itt, tényleg távol vagyok mindenkitől.

A fennsíkot délutánra egy völgy szakítja meg. Aljában kis patak, partján Kota ál. Elértem Rihmakuru –t. Ebben a kotában kályhát helyeztek el. Ez jobb, mint a grill platz, mert tartja a meleget, a kályhacsövön kimegy a füst. Ez már szállásnak is alkalmas. Van is lakója. Két srác táborozik bent, üdvözlöm őket és tovább megyek.

Innén nincs messze Nammalakuru. Itt több épület is áll, turistaház jellegű, személyzet nélkül. Benyitok, a nagy közös szobában emeletes priccs. Egy férfit és egy fiatal lányt találok bent. Nem közlékenyek, nem derül ki, hogy most érkeztek, vagy épp indulni akarnak. Az egész tul modern nekem, nem is akarok itt időzni.

Tovább. Jó egy kilometer, Montellinmaja. Ez már egy kis rönkház, de messziről látszik, hogy már lakják. Sőt gyerek is van. Úristen! Szerencsére mennek. Én maradok. 2,5 X 3 m es a helység, a sarokban kandalló. A távolból mozgást látok. Megint jön valaki. Tiszta népvándorlás, na én megyek. A térképet nézem. A másik irányból, keresztbe, le lehet menni egy országúti bekötő útig, alig 3 km. Innen ez a sok sétáló. A kunyhóig és vissza. Itt megsütik a szokásos grill kolbászkát, majd szépen vissza az autóhoz. Motorosok, quadosok érkeznek. Alaposan beöltözve. Erős anyagból, ponyvaféléből kötényt is vesznek a ruha elé, hogy védje őket a széltől. Ledőlnek pár percet melegszenek a tűznél, és mennek is. Egyikük övén öt különböző kést láttam. Az övre fűzött kis tőr itt megszokott látvány, még a lányoknál is. Én is átvettem ezt a szokást és annyira, hogy már a városokban a bevásárló központokban sem vettem le.

Az én vándorutam D – É – irányban a hegy közepén húzódik. Távolabb, velem párhuzamosan út is halad, és erről helyenként bekötő utak vezetnek a terület belsejébe a kirándulók kedvéért. Végül is ez egy Nemzeti Park. Ezért van, hogy én napokig megyek a vadonban de közben találkozok sétálókkal. Tovább, szinte menekülök, az emberektől.

Újabb 6 km után Suaskuru. Megint egy kota. Nem örülök neki, jobb lenne kunyhó. A ma délutáni kotában kályha volt, de az összes többiben grill platz. Bosszant a dolog, hogy ennyi pénzzel, energiával olyant is építhetnének, amit lakni is lehetne. A tűztér kb. 0,8 m magasan van. A helység 6-7 m átmérőjű, a padok a széléhez építve, messze a tűztől.

 Mellé nem tudok feküdni, legfeljebb csak alá. A füst nem távozik el maradéktalanul a tetőn, ezért ki kell nyitni az ajtót. Fent füst ki, lent hideg levegő be. Vacsorakészítés után jobb a tüzet hagyni, kialudni, és a hidegben aludni, mint hidegben és füstben. A szabadban is aludhatnék, itt a ponyvám és a bivak sátram is. A baj csak az, hogy megkedveltem a pici, de kényelmes kunyhókat és szívesebben aludnék olyanokban. Mint a tóparti házban, akkor ott töltök két napot is, hiszen nem sietek sehová. Ez így csak éjszakázó hely lesz.

19. 10. Vasárnap.

Nyitott ajtó mellett fázósan ébredek, korán kelek. A bivak sátor melegebb lett volna, mert azt a saját testemmel bemelegítem kissé. Izlandon, sok ázós – fázós napom volt, de mikor a napi út végén a sátramba telepedtem, jóleső érzés volt. Szinte melegnek éreztem. Már csak az önmagában is sokat számít, hogy nem fúj a szél. Vizes ruhámat levéve a testem kissé felmelegíti a levegőt, és máris kellemesebb érzés, emlékezem vissza a nyári utazásaimra. Most én akartam kotában aludni, hát ott aludtam. Újabb tapasztalással bővül emlékeim tára. A reggeli tűzgyújtás gyorsan megy a nyírfakéreg éleszték segítségével.

A nyírfa törzsének, kérgének, legfelső vékony rétegét, mint egy hámló bőrt kell lehúzni. Ez sok olajt tartalmaz, és a szikravetővel könnyedén lángra kap, miután egy kicsit megkapartuk, gyűrtük, fellazítottuk.

Itt az erdő fenyőből és nyírből áll, így a tüzelő is. A fahasábok kérgét leszedve rá az élesztékre, és már ropog a tűz. Még gyújtóst rá, vékony hasábokat, és mehet fölé a kávés kanna.

Amint pirkad, elindulok. Szívet melengető a látvány, ami körül ölel. Hol van már az esti bosszúság a füst miatt. Gyér növényzetű a gerinc, ahol haladok. Merengésemből egy felrebbenő hófajd csapat térít magamhoz. Rénszarvasok. Harsog, a zuzmó a fogaik alatt amint feltépik a földről. Ilyenkor mindig vadászjátékot játszom. Becserkészem őket, ami egyáltalán nem nehéz, és olyan mozdulatokat végzek, mint amikor íjjal akarnám leteríteni valamelyiket. Gyakori a találkozásom velük, ennyi alkalomból már csak zsákmányoltam volna közülük. Íjam, pányvám nincs, de zsinegből hurkot tenni az útjukba, és avval próbálkozni, megérne egy kísérletet. Nem a nyakra célozva, mint az orvvadászok szokták a hurokkal, hanem a lábra. Ha szerencsém van, belelép. Így „vadászgatva „rovom a kilométereket. Énekes madár csapat száll el mellettem. Völgy kerül az utamba, leereszkedem.

Hannukuru. A tépkép több házat is jelez, de ez annál is több. Valóságos kiránduló központ, már megint valami közeli parkolóból tudnak ide feljutni. Az első ami elém kerül egy szép két szobás, nagy menedékház. Egyik helyiségben egy társaságot találok. Egyikük egy fiatal férfi beszél németül, így vele szót értek. Szauna is van, tegnap használták, ha akarom, be kell gyújtani. Most van az őszi szabadságolási időszak Finnországban, ezért a sok turista mindenfelé. Ma estétől vége, ők is mennek haza. Helybéliek, helyismerettel. Tudják melyik ösvény hová vezet, könnyen letalálnak az úthoz ahol az autókat hagyták. Megyek tovább és csak most kerülök be az igazi turista központba. Még ház, szauna, tűzrakhely, grillező rács, kota, sátrazó hely. Már megint hová kerültem. Szerencsémre itt csak magam vagyok. Rejtélyesek ezek a helyek, amikkel útközben találkozom. Miért építették ezt így ki? Kilométerekre nincs út, parkoló. Csak én nem tudom? Más világ, más emberek. Amit itt felépítenek, létrehoznak, nyugodtan magára hagyhatják. Visszatérve, érintetlenül találnak mindent. Tüzelő, nyírfakéreg, odakészítve a begyújtáshoz. Nekem is jól eső érzés a száraz gyújtóssal rögvest meleget gerjeszteni. Amit felhasználok, pótlom. Ez a féle hozzáállás követendő lenne másutt is az életben. Nem tudom ki nyújtott segítséget, nem tudom, kinek nyújtok én, és ez nem is számít. Csendben elhagyom a „kihalt települést”.

Fák sziklák között jutok tovább, ez más, mint ami eddig körül vett. Az erdővel takart völgyből kopasz platóra kapaszkodok fel.

Pahakuru. Na ez már egy rendes kis régimódi rönkház. Tornácos, nem is kicsi. Két méternél is magasabb. Alapterülete négy szer hat méteres is megvan. 

A hátsó épület a WC és a tüzelő tároló. Több köbméternyi felfűrészelt, hasogatott tűzifával. 

Az ajtó mellett jobbra a kályha, kevés fával is kellemes meleget ad. Felette, ruhaszárító akasztók veszik körbe. Balra nagy asztal a végében jókora, világos ablakkal. Az ilyent szeretem, van hol olvasnom, miután már begyújtottam és az ételem is elkészült. A szemben lévő oldal a priccsnek a helye. Mellette kis ablak előtt gázrezsó.

Minden kunyhónál van egy kis hamutároló „szekrény”, mely lábakon áll.

A fahamu biohulladék, de mégsem akarják, hogy szanaszét borogassák az emberek. De miért ilyen magasan van a szekrényben a hordó? A magyarázatot, a téli hó állás szintje adhatja meg.

Útjelző táblák. Hetta 26 km., a következő célom.

Az ivóvizet, jó százméternyire, lent a völgyben találom meg. Minden kunyhó közelében van víz lelő hely. Körülnéztem, tovább indulok. Végül meggondoltam magam. Fáradt vagyok, botladozom, ma egyszer már elestem. Nem rohanok sehová. Remélhetőleg nem jön ma már senki ide. A következő menedéket 11 km re jelöli a  térkép. Mi van, ha az nem lesz ilyen világos, jó, kényelmes. Maradok, pihenőnapot tartok. Melegszem, és főzök, eszek, olvasok. A bakancsomra is ráfér egy alapos száradás, leápolás a bőrzsírral. Szóval meggyőztem magam. Nem volt nehéz. Tapasztalat. Ma egyszer már elestem. Botladozok, mert fáradt vagyok emelni a lábamat. Ennek következménye, hogy ismét a földhöz kenem magam. A több mint 20 kg os hátizsákkal már felállni sem tudok, csak úgy, hogy először hanyatt fordulok, lehámozom a hátamról a zsákot, majd hasra fordulok és felállok. Ehelyett most másféle testmozgást választok.

Térkép, napló kerül az asztalra, átnézem az elmúlt napok eseményeit, a megtett utat. Akáslompolo –tól eddig kb. 115 km jöttem, Hettáig van még 26 km. 

20. 10. Hétfő

Meredek ösvény vczet le a vízhez, de ez inkább csak felfelé jelent kisebb gondot, a két teli vödörrel. A forrás, egy kis kőmedence, mint egy ülő kád. Érdekes, hogy ez a kis vízfelület nem fagy be, de nem is gőzölög mint a meleg vizű források. Valamennyire csak melegnek kell lennie a feltörő víznek. Már másutt is tapasztaltam. hogy az egyébként fagyott földön, hirtelen vizér csordogál keresztül a dombrol lefelé, vagy egyszerűen csak mint valami mini mocsár, áll a víz és nem fagy be. Bokáig süllyedek benne, amikor az előző lépésem még a fagyott havas földet érintette. Másutt már a jókora tó is beállt, tíz centis jég borítja. Itt is vannak csodák, nemcsak Izlandon. Még nem kemény a tél. Sok szépet, érdekeset mutat, nyújt, a környező vadon, csak meg kell látni. Egésznap ködben vagyok, nem látom a leendő utamnak csak az elejét. Ez egy pallósor, nyáron biztosan vízben áll a rét. Csend, nyugalom, magány. Jólesik a pihenő. Kellemes meleg, minden ruhám megszárad, a bakancsom is bezsírozva. Már sötétedik, amikor váratlanul látogató toppant be. Harminc körüli Angol hölgy. Látni rajta, hogy nagyon bizonytalan. Magyarázom, hogy maradjon nyugodtan, elég nagy a priccs ketten is elférünk rajta. Két napos túrán van, Hettából Pallasig. Ott várja egy barátja autóval. Túl sötét van már ahhoz, hogy tovább menjen. Nehezen de szót értünk egymással. Említem neki, hogy Skóciában végig mentem a West Highland Way –n, ezen a 200 km –es úton, Fort Wiliem – ig.  Ha jól értettem ő járt tovább is. Még 300 km –t lehet menni azon az úton, nagyon szép helyen, de már iránytű segítségével.

21. 10. kedd

Az Angol hölgy 6- kor kelt, korán indult. Hófajdokat hallottam. Én még olvastam és csak 10 – kor indultam el. A köd felszállt, belátom a tájat kétszáz méternyire. Továbbra is a gerincen megyek. Kevés fa, azok is alacsonyak. 

Falom a kilométereket. Ahogy telik az idő a nap melege eloszlatja a felhőt, amelyben jártam.

Tappuri. Csak távolbol látom a kis kunyhókat, az utam elkerüli. Mozgásnak, életnek, füstnek, nyoma sincs. Még 2 km az oszlopok útmutatásai nyomán. Jobbról befagyott kis tavat kerülök, majd egy meredek lejtő alján elémkerül Sioskuru.

A kis völgyben vízér csordogál, az oldalát alacsony fácskák tarkítják. Közöttük egy ujabban épült 2 szobás menedékház. Az egyik zárva. Itt már kilincs is van. A nyitott részben emeletes priccs, kályha, konyhaszekrény, gázrezsó. Vizet hozok, elkészítem a levesem. Quad érkezik, ( még kevés a hó a szánhoz ) egy Nemzeti Parkos férfi jön a kis kutyájával. Minden motoros magával hozza a kutyáját is. Valamilyen kis termetü ebet. A srác pihen, teázik. Mielőtt tovább menne infót kérek a további útról. Menjek csak egyenesen Hettának. Egy jókora tó foglya utamat állni, de semmi gond, szoljak át és csónakkal átvisznek. 20 km es kerülőt ( egy napi utat ) spórolnak meg nekem. Azt tervezem, hogy ma megteszek 19 km-t, Pyhakero- ban alszom, és holnap megyek be a városba, vásárolni. Kaját, térképet venni a további útról. Lesz időm eldönteni, hová – merre, és éjszakázó helyet keresni.

Magammögött hagyva Sioskurut, elindultam fel a Pyhakéro hegyre. Ekkor még  szépen sütött a nap. A fák csodálatosak a rájuk rakódó hó- jég kristályoktól. A nyírfák alacsonyak, ritkák. Leginkább egy gyümölcsösre emlékeztet az egész hegyoldal. Ahogy haladtam feljebb, fogytak a fák és velük a napfény is.

 Nehéz volt az előrehaladás, labdanagyságú kövekkel teleszórva amíg csak a szem ellát. Ösvényt csak néha venni észre köztük. Végül is csak olyan, mint eddig volt, végig a Pallas gerincén. Sorjáznak az oszlopok, fent az irányt mutató kereszt nyilakkal. Hetven lépésenként állna egy, de nem áll mindenütt. A szél, a hó teszi a dolgát, én meg meresztem a szemem, hogy felfedezzem a következőt. Az eltört oszlopok csonkjai fehérek a jégtől és nehéz kiszurni, a növekvő ködben, így is, hogy tudom az irányt merre keressem. Az ujj oszlopokat, a pótlást, már ideszállították, láttam a depókat.

Nem tudok betelni ezzel az érzéssel, a látvánnyal. Az engem körül ölelő világgal. Varázslatos, egy csoda! Nyugalom száll meg, béke költözik belém. Elfelejtem a világot. Semmi sem számít. A lelkem megbékélt. Otthon vagyok. Mintha ismerős helyen járnék, olyan nyugalommal rovom a kilométereket.

Bevillan a reggel látott kép. Fiatal pár, hátizsákkal, kutyával. Az ebnek is volt zsákja, inkább nyeregtáskája.

A térkép, az iránytűvel nagyon hasznos segítség. Időnként ránézek, hol is járhatok most. Épp azon merengek, hogy mennyire pontosak ezek a térképek. Most a gerinc vizszintes része elmarad, és erős lejtő következik. Itt lassan jobb kéz felöl egy kis tavat kellene látni, ha a köd nem gátolna. Aztán egy bal kanyarnak. Feltámad a jeges szél fagyasztva a bal orcámat. Ez a fő szélirány. Elfújja a ködöt, felhőt, és lám ott van tőlem jobbra a befagyott kis tó és szemben a bal kanyar. Itt valaha kis kőház állt, melyből már csak a falak romjai és a kályha maradványai látszanak.

Messzire ellátni. A völgyben ismét erdő, rét, víz, jég. A hegy oldalába érve, kanyarodok, és előtűnik a távolban Hetta. Templomtornyot látok, néhány házat, és a közelemben rénszarvasokat. Ma fent a felhőkben egy nagy Rénszarvas rudlival kerültem össze, jut eszembe az ismételt találkozáskor. Ahogy lefelé  megyek, elszórtan megjelennek a fák is. Ismét a gyümölcsöskert formáció következik.

Hirtelen egy földút kezdődik. Miért pont innen indul, vagy itt végződik? Nézőpont kérdése.  Nézem a térképet, a tájat, vajon hol lesz a mai célom, a kunyhó. Itt valami gyanús! Egy kávézót is jelöl. Már megint egy kiránduló központ.

Pyhakero. Egy nyomós kézi kút áll egy kis építmény tetején. Kipróbálom, pumpálom, nyomja a vizet. De minek ez a kis ház alá? Gondolom a fagymentesítés miatt. Nem lenne egyszerűbb a pince, akna? Ők tudják, megvan az okuk, jó lenne tudni mi az. Másutt is láttam már ilyent. Megyek a kunyhóba, már foglalt. Fiatal pár kutyával, nagy főzőcskézés közben. Biztos nem örülnek nekem, de ki nem rúghatnak, ha maradni akarok, menedéket keresek. Más nincs a közelben. Büszkén mondja a srác hogy milyen messziről jöttek. Hettából. Na ja. Nincs kedvem maradni, nem akarom zavarni a légyottot. A tó part már csak 8 km. ott is jelöl kotát. A túloldalon pedig Hetta. Korán van még. Komótosan, tempósan haladok. Most relatíve könnyű a hátizsák, már alig van élelmem. Vizet sem viszek magammal. Az ösvény úttá szélesedik és egy tábla. Boot taxi, Pallas – Hetta és telefonszám. Na itt alakul valami, még tényleg átjutok ma. Később még egy ilyen tábla. Elérem a partot, kikötő nincs, csak egy homok pad. A túlpart olyan messze van, hogy nem is látni, ha valaki ott állna, nem hogy átkiáltani. Tábla, telefonszám, felhívom. Egy hölgy veszi fel és nagyon magyaráz valamit. Talán, hogy nincs járat. Erre egyszerűbb lett volna csak annyit mondania, hogy NO. Ezért elbizonytalanodom, hogy vajon mit is akar. Jobb lesz ismét felhívni, nehogy jöjjön, a csónak én meg már nem leszek itt.  Most már rövid a válasz, nincs csónak. Ma már itt alszom, majd holnap indulok. Előszőr vissza a 8 km-t, majd a másik úton körbe. Így lehet vagy 30 km mire bejutok a városba. Mára is megtettem a 26 km –t. Holnapra lehet sok lesz ami még hátra van, és csak holnap után érem el a supermarketet. Semmi gond, mára rizs, és holnapra is lesz még leves meg valami. A térkép kotát jelez. Meg is találom, egy kicsi kota, de Zárva! Ilyent!. Mellette egy nemezzel borított tipi. Távolabb víkend házak. Minden zárva. Beköltözöm a tipibe. Tüzelőt gyűjtök, már sötétedik. A rizst a levessel egybe főzőm.

Megszólal a telefonom. Boot taxi. A hölgy hívott vissza. Kérdez, magyaráz, nem értjük egymást. Hamarosan átadja a kagylót. Egy németül már valamelyest beszélő hölgyet kapok. Mondom, honnét jövök, hosszú útról és azt az infót kaptam, hogy erre jöjjek, itt átvisznek csónakkal. Mindegy most már itt alszom, mert egy – másfél nap mire visszafordulva körbe átérek. Ő aranyosan magyarázza, hogy merre menjek, hol tudok átmenni. Biztosan tud parti utat is ami nincs a térképemen jelölve, és az jelentősen rövidebb. Nekem ez kissé nehezen érthető, jobb, ha megyek a hosszabb, de biztosabb úton. Egy lápréten keresztül menni, ha nincs pallósor, ha nincs jelölt ösvény, kemény dolog. Még ha meg is van fagyva, ( de biztos nincs mindenütt), akkor is lábszárnál mélyebb gödrökkel van tele és ezek alja vizes, iszapos. A gödröket szegélyező gátakon haladni, meg olyan mint az útvesztő. Itt lehet látni az „útvesztőt”, de nem tudni, hogy melyik ág lesz a jobb választás. Különben sem érnek össze. Rúdugrással lehetne közlekedni, mint valahol már láttam. Talán a skót felföldön, az is tele van vízzel. Az első itt töltött napomon már megtapasztaltam. Gondoltam elhagyom az utat fent a dombon, és lemegyek a lassan tóvá szélesedő folyóhoz. Ott töltöm az éjszakát és a horgászszerencsémmel is megpróbálkozok. Alig tértem le a kemény száraz útról, és lassan kezdett vizenyőssé válni a vidék. Érdekes volt. Nem pocsolyába léptem, hanem csak lassan kezdett felszivárogni a lépteim nyomán a víz. Aztán már gyorsabban, még gyorsabban és már meg is merült a bakancsom. Ekkor még fent voltam az oldalban, és egyre vizesebbé vált minden. Mi lehet lent? Ezért inkább nem kockáztatok meg egy tizenkilóméteres út nélküli utat.

Miért nincs boot taxi, nem derült ki. Megköszöntem kedvességét. Közben a rizsem odakozmált. Most már mindegy. Ülök a tűz mellett és vacsorázok. Megint szól a telefonom. De nagy a forgalom. A kedves szőke női hang. Lesz csónak csak várni kell. OK. Pakolás, mosogatás, tűzoltás. Vissza a partra, ahol a tábla van, itt lehet a kikötő. A lapos partszakaszon könnyen ki lehet húzni a csónakot, a vizállástól függetlenül is. Asztal és pad is van itt. A kikötői várróterem. Meglepő, hogy itt a part szegélye még csak most kezd jegesedni. Hideg az van, azt érzem a hosszú várakozás alatt, a padon ücsörögve. Lehet, hogy valamit félre értettem, és mégsem lesz csónak, vagy legalábbis nem ma. Még várok, aztán majd később itt fekszem le a földre aludni. Balra átlósan, messze a túlpart felől, kereső lámpa fénye tűnik fel. Telnek a percek, és a motor hangja is hallhatóvá lesz. Felkapcsolom a fejlámpámat, jelezzem, hogy hol vagyok. Gumicsónak érkezik, ketten ülnek benne. Bedobom a hátizsákom, aztán magam. Csákjával beljebb lökdösi a sekély vízről, innen már a motor dolga. Megyünk átlósan vissza, ahonnét jöttek. Ez már a város, kikötő, móló. Kiszállok, fizetni akarok. Nem kell. Nincs viteldíj. Megkeresem leesett állam.( Később magyarázták, de akkor sem értettem. Hogy is van ez! Van ott egy hivatalos út, át a vízen. Híd nincs, aki át akar kelni azt, átviszik. Ez szolgáltatás.) Meglepődésem csak fokozódik, amikor látom a készültséget. Még hárman vannak a parton, ők segítenek kiemelni a csónakot a vízből. Odatolat egy kis busz utánfutóval és erre teszik fel, lekötözik, beszállnak a buszba, és miután elköszöntünk, elhajtanak. Besétálok a főútra. Parkoló és tábla jelzi, hogy innen lehet csónakon átkelni, Pallas felé.

Hetta.

 Megérkeztem. Vége ennek a 150 km es túrának Akaslompolo tol. Jóleső sikerélmény. Hogyan tovább, erre majd holnap gondolok. Hosszú, fárasztó nap áll mögöttem. Hideg is van késő is van, aludni kellene menni. Kávézó az út mellett, betérek. Kávé már nincs, késő van. Csokit veszek. Hotel. Recepció, egy éjszaka 75 .- euró. Már itt sem vagyok. Keresztben a városon felfelé a dombon, keresek valami csendes zugot. Újabb hotel féle kerül az utamba. Ez már csak 68 .- euró. Megyek a hegyre. Az útról letérve bemegyek a fák közé, jó takarásban vagyok. Felállítom a ponyvám sátor alakban. Csak a két vége nyitott, Elég ez a szélnek, be tudja itt is hordani a havat. Még egy kis csokit eszem, majd a pehely hálózsákom védelmére bízom magam. Néha felébredtem, hogy fázok, de nem vészes.

Ma is látom a sarki fényt, de kisebbet, mint a múltkor.

A szállás ára a végletek között mozog. Vagy ingyenes menedék a vadonban, vagy drága szálloda a városokban. Ugyanakkor ingyen Vizi taxi. Sok itt a meglepetés.

22. 10. Szerda.

Nyolc körül pirkadt, keltem, pakoltam. Majd lefagyott a kezem, még a ponyvát elcsomagoltam. Majd kimelegszem ha mozgok. Nem igazán vagyok téliesen öltözve. Sőt, egyáltalán nem. A nadrágom, a nyári vékony túra nadrág, és ez alá vettem egy vékony melegítő nadrágot. Vészhelyzetben ráhúzhatom még az eső védő nadrágot. Felső ruházat, póló, hosszú ujjú meleg póló, polár felső, széldzseki. ( Ez volt velem Izlandon is a nyári túrán, és az Arab sivatagban is, annyi különbséggel, hogy ott nem volt velem a vastag póló. ) Gyorsan megyek le a városba. Kávézó, zárva. A fenébe. Az útszélen tábla jelzi, hogy – 11 C. No, ezért fáztam én. János rendszeresen tájékoztat a várható időjárásról. Jön a hideg. Ráadásul hidegebbnek érezzük pár fokkal, mint amit a mérő mutat a hőmérő. Szupermarket, kis kaja vásárlás. Még nem nagy, csak kis vásárlás. Ha már eldöntöttem, hová tovább, akkor készülök. Egy utcai padon ülve megreggelizek. Felkeresem a turista információt. Na ez pofára esés. Csak szórólapok egy hivatali épület előcsarnokában. Személyzet nincs, további térkép nincs.

Mit tegyek? Elindulok K- felé. Kemping a városszélén, zárva, de találok ott egy hölgyet. Kérdezem az árakat, 30 – 100 euró között. Az utóbbi remélhetőleg már faház. Szóval reménytelen a szállás a városokban, Mennék tovább É- nak, van arra Kemping, de ennyiért! Ezt nem engedhetem meg. Az idő hűl, ruhát sem vehetek.  Nagy – nagy dilemma. A szívem észak felé húz, de tudom, már hosszú útra nem mehetek, haza kell mennem megígértem, várnak, dolgom van. Ha most megindulnék északnak, a cél Nord kap lenne, az még több száz kilométer.A tél is keményedik, nehezen jutnék el oda. Az utakat is lezárják télire ha jól tudom. A hóakadály biztosan. Keresem az indokokat, okokat. Addig is még megálmodom, mit tegyek, megyek. Betérek egy jó kávéra. Ettől sem lettem okosabb, de kicsit átmelegített. Még nyugat felé megyek, lesz egy út kereszteződés, addig döntsem el, hova- tovább.

Huski kennel az út szélén.

Nézelődök, bámészkodom, és ekkor feltűnik egy autóbusz. Intek neki. Nincs megálló, de azért megáll. Egyetlen utas vagyok. Meleg, kényelem, nem húzza s hátizsák a vállam, pihen a lábam. Óóóóóh! Nem megyek sehová. Itt alszom a buszon, de nyomban. Munio - ig visz a busz. Itt már jártam ide fele. Rossz a hangulatom. Ez már a hazafelé vezető út. De én nem akarok még haza menni! Mit csináljak, hová menjek, fáradt vagyok.

Munio, végállomás. Bemegyek a benzinkúti kávézó, étkezde, kisközért stb, mindenesbe. Leülök egy nagy pohár kávé mellé, és felteszem tölteni az elektromos készülékeket. Miért kellene hazafelé mennem, van még idő, és nagy a Tundra. Nem baj, ha ismételek, és vissza térek egy darabon a már ismert útra. Elő a térkép, kérdezem a főnököt. Igen lesz egy busz a Gold line – től, 17- kor indul és azon az úton megy amerre én is akarok menni, és megáll ott ahol szeretném. Csodálkozom, mert ez egy 4 számjegyü út. A 9572. Remélem, hogy jól értem, hisz az a világ vége felé van. A fő út a 95 . ös. Ebből ágazik le a 957, és ebből a 9572. Ezzel a logikus felépítéssel, Ha visszafelé megyek, a növekvő sorrendbe, eljutok egy városba. Irány a Szupermarket és bevásárlás még egy hétre. A többi felszerelésem, hátizsákom otthagyom a töltővel együtt a kávézóban. Fél öt.Tényleg jön a busz, a sofőr megérti hová akarok menni, hol akarok leszállni. Négyen utazunk a buszon. A zsufoltságra nem panaszkodhatok. Eszembe jut a vizi taxi. Lehet úgy vannak vele, inkább ingyen elviszik az alkalmi utast, mint rendszeres üresjáratokat fenntartani. Persze ez csak vicc. Legutóbb a mentőstoppal autóztam erre, csak a kedves lyányok valamit elértettek, s nem ott raktak ki ahol én szerettem volna. Most viszont tökéletes, néhány euróért megteszem a harminc kilométeres távot és a sofőr megáll, az ösvénynél ahol az erdőbe akarok menni. Fél hat. Valóságos csoda, gondolatolvasó buszsofőr. Már vidám vagyok, feledve fáradtság, letörtség. Megint úton vagyok, egyedül, letérve a civilizáció útjáról. No azért nem teljesen, mert két óra alatt elérhetem az ismerős tavat, partján a rönkházzal. Ez már pszichésen is feldob. Tudom hová megyek, melegedhetek. Holnap kis séták a környéken, visszatérve meleg szoba. Megint megmosakszom, rendbe szedem magam. Olyan mintha haza mennék a kunyhómba. Jó érzéssel tölt el, biztonságérzetet nyújt a tudat, hogy ott van. Ha ma este már nem érek oda, mert rám sötétedik, az sem baj. Majd holnap. Nehéz a hátizsákom. Sokat vásároltam, kicsit dőzsölök. Grill kolbász, lekvár, kenyér, vaj, a szokottakon kívül. Ezek már egy külön zsákba kerültek, és hevederrel rögzítettem fel a hátizsák tetejére. Inni kellene, de megfontolandó hol teszem le a hátit. Valami magaslat, szikla, tuskó kellene. A lerakás még csak hagyján, de felvenni, az már külön kaland. Alig bírom. Ha nem tudom az első lendülettel a hátamra venni, akkor baj van. Jól meg is nézem hol veszem le. Amikor egész nap megyek, nem szoktam megállni délben ebédszünetet tartani. Ennek legfőbb oka, hogy levest tudnék enni, de ahhoz meleg víz kell. Ez idő. Abból van bőven, csak hogy a pólóm nyirkos, izzadt, és fázni fog a hátam. Ezért azt csinálom, hogy pár csipet mazsolát, néhány kocka keserű csokoládét nejlonzacskóba teszek és úgy a zsebembe. Ha rosszullét kap el, hányingerem lesz, nem kell levennem a hátizsákot, csak a zsebemből veszek elő egy kis hajtóanyagot és mehetek is tovább.

Szerencsém van a hóval, a holddal, világos van annyira hogy látom hová lépek, merre menjek. Itt jobb kanyarral be a fák közé. A sziklák között elvész az ösvény, nyoma sincs, de emlékszem, hogy ezt a kis halmot balra kerülöm. Mögötte előtűnik a tó. Itt jobbra, már megint széles a gyalogút, előttem a fahíd. Átérve rajta a tópartot követve a fák között sötétedik a kunyhó. Le a zsákkal, és első a tűzgyújtás. Nem lehet addig pihenni, mert rám tör a fáradtság és a fázás. Fát hasogatok, behordom, előre pótlom a készletet. Ez a biztos, ki tudja milyen idő lesz holnap. Most már lerogyhatok. Meleg még nincsen, de majd lesz. A nyitott kályha ajtó elé is ülhetek a kis padra, a hátamat melengetni. Lemegyek a tópartra vizet hozni, de előszőr a fáskamrába a fejszéért. Léket kell vágnom, már 10 cm vastag a jég.

23. 10. Csüt. Kemiöjárvi

Reggelre a lék, 2 cm vastagon fagyott vissza. Nem is gondoltam, hogy ilyen hideg van. Este még csillagos volt az ég, majd éjjel a felhő mögé bújtak. Itt csak enyhe szellőt érezni, de valahonnan fentebbről zúgás hallatszik. Rövid sétákat teszek a környéken, ügyelve arra, hogy mindig időben visszaérjek, és tegyek a tűzre. Vadonatujj horganyzott vödör, telemerem vízzel, melegedni teszem. Este fürdés, mosás, lesz a program és utána szárítkozás. Törülközöm, egy kis viléda kendő. Ezzel nem lehet rendesen megtörülközni. A tűz mellett szárítkozok.  Körülnézek a házban, rendet teszek, felsöprök, takarítok. Lesikálom az asztalt.

A fásládát feltöltöm száraz hasított fával, és nyírfakéreg gyújtósról is gondoskodom. Ezt meghagyom az utánam jövőnek. A fáskamrából hordok be tűzrevalót, és ezt a kályha mellé halmozom. Grillkolbász is hoztam, ma nagy lakoma lesz. A bevásárlás után két napos pihenő, ez alatt nagy zabákat rendezek, megeszem a felesleget. Amikor útra kelek, már csak a szűkösen kiporciózott élelmiszeradagot viszem magammal. Ez így teljesen megfelel nekem.

24.10. Péntek.

Élem a nyugalmazott prémvadász életét. Szürke felhős az ég, enyhe hószállingózás. A nap jó részét olvasással töltöm. Késő délután a befagyott tavon mozgást látok. Mi az, állat nem lehet, ilyen furcsa lény nincs is.  De igen. A kerékpáros ember, mint lassan megvilágosodok. Brutál vastag a kereke, most látok ilyent először.

 Nem veszélyes még a jég, a tó közepén, ahol van egy kis lefolyása, később fagyott be, és ott vékonyabb. A hátizsák vállpántján hordja a tőrét, és ha beszakadna, azt kirántva, vágja bele a jégbe. Hát, ő tudja, ő él itt és így. Szépen eltelt ez a nap is itt kint. Jó itt lenni. Minek nekem saját ház. Holnap tovább megyek és majd egy másik kunyhóban alszom. Az enyém is minden itt, csak úgy, mint másé. Megosztozunk rajta.  A pad elég széles, kényelmesen alszom rajta. A tűztől távolabbi részt választottam, itt egyenletesebb a hőmérséklet.

25. 10. Szombat.

Csütörtök estére ígérték a havazást, de nem jött meg. Enyhén szállingózott egész éjjel, de csak két ujjnyi esett. Korán kelek, pakolok, megyek. Sok helyütt alig látni a vadcsapást,a friss hó eltünteti a nyomokat.

 A jelzések is hiányosak. Kezd izgalmassá válni az út. Kerülgetem a kis fákat, bujkálok az ágak alatt. Ha itt behavazik, visszafelé nehezen találom meg a saját nyomaimat. Ilyen helyre akartam jönni.

Mustakero, 3 x4 m es rönkház. Kályhával, emeletes priccsel, fent két, alul három személyes. Gázfőzőlap, kis pult az ablak előtt. Asztal nincs. Kis ablaka miatt nappal is  sötét van, pláne, hogy még az ég is borús. Ahonnét jöttem, az jobb volt. No sebaj, egy éjszakát itt is ellehet tölteni. Az idő egyhül, olvad. Hó helyett eső esik.

26.10. Vasárnap

Reggel háromnegyed nyolc, és még majdnem sötét van odakint. Csepegős, esős az idő. Olvasok. Az általam sokat szidott modern világnak azért jó dolgai is vannak. Számomra az egyik a Kidle, „könyv olvasó”, vagy minek nevezik. Több mint ötszáz könyvet töltöttem rá és még nincs tele. Azért az olvasást is be kell osztani, mert az aksi nem bírja a végtelenségig. Délben vissza indultam Kemiöjárviba. .

27. 10. Hétfő

Kemiöjárvi. Most itt üdülök. Ez a ház kényelmesebb. Egészen az ablak elé tudok ülni, olvasni. Nekidőlve a falnak, a lábam fel a padra. Sötét van bent, igaz, kint sincs túl világos. Napok óta szürke az ég, borús, félhomály. A tartós csendes esőtől elolvadt a hó. A tegnapi nem túl nagy latyaktól beázott a bakancsom. Ez nem örvendetes tény. Hiába nincs mit tenni. Szerencse, hogy itt alaposan ki tudom szárítani, és van még a fóka zsírból. Kezelem is minden nap. A hátizsákba is jutott néhány csepp, a esővédő huzat ellenére. Pedig még vadonat ujj. Ez az első túrája. Nemhiába, no, vissza kell térni az ősi, módi hoz, a szemetes zsákhoz. Az még mindig bevált. Esős időben jobb lesz nem túráznom, ill. este, védett, fűthető helyre kell jutnom, a szárítkozás miatt.

készletem:

• leves               9 zacskó
• rizs                 4  adag
• grill kolbász   4 szál ( 4x 10 dkg )
• hagyma          2 kis fej
• mazsola         150 gr
• müzli             200 gr
• csoki                50 gr
• só, izesítő
• kávé, tea

Őrölt kávét veszek, és a kannámban törökösen főzöm. Meg lennék nélküle is, de jól esik a szertartásossága. A táborhelyre érkezvén, tüzet gyújtok, vizet hozok, elkészítem a kávémat, közben mindent elrendezek, és békésen nyugodtan megkávézok. Ha kényelem miatt, a megszokott dolgokat elhanyagolja az ember, veszélyes útra lép. Á most túl hideg van nem mosakszom, nem mosok és a többi. A magányban is adni kell magunkra. Azért mert nincs senki, aki látja, azért még nem kell elhanyagolni magunkat. Már amennyire lehetséges. Tartás kell, erősnek kell maradni. Segítség nem jön, nem várhatunk rá. Mindent magunknak kell megoldani.

Úgy döntöttem, hogy tovább megyek D- felé, de más utakon, mint amerre jöttem. Akkora távokat teszek, ill. olyan úton megyek, hogy éjszakára legyen menedékem.

Délfelé elállt az eső, kivilágosodott, kissé kitisztult az ég is. Szeles, enyhe idő. Remélem, a következő napokra jó túraidőm lesz. Még a nap is kisütött. Kedvem lenne elindulni, de a tervszerinti következő szakasz cca. 20km. Ehhez már késő van mára. Holnap is van nap.

28. 10. kedd.

Amint kivilágosodott, frissen, kipihentem indultam. Visszajött a hideg, a föld megfagyott, nincs latyak. Szélcsendes tiszta ég. Kell ennél szebb idő.

Keimiöjárvi – Pahtavouma reggel 7 kor indultam és 14 – kor megérkeztem 26 km táv.  Pihenő nélkül tettem meg az utat. Ez marha jó, megveregethetem a vállamat. Nem hittem volna, hogy még ennyit bírok. A szokásos teendők. Tűz, víz. A vizes gödör kis felületű, alig érhet térdig és még sincs befagyva. Amint már említettem, ez nagy rejtély számomra.    „Talajfűtés”. Valaki itt hagyott egy nagy csomó élelmet. Megvendégeltem magam. A menü: Leves, Milánói és grillezett konzerv virsli.

29.10. Szerda

Tiszta, fagyos, napos idő. Szép sétákat tettem. A mai napra betervezett menedéket nem találtam meg. Sokáig rendben volt minden, jól haladtam, élveztem a túrát. Az első hó már elolvadt, de a föld visszafagyott és maradt is így.

Már délutánba hajlott az idő. Átvágtam egy vizenyős réten, majd egy kis dombra kapaszkodtam fel. Itt még láttam jelzést, ösvényt. Majd egyszercsak nincs tovább. Se jelzés, se ösvény. A dombnak is vége és egy benem fagyott lápos következett. Ezen kellett volna tovább menni. Hát ez így nem lesz jó. Akárhogy kerülgetem, itt nagyon meg fogok merülni, és egyáltalán nem biztos, hogy a lápos után meg lesz az út és a kunyhó. A ruhám pedig rám fagy. Mérlegelve ezen kilátásaimat, elvetettem a korábbi tervemet és a térképet kezdtem tanulmányozni. Visszamenni nem akartam, és olyan utat kerestem, amit a láp mellett is el tudok érni. Iránytűmmel benéztem az irányt és neki az erdőnek, a hegynek. Kerülgettem a kerülgetni valókat, de az iránytűvel mindig korrigáltam az irányt. A távolságot is bemértem és csak mentem. Micsoda meglepetés ért amikor keresztben egy jelzett ösvényt látok, ami azonos a térképen jelölttel. Ilyen a jó térkép. Nem ez volt az első eset, amikor a térképen jelzett helyet, tavat, megtaláltam az iránytű segítségével. A menedéket miért nem találtam. Ez rejtély. Lehet, már rég meg sincs, csak a térképészek nem tudták az újra nyomáskor. 

Addig mentem mígnem elértem Kotamaja - t. Már érintettem ezt a helyet, mikor felfelé mentem, de nem álltam meg. Most itt töltöm az éjszakát. Mára már megvolt a kilométerem.                      

30.10.Csütörtök.

Közel vagyok az indulási pontomhoz, Akaslompolo - hoz. Alig 8 kilométer. Bemegyek egy kis friss élelemért és akkumulátort tölteni.

Érdekességképpen felírtam a dátumokat, amikor élelmet vásároltam.

 30.09.   /    4. 10.    /     13.10.     /     22.10.  vagyis 4 nap és két alkalommal 9 nap elteltével.

 Az élelmiszer készletem, még normális fogyasztás mellett elegendő volt pár napig. Két hétre elegendő élelmiszert tudok vinni magammal, ha egy kicsit jobban beosztom, de akkor már éhezem. Jellemző az itteni emberekre, erre az egész életfelfogásra, a tisztességükre, hogy amint bementem a Szupermarketbe, az előtérben egy konnektorba bedugtam tölteni a telefonomat és ott hagytam amíg vásároltam. Ezt ugyan meglehet tenni másutt is, csak hogy a vásárlás végeztével, ott volt a készülék, ahol hagytam. Vásárlás közben egy eladó segített és mikor meg mondtam, hogy Magyar származású vagyok, intett, menjek vele. A raktárból egy Magyar dolgozót hívott ki. Két éve élnek itt a férjével és nagyon meg vannak elégedve. Az előtérben egy padon megebédeltem, közben kijött az eladó és néhány tábla csokoládéval ajándékozott meg. Kerestem egy kávézót, ajánlották hová üljek be. Itt ért a következő meglepetés, de nem is értem, hogy miért lepődök mindig meg. Már megszokhatnám. A kávé 2.5 euró, fizetem, erre visszakapok 80 centet. A második kávémat nem engedte kifizetni, a harmadiknál már végre elfogadott 1 eurót a presszós hölgy. Azért volt ez a sok kávé ivászat, mert még fel akartam tölteni a Kidl- t is, de a kávé is finom volt, és jól esett a pihenés a kellemes melegben. Kint – 10 C tájékán lehetett. Délután elindultam egy új úton, egy kunyhót megkeresni, amerre még nem jártam. Most sem jártam sokat a járatlan úton, mert elfogyott a jelzéssel együtt. Térkép, iránytű, és élvezve a táj szépségeit barangoltam. Sajnáltam hogy nem találtam meg amit kerestem. Ez negatív élmény, és feltételezem a saját bénaságomat, bár lehet, hogy mégsem az én vétségem. A fagyos időnek köszönhetően, kevés vizet találtam, amit kerülgetni kellett. Ivóvízben sem szenvedtem hiányt. Már majd rám sötétedett, amikor alkalmas alvóhelyet találtam. Az alkalmas azt jelenti, hogy relatíve száraz, kevésbé sziklás, alig lejt. Térképet tanulmányozva, és a környező hegyeket, na jó, dombokat, arra jutottam, ha nem vagyok béna akkor közel a legelső táborhelyem, és még sötétben is meg kell találnom. Úgy legyen. Úgy is lett. Ott volt ahol legutóbb. Egy kis dombon, egy nagy vizes rét szélén. Hát ha ezt így megtaláltam, akkor az előzőt miért nem. Tettem egy nagy kört.

Hangaskuru. A szokásos teendők, gyönyörű éjszaka. János sms – t küld. Vigyázzak, mert az interneten már nem lehet vonatjegyet kapni. Nehogy lekéssem a repülőmet. Van addig még pár napom és ezer kilométeres utam. A biztonság kedvéért jobb lesz holnap elindulni, legalábbis vonatjegyet venni.

31.10. Péntek

Vissza Akaslompolo – ba, hét kilométer. Már ismerős az út. A város közelébe érve már „ rendes” úton haladok. Rendes földúton.  Itt autókkal is közlekednek, jelzik  ezt a sofőröknek felállított táblák.

Vigyázat, balról síelő jöhet. 

Irány a kedvenc kávézómba, a kedves hölgyhöz. Miután kikértem a kávémat, a búsz megálló után tudakolóztam. Ott van a kereszteződésen túl a kanyar után. De várjak csak. Újabb segítő is akadt, már ketten nézték egy napilapban a busz menetrendet. Nem volt túl bonyolult. Ma nincs busz, majd holnap. Ennyi. Látni, hogy nem idegbetegek itt az emberek. Csak kávézzak nyugodtan. Megint jön a presszó hölgy, no nem a számlával, az eszébe sem jut. Ha még nem említettem volna, nem értjük egymás nyelvét. Van itt egy sofőr aki elvisz engem Kolariba a vonathoz. Az ingyen kávé mellé ingyen fuvar. Már csak azt nem értem, miből élnek. Az élelem kicsit drágább mint Ausztriában, a szálloda sokkal drágább, de a többi…..

Kényelmes órás autózás után Kolari, vasútállomás.

Szép modern vonalú nagy épület. Idefelé jövet be sem mentem, nehogy lekéssem a buszt. Most van időm körül nézni. Pláne, ha sejtem mennyi. A bejárati ajtó zárva. Körül nézek, hát pedig ez a bejárat. Amott egy másik ajtó, ez a büfé –é. Ez is zárva. Irány hátra. Szolgálat helység nagy ablaka, bent senki. Ajtó, miért is lenne nyitva. Miután mindent körbejártam, vissza a főbejárathoz. Végig tanulmányoztam a menetrendet. Megállapítottam, hogy este fél hétkor les vonat, és előtte nyit a pénztár. Hú de ügyes vagyok. Akkor séta. A hatalmas tér szélén az erdő mellett KRESZ tábla. Vigyázat! Motoros szán kihajtás az erdőből. Itt ezek mennek.

      Szokásos utam a kávézóba, majd valami friss harapni valót nézek, a helyi péksüteményeket részesítve előnybe. Egy damaszt pukko kés nagyon megtetszett, nem álltam meg. Csak 29 euró.  Még a hülyének is megéri, hát még nekem. A szuvenír shop ban száz és ötszáz között árulják. Kellemesen mulattam az időt. Hat előtt megyek vissza az állomásra. Nagy csend. Sehol egy lélek, minden zárva.????? Egy tehet vonat tolat rakodnak. Egy masiniszta és egy kísérő. Csak van itt élet. Érkezik a segítség. Ma nincs vonat. Majd holnap. Jó lehet itt masinisztának lenni. Elballagok a szomszédos motelhez, de az igen csak drága. Irány az erdő, vagy marad a vasútállomás. Itt elleszek a váróban, meg olvasni is tudok. Meg ahogy én azt képzelem. Itt is kedves a vasúti dolgozó, még németül is beszél. Nem tud beengedni a váróba,  a mozgásérzékelő miatt. Akkor a peron, fal mellett, tető és lámpa alatt. Bevackolom magam. Letelt a munka, jön a vasutas. Reggelre lehet akár – 20 C is. Menjek vele. Az állomás végén, a rakodónál egy kis kota áll. Ide tessékel be. Van egy kis elektromos fűtés is, ami automatikusan kikapcsol óránként. Ez egy menedék a rakodást, irányítást végzőknek. Ide be tudnak állni, mielőtt megfagynak. Körben pad, azon aludtam. Itt már nem is volt oly hideg.

1.11. Péntek.

Kellemesen telt az éjszaka. Korai ébresztő, kezdődött a műszak. Ragyogó napsütés, kánikula, csak – 18 C. Ma tényleg jött vonat, délután. A pénztár továbbra sem nyitott ki, a kalauzt kértem meg hogy segítsen az automatánál. Már ne is lepődjek meg azon az apróságon, hogy visszafelé fele annyiért vitt a vonat, mint ide. Még 50 euró sem volt a jegy. János kijött elém a pályaudvarra. Elmentünk a repülőtérre, érdeklődni. A visszaútra is megvolt a jegyem, de 4.- ére szolt. Mehetek e korábbi géppel. Igen, csak az egy vagyon. Anniért még elleszek valahol két napig. Az erdő sincs messze. János ezt is megoldotta. Az okos telefonján talált olcsó szállást. Városi Turista szálló. Itt aludtam két ejszakát. Közben rövid városnézést is megejtettem. Esős, borongos volt az idő. Olyan mint a hangulatom. Nehéz szívvel jöttem haza. 

Ezen az északi kalandozáson 250 km - t tettem meg gyalog.

Idén, május 1.- vel már repültem volna, két hónapra, de itten kötelezettségeim miatt halasztanom kellett. Az utazási irodában a kis hölggyel már kikerestük a leg északib repülőteret. Onnan már csak 400 km Nordkap, Európa legészakibb csücske. A nyarat a sok szúnyog miatt elviselhetetlennek mondják, ezért az újabb utazást, nyár végére kell tervezni. Remélem ott leszek a repülőn.

Köszönöm a segítséget  Jánosnak, és Papicának, aki bemutatott neki.

Nem utolsó sorban, köszönöm a Finn, a Lapp népnek a kedvességüket, hogy részese lehettem az őszinte, igaz életüknek. Követendő példát mutatnak. Így is lehet élni. Így lehet élni!