Kerékpáros csavargás. Olaszország – Görögország – Ausztria. IV. Albánia

Kerékpáros csavargás. Olaszország – Görögország – Ausztria. 

                   

                                          IV. Albánia

Ismeretlen földre tettem a lábam. Most járok először Albániában. Az út jó, meleg napos idő. Déltájt megálltam egy benzinkútnál és Marketnél. A kút presszójánál van wifi. Nekem se telefonom, se tabletem nincs. Olvasni valót hozok magammal, egy Kidle készülékkel. Több száz könyv elfér benne. Jobb szeretem a papírformát, de egy könyvtárra valót csak így tudok magammal hozni. Ebben a digitális könyv olvasóban van internet is. Sokáig tartott még ráleltem a Messengerre, a face re.

A főnök kérésemre azonnal beütötte a kódot. Ezen azért lepődtem meg, mert az eddigi utam során csak annak engedték meg a wifi használatát, aki fogyasztott. Mivel itt nem volt kötelező a fogyasztás, rögtön helyet foglaltam és egy sört rendeltem. Kellemesen pihenve, sörözve, életjelet küldtem barátaimnak, ismerősöknek.

Kipihenten, jókedvűen szállok nyeregbe, amikor érzem, valami nem stimmel. Defekt, persze, hogy a hátsó kerékben. Első az úton. Eddig még semmi gond nem volt a járgánnyal. Most sincs gond. Sőt. Szerencsés a helyzet. Kényelmesen árnyékban tudom szerelni a gumit. Kaptam vödröt, vizet, megtaláltam a lyukat befoltoztam. Van pót belsőm, de azt arra tartogatom, amikor és ahol kényelmetlen lenne a belső ragasztása. A kerékszerelés után a fékeket is beállítottam, és keményre fújtam az első kereket is. Már korábban is gondoltam rá, hogy nem ártana. Vissza emlékezve, most pumpáltam először levegőt az elindulásom óta. Jók a kerekek a gumik. Természetesen szerszám készletet is hordok magammal.

Ez volt a mai déli pihenőm. Megköszöntem a presszós jó szándékát.

Folytathatom utamat.

A hűs estében még tekertem egy jót, de közben néztem, hol lehetne megaludni. Sík, kopár vidék, eléggé belátható. Talán egy benzinkútnál, vagy parkolóban, egy kamion mögött. Ott nem leszek feltűnő. Persze előtte szólnék a sofőrnek. Miközben ezen agyaltam, kemény cseppekben esni kezdett az eső. Hopp egy benzinkút jobbra. Behajtok, körbekerekezek. Nagy parkoló, hátul építkezés. Visszamegyek a kutashoz. Mondom Welt Vander vagyok. Ezt hátha megértik. Általában Angol szavakat használok. Szeretnék meghúzódni éjszakára az épülő kocsi mosó színben. Minden országban megtanulok néhány szót, kérem, köszönöm, jó napot stb. Szeretik az emberek, ha az idegen anyanyelvükön szól hozzájuk, még ha esetlenül is.

Mosolyogva int, hogy csak nyugodtan.

Betelepedtem, az eső szakadt, de én már szárazon voltam.

Ez így megy minden nap. Találok egy alkalmas bivak helyet.

Ez nem a véletlen műve. Ez az Élet Rendje. Valahogy mindig kialakul.

Később egyikük meglátogatott és hozott nekem két szivacsot. Egyet fekhelynek, a másikat párnának. Láthatták, hogy a betonon fogok aludni.

Kényelmesen berendezkedtem. Állt ott egy kis asztal, azon terítettem vacsorához.

Főzés. A már megszokott módi, olajos hal konzerv főzőn.

Sardines – Vegetable oil. Hát ez egyértelmű. Erre a célra vettem még korábban Horváth országban. Avagy mégsem egyértelmű. Ugyanis ez vizes lével készült, tehát ma sincs főzés. Hideget eszem.

A konzerv finom, de nem az a túlélős, világítós, kályha pótló fajta. Az ára 1 euró alatt volt, tehát olcsó kategória.

A menü.

Kenyér, szardínia, hideg vízben áztatott tea / szárított galagonya virág és csalán keveréke /. Snack leves, szintén hideg vízben áztatva. Mellette zacskóban Oliva bogyó és mögötte a vizes palack.

A levesből hagytam még reggelire is. Elvégre nem hízókúrán vagyok.

Vacsora után a naplómat írtam, és a még papírra nem vetett gondolataimat, élményeimet.

Kerékpáros öltözetem.

A túra kerékpárosoknak megvan a sajátos öltözetük. Rugalmas anyagból / legalábbis úgy gondolom / alsó, felső ruházat, fényvisszaverő mellény, sisak. Rajta fejlámpa, esetleg kamera, Mp4 es lejátszó, meg a jó isten tudja. Lábon sportcipő. Minden speciális és gondolom jó drága is. Nem különben a kerékpárok, fedélzeti computerrel, navigációs készülékkel, napelemmel, a zsebben az okos telefonnal.

 A bicajom a legolcsóbb kategóriás. Később már Görögországban egy szervizben, a főnök a fejét csóválta. Csoda hogy addig kibírta. Nem is sejtette, hogy még csak a fele utat tettem meg.

Nekem semmi extra, csak világítás. Telefon, Gps nuku. Papírtérkép, bár néha az is hagyott kívánnivalót maga után. Példáúl, Velencéből indulva, csak a fejem után mentem .

A speciális ruhám. Túraszandál,pamut retró gatya,aminek van egy rövid szára is. Nap ellen védelemnek, egy körbe karimás kalap. Ha bementem valahová, felvettem a rövid ujjú ingemet, ezzel szalonképessé téve magam. Így is épp elég meleg volt, nemhogy felöltözve.

Vittem egy rövidnadrágot is , de az nem alkalmas, mert tapad a combomra, nehezítve a pedálok hajtását. Két póló is volt velem. Esténként kimostam, reggel váltás, a vizeset pedig hátra kötöttem a csomagtartóra száradni. Még volt egy zubbonyom is, de ennek a használatára nem került sor.

09. juni.

Ébredéskor csendes eső. Mire összekészültem, elállt. Amikor már indulni akartam, leszakadt az ég. A benzinkútnál ücsörögve vártam az idő jobbra fordulását. A mai nap ilyen, borongós, néha esik, de ilyenkor szerencsémre tető alá tudtam állni. Kellemesen telt a délelött.

Közel Tirana, a főváros.

Mamuras után útelágazás. Az egyenes út autópálya ként folytatódik, nekem balra le kell térnem a régi útra. Semmi gond. ( hogy én milyen kis naív vagyok, még hogy semmi gond.) A sztrádával párhuzamosan tekerek néhány kilométert. csendes út, nincs forgalom. Már hogyan lenne, amikor az utat barikád zárja le keresztben.

Túlnan rajta a folyó, és egy hajdani híd romjai. Háborús maradvány lehet, középen felrobbantva.

Tábla semmi. Mindenki menjen amerre  tud. Szibériában volt már ilyen élményem, akkor autóval voltam. Semmi jele annak, hogy a hidat rendbe szándékoznának hozni.

Balra egy földúton elindultam a folyó mentén.

Hamarosan gázlóra leltem. Erős sodrásban, térdig érő hideg vízben, köves talajon toltam keresztül. Csak el ne csússzak, mert itt felemelni, kerékre állítani a megrakott kerékpárt bajos lenne.

A sikeres vizi átkelés után bizakodva folytattam utam Tirana felé. Hát már csak lesz valami jelzett út a fővárosba.

Sok kilométeren keresztül bicajjal alig járható kőzúzalékos út vezetett. Egy aszfaltos út alapja, de nyoma sincs hogy be is szándékoznának fedni. Nyilván nincs rá keret, de megtesznek, amit tudnak.

Ez a murvás út beletorkolt az sztrádába, ami már nem is volt sztráda. Hogy is van ez? Rövid lehetett az autópálya szakasz.

Elérek egy kis városba, itt a táblák jelzése alapján megyek a főváros felé. Aztán eltűnnek a Tirana irányát jelző táblák. Kezd nyugtalanítani a sok kanyargós út. Már alkonyodik. Megállok egy rendőrnél, kérdezem merre kell mennem Tirana felé. Elég értetlenül néz rám. Hát ez Tirana. Jaaa. Ez végig jellemző volt, hogy a táblák szerint, ritkán tudtam hol is vagyok.

A kerékpár kormánya elé szerelt kosárban tartom a térképeket. Meg megállva azonosítom a folyókat, biztosnak látszó helyeket.

Épp szemlélődök, amikor halk hangra fordulok meg, és egy kedves mosolygós ifjú hölgy arcába tekintek. Török leányzó. Repülővel vitette a kerékpárját és magát is, Bulgáriába, és onnan teker haza Isztambulba. Nem semmi. Ő teljes technikai felszereléssel megy, előre foglalt szállással. A saját bevallása szerint napi 200 km –t is megtesz, 12 - 14 órát teker. Én lassúbb vagyok, meg kb 3x öregebb. A legjobb napomon 100 km – t tettem meg. Az átlagom 70 km körüli.

Végig haladtam a fővároson. Az alábbi látványban részesül az arra járó.

Érdemes alaposan megnézni a felvételeket. Igyekszenek kimászni a szegénységből.

Tirana napjainkban.

A város szélén ráhajtok egy országútra. Szalagkorlát. Ezeket szeretem mert a kerékpárt neki tudom támasztani. Aztán én is neki akartam-tam-tam. Abban a pillanatban ki is dőlt.

Rám sötétedett. Végig lakott terület. Egy benzinkút presszójának az udvarán az ernyők alatt aludtam. Egész éjjel szakadt az eső, alám is befojt  a víz, átáztam.

Fáradt vagyok.

10. juni.

Tiszta idő, új nap köszöntött rám. Hosszú hegymenet volt Elbasan felé. A táj szépsége feledteti a fáradtságot.

Közeledő dobpergés hangja jut el hozzám. Egyre erősödik, majd megjelenik a hang forrása is.

Ballag kifelé a faluból, a dobot pergetve.

Ez a közepesen rossz út amin ma egész nap haladtam, hirtelen megtáltosodik. Az öröm, ürömbe csap át amikor meglátom a táblát.

Gyalogos, kerékpáros forgalom tilos.

Na mondom, kapjátok be. Eddig türelmes voltam, de most már vége. Ekkora eszetlenséget. Egész nap nem láttam semmilyen táblát ami jelezte volna, hogy az útról le kell térnem és egy másikra át, mert ezen nem lehet tovább haladni. Most akkor merre mehetek.

Kész, nem érdekelnek, teszek rájuk, én behajtok. Az alagút 2,6 km hosszú.

Az út szélén keskeny „ gyalog járda” vagy inkább szerviz út. Első, hátsó világítást bekapcsoltam és nekivágtam.

Percek múltán hallom hátulról, hogy autó jön és lassít. Na b. meg. Itt a policáj. Platos kis teherautó állt meg mellettem. Pályakarbantartók. Kérdik hová megyek. - Hát előre.

- Nem lehet.

- Én pedig vissza nem megyek.

Jó, hát akkor száljak fel. Segítenek feltenni a gépet, én is mellé kuporodom, és visznek. Miután átértünk az alagúton, a parkolóban félre állnak, lesegítenek, és fordulnak vissza. Hát igen! Így is lehet. Nem büntetni, rendőrt hívni, hanem segíteni.

Kedvesek, segítőkészek az Albán emberek. Lehet, hogy a szűkös élet teszi. A segítség, a jószívűség nem kerül pénzbe. Minden benzinkútnál,. Kávézónál van wifi, nagy jelerősséggel, és nincs kötelező fogyasztás. Nem úgy, mint Horváth országban.

Teljes gázzal robogok előre az autópálya szélén. Kívűl szép termetes teknős ballag. Ő nem siet sehová, én igen. Most nem állok meg fényképezni.  10 km és vége az autópályának. Hát ezért volt ez a nagy felhajtás, érthetetlen számomra. Más ország más szokások.

Beértem Elbasanba. Tovább Progozhiaé felé.

Idegesítenek ezek az autópályák, nem tudom kikerülni őket, nincsenek útjelző táblák. Ha van is, nem biztos hogy eligazít.

A történet ismétlődik, a városból kiérve hirtelen hatalmas tábla, mi mindent tilos , kezdődik a sztráda.

Magamban azt taglaltam, ha kérdeznek, a válaszom nem értek Albánul., a jeleket sem ismerem, és ekkora táblát végig böngészni nem érek rá. Ők meg azt nem értik én mint mondok, aztán majd lesz valahogy. Eddig jutottam amikor tábla jelzi, hogy vége az sztrádának. Hát innen származnak az Albán viccek.  Valószínű, hogy kaptak az Eu ból egy csomó táblát, és most kirakják mindet, hogy dicsekedjenek vele. Nekik is vannak ilyenjeik. Mert értelme, az nincs. A város közeli út tele táblával, másutt semmi, vagy éppen az nincs kiírva, ami nekem kellene.

Nos itt merre? Alulról jövök, Tiranában voltam, így csökkentem a lehetőségeket

 Ráadásul én a térkép szerinti egyetlen parti utat követem, amin el lehet jutni  Sarandéba. Innen megy át hajó Korfura.

Ettől kalandos az utazás. A partot kell követnem amennyire csak lehetséges.

Majd elalszom, már dél van, tűz a nap, de nincs alkalmas, árnyékos hely. Fátlan, kietlen vidék.

A parkolók széle szemetes, „ szaros” helyenként a szó szoros értelmében véve.

A semmi közepén is vannak élelmiszer boltok, előttük árnyékban asztalok, székek. Az ilyenekbe betérek, veszek egy sört és pihenek az árnyékban.

A helyiek kedvességére jellemző példák. Kifizettem a söröm jövök kifelé, kérdezi a boltos hölgy hogy Kaffi. Miért ne. Elkortyolgatom, fizetni akarom, rázza a fejét, ez ingyen van! ??? Na még ilyent. Ez csak a kezdet volt. Egy másik hasonló bolt egyetlen vendége vagyok. Kiülök a kerthelységbe, jön a főnök is, le ül mellém „ beszélgetni” Angolul. Ő is issza a sörét, majd bemegy. Kezében tányérral jelenik meg, rajta jókora sajt, paradicsom, friss kenyér. Grátisz, fogyasszam csak nyugodtan. Valamit beszél a szőlőről, de nem a borról van szó. Térül fordul, kezében egy 2 l es palack, és tölt belőle. Törköly a saját főzéséből. Ő ezt szereti. Nem is volt rossz. Pénzt nem fogadott el. Hát ilyen emberek az Albánok.

Tegnap rám esteledett, és még egy városkában jártam. Gondoltam megkérdezem milyenek a hotel árak. 15 és 20 euró között. Ez nekem sok. Közben egy teraszról integet egy férfi, hogy menjek oda. Ez szinte minden napos, látják a felpakolt kerékpárost, idegen, meghívnak. Általában csak vissza intek, de most odamentem. Sötétben már nem szívesen tekerek, keresek alvó helyet.

Bemegyek a teraszra, a srác tud Németül, beszélgetünk. Ő Iszlám. Engem nem zavar, amíg nem zavarnak meg. Nem fogyaszt alkoholt, és arrol beszél hogy a vallásuk milyen békés. A sok terror nem jellemző rájuk, és így tovább. Más vendég nincs, csak a pincér kislány. Itt a teraszon nem alhatok, viszont egy jó vacsorával megvendégelt.

A mai déli pihenő elmaradt, késő délutánig hosszú utat tettem meg.

Elmúlt öt óra, egy nagy útszéli tábla kelti fel a figyelmem. Valóságos képregény, a sok ikon közt sátrazást is jeleznek. Kempingezni csak ritkán akarok, de mindent meg kell nézni.

  

Behajtok a nagy benzinkúthoz, étterem, büfé, terasz, árnyék. Ó tiszta Amerika. De nem látom hol lehet a sátrazó hely. Megkérdezem. Hát itt oldalt, ahol jólesik. Amott a zuhanyzó, a wc, és mindezért nem kell fizetni. Nagyon tetszik Albánia. A parkoló árnyas részén megcsinálom a fekhelyem a földön, egy transzparens takarásában.

Beülök a teraszra fogyasztok valamit és estig kényelmesen pipázva olvasok.

Másnap reggel kipihenve fojtattam az utam, mely igen jó minőségével ajándékozott meg. Még dél sem volt mikor is végre egy biztos jelzés került elém.

Már csupán 160 km és elérem a kikötőt, ahonnan reményeim szerint hajóval át tudok menni Korfura. Ha még sincs hajó, akkor még néhány nap Albániában. Mindegy akkor is már elértem a Görög szigetek magasságát. Már nem fulladhat kudarcba az utam.

Szép a táj. Hegyek, folyó völgyek, sík vidékek váltakoznak. Fogynak a kilométerek.

12. 06.

Memaliaj előtt, reggel az út melletti elütött kígyónál megállok. Ilyent most látok először.

Macska kígyó ( Telescopus fallax ) egy hátsó méregfogas sikló. Életemben most találkoztam vele először, sajnos már későn értem ide, nemrég üthette el az autó.

Az út kiváló minőségű, egy méteres padkával, a záróvonalon kényelmesen és biztonságosan haladhatok. A padka veszélyeket rejt magában, az országúton és a városokban is egyaránt. A csatorna hatalmas rácsait, sok helyen elhordták.

A helybélieket ritkán látok kerékpáron. Inkább rozzant kis motorokon, kordékon, vagy öszvéren,szamáron közlekednek.

Sok a kévézó, benzinkút, gépkocsi szervíz és lépten nyomon Lavazh, azaz autómosó.

  

Néhény kép útközben.

Memaliaj

Rendőrök. Mindenütt.

Soha nem állítottak meg. Jól megnéznek, a felpakolt világjárót, intek, visszaköszönnek.  Lehet, szükséges a jelenlétük. Egy kalandom volt csupán.

Egy kis település, falu főterére kanyarodtam be. A szokásos kávézók, a ház előtt ücsörgő vendégek.  Néhányan a tér, főút közepén vitatkoznak, vagy inkább már komolyan veszekednek. Gyanús, hogy ökölre mennek.  Na ebből kimaradok, meg sem állok kávézni, hajtok tovább. Szemből rendőr igyekszik a társaság felé, hátrébb a társa jön, az út szélén áll az autójuk. Éles csattanást hallok a hátam mögül. Pisztolylövés. Nem akarok rossz időben rossz helyen lenni, ezért hátra sem nézve, megyek tovább, hamar elmaradnak a kanyarban. Újabb rendőr autók, busz jön villogva, szirénázva.

Erdős hegyi út. Jobboldalt hideg víz zúdul alá.

A leleményes helybéliek ki is aknázzák a hideg vizet. Hűtőként hasznosítva. Rekeszekben áll a sör, üdítő a jó hidegben. A víz természetesen ingyen van, a többiért fizetni kell, de barátságos áron.

A kanyar után lépcsőzetes vízesés, az étterem terasza alatt. Az útmentén árusok.

Élő kecske reklámozza a terméket.

Amikor a presszó kertben aludtam, kaptam igy ilyen italt víz helyett, most a kecskés standon vettem is. Talán Ívó lehet. Savanykás, és hidegen mennyei ital ebben a kánikulában.

Az erdős hegy után megint a kopár vidék.

Dinnye szezon van, érik a sárgadinnye. Kis teherautókon hordják, és azokról le is potyog ahogy illik. Az út széli árokból nem restellem felszedegetni őket.

Már idelyelenne ebédelni, pihenni. A szokásos útszéli kávézó boltnál megállok, látom, hogy eltudok kissé bújni hátra. Azért  keresek ilyen helyet mert a hozott élelmemet szeretném elfogyasztani, árnyékban.

A boltos nem kifogásolja, megebédelek. Előveszem a dinnyét, ő meg hoz egy tálcát. Feldarabolom, majd megkínálom őt is és az egyetlen vendéget. Bedinnyézünk.

Már régóta nem láttam kerékpár üzletet, szervizt. Olajt nem hoztam magammal, pedig már ráférne. A pedálok kattognak, néha beragadnak. Súrlódó hangot hallat, máskor cincog. Benzinkútnál kentem rá vastag olajt, de ez inkább csak a láncnak felelt meg. A szűk helyekre, a csapágyakhoz nem tudtam juttatni.  Furcsa módon, amikor beázott, nem nyikorgott. Vizezni kell nem olajozni.

A hátsó gumi gerincéről már lekopott a bordázat. A fékeken sem tudok húzni. Ujj fékpofák kellenének.

Két éjszaka volt eső, meg néha nappal is. Megáztam, de most tiszta napos idő van és hőség.

Mindég éri meglepetés az utazót. Jókora tó bukkan fel az út mellett és nagy fákkal ligetes park.

 Ó ez hiányzott most. Kis szigeten étterem, kihagyom. Pad árnyékban, a kerékpárt megtámasztom, kipakolok.

A tatonkámba vizet öntök, bele egy zacskó snack levest. A nap melege majd intézi a többit.

Gijokastra , Market

.

 A benzin kútnál tábla.

A már megszokott helyzet. Ott táborozok, ahol nem vagyok útban, valahol hátul. Ha már hoztam sátrat, hagy álljon az is. Zuhanyzó és wc használat természetesen ingyenes.

13. 06.

Reggel a város szélén a szokásos kávézó, egy hatalmas fával. Meg kellett állnom itt. Kellemesebb reggeliző helyet nem is választhatnék.

Mögötte folyó, öreg kőhíddal, málhás csacsival.

Az elmaradhatatlan kézi autómosóval.  A szennyvízelvezetés egyszerű, ott a folyó. Szomorú látvány.

Sok az útmentén elütött élőlény. Egy kuvik teteme.

Az elmúlt két napban Fieri -től kiváló úton haladtam, kivéve a lakott területeket, mert ott mindég rosszak az utak. Az út széles, a záróvonalon túl méteres padka. Itt biztonságban jó úton tudtam tekerni. Ma elértem Jergucatit. Itt elhagytam a széles folyó völgyet, melyet két oldalról magas hegyek öveztek. Jobbra letértem Sarandé felé.

Itt át kellett vágnom a hegyeken.  Sok kilométer, több órás hegymenet, kerékpártolás.

Elértem a hágó tetejét és beültem a kávézó hűs kertjébe.

 A kávé jó és nem is drága. 100 Leki, kb 240 ft. Egyetlen kávé mellett is sokáig el lehet ücsörögni. Ez lehet az oka, hogy sok ugyan a kávézó, de mindenütt van vendég. Hétköznap, napközben is ott üldögélnek. Gyanítom, hogy nincs munkájuk, is itt töltik a napot. Itt kapják a híreket.

 A váltás 1€ 120 Leki. Mindenütt lehet Lekivel és € val is fizetni.

Pipadohányt nem tudtam venni Albániában. Nem szokás itt a pipázás? Több alkalommal is nézték, szagolták, hogy milyen dohányt szívok. Egyik alkalommal a benzinkútnál, megértettem mire kíváncsiak. Mondtam, hogy nem ópium, nem hasis, semmi narkó. Nem igen akarták elhinni.

Szép volt ez a vidék, a völgy, a hegyekkel. Eleinte mindenütt  művelt földeket, lakott területeket láttam. Tegnap délutántól már a szabad, vad, gyér növényzetű puszta uralta a tájat.

Lassan, délfelé jár az idő és még nem ettem. Majd az első Marketben veszek kenyeret és valamit hozzá.

Még sok dombon keltem át.

Majd a táj szépségét felváltotta a szegénység, és a szemét.

Város széli nyomortelep, és szemét az út mellett.

Végre megérkeztem Sarandéba.

  

A Marketben kaját vettem.

Utolértem egy bűnös gépet. Az ilyen betont szállító gépek „csőréböl” akkor is, és oda is folyik a beton, amikor  és ahová nem kéne. Az ilyen kifolyt betont senki nem takarítja fel. Következménye, hogy borzalmasan göröngyös lesz az út. Főleg a kerékpárosnak.

Lementem a kikötőbe jegyet venni, 19 € volt az átkelés Korfura.

17 órakor indult egy szárnyas hajó. Erre a fel és leszállás kerékpárral nem egyszerű, de a személyzet segített.

Sok szépet láttam Albániában és jó emberekkel találkoztam. 

A nagy kaland első része teljesült. Megérkeztem Görögországba, Korfura. Induláskor, magam sem hittem, hogy végig fogom bírni. A térdeim rosszak, túl vagyok agyvérzésen, infarktusokon és kis híján 65 éven.  Boldog vagyok. Nagy öröm ez számomra. Életem első nagy kerékpár útja. Ez még csak az első harmad, most érkeztem meg. Még az út nagyobb része hátra van, feltéve hogy bírom és a kerékpár sem esik szét. Még haza is kell jutnom Ausztriába, de előbb még bejárok néhány szigetet.

22.-én májusban indultam el Ausztriából Velencébe vonattal.

24.-én St Bartalomeóból kerékpárral.

13.- án júniusban megérkeztem Korfura

21 Nap és 1390 km.