A
tűz táplálása, a tűz helye
Miután már meg tudtuk gyújtani a tüzet, táplálni is kell
azt, nehogy kialudjon, és a szükségeinknek megfelelő meleget adjon. Nem mindegy,
hogy nagy lángon akarunk vizet forralni, vagy csak finom parázson sütni a
burgonyát, vagy az agyagba burkolt halat. Ne agy isten a gyakorlottabb
pákászok, már halat is füstölhetnek rajta.
Csak főzésre kell, vagy éjszakai melegedésre is. Ezek
szerint válasszuk meg a tűz fajtáját, milyenre van szükségünk.
A tűz hasznos segítő, életet mentő, de halált, pusztulást is
hozhat. Gondosan bánjunk vele. Tartsuk be a tűzgyújtási tilalmakat! Időbeni,
helybeni, korlátozásokat. Figyeljünk, hogy a tűzrakó hely biztonságos legyen, a
tűz ne terjedhessen el! Ne csak a kormány rendeleteit tartsuk be, hanem azt is
amit a józan ész diktál.
A tűz táplálása
Ezt a részt azok számára írom, akik első alkalommal
gyújtanak tüzet. Ezt a legtöbben feleslegesnek tartanák szóbahozni.
Egy kis történettel kezdem. Régen történt. Egy jómódú
Németnek dolgoztam. Tél volt, és éjjel leállt a gázfűtése a tanyán. Nem akart
zavarni engem. Egész éjjel fagyoskodott, jól meg is fázott. Pedig ott volt a
kandalló, bekészítve a tüzelő, csak be kellett volna gyújtania. De ő nem tudta.
Sosem gyújtott még be, ott voltak az alkalmazottak.
De nem kell ilyen messzire menni.
A városban élők, központi fűtéses lakásokban élők, tán még
soha életükben nem fűtöttek kályhával, nem raktak, nem tápláltak tüzet.
Sokan dobálják esős időben a kívül vizes száraz fát, ágat a
tűzre és csodálkoznak, hogy nehezen gyullad, füstölve ég.
A megoldás. Jó, ha van nálunk tábori fűrész. A közismert a
„bicska” fűrész, vagy a betolható pengéjű.
Házi készítésű öv. 80cm hosszú fűrészlapot lehet
belebujtatni. Könnyen elkészíthetjük hozzá a keretet és egy kiváló fűrészt
kapunk.
A fűrésszel vastagabb fát is könnyen feldarabolhatunk kis
kuglikra. A száraz, de megázott fa belseje, száraz. Ezeket, a kis tuskókat,
balta híjában a késünkkel, egy ütőfa segítségével felapríthatjuk.
A száraz középső részekkel már könnyen megy a tűzgyújtás. A
vizes fát a tűz köré pakolva szárítjuk. A hosszabb rönköket, megtámasztva,
egymásra téve szárítjuk, kissé távolabb a tűztől. A tűz és a feltornyozott
rönkök között helyezkedünk el. A száradó tűzifa a hő terelő szerepét is
betölti.
Feleslegesen ne vágjunk ki fákat. A kidőlt száraz fa, ág
bőven elegendő. Azt se felejtsük el, hogy ahol tartózkodunk, az, valakinek a
tulajdona, és a száraz fára is szüksége lehet. A kevés száraz gally
elhasználásával kevésbé okozunk veszteséget.
A tűz helye
A tüzünknek valamiféle hely is kell. Fontos, hogy megvédje
az erős széltől, ne kaphasson ki belőle zsarátnokot, ami könnyen bajt,
erdőtüzet okozhat.
Készítsünk tűzgödröt, vagy rakjuk körbe kövekkel. A
környékéről távolítsuk el a száraz leveleket, gallyakat, vagyis minden éghetőt.
Meggátolva a tűz tovaterjedését. Sose hagyjuk magára a tüzet. Sziklák, kövek
között könnyebb a dolgunk, mert a szélvédőn kívül már edénytartó állványunk is
van. A környező kövek. A tűz mellé leszúrt,
két ágas boton keresztül fektetett rúdon hintázó bográcsot már csak
látott mindenki. Megoldhatjuk egyetlen bottal is, amelyet feltámasztunk, és a
tűz fölé emelkedő végére, kampós bottal akasztjuk az edényünket.
A mi fajtánk nem csak nyáron alszik kint a szabadban, hanem
a kemény telekben is.
Mindent vastagon hó borít hogyan gyújtsunk tüzet? Több megoldás is kínálkozik. Találunk egy
sziklát, leseperjük róla a havat, vagy egy szélvédett, hó mentes helyet. No de
ha több méter vastag a hóréteg, és nem találunk az imént említett helyekből? Én
az Alpokban élek a hegyek között, itt ez a normális.
Olyan fából ami nem
jól ég, vizes, alapot készítünk. Egy valóságos kis platót a letaposott havon.
Erre már nyugodtan felépíthetjük a kis gúlánkat, amit majd begyújtunk. A
gúlától stabilabb ha kis „gerenda házat” építünk. Két kar vastag ágat
párhuzamosan, arasznyira egymástól, lefektetünk. Erre tesszük a felépítményt.
Száraz vékony gallyakkal, hasított gyújtóssal. Minden irányban keresztezve
egymást. Emígyen felépítjük a kis tornyunkat.. Az előre meggyújtott, és az
építmény alá helyezett élesztékkel ezt is könnyedén lángra lobbanthatjuk.
Egyedül járok nem szokásom nagy tüzet rakni. Egyetlen hasáb
fa is elegendő lehet a főzéshez. Sőt, saját maga nyújtja az állványt is. Akár
órákig ég, meleget , fényt adva. Még táplálni sem kell.
Ez a Ferröer kályha.
Onnét tanultam el, évtizedekkel ezelőtt. Ezért adtam neki
ezt a nevet. Azóta van internet, ott sok mindenről lehet olvasni, látni, és más
neveket használnak.
Az elve mindnek ugyanaz. A meleg levegő felfelé emelkedik. A
tűz felfelé terjed. Egy szűk helyen a tűz erősen felfelé áramolva ég, húzza a
levegőt, ezzel biztosítva az oxigén utánpótlást.
Egy fatörzsbe befűrészelek, vagy ketté hasítom és egy
távtartó felhasználásával vissza illesztem. A hasadék alját begyújtom. A láng a
szűk helyen, mint egy kis kéményben felfelé
húz, és végig begyújtja azt. A begyújtásához, én maradék
gyertya viaszból kis lapos gyertyákat készítek. Ezek beférnek a repedésbe és
mire elégnek, begyújtják a hasadékot.
Ezen a képen egy gyors, tea készítő, leves főző Ferröer
kályha.
Lefűrészeltem egy kis kuglit az egyik száraz fából. Kettéhasítottam.
Belenyomtam a mély hóba, hogy stabilan álljon., majd begyújtottam a
hasadékot. Máris mehet rá a hóval teli
bögre.
Az alábbi képeken. Egy fenyő rönköt ketté hasítottam,
távtartót helyeztem bele, majd alul dróttal összekötöztem.
Itt egy nyárfa rönkbe befűrészeltem, és gyertyával
begyújtottam.
Az elv ugyanaz , de más felállásban. A hó olyan mély hogy
csak hótalppal tudok mozogni. Ezeket a száraz ágakat körben a hóba szúrom,
középen begyújtom. Sokfelé találok, fák sebeiből lecsorgó gyantát. Jobb
gyújtóst a szupermarketben sem kapni. Serceg, dübörög az egész. Igaz füstje is
van. Az ágak teteje szintén megtartja az edényt, de esti világításnak is
kivalló.
Az ilyen mély hóban tűz mellett aludni, hát elég macerás
lenne.
Érdemes sátrat vinni vagy hó menedéket építeni.
Elásni magunkat a hó
alá. Kint repkednek a mínuszok, odabent
meg akár +1 C
is lehet.
A hideg nem jár feltétlenül együtt a hóval. Ilyenkor a tűz
mellett alvás hangulatát nem cserélném fel semmivel.
Lehet, a tűzet, csillagalakban körben rakott fákkal
táplálni. Amikor felébredek, csak beljebb tolom őket. Én ezt szeretem.
Többen a hosszú tűzre esküsznek. Két fatörzs egymásmellé
fektetve, középen végig begyújtva. Nem
ismerős? Ferröer kályha elve. Két
méteres rönkök, egész éjjel melegen tarják a mellettük fekvőket.
Megint más. Ásni kell egy 2 m hosszú nem mély árkot.
Ebben tüzet gyújtunk, teljes hosszában. Jó sok vastag parázs legyen. Ekkor
leföldeljük az egészet. A föld átmelegszik és jól fűtött derékaljat kapunk.
A tűz felöli oldalunk ég, a másik pedig fagyos széllel
dacol. Ezért ide kifeszítjük a hő terelő ponyvánkat, és hamarosan olyan
melegünk lesz, hogy vetkőzhetünk gatyára. A környéken
fellelhető száraz tűzrevalót összegyűjtjük, és a hátunk
mögött támfalat rakunk belőle. Többszörös a haszon. Véd a széltől, visszaveri a
hőt, és szárítja a tüzelőt.
Természetesen még számtalan módja van a tűz elhelyezésének, és
számtalan tűzfajta létezik
Mielőtt tábort bontunk, oltsuk ki a tüzet. Ne hagyjunk
parazsat se. A feltámadó szél, izzásba hozhatja, és felgyújthatja a
környezetet.
A szabadtűzhöz venném még a partfalba
vájt kemencét is.
Ez a fotó nyáron készült Farmoson.
Jó arasznyira a
partfal teteje alatt, egy vödörnyi méretű mélyedést vágok. A tetejét, hátul
átlukasztom, ez lesz a kémény. A
kemencébe befűtök, hogy jól átforrósodjon. A vastag parazsat eligazítom, és
lehet bepakolni a sütni valót. Pogácsát, lepényt, vagy ami jól esik. A kemence
nyílását, sárral tapasztott vesszőből font ajtóval zártuk le, hogy ne szökjön
ki a meleg.
Kiváló társam a Hobó kályha.
Kevés tüzelővel is megfelelően üzemel. A nyílt tűzzel szemben az előnye, hogy a
meleget összpontosítja. A felmelegedett oldalfala is az edénynek, bögrének adja
át a hőt. Aki kipróbálja, döbbenten fogja tapasztalni, hogy milyen kevés apró
gally kell csupán egy tea elkészítéséhez, vagy a hó megolvasztásához.
Az alábbi két fotóval akarom érzékeltetni ezt. Annyi havat
olvasztottam, hogy 2l vizet nyerjek, és mindössze csak annyi ágat használtam
el, amennyivel kisebb a második gally rakás.
Minden sz. ral
elmegy. Szó szerint. A sivatagban az mindenütt fellelhető. Sok helyütt más nem
lévén, száraz teve ürülékkel üzemeltettem. Egy nagy marék száraz bogyó elegendő
volt. Úgy égett mint a brikett. Szépen tartotta a parazsat. A szárazsággal
ugyebár itt nem volt gond.
Az eső sem áztatta szét a teve bogyókat. Még a füstje is
kellemesebb volt, mint a helyenként fellelhető száraz cserjék gallyainak.
Aki már táborozott télen, pláne a magashegyekben, tudja,
tapasztalhatta, hogy a hagyományos főzőkből, gáz, a hideg, és a kis légnyomás
miatt, nehezen jön ki a palackból. A fele benne is marad. Már kaphatóak szuper
főzők, melyek ezt kiküszöbölik, jó pénzért, de nekem nincs ezekkel
tapasztalatom. Ilyenkor jobb a benzines főző. Akár melyiket is visszük
magunkkal, bőséges mennyiségű üzemanyagot kell berakni a hátizsákba, és vinni.
Ez plusz súlyt és helyet
jelent. Alapos csomagolást, jó bánásmódot a benzin
tartájnak, ha nem szeretnénk, hogy minden attól illatozzon. Repülőn utazva sem
gázt, sem benzint nem vihetünk magunkkal. A gázpalack beszerzése nehézségekbe
ütközhet, benzinhez még a legeldugottabb helyeken is hozzájuthatunk. A
legmegfelelőbbnek a Hobó kályhát tartom, mert a sarkvidék, az óceán közepe és
még egy- két extrém hely kivételével, mindenütt találunk hozzá fűtőanyagot.
A lapjaira szétszedhető fajták előnye, a kis
hely igény. Mondhatni zsebben elfér. A stabilitása miatt viszonylag vastag
anyagból kell készüljön. Nem szabad, hogy a hőtől vetemedjen, mert az meggátolná
a szerelhetőségét. Számomra ez okozza a hátrányát. 750 gr. Repülővel utazva, ez
már jelentős súly többlet. De a gyalogos túráknál is meggondolom, mit teszek a
hátizsákba.
A másik nem szimpatikus tulajdonsága, az örökös
összeszerelés. A szétszedés nem gond, mert szétesik. A vastag fal előnye a jó
hőtároló képesség.
Hobó kályha szét szedve
Ezen gondokon segít az „Ikeás „ néven elterjedt, de más
üzletekben is kapható, evőeszköz szárító. Henger, vagy szögletes formában,
mindegy. Csak ajtót kell rá vágni és kész. Én a nyitott felével, a szájával
lefelé használom. Így a nagy hóban, sziklára téve is könnyű vízszintesre
állítani. Egyúttal az edényt is van mire rátenni.
Lehet talpra állítva használni is, de ez esetben kis
drótpálcákat kell a tetejére erősíteni, ami megtartja a bögrét.
Előnye a kis súly, nem kell szerelni, és olcsó. Szállításkor
bele teszem az élelmiszert, és így nem foglal plusz helyet. Elkerülhetetlenül
kormos lesz. Hóval, mohával, le lehet takarítani a nagyját. Használat után kis vászonzsákba
teszem, így rakom a hátizsákba, és ezzel megóvom a koromtól a többi
felszerelést.
Konzervdobozból készíthetjük el a legolcsóbb Hobó kályhát,
késünk, bicskánk segítségével percek alatt. Bárhol járunk a világban,
konzervbefőttet tudunk venni. Nem drága, és még finom is. A továbbiakban
már csak a fantáziánkra van bízva,
milyen kályhát alkotunk belőle. A konzervnek vékony a fala, ezért hamar szétég.
És akkor mi van, legfeljebb ehetünk mégegy őszibarack befőttet.
Gáz főzők
A legközismertebb, legegyszerűbben használható főzők. Számolatlan
fajtájú, márkájú van forgalomban. Több
fórumon mindent kimerítő írásokat, teszteket lehet olvasni. Nem kívánkozok
versenybe szállni velük. Könnyen szinte mindenütt használhatóak. Szinte. Itt
jön a de. Csak néhány példát említek. Magas hegyekben, nagy hidegben alig, vagy
egyáltalán nem használhatók. Amennyiben a civilizációt hosszabb időre magunk
mögött kívánjuk hagyni, sok gázpalackot kell felmálházni. Vagyis ennek is megvannak a hátrányai mint
minden másnak. Hosszabb utakra egy gáz
égő fejet, magammal szoktam vinni. Kicsi elfér a hátizsákban. Izlandon, a Campingek
be betévedve többször is kínáltak ingyen !!! gázpalackot. Ezen a túrán leginkább
gázfőzőt használtam, mert alig találtam éghető anyagot. A sok eső miatt minden
nedves volt.
Natúr hő központ
Ha már Izlandot említettem hadd mutassak be egy helyi
sajátosságot. A legtermészetesebb fűtést.
A földből lyukakon felszálló forró gőz erővel főzni is
lehet.
Általában nincs termo energiánk. Hóban, hidegben, fátlan
vidéken, de még az Óperenciás tengeren is túl
kóborolva, benzinhez hozzá tudunk jutni. Ezt akkor tapasztaltam
legelőszőr, mikor az Altáj hegységen keresztül vágtam Kína felé. Három ezer
méter felett, kietlen, fátlan hóborította úttalan vidéken. Benzin került a
primusz - ba, hogy a rettentő hidegben havat olvasszunk, amibe lisztet hintve,
megszórva szárított hússal levest főzhessünk.
Föző összeállítás
Föző összeállítás
Benzin kályhák
Az alábbi két típussal rendelkezem.
Juwel
Német gyártmány. Még a
hajdani NDK – ban készült. Akkoriban az volt a menő, akinek ilyenje volt. Nemrégiben sikerült vásárolnom nosztalgiából
egyet. Rögtön csalódással indult. Amint
kiveszem a csomagolásból, az apróbb alkatrészek szanaszét potyognak. A szélvédő
szerepét is betöltő tároló doboz annyira lyukacsos, hogy minden ki esik belőle.
Ezért vadászni kell még egy henger alakú dobozt, amibe mindezt belerakom. Ez az
unpraktikus tárolás, szállítás, kedvemet szegte. Mivel közben Hobó kályha fanatikus lettem,
csak kipróbáltam, feltankoltam, de túrákra nem hordtam magammal.
Primusz
Orosz gyártmány. Pontosabban, még a Szovjetunióban készült.
Hozzájutni nehéz volt. Lengyel országban kaptam az első
főzőmet. Már akkor sem volt ujj. Használtam még vagy 35 évig, akkor a szelep
végérvényesen megadta magát.
Egyszerű, nagyszerű. A sebbenzint szereti, de elmegy a
keverék motorbenzinnel is, csak azzal nagyon traktor hangja van, és köpköd az
olajtól. Állítólag néha felrobban, magam még nem tapasztaltam.
Ez volt az első, és sokáig egyetlen főzőm.
A közelmúltban Zoltán barátom megajándékozott a korábbival
megegyező de újabb primusszal.
Újabban forgalomba helyeztek, vegyes üzemelésű főzőket is.
Ezek benzinen kívül működnek, hígítóval, és még több más éghető anyaggal.
Viaszfőző
Kevéssé ismert ezért bővebben írok róla.
Ezt túlélő főzőnek is nevezhetjük, feltéve, hogy valahol
találunk raktáron sok viaszt, gyertyát.
Egyetlen hátránya a kormozása, de ettől eltekintve nem
számít neki a hideg, a nagy tengerszint feletti magasság sem. Készítettem
gyertya viaszból és méh viaszból is. Az előbbi jobban kormolt, az utóbbi kevésbé
égett. Vállalkozó szellemű kollégánk ötvözte a kettőt. Eredmény. „ igaz hogy
gyengébben ég, de legalább jól kormol „
Viaszfőző készítése:
Anyagszükséglet:
viasz, hullám papír karton, zárható fémdoboz / pipadohányos, kézkrémes stb./
A karton a kanóc szerepét tölti be. A tartó doboz méretének
megfelelő hosszúságú, szélességű
csíkokat vágunk./ a papír szelet hossza nem több mint a doboz ármérője és nem
szélesebb mint a doboz magassága. / két csíkot középen, keresztben félig
bevágunk, majd egymásba toljuk őket, hogy csillag formát kapjunk. Beletesszük a
fém dobozba, felöntjük színig olvadt viasszal. Megvárjuk míg kihűl. Ezzel
készen is a viaszfőzőnk.
A papírkartont gyújtjuk meg. A doboz tetejével el tudjuk
oltani. Várjuk meg még meghűl, hogy ne folyjék, és ezután el is tehetjük.
. Figyelem !!!! nyáron átforrósodhat, a viasz megpuhul,
kissé megfolyik. Ezért a főzőt tároljuk mindig vízszintesen.
Egy konzervdobozból könnyen készíthetünk, egy lábat, amelyre az edényünket tesszük.
A fenti képen pamutot szenesítek a viaszfőzőn.
Alul, viaszfőzőn készül a bacsora.
Az alábbiakban álljon itt néhány írásom a tapasztalásaimról.
Viaszfőző teszt
A mai napon kis túrát tettem, (a
szintkülönbség 600m). Felmentem kb. 1700 m magasra, az erdő
határ fölé. Itt már nagyon meredek volt a hegyoldal, a hó vastagsága
ismeretlen, de vastag. Direkt ilyen
helyet választottam ki. A hó talpakkal letapostam egy kis területet, de miután
levettem, elsüllyedt a lábam a mély hóban, vagyis a szilárd talaj mélyen van. A
mai tervemhez pont megfelelő.
Ebéd főzés viaszfőzőn,
hólé használatával.
A gázpalack csak félig volt, a hidegben, 1500m felett már nem jött ki a gáz.
A viaszfőző kiválóan üzemelt.
A viaszfőző kiválóan üzemelt.
Két főzőt teszteltem, egyikben
gyertyaviasz, a másikban méhviasz.
Itt a havat lehetetlen volt
keményre taposni. A puha hó a főző melegétől olvad, a főző megdőlhet. Ezért az
egyik vágódeszkámat tettem alá, melyet tönkre is tett. Mindkettő tökéletesen
funkcionált, de a gyertya viasz jobban égett.
Havat olvasztottam, a meleg
vízből kávét készítettem, a maradékot forraltam, majd száraztésztából
porral levest főztem.
Miközben a leves főtt, a lábasra
helyezett serpenyőben ( a lábas fordított fedele ) olvasztottam a havat.
Ezután rizst főztem. Darabka
szalonnával és hagymával. A lábas tetején folyamatosan olvasztottam a havat, de
csak mosogatáshoz. Négyre járt , ezért már nem volt időm arra, hogy legalább 2l
vizet megolvasszak, amire szükség lenne, a következő napra, többnapos túra esetén.
A főzés, mosogatás két órát vett
igénybe. Ez alatt másfél doboz 100 gr- os töltetű viaszt használtam el. A korom
letakarítása hóval, papír zsebkendővel. Nagy hidegben hóval mosogatni? Eléggé
macerás volt a tisztítás. A nagy mennyiségű kormot letakarítani, sok idő, és
utána a kezemről már ne is beszéljünk. Jól összefagyott mire végeztem, de még
így is koszos maradt. Mivel tüzet nem gyújtottam, nem volt hol megmelegíteni.
Meglátásaim a fent leírtak
alapján.
A viaszfőző jó! De egy ilyen
jellegű túra során, ebédet főzni, nagy időveszteség. A hosszú téli estéken van
rá idő. Főzni, havat olvasztani, a másnapi szükségletet. De egy estére kell,
minimum 200gr viasz, és rengeteg papírtörlő. Végszükségre érdemes betenni a
hátizsákba, arra az esetre, ha nincs más megoldás.
A hús jóval hamarább megsül, mint
a rizs megfő.
Száraz tészta helyett, instant
tésztát vinni. Azt nem kell főzni, annak jobb híján az is elég ha meleg vízben
áztatjuk.
Ehhez a főzéshez, még az a kellemetlenség is hozzájárult, hogy leülni
nem volt hová, a mély puha hó miatt. Csak guggolni, vagy állni, a hótalpakon. A
forgolódás sem könnyű. A talp csak a
cipő orrához van rögzítve, ezért a hátra lépés nem egyszerű.
A fentiek miatt érdemes
megfontolni, hogy hol és mikor akarok viaszfőzőt használni.
2009-01-25 Ausztria -. Alpok
Sági Oszkár
Ui.: Azért nem hagytam ennyiben a
dolgot, és később ismét teszteltem, zordabb körülmények között, este,utána kint
aludtam. Valószínűleg a szélcsend miatt, vagy hóesés hatására /légnyomás /, de
annyira kormolt / ugyanabból a készlet viaszból /, hogy még a szellőztető
nyílásokat is majd eltömte. Még tovább tartott a takarítás és még koszosabb
lettem. A serpenyőben akartam olvasztani a havat, de az szépen feketedett a
viasz kormától. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mosogatás közben
kemény fagyos idő volt.
Szóval nagyon kedvemet szegte a
viaszfőző használata.
Jobb lesz a primuszt vinni, vagy
Hobó kályhát.
De nem beszélek le senkit, hogy
kipróbálja!
A tudás, tapasztalat sosem árt.
Szarvashús sütés
Perforált lemezből hajtottam az edény tartó lábat, és ezt félkörben, elfordítható lemezzel borítottam.
Turáink során nem mindig van lehetőségünk tüzet gyújtani.
Ilyenkor sok más lehetőség kínálkozik, mint a primusz, a gázfőző,stb.
Jelen esetben
viaszfőzőt használtam, az érdekelt, hogy milyen a hatásfoka.
Ebbe a dobozba 1o dkg viaszt olvasztottam bele. Ez a
mennyiség folyamatos üzemben kb, 1 órát képes üzemelni. Vajon mi mindenre
elegendő ez a fűtőanyag.
Nézzük a hússütést.
A húst kis kockákra vágtam es megszórtam fűszer keverékkel.(
valamilyen mindig van a készletemben,)
A serpenyőbe kis darab szalonnát rakok alulra, majd rá a
húst.
A főzőre helyezve lefedem. Egyrészt, hogy a hús a saját
levében párolódjon, másrészt, hogy a viasz füstje ne keveredjen az ételbe.
Néha leveszem, megkeverem, hogy ne égjen le.
Kb, 15 perc alatt megsül a hús.
.
Viaszfőző.
Teamécsesből
Tegnapesete csináltam teamécsesekből, viaszfőzőt kartonpapír
kanóccal. tény hogy kevésbé kormolt. DE a régi mécseseim sem kormoztak nagyon
amikor a kertben teszteltem, és szavas húst sütöttem rajta.
A gondok akkor kezdődtek, amikor télen jó kis mínuszokban
ezen olvasztottam a havat, főztem rajta stb. Lehet hogy légynyomás tette, a
teljes szélcsend, az erdei kis manók. nem tudom csak azt, hogy annyira kormolt,
hogy szinte eltömte a szellőző nyílásokat -perforált lemez - Ráadásul ebben a
mínuszokban valamelyest letakarítani a sok kormot, a lábasomról, is ha enni
akartam. fagyos kézzel nem épp kellemes, a kezem is fekete lett. ilyenkor nincs
elég papírtörlő, meleg víz, mint otthon.
Sokszor használtam már különböző helyzetekben, de volt hogy
jól megszívatott. Az a személyes véleményem, hogy szükségben jó lehet, de 100%
- ban nem rá tervezek.
Érdekességképp, néhány túlélő főzőkben használatos
tüzelőanyag fűtőértéke:
~40-45 MJ/kg: propán, bután, benzin, gázolaj, paraffin (gyertya)
~30 MJ/kg: alkohol
~10-15 MJ/kg: fa
~40-45 MJ/kg: propán, bután, benzin, gázolaj, paraffin (gyertya)
~30 MJ/kg: alkohol
~10-15 MJ/kg: fa
Spiritusz főző
Könnyű kis eszköz. Lassan melegít, de a zord körülmények
között is megállja a helyét.
A tartály közepén feltöltjük alkohollal, amely az oldalsó
dupla falu részben elhelyezett anyagba felszívódik. Begyújtás után
felmelegszik, az alkohol gőz a külső perem lyukain át távozik, és itt égő
rózsát kapunk.
Régmúlt idők emléke. Nem tudom manapság mit használnak. Az
itt bemutatott főző, egy zárható fém doboz, teletöltve azbeszt törmelékkel.
Használat előtt ráteszem a lábat, szeszt öntök bele, és
meggyújtom. Elcsomagolásakor a lába kívül rápasszol a dobozra.
Ezek az alkoholos főzők, a viaszfőző, a hobó kályhához
hasonlatosan a szemétből is összeszedhetőek, elkészíthetőek. Tehát igazi túlélő
felszerelés.
Esbit főző
Édesapám katona ládájában láttam egy német feliratos
összehajtható lemez dobozkát. Még a II. Világháborúból maradt meg. Akkor is
használták már. Az én ifjú koromban
spiritusz tablettát tettünk bele. Lehet ma is ugyanaz az anyag, csak most esbit
a neve. Egy időben sokat jártam a Tátrába. Az akkori Csehszlovákiában sok jó,
olcsó Tura felszerelést lehetett kapni. / a nyugatot nem ismertük / gyakran
használtuk a spiritusz tablettát.
Főző gél.
Én Dubai ban vettem kíváncsiságból
néhány dobozzal. Amennyire sejtem nem igazából főzésre szánták, mint inkább a
fondük – be melegen tartás céljára.
Neve, adatai :
Falcon Chafing Dish Fuel
Methanol Gel
235 gr égési idő 3 óra
Az alábbi képen, jobbra fent a Juwel benzinfőző. Alatta jobbra lent a gél, a majdnem színtelen lángja itta fotón nem látszik. Mellette a zippo öngyújtó, a katonai szeszes főző, felette az esbit. Szép sárga lánggal ég a tabletta.
Az alábbi képen, jobbra fent a Juwel benzinfőző. Alatta jobbra lent a gél, a majdnem színtelen lángja itta fotón nem látszik. Mellette a zippo öngyújtó, a katonai szeszes főző, felette az esbit. Szép sárga lánggal ég a tabletta.
Nagyon kicsi a hő értéke.
A rizsen halamat / 8dkg rizs + szárított hal / 50 perc alatt főztem meg.
Meleg időben / cca 30 – fok /
Végül is nem rossz, ha nincs más. Napi 2 instant leves, és1
rizs elkészítése esetén 3 napra elegendő.
Hobó kályhában használva, jobb a teljesítménye.
Élesztéknek kivalló!!! A sivatagi szélben ezt használtam a
száraz teve ürülék begyújtásához, a Hobó kályhában. Egy babszemnyi méretű gélt,
beraktam a kályhába, az ürülék alá, és a szikravetővel, egyetlen mozdulattal
begyújtottam.
A környéken fellelhető / Arab sivatag / növények közül is
sok jó élesztéknek valót találtam, de a
szél miatt, a géllel való begyújtás volt a legegyszerűbb. Illetve , a magammal
hozott, nyírfakéreg és tampon kombinációja.
Nagy a tárháza, a főzésre alkalmas eszközöknek, kályháknak.
Az interneten böngészve napokig lehet olvasni. Itt azért
csak ennyi szerepel, mert ezek a saját
használati eszközeim, és a saját tapasztalásaim bemutatója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése