Finnország, Nuuksio 2014

Finnország, Nuuksio  2014

Teljes pompájában az Indián nyár. Kellemes, késődélutáni napsütés. Az ősz színei megannyi árnyalatában megbabonáznak. A talpam alatt kőhátak. Jókora lapos kövek borítják az ösvényt, de ezeket nem emberi kéz illesztette ide, egymáshoz.  a vidék köves, vagy inkább csak kő, vékony termőréteggel borítva, melyek biztosítják az életfeltételeket az erdei növényzetnek. A sok gyalogos kiránduló bakancsa már elhordta a földet, és kilátszanak a sziklák. Az Izlandon látott vulkánikus kőhátakra emlékeztet. Mint egy kövezett út. Csend, magány.

Alig ereszkedik az ösvény, vizesebb részre érek.  Itt pallósor óvja a lábat a víztől.

A Pesti ember festményen látja ezt, azt mondja hogy szép – szép de giccses. 

A keskeny ösvényt szegélyező lombok közül víz csillan elő. Egy tópartra érek. A karomba  csípek, ébren vagyok, ez a valóság.  Lassan becsukom a számat. Ilyen nincs, csak a mesében. Pedig itt van előttem, a részese vagyok. A Finn tóvidéken. A színek, illatok, mosolygok.

Kijelölt tűzrakhely. A parton tábort  „verek”. Két fa közé zsinórt feszítek ki, rákerül a ponyva. Előre kihúzom az ereszt, hátra ferdén lerögzítem, majd visszahajtom alulra. Tópartra néző terasszal, hálóval, nappalival. Ja és az ágyból nézhetem a naplementét. Ennél jobb  lakosztályt kívánni sem lehetne. Elrendezkedek, polifoam ot kiterítem, kibontom a hálózsákom.

Körül nézek. A tűzrakhely mögött, jóval távolabb az erdő szélén rönkház. Bekukkantok. Felhalmozott, felhasogatott tűzifa, bőséges mennyiségben. Előtte fűrészbak fejsze.

 Kanyargós ösvény vezet hátrébb. Egy kis házikó tűnik fel. Aha a WC. Kulturált , tiszta. Lépcsőn kell felmenni az ülőkéhez. Használat után, az odakészített humusz félével, a mellékelt lapátka segédletével, le kell szórni. Csökkenti a szagot és a legyek

Holma- saarijarvi a hely neve ahol vagyok. A jarvi / kép ponttal az a betűn / tavat jelenthet, a térkép tanulmányozása alapján. Nem ismervén a Finn nyelvet nem tudom helyesen kiejteni a szavakat. 

Repes a szívem a boldogságtól. Azt hiszem így szokás mondani. Nekem még a lelkem is repdes. Iszom szemeimmel ezt a gyönyörűséges látványt ami körülvesz. A kristálytiszta vizű tó,  az azt körülölelő, sok színű, az ősz pompájába öltözött erdő.

A látvány nyújtotta örömömet, fokozza az izgalom, melyet az ujj kaland kezdete hoz magával.

Itt vagyok Finnország déli részén a Nuuksio Nemzeti Parkban.

Az ember álmodozik, hogy ide is jó lenne elmenni, meg oda is.  Hú de gyönyörű ez a táj, jujj de klassz az a kanyon.  Sok álom már a kezdetén  elérhetetlennek látszik. Nem is gondoljuk komolyan hogy valóra válhat. Aztán egyszer csak történt valami. Miért is ne vágjak neki. Így indultam el tavasszal Izlandra. Majd két hónapos túráizás után nem rég érkeztem vissza.

Gyönyörű ősz, hová menjek. Északra. Finnországi utazás már évek óta lebeg a szemeim előtt. Egy ismerősöm két éve ott töltött pár napot, és sokat áradozott róla. Menjek ki. Még segítséget is kapok a repülőtérről, Helsinkiből, a tovább jutáshoz. Jánostól, egy régóta ott élő, dolgozó fiatalembertől.

 Lemegyek az utazási irodába. Középkorú hölgy fogad kedvesen, és nyomban megállapítja, hogy sikeresen visszaértem a vulkán kitörése előtt Izlandról.

Én csak nézek ki a fejemből. Honnan tudja hol jártam én? A jegyemet egy másik asztalnál ülő fiatalabb leányzótól vettem a legutóbb. Hát igen. Ez a modern világ. A számítógépes korszak.

Az adataim a gépben. Megkönnyíti a hivatali ügyintézést, de el is riaszt engem. Mindent és mindenkit nyilvántartásba vesznek. Az embernek már  nem lesz magánélete, mert mindenről tudnak. Lassan már az emberekbe is azonosító chippeket ültetnek be. Na ebből én nem kérek.

El kell mennem ebből a zsúfolt világból.

Megbeszélem az útvonalakat, menetrendet. Nekem mi a kényelmesebb. Holnap  még korai, mert csak össze kell szednem a felszerelést, de a következő gép amelyiken van szabad hely, az megfelelő. Hajnali gép Salzburgból, Berlinben átszállással. Ez jó lesz. Werfenben, a várban lakom, innen a repülőtér talán 50km re ha van.

30. 09. azaz szeptember harmincadika.

Hajnalban kelek, kollégám kivisz a repülőtérre. Sehol senki, de azért a bejárat nyitva. Korán kiértem. Éjszakai járat nem volt, ezért nincs személyzet sem ezen a kis Salzburg melletti reptéren. Kényelmesen olvasok, szálingóznak a dolgozók. A menetrendben feltűnik a gépem kiírása, lehet csekkolni. Leadom a jegyemről szóló igazolást, cserébe megkapom a jegyemet. Hátizsák mérlegelés, ne legyen 20kg felett. Rendben ez is meg a kézi poggyász is. Vihetem hátra a nem szabvány méretű csomagok feladási helyére.

6.30 kor szálltam fel az Air Berlin járat gépével. Hamar eltelt az egy órás út  a berlini landolásig. Itt 3 órát várakoztam, majd irány Helsinki.

13.25 helyi idő szerint. A csomagom átvétele után kisétáltam a bejáraton, körülnéztem.  Ismeretlenül is  hamar felfedeztük egymást Jánossal. A kölcsönös bemutatkozás után irány a Pláza, a Prizma. Nem kell kinevetni. János tudja mire van szükségem, helyi térkép, turista gázpalack / ezt vésztartaléknak vettem, de nem használtam, végül a teli palackot itt is hagytam. /

Élelmiszer, legalább egy hétre elegendő mennyiségben.

Ha már útba esett, nem bírtam megállni, hogy  a helyi sport áruházba be ne kukkantsunk.  Áru választék bőségben. Egy Katadyn víztisztítón akadt meg a szemem. 130,- euró kértek érte. Mivel elhasználódott az előző kis Kínai ketyerém, szükségét éreztem felujjítani a felszerelésemet. Tetszeni tetszett, csak túl nagy. Meg amúgy is elég tiszta errefelé a víz. Legalábbis remélem. Tehát, víztisztító marad, mi megyünk tovább.

János mesél az itteni életről, kirándulásaikról, közben autójával elvisz  Veikkoláig. Itt a település, az autópálya szélén parkoló, és bejárat a Nuuksió NP ba.  Telefonszámot cserélünk, hátamra a zsákom, elköszönünk.

Gyorsan mögöttem marad a gépkocsik keltette zaj, körül ölel a „vadon „ Csúcsára állított négyzet alakú kis falapok  jelzik a  turista ösvényt. Még kábult vagyok az élményektől. Alig néhány napja, hogy elhatároztam ezt az utazást. Az Alpok háromezer méter magas bércei közül egy  gyors elhatározással ide repültem a Finn tóvidék, sík, erdős területére. Megbotlom egy gyökérbe, na, ez magamhoz térít.

Útelágazás, ujj jelzés, táblán felirat. Nézem a térképemet, ismerkedem az itteni jelrendszerrel.

Ez a tobozt imitáló jelzés egy rövid körutat jelöl. Még nem tudom, hogy mire számítsak. Ez a kék tábla egy főbb útvonalat jelöl, és pár kilométer után egy Siikaranta nevű helyet találok.

Kis faházak, nyaralóknak vélem. Földszintes Hotel, ide bemegyek. Sehol senki, nem zavartatom magam a mosdóban vizet veszek. Ezért jöttem. Kint az erdőben leülök, eszem egy keveset az úti szendvicseimből, leöblítem a frissen szerzett helyi nedűvel. Laci mesélte, hogy hangulatos kis menedékek, tűzrakó helyek találhatóak. Na én szeretnék már látni egy ilyent és ott tölteném az első estémet. Erdei, kanyargó,  sziklás ösvényen ballagok. Váratlanul palló kerül az utamba. A talaj vizenyőssé válik. A kényelmesebb tovább haladást, mint alacsony keskeny hidak, hosszában lefektetett egymáshoz csapolt pallók segítik.

 Tó partján haladok, majd sűrű fenyővel, nyírfával vegyes erdő. Két kis tó között váltok át. Nemhiába, az ezer tó országában vagyok. Az élővilág nem mutatja magát. Bocsánat, a növények is élnek. Szóval rajtuk kívül. A két és négy lábúakra gondolok. Mily meglepő, ismét tópartra jutok ki. A térkép pontos. Beazonosítom a helyem. Jobbra kanyarodva valamiféle kis félszigeten egy tábor helyet jelöl. Ott is lesz az, füst szagot érzek. Tovább. Sátor tűnik elő a bokrok közül. Meggondolom magam. Nem megyek tovább, itt már vannak. Magányos helyet keresek. Balra fordulva kerülöm a tavat. Valami ház féle tűnik elő. Az utam is arra vezet.

A ház a tüzelő tároló, a part felé a kiépített tűzrakhely.  Egyedül vagyok. Megérkeztem. Hosszú nap áll mögöttem. Hajnalban még a Hochkönig lábánál, az Osztrák Alpokban voltam, de a naplementében már egy Finn tó partján gyönyörködöm.

Besötétedik mire a levesem elkészűl, már nem is kívánom. Elfáradtam. Ez is lehet az oka, meg tán az ujj, vékony hálózsákom, fázom. Felöltözve bújok hálózsákomba. Jó éjszakát.

1. 10.

Arany színben játszó, csípős őszi reggel. Szeretek ponyva alatt aludni. Kint vagyok a szabadban, de mégis védve vagyok a hajnali harmattól, váratlan éjszakai esőtől. Úgy magam, mint a felszerelésem. Lustálkodva tekingetek ki a hálózsákomból. A tavon vízityúk keresi a reggelire valót. Széncinege toppan be a táborba. Körülnéz, keresgél, majd hátra el. Nem marad soká távol, ismét itt pisszeg. Nem zavarjuk egymást. Kávézás után, reggeli torna gyanánt sétálok. Nem akaródzik továbbmennem. Minek. Nem hajt senki. Szívet melengető a látvány. Pihenek, olvasok. Holló korrog felettem.

Motor hangja veri fel a csendet, ébred a Nemzeti Park. Quad érkezik utánfutóval, egy erdészeti dolgozó ül rajta. Tüzelő utánpótlást hozott. Nem szól hozzám, nem zavarja a ponyva táborom. Én megyek oda hozzá és a horgászati lehetőség felől kérdezem. Hogyne, spiccbottal szabad. A komolyabb felszereléshez már engedély szükséges.

Majd fiatal pár érkezik, de csak addig maradnak, míg a nyárson megsütik a magukkal hozott ebédnek valót.

Délután útra keltem É – felé. Vegyes erdő, tele sziklákkal. A szintkülönbség néha a 10m .t is eléri az egyébként vizenyős sík vidék.

                  

                                                            útjelző táblák

Kattila –ba érkezem. Kiránduló központ, tűzrakó helyekkel, fedett grillező szinekkel. Nagy parkoló és még egy buszmegálló is. A 85 – ös busszal lehet ide kijutni a városból. A térkép Lapp kunyhót jelöl, meg is találom. Csalódás. Itt sem alszom ma. Szép modern változata az ősi lakhelynek. Belül egy a turista csoportok számára berendezett fogadó képét mutatja.

Sebaj, nincs még este, rövidek a távolságok. Takala. Félkör alakú, esővédő féltető, deszkával borítva a megemelt aljzat. Úgy mondom, hogy egy nagy priccs az egész. Ide csak befekszenek az emberek, a szélén ülve lábukat lógatják a tüz felé. A túloldalról pad fogja körbe a tüzet.

A tűz ég, a nyárs már odakészítve. Egy férfi a kutyájával már letelepedett.

Jó lesz kilépnem. Ha errefelé ilyen nagy a forgalom. Nem esek kétségbe, bárhol elalszom az erdőben, de most ahhoz van hangulatom, hogy ilyen menedékben aludjak.

Vaha Parikas, a Pikku – Parikas nevű tó partján. A térkép horgász helynek jelöli. Grillező épület, padokkal. A WC tisztes távolságban. A parton egy sátor áll, de nincs senki a közelben.

Erősen alkonyodik, találok egy szimpatikus helyet. Kifeszítem a ponyvámat, de a kis bivak sátramat is felállítom. Abban alszom ma, csak melegebb lesz. Elkészítem a vacsorámat, snack leves, utána rizs. Utóbbinak csak a felét fogyasztom el, a maradék a reggeli.

Arra ébredek, hogy fázom. Mi van, nem szoktam én fázni. Nincs mit tenni magamra öltök valamit. Elhatározom hogy veszek egy az évszaknak megfelelő hálózsákot. Jó ez, mert kicsi, könnyű, de végül is nyárra vettem, most meg már csak ősz van, ráadásul északon is vagyok.

Miután ezt így megtárgyaltam magammal, jól aludtam reggelig. Sokkal jobban mint otthon.

2.10. csütörtök

A reggel, a tóparton köszönt rám. Horgászbottal a kezemben. Villantózok, lesve, mozdul e valami ragadozó hal. Csend, béke, nyugalom. Ma nem reggelizek halat. A másik sátornál sem mozdul senki.

A grillező tető alatt egy megbontott zacskó őrölt kávét találok. Oh. Törökös kávét készítek. Vizet hozok a tóról, felforralom, majd beleszórom a kávé őrleményt. Felfuttatom, vigyázva hogy ki ne fusson. Megülepszik, meghűl. Békés kávézás a tó partján, vagy a tűz mellett. Ezzel a reggellel kezdődött ez a kávézási szertartásom, mely végig kísérte egész északi utamat.

Tegnap az ivóvizembe, amelyet a tóból mertem, tettem vízfertőtlenítő tablettát.  Ma reggel már nem, hisz úgyis forraltam a vizet. Ezzel be is fejeztem a vízfertőtlenítő tabletták használatát.

Az információs tábla szerint, egy Salmi nevű helyen szaunára lelek a tó partján. Fel is fogom keresni, de ma még magányra vágyom egy csendes tó partján.

Iso- parikas – nál rá is leltem egy sokkal nagyobb tó partján.

Itt a szokásos tűzrakó, grillező helyek mögött  még több partra húzott  csónakra is leltem.

Felfigyeltem egy tüzifa aprító alkalmasságra. Egy kalodába fogott hosszú vágó él. Erre tesszük a rönköt és fentről ráütünk. Hogy miért jobb mint a fejsze, nem tudom.

Megkerülve a tó csücskét egy keskeny alig járt parti ösvényt fedeztem fel. Mehettem vagy ötszáz métert, bujkálva a kidőlt törzsek alatt, fölött, végig a víz mentén. Itt lesz a nekem való.

Szokásos program, kis bozót rendezés, ponyva feszítés. A túlpartról nem lehetett ide látni. Találtam egy spicc botot. Elég nagy úszóval szerelve. Jobb híján mazsolával csaliztam fel. A horgászbotomat pedig műanyag hernyóval.  A partot sűrűn fedő ágak miatt nehéz volt bevetni a horgot. Közben készült a vacsora. Hogy meg ne unjam, ma is snack leves és rizs. Közben figyeltem az úszókat is. A szél minduntalan kihozta a parthoz. A mazsolára volt kapásom.

Harkály kopácsolt valahol beljebb. Énekes madarat keveset látok.

Estefelé néhány szúnyog meglátogatott. Talán melegedett az idő, én sem fáztam. Viszont cserében nem aludtam olyan jól.

Baglyot hallottam és rókát is.

Egy tábla azt mutatja, hogy errefelé élnek repülő mókusok. Legnagyobb sajnálatomra azonban nem volt szerencsém hozzájuk.

3. 10. péntek

Reggel furcsa hang üti meg a fülemet. A víz felől jön. Figyelek, tekingetek, majd meglátom. Két hattyú igyekszik felszállni. A nekifutás a szárnycsapkodással okozta ezt a furcsa hangot.

Vadlibák húznak, még alacsonyan, ők is most indulhattak. Két réce csatlakozik a látványhoz. Hollókat mindig hallok. Az éjjel hallottam még két teljesen ismeretlen hangot.

Nézem a vizet. Halnak kell benne lennie, mert látom a vízfodrozódásokat, jóval beljebb a parttól.  Rablást nem látok, de azért voblerrel pergetek. Nem egyszerű bedobni, a parti szűk nyiladékon.

Az ég borús, és sokkal melegebb van, mint tegnap volt.

Beereszkedek a vízbe, megfürdök, közben ki is mosok. A kicsavart ruhát indulásig fa ágra terítem. A helyük később a hátizsák tetején lesz. Ott a szél, a nap majd megszárítja.

A törülközőm egy viléda törlőkendő. A nagysága miatt jobban járok, ha várok még megszáradok, és csak aztán öltözök fel. Itt nudizhatok, nem jár erre senki.

                                          Térkép, útjelző tábal Salmi felé

Salmi nevü helyre déltájban érkeztem. A térkép közértet, több grillező helyet, két szaunát is jelez. Nagy terület, hatalmas parkoló, de csak néhány autó. Kihaltnak látszik. Megtalálom a tó partján az egyik szaunát, régi kis épület, a jelek szerint nem üzemel. Puff. Ez sem jön össze. Kóválygok keresem a további utamat jelző táblát. A tavat megkerülve most D – i irányt veszek. A központban meglelem a másik szaunát. Nyitás délután 4-kor. Addig már nincs sok hátra megvárom.

Ez itt Nuuksió északi része. Csalódtam benne, mert elhagyatottabb vidékben reménykedtem, ez nekem túlzsúfolt. Az is igaz, tudván hogy a főváros közel van, meg hogy  ez a sűrűbben lakott területe az országnak, miért lenne ez kietlenebb. De valamiért ebben bíztam. Ha már ennyit utaztam, ilyen messzire eljöttem, szeretnék magányra lelni.  Egy parkerdő. Annak viszont irigylésre méltó. Ha a fővárosban laknék, nem kívánhatnék jobb városszéli erdőt. Gyorsan ki lehet jutni, akár csak rövid sétával is ellehet érni egy pihenő, táborozó, grillező helyet. Kulturáltan, tisztán élvezni a természet nyújtotta szépségeket. Lehet tanulni, gyakorolni a bushcraftot. A tüzet meggyújtani, sütni, főzni, mosogatni az áfonya szárával. Mondhatni minden igényt kielégítően. Eredetileg úgy terveztem, kb. 1 hetet eltöltök itt, aztán majd meglátom. Már megláttam. Innen nagyjából 20 km –t megyek D re. Azután meg vissza a városba a vonathoz és irány Észak.

Még így merengtem a jövőmön, kinyitott a szauna. A belépő, euro 2.50- .  felfrissülve megkérdeztem a pénztáros hölgyet, az utam felől. Hol is kezdődik. Ő kedvesen mosolyogva intett hogy kövessem. Bezárta az épületet! Az ajtó előtt állt egy kis teherautója. Beinvitált, és elhajtottunk. Ki a telep szélére. Még neki sem volt egyszerű, de ráleltünk az útjelző táblámra. Már későre járt, itt aludtam volna, de ha már eddig elhozott a kedves hölgy, hát fojtattam utam. Mindig abban reménykedek, hogy kietlen vidékre jutok, és aztán felébredek. A 20kg feletti hátizsákommal a hátamon, erős tempót diktáltam. Újabb menedéket találtam a térképen és azt céloztam meg. A várható 10 km es távolság még beleférhet a napba. Egyes helyeken valóságos üdülő övezetbe kerültem. Szürkült, én csak mentem, aztán már sötétedett, még mindig mentem. Már- már elővettem a fejlámpát, amikor útjelző tábla, keresztbe az úton,  valami rá írva. Biztos ez lesz az, jobbra le, be az erdőbe. Még épp látom az ösvényt. Nagy döbbenetemre egy lámpa kóvályog előttem. Aztán még egy. Meglelem a tóparti menedéket és egy csapat tini lányt. Hát nincs szerencsém. Odamegyek a tűzhöz, üdvözlöm a lányokat. Lassan alakul a beszélgetés. Kisütik, hogy szorítanak helyet nekem is a fedél alatt. Mondom nem kell, jó nekem az erdőben is. Sokkal jobb mint egy csivitelő csapatban. Meg egyébként is, azon csodálkoztam hogy férnek el ilyen sokan a menedékben. Lehetnek vagy húszan. Reggel meg lett a magyarázata. Nem is voltak olyan sokan, csak nyolcan. Az csak úgy hallatszott, a nyüzsgéstől pedig úgy látszott. No de nem bántom őket. Sőt, tisztelem. A hétvégét az erdőben töltik, és valamit tanulhattak, vetélkedtek, nem igazán tudom. Elfoglaltsága volt bőven a  csapatnak. A közös tűznél főztem a vacsorámat. Távolabb kifeszítettem a ponyvámat. Nyugodtan telt el az éjszaka. A csendes esőtől a ponyvám megvédett.

4.10 szombat

Reggeli kávézásom közben olvastam. Úgy terveztem, hogy miután a lányok elmentek, kellemes pihenéssel töltöm a hétvégét. Hogy milyen naiv elképzelés. Először, a lányok mégsem terveztek tovább menni. Valamit elérthettem. Ebbe már lassan kezdtem beletörődni. Pompás ülőhelyem volt egy tuskón és még a hátamat is meg tudtam támasztani. Szóval teljes a kényelem.  Minden jónak vége szakad egyszer, de  van amelyiknek sokkal hamarabb. Leányzó jön és kevés Német tudásával mondja, hogy egy kutyás kiránduló társaság érkezik. Még a sóhajom el sem szállt, más féle hangzavar veri fel az erdőt. Csinos tanító néni vezet egy csapat kissrácot. Már nem gondolok én semmit. Pakolok. A gyerekeket elhozta, hogy tanuljanak meg fát hasogatni, tüzet gyújtani és egyéb dolgokra. Mivel beszélt németül, eltársalogtunk. Javasolt is egy remek túra utat fent északon.

Ez nem nekem való hely, de amit itt láttam tapasztaltam dicséretes.  Tini lányok felnőtt nélkül nyugodtan kint tölthetik a hétvégéjüket. A gyerekeket tanítják a természet rejtelmeire. Az egész parkerdő a nemzet, az ide látogatók jólétét szolgálja.

Elindultam Helsinki felé. Az első erdei úton rögtön felvett egy család. Bevittek egészen a reptérig. Telefonon felhívtam Jánost, még csomagolásom közben és beszámoltam neki a jelen helyzetről és az északi úti tervem előbbre hozataláról. Én a reptéri szupermarketben, a sport részlegnél vettem egy pehely hálózsákot. Közben János megérkezett, itt lakik nem messze. Elvitt a központi pályaudvarra. Egy óra múlva 18. 23- kor megy a napi egyetlen vonat fel északra. Ez tökéletes. Meddig menjek? Ameddig van sín. Tovább nehéz lenne. 1000 km re van a végállomás Kolari - ban. A várakozást kihasználva útravaló elemózsiát vettem. Nagyon finom frissen sült oldalast. 

Várnak az újabb kalandok.