A Tundra kalandora

Fent a messzi Északon

Miután nyilvánossá tettem a Finnországi utamról írt beszámolóm első részét, sorban kaptam a kérdéseket, amelyekre az úti beszámolómban nem találtak választ. Ebben a Tundrai részben már bővebben írok arról, hogyan, miért, mitől és a többi. A korosztályom ismeri a Finnugor rokonságról szóló meséket, és a valóságost, az ezer Tó Országát. Ezekről tehát nem beszélek. Amint valami szép helyet látok arra gondolok, mint sokan mások, el kellene utazni oda is.

Két éve, Gyurica Laci barátom,  a sokak által Papica néven ismert bushcrafter, a Bushcraft.hu internetes portál szülőatyja és vezető személye, hirtelen felindulásból elutazott Finnországba. Születésnapjára kapta ezt az utat, és egy társával ketten meglátogatták a Nuuksio Nemzeti Parkot. Csodákat mesélt róla, nem hagyott békén, ki kell oda mennem. Még kapcsolatot is tud, egy  kinti segítséget. Liebe János személyében, aki régóta Helsinkiben él, dolgozik, és a Nokián keresztül munkakapcsolatban állnak. Laci kis beszámolót is irt, néhány lenyűgöző fotó kíséretében.  

 Emlékek törnek elő,visszalépek az időben. Lacival  úgy barátkoztunk össze, hogy meg akarta nézni a Ragadozó madarakat. Mondom neki, semmi akadálya, szívesen látom, ha nem zavarja a 700 km es távolság.  Van itt néhány szabad vendégszoba a Werfeni várban. Ő meg nem azt mondta, hogy húúú az messze van és mentegetőzik, meg történeteket talál ki, hogy majd jönnek csak most nem aktuális. Jöttek. Az ilyen hozzáállást kedvelem, Nem ijedünk meg egy kis kalandtól, utazástól, összehangolódtunk, összebarátkoztunk. Videó film is készült erről a párnapos kalandozásról. Volt benne gleccser, klettersteig, pisztrángozás a hegyi patakban. A pisztráng túlélte.   Hát így alakulnak ki a kapcsolatok, barátságok, határok nélkül.

Aztán eltelt két év, amikor megvilágosodtam, hogy nekem most Finnországba kell mennem.

Lemenetem az jegyirodába, megvettem a legközelebbi alkalmas jegyet, felhívtam Lacit, ő Jánost, aki nagy barátsággal fogadott a reptéren. Elvitt élelmet, térképet venni, majd Nuuksióba. Számomra ez kicsi, zsúfolt, túl civilizált de mindamellett csodálatos hely volt. Miután körbejártam, néhány nap múltán visszatértem Helsinkibe, hogy innen folytassam utam.

5.10. vasárnap

Helsinki, pályaudvar. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, János vár a kislányával. Hihetetlen ez a kedvesség, segítőkészség,  amit ismeretlenül is kapok tőle. A szabadidejét rámáldozva, az autójával, kivisz a terepre, segít az utazásnál,  üzletben, a jegyvásárlásnál.
 Bár ahogy tapasztalom, a pénztáros hölgy türelme, kedvessége határtalan. Még csak most találom ki hogy hová is menjek. Kapok egy kis menetrendet. János egy cetlire a biztonság kedvéért felírja az indulást, érkezést, busz átszállást a megálló nevét. Így nem kell kínlódnom a beszéddel, csak a cetlit mutogatom, mint egy néma. Ha néhány nappal korábban interneten rendelem a jegyet, olcsóbban meg kapom. Most 95 eurót fizetek. Napokkal ezelőtt! Még délelőtt sem tudtam, hogy ma este hová megyek.

 Egy óra múlva 18. 23- kor megy a napi egyetlen vonat fel északra. Ez tökéletes. Meddig menjek? Ameddig van sín. Tovább nehéz lenne. 1000 km re van a végállomás Kolari - ban. Ott majd buszra szállok. A várakozást kihasználva útravaló elemózsiát vettem a helyi szupermarketben.   Egyebek mellett nagyon finom frissen sült oldalas illatozott és még csak drága sem volt. Szeretem a szupermarketeket. Mindenki megérti ezt a nevet, és mindent megkapok amire szükségem van. Nem kell magyaráznom az eladónak, önkiszolgáló. János a csemetéjével kísér ki a peronra. Valami helyi sajt is van nálam, egy ház van rajta tehát logikus hogy házas sajt a neve a pici szerint. A kedvenc kekszét rögvest sajtra cserélte. Elbúcsúzunk.
 Felszállok. Kis meglepetés. A peronról belépve először a gardrób mellett megyek el. Kis helység, üveges toló ajtóval ellátva, a bőröndök hátizsákok számára. Ez nem elég, még jobbról, balról egy- egy kis fülke, ahová be lehet menni a mobil telefonokkal. Ez meg minek, azt nem tudok. Na jó, ezután már egy teljesen normálisnak mondható vasúti kocsi padlószőnyeggel. A középtájon 220 V – os konnektorok. Az éjszaka folyamán felváltva töltöm fel itt az elektromos kütyüimet, kihasználva az adódott lehetőséget. Alig észrevehetően indul a mozdony, integetek. Kényelembe helyezem magam. Leszáll az est, csak az állomások, városok fényeit látom.  Elfogyasztom a sült oldalast. Érzem, jó ideig nem lesz részem ilyesmiben. A bakancsomat szandálra váltom, hadd pihenjen a lábam. Előveszem a kindle –t az elektronikus könyvemet. Több száz olvasnivaló közül választhatok. Jobb szeretem a hagyományos, papírra nyomtatott könyveket, de egy kisebb könyvtárat magammal hozni mégsem bírnék el. A modern technika vívmányaiért sem repesek. Erre utal az is, hogy a civilizációtól távol eső, az emberektől kevésbé háborgatott vidékeket keresem fel..

 Alig néhányan utazunk a kocsiba, nem szorongunk.  Összekuporodva lefekszem a két személyes ülésre. Hát, ülve kényelmesebb.

Minden éjszaka véget ér egyszer, így ez is. A szomszéd vagon, a büfé kocsi. Kávéért megyek. A tavakkal, folyókkal tarkított nyírfákkal vegyes fenyőerdő borította síkvidék. Hatalmas fák nincsenek. Valami furcsa, nem stimmel. Aha, a nyírfák errefelé kiszáradtak, nincs rajtuk levél, de mind? Lassan ráébredek, már valahol az északi sarkkör felé járok. Más világ. Tegnap délután még őszi pompájukban ragyogtak a fák, lent délen. Itt is őszi, bár pompának nem nevezném, a kopárságot. A föld a pólusoknál lapított, ha még jól emlékszem az iskolai tanulmányaimra. Meg is látszik. Amikor a teremtő összenyomta a földgolyót, a fákat is összepréselte. Azért alacsonyabbak, mint közép Európa erdeiben. A telefonom, pityeg, a Svéd tarifát közli velem. A határ mentén haladunk. Az ég szürke, borús, eső szemerkél. Egy ideje már nem látok házakat, csak fákat. Végtelen erdőség hullámzik. Mikor a fák a hullámvölgybe kerülnek, ellátok felettük. Szemet gyönyörködtető látvány. Civilizációnak nyoma sincs. Széles folyó rohan velünk szemben.

 Csinos kis házakat rejtenek a fák. 9 óra, Pello. Már csak 60 km a végállomásig. Mellettünk hatalmas rakatokban a szállításra váró kitermelt fa. A Tundra egyetlen terméke. A teljes menetidő 16 óra, és 18 megállónk volt.

                A menetrendet betartva 10 órakor pontosan meg érkezünk. Kolari végállomás.

Eddig tart a vasút, nincs tovább vágány észak felé. Már 200 km –rel magunk mögött hagytuk az Északi sarkkört. Ez már a sarkvidéki Tundra.  Jólesően ismételgetem magamban, ezeket a szavakat. Északi sarkvidék, a Tundra. A sok ifjúkori álomból megint valóra válik egy. Már nem csak olvasok róla, hanem a levegőjét is magamba szívom. 

Elhagyom a vonatot a többi utassal együtt. Ebben a kocsiban még ketten voltak rajtam kívül.  Az állomás mellett nagy tér, néhány utasra autó vár. A többiek a két várakozó busz felé tartunk. Sietek, hogy le ne késsem. Lekésni, mit, hol. Itt már ellehet felejteni a rohanó, stresszes életet. Egy másik, nyugodt világba csöppentem.

 Egyiken a tábla Ákáslompolo –t jelzi. Ez lesz az enyém. Mutatom a sofőrnek, hogy Kellokás Visitor Centernél tegyen ki. A jegy ára 12.60- euró, a távolság 37km. Megkel szoknom, hogy itt valamivel magasabbak az árak mint otthon, Ausztriában.

Hangulatom váltakozó. Ez az esős, komor idő, fáradtan az éjszakai utazás után. És én csak megyek, tovább, még magam sem tudom hová. Jó lenne valahol megpihenni. Idegen országban, ismeretlen helyen vagyok. Nem vár senki, nem kapok útbaigazítást sehonnét. A térképről sem tudom még, hogy a jelzések mit takarnak, mi micsoda. Ettől a szomorkás időtől a fáradtságom is csak hatványozódik.

Megérkezem a Nemzeti Park információs központjába.

 

                                            gitározó mackó köszönt

Csak annyi értelme volt, hogy kiváltottam a horgász engedélyt, 10,- euró / hét. A hölgy elő szőr húszat mondott, én meg rávágtam elég lesz egy hétre. Mikor a fizetésre került a sor  már csak a felébe került. Ha jó halban gazdag a vidék, akkor majd váltok ismét. Ne szórjam a pénzt. Jóval később jöttem rá, nem úgy van az. A jegyet kiváltani csak néhány helyen lehet, egymástól nagy távolságokra. Bosszantott a dolog, bár nem sok esélyem volt, hogy halőrrel találkozzak, sőt egyáltalán, akárkivel. Napok múltával egy tó partján, véletlenül egy út közelébe mentem, tábla hirdette az engedélyeket. Egy teljes szezonra csak 50 euró.

Megveszem a helyi térképet. 20 euró és lepedő méretű. Gond lesz a kezelésével, hajtogatásával. Ezért késemmel középen ketté szeltem és két darabban tettem el. Így már csak kisebb darabot kell alkalmanként kézbe vennem.

 Kicsit abban reménykedtem, hogy tán lesz itt valamiféle olcsó szállás és ott kipihenem magam, amíg helyismeretet gyűjtök. Ehelyett gyalogolhattam vissza, arra ahonnét a busz hozott. Ákáslompolo - ba. Ilyenkor a hátizsák is még nehezebb, ha komorak a gondolatok. Kellett nekem ide jönnöm? A nyaram jó részét Izlandon töltöttem. Onnan haza érve az Alpokat jártam, de az egészségem ismét közbeszólt. Egész pontosan, megint kórházba kerültem a szívem miatt. Miután kiengedtek, rövid lábadozás után csak nem bírván magammal, felkerestem az ismerős utazási irodát. Nem sok töprengés után megvettem a repülőjegyemet Helsinki be. Tudom, még pihennem kellene. A fáradtság, gyengeség okozza a letargiámat. Ami körül vesz, ujj élmény, más, szokatlan látnivaló, felfrissít.

Csinosak a faházak, nincsenek egymásra halmozva.

Emberméretű figurákat látok.  Mikulás lenne? Én félelmetesnek tartom némelyiket.

 Közben a térképet nézegettem, hogy beazonosítsam a látottakat, és hogy el tudjak indulni már valamerre kifelé. Kezdett világosság gyúlni. Ott a szupermarket. Felpakolok alaposan élelemmel. Veszek egy kis nyakba akasztható térképtáskát. Akár hogyan hajtogatom, csak nem fér el  benne rendesen, használhatóan a térkép. Bosszankodok. Dühösen megyek vissza a pénztárhoz, hogy mondjam meg mi a bánatom. Gond egy szál se, már a zsebemben is a pénz. Viszont aminek örülök, hogy tudtam venni úszó! cipőt. Minthogy a szupermarketben kapható, ezt jelzésnek vettem. Hallottam, hogy itt is számíthatok Vízi átkelésekre. Izlandon elkelt volna. Azt nem úszom meg, hogy gatyára vetkőzve, mindent a hátamra véve gázoljak a jeges vízben, de a kövek miatt, mezítláb még kényelmetlenebb. Papucs, szandál helyett is használható és kisebb, könnyebb mint a hasonló cipő nemük.

Térkép, iránytű, kézben. Várnak az újabb kalandok.

Az első órákban nehezen ment a dolog. Jelzett ösvényt követve horgász helyhez akarok eljutni. Elmarad a jelzés, majd az ösvényt is magába rejti a vadon.

 Bokáig merülök a vízbe, amely a mohával fedett talajon buggyan fel a lépteim nyomán. Víz mindenütt. A folyó még lejjebb van. Nem lesz ez így jó! Nincs talpalatnyi száraz  föld sem, nincs táborozásra alkalmas hely. Vissza kanyarodva, csapást keresek.

Minél tovább megyek,  távolabb kerülök a civilizációtól, annál könnyebb lesz a hátizsákom. Furcsa módon a megtett kilométerek nem fárasztanak, ellenkezőleg. Felfrissítenek.  Már vidám vagyok, az ég sem látszik oly borúsnak. Megérkeztem, itthon vagyok. A vadon az otthonom. Nyugodt vagyok, gyönyörködve nézem az engem körülölelő erdőt. A sűrűben az ágak engem nem megragadnak, és nem engednek, mint ahogy mások rettegve vélik félelemmel az erdei magányban. Engem simogatnak ha hozzám érnek, nekem utat mutatnak a lombok sűrűjében. Fölém hajolva menedéket nyújtanak, az ágak tüze meleget ad, főtt ételhez juttat. Megvan itt minden ami kell.

Jobbról lápos rét bukkan elő. Annak a szélén haladok. Balra kis domb, tán emberkéz hordhatta össze, hogy száraz helyet biztosítson. Rajta köralku, modern formájú, Lapp kunyhó.

 

       Hangaskuru

             

    

A bejárattal szemben nagy rét, melyet vízben álló fű és mohaszőnyeg borít. Pallósor vág keresztül rajta, valahol a közepe táján pici rönkház, talán szénatároló, árválkodik.

 Miért a vizes rét közepén, nyáridőben, lehet szárazon áll.  Sőt minden bizonnyal. Az utam során sok ilyent láttam, meglehet az okuk.

Tágas építmény, ajtó nélküli nagy bejárattal. Bent, középen megemelt köböl rakott tűzrakó, nyársaló, grillező hely. Körben a falhoz épített pad, de inkább priccs, mert olyan széles. Kényelmes fekhelyet biztosít.

Tetszik, itt maradok, berendezkedek. Tüzet gyújtok. Természetesen a Nagy Svéddel, a szikravetővel. Éleszték gyűjtése sem jelenet gondot. Nyírfakéreg töméntelen mennyiségben áll rendelkezésére az erre járónak. A tüzelő tároló helyiség háromnegyedig rakva. Bent fejszék, fűrészek. Gyújtóst hasogatok, utána ölszámra hordom be a fát.

Vizet keresek. Elindulok a pallón befelé. Mintegy ötven méter után sekély,de nagyobbacska vízfelület. Vizet meregetek a lábosomba, teáskannába is.

                                              Színes mohaszőnyeg-

            A láposról a kunyhó és a tároló.

 Furcsa állványt látni. Síléctámasztó, a téli túrázóknak.

Felteszem a vizet egy rácsra és a tűz fölé fordítom. Nem szűröm, nem teszek bele vízfertőtlenítő tablettát. A törökösen főzött kávéhoz, a leveshez felforralom. Ötletes megoldások ezek a kis vasrúdon elfordítható rostélyok.

 Előre be tudom állítani a magasságát. Azután már, ahogy a szükség megkívánja, elfordítom a tűztől, vagy éppenséggel a közelében hagyom, melegedni. A tűztér felett füstelvezető köpeny, vastag kéménycsőbe torkollik. Szép, ötletes, de nem áll a helyzet magaslatán. Marad bent füst elegendő. Madzagot feszítek, ruhaszárításhoz, vagy inkább füstöléshez. Mikor is mostam. Pár napja, amikor a tó partján fürödtem, akkor. A hátizsák tetejére kötöztem őket, de nem tudtak megszáradni ebben a nyirkos időben. Majd most! Annyi füstöt nyelek közben, hogy akár pipázhatnék is. Nem csak a mosott ruhát, hanem amit viselek, azt is szárítani kell. A bakancsról már nem is beszélve.

Nyugodtan szürcsölöm a jól megérdemelten kávémat a teraszon. Ilyen helyet akartam. A priccsen megvetem a fekhelyem. A hátizsákomat, az utazás után, átrendezem a gyalogos életformára. Az élelmiszert elosztom. A ponyvát kifeszítem az ajtónyílásra. Haszontalan munka. Több füst marad bent, mint meleg. Le is bontom. Ünnepi vacsora, kolbászt sütök nyárson. Megbékélve a világgal, lepihenek. Itt maradok holnap is.

6.10.

Fél tíz. Úristen. Így elaludni. Az ujj pehelyzsákomban, pucéran, végre nagyon jót aludtam. Nem fáztam. Olvasom, hogy mások miket írnak, hogy felöltöznek éjszakára, még a sísapkát is a fejükre húzzák. Nem csoda, ha fáznak. A hálózsákban levetkőzve kell aludni, akkor meleg igazán. Miért. Azért mert a hálózsák nem fűt, hanem a test hőjét adja vissza. Ágyban is bármilyen takaró. Hiába van sok ruha rajtunk. Éjszakára le kell venni és betakarózni, akkor lesz meleg. Persze ha nincs megfelelő hálózsák, én is hagyok magamon ruhát. Meg az nagyon kényelmetlen, amikor fel kell kelni, és kibújni a melegből. Egy réteg ruhát reggel ébredéskor beveszek magam mellé felmelegíteni. Hacsak bent nem volt egész éjjel. Azt leginkább akkor szoktam, amikor nincs fedél felettem. Olyankor még a bakancsot is egy zacskóban beteszem a lábamhoz, meg ne fagyjon. Megint más, ha tűz mellett alszom.

Ebben a menedékben égett a tűz, de mellette aludni nem tudtam, mert kb. 80 cm magasan volt az alja. Itt hiába fekszem mellé a földre, meleg helyett, legfeljebb csak hideg hamut kapok a képembe. A priccsek stabilan a falnál álltak, elmozdíthatatlanul. Nem lehet a tűz mellé húzni őket.

Reggeli teendők délelőtt. Tüzet gyújtok, vizet hozok, kávét főzök, kolbászt sütök. Egyben meglesz az ebédem is. Tetszik, ahol vagyok, de sajnos a horgászvíz a térképem szerint még vagy két napi járás.

Pihenek, olvasok, bejárom a környéket. Észreveszek három rénszarvast.

 Ez igen. Ők az elsők. Vadászjáték. Becserkelem őket, íjlövés távolságra, max 30 m.  Úgy teszek mintha el akarnám ejteni őket. Tiszta célpont. Folytatom a cserkelést. Lerobbant, belül fóliázott, öreg, egy – két személyes Lapp kunyhóra lelek.

A teraszon olvasok, amikor két fehéres és két vadas színű közelít. Ez utóbbiak félénkebbek. A nagyobbik fehér bejön húsz méterre is.

Nincs messze Akaslompoló, a turista központ. Ez az oka, hogy két kirándulót is látok. Nem zavarjuk egymást. Megsütik az ebédjüket és tovább mennek.

Ma még itt alszok.

7. 10. kedd

Pirkadatkor már ég a tűz, hozom a vizet. Jólesik a meleg Törökös kávé. Elfogyasztom a vacsoráról megmaradt néhány kanál rizst. Mosogatás, összecsomagolok. A térképet úgy hajtom, hogy a most következő úti célom legyen látható, a védő nejlon tasakban. A laptájolóval, megférnek együtt, a nadrágszáram zsebében. Változatosságukkal hívják magukra a figyelmet a csavarodott fatörzsek, ágak.

A következő állomás Kotamaja, csak 3,5 km.

Több gerenda ház, egyikük kávézó, de zárva. Sehol egy lélek. Fél modern Lapp kunyhó. valahol azt olvastam, hogy ők a Számik és nem szeretik a Lapp nevet. Ennek már van csukható ajtaja, bent a szokásos tűztér, körben padok, petróleumlámpa.

Peurakalto.  Több faházból álló ’” Ifjúsági Tábor „nekem ez jut eszembe. Előtte földút, mely később egy aszfaltozott útba torkol. Itt is némaság. Kényelmes erdei út. nagyobb csapat rénszarvassal „ütközök „ezekből is könnyedén ejthetnék zsákmányt.

A mai napon mindössze egy quados férfivel találkoztam. Micsoda forgalom.

Akásmylly  késő délutánra jár az idő mire megérkezem, húsz kilométeres gyaloglás után.

Itt is több rönkház, kávézó, és itt is zárva. A folyó vize kövek között 2-3 métert hullva alá egy  kis tóban nyugszik le.

 A szintet kihasználva, a víz erejét rég munkába fogták. Kopott lapátjaival öreg malom pihen a parton.

 Hídon át jutok ide a vízesés fölött. Hátizsákomat itt hagyva, a gyalogutat követem. Tízpercnél nem tartott tovább az enyhe emelkedőn, mikor autó parkolóhoz érek. A korábban érintet, út vezet erre. Vissza felé elmerengek hol is vagyok. A magányos öreg malom, hajdan a molnárral és családjával, a körzet fontos helye lehetett. Messzi vidékekről jártak ide őröltetni szekereiken. A malomkerék már nem forog, lisztet nem őröl, csak az emlékeket őrzi, s mesél az erre járóknak. Skanzen, szabadtéri múzeum.

A hídon visszatérve, féltetős menedék, előtte kőből a grillező. Ma itt alszom. A tető alatt bedeszkázva a plató. Gyerekek ezen játszva, összekormozták, piszkították. Ebből látszik, hogy ide városiak járnak, akik kevésbé tisztelik az erdőt. Ilyen piszkos menedéket nem láttam többet.

 Kipakolok, elő a horgász felszerelést. Villantózok. Nocsak, valamit akasztottam. Tekerem az orsóval a fonott zsinórt. Itt van. Á ez csak egy öreg, depis csuka, már végezni akart magával.

 Kisegítem a vízből. Megtisztítom, centiméterenként beirdalom, foghagymás sóval ízesítem.  Középen kettévágom, villás nyársra tűzöm az egyik felet. Láng, parázs fölött forgatom.

 Az „oldalas „ már szépen megsült. Jóízűen befalatozom. A gerinc külső rétege ehetőre átsült. Leeszem, majd vissza a tűz fölé. Újabb sütés, csemegézés, mígnem csak a gerinc marad. A sóból többet is elviselne, annyi baj legyen.

                                      A konyha főnök ajánlata:  Csuka grillezve. 

A tűz melege nem ér el a menedékig, de nem fázom. Feltűnően világos van egész éjjel, pedig az ég szürke, borús. A fejlámpa a helyén maradhat.

8.10. szerda

Hosszúak az éjszakák, friss, tiszta a levegő, nyugalom. Kialszom magam, és frissen pihenten kelek fel még pirkadat előtt. Az este átforrósodott kövek között, a kemence mélyén még bőséges a parázs. A száraz, gyújtósnak felhasogatott nyírfa rönkök lángra kapnak, mihelyst a „fúvócsövön „levegővel megsegítem.

Ceruza vékony, kar hosszúságú, műanyag csövet hordok a hátizsákomban erre a célra. Nem kell a tűzhöz közel hajolnom, képembe fújva a hamut, nyelni a füstöt, ne adj isten megpörkölni a szakállamat. Nem csupán a tűz élesztésére, hanem az ellentétére a víz nyerésére is jól jöhet egy kis cső, amikor a kövek alatt mélyen megbúvó erecskéből, vagy odúból szeretnék vízhez jutni. Még gyerek koromban a doktor néni vérvételkor, egy gumicsővel szorította el a karom. Egy ilyen gumicső még jobb lenne. Modern világunkban minden jó régi dologtól megfosztanak. Pánttal szorítják el a vénát. Oda a jó vészhelyzeti csúzli gumi. Tűzfújás, víznyerés, csúzli, sérült végtag elkötése, netán kígyómarás esetén a végtag elszorítása. Így lassítva a véráramot, és vele a méreg szétterjedését a testbe. Utóbbitól itt nem kell tartani. A jófajta gumi jól ég, ezt kihasználva gyújtósnak sem utolsó, ha más nincs. Én nem teszem, de többen hordanak kerékpárgumi belső darabokat, az EDC – ben, vagy a kés nyelére felhúzva, a tűz gyújtását segíteni. A függőágy szúnyoghálójának rugalmas rögzítésére is és még mi mindenre. A vízesés kristály vize már melegszik a bögrémben, készülhet a törökös kávé. Gyümölcsös müzli keveréket kanalazok. Nem sokat, csak épp hogy.

Az esti csuka emléke már tovaszállt, frissíteni kell. Pár lépéssel leereszkedek a partig. A víz csendes, ilyen volt tegnap is. Pergetem a villantót, semmi. Változtatom a helyem, eredménytelenül. Nézzük másfajta csalival. Másik kanál, wobler, rappala. Egy ezüst testű, piros fejű / már megharapta a cápa /oldalt hajló műhal kerül a zsinór végére. Ez a kis hal nagyon elegánsan cikázva úszik, amint a vízben húzom. Nekem nagyon tetszik. Nem csak nekem. Már birkózok is, győzök, parton a reggeli csuka. Hát ezt próbálni kell még. Alig pislantok párat, és keményen akad. Partra vele, eddig ez a legnagyobb. Fotót róla gyorsan. A csuka a pár centis parti vízben, a fényképezővel bénázok. Leteszem a botot, végre kézben a gép, ekkor a zsákmányom nagyot ver, ugrik, már nem is a zsákmányom. Elrágva a fonott zsinórt, a woblerrel a csőrében már el is merült a habokban.

Az örök szabály, először a zsákmányt kell elrendezni, aztán lehet a fotó és az ünneplés. Így jár aki fényképezkedni akar.

Kár a szép halért, de még inkább az egyetlen ilyen vobleremért.

Megtisztítom, a fejet, beleket, vissza a vízbe. Ezt is beirdalom, foghagymás sóval meghintem, de tanulva a tegnapiból, most valamivel többet szórok rá. Már előzőleg előkerítettem a hátiszákból a műanyag vágó lapot. Most ezen pihen a hal, várva a további sorsát. A sors keze, vagyis inkább csőre, északi szajkó képében jelentkezik. Kis társaság gyülekezik a reggeli lakomára. A fokhagymás, sós íz ellenére, vagy inkább azért, jókorákat csipkednek ki a hal húsából és tüntetik el.

Elszórakoztatnak váratlan vendégeim. Nézem mi jót adhatnék nekik. A tollazatuk színéből megállapítom, hogy egy család. Legalábbis öreg és fiatal tollruhás egyedek egyaránt vannak a kis 5- 6 fős csapatban. Nem félnek, lábaikon madártani jelölő gyűrűk.

Otthon is közismert, a színes tollú szép Szajkó, vagy népies nevén a Mátyás madár. Nagy hanggal riaszt, rókára, emberre. A lesben ülő vadászok nagy bosszúságára, amikor leleplezve őket, nem jutnak lövéshez. Csak a színes szárnytollat tűzhetik kalapjuk mellé.

Itt az északi rokonok, nem olyan kihívóak. Csendesebbek. Finom árnyalatú ruhájukkal, barnás vörös szélső kormánytollaikkal, elegáns, visszafogott megjelenésükkel, nem is hasonlítanak, a nagyhangú, bohóckodó, fejtollaikat meresztgető Matyikra.

A közeli autóparkoló meghozza eredményét. Középkorú társaság érkezik. Kávét főznek, kolbászt sütnek. Felfigyelek a nyelébe visszatolható, teleszkópos, hordozható nyársra. Megtetszik. Láttam, én már ilyet az üzletben, összetolva, csak fogalmam sem volt, mi lehet az. A jelekből ítélve, ez itt a felszerelés tartozéka, úgymint a ivó fakupa. Mindenkinél van. Termoszból töltik bele a forró teát. Jellegzetes alakja, formája. Ezen gondolkodóba esem. Szép, nem forró amikor megfogom, de ebben nem tudok főzni, melegíteni. És ez nagy baj. Mellé még kell a fém bögre is. A hátizsákom így is tele, megfontolandó mit akarok még elsüllyeszteni benne. A felszerelésen kívül a tíznapi élelemnek kell a hely.

Elkerülendő, hogy még másokkal is találkozzak, a jó fogások ellenére ma már nem alszom itt.

A társaság barátságos, rossz szóval nem illethetem őket. Dicsérik a szép zsákmányomat, miután befalatoztak, visszasétálnak.

Csuka ebédre.

Egyik  fele nyárson sütve, mint az este, de a másik felével kísérletezek.

Félig zöld füvet, sást tépek és ezzel csomagolom, csavarom be a már fokhagyma sóval meghintett fél halat.

Milyen elgondolás alapján? A növény aromásítja,  remélem nem rosszul. A levél még tartalmaz nedvességet, ezzel zárt térben párolódik, a zsírja megmarad. A csomagolás megvédi a koszolódástól a parázsban.

Milyen szép logikus gondolat menet. Tanítani kellene. Tanítják is, azok akik nem értenek hozzá. Mert mi lett a végén. Hát, nem az igazi. A hal száraz lett!! A nyárssal szemben ahol, puha, lédús, zamatos. A nedvesség, a zsír eltűnt. A szenesre égett fű rátapadt. Legközelebb nem kell lekaparni a halat, hanem meghagyni pikkelyestül, mint az agyagban sütésnél. Jó ezt tudtam, csak már a tisztítás után gondoltam a fűben sütésre. Meglepően a halra sült fű nem is rossz. A fűvel szenesedett, de még nem keserű. halbőr.

A kalandtúra horgászfelszerelésről.

 Természetesen a legegyszerűbb spiccbottal is lehet eredményesen kilószámra fogni a halat, az annak megfelelő helyen. Egy kiadósabb betegségem után sokáig nem tudtam dolgozni. Az időm nagy részét a vízpartokon töltöttem. Spiccbottal kilószám fogtam az ezüst kárászokat. Ez túlélő horgászat volt. Azt ettem amit fogtam. 2 , 3, és 5 m hosszú spiccbotjaim vannak. Van még jó néhány botom. Csukára, pontyra, keszegre, pisztrángra stb. mire, milyen helyre, melyik bot a szükséges, a jobb. Nem vagyok nagy horgászi, nem vagyok profi.

 Valaki írta, hogy ismerős horgásztól kért tanácsot a túlélő horgászfelszerelés összeállításához. Egy hosszú lista lett a vége, és vaskos költségvetés. Szerinte, mint profi szerint kevesebb, egyszerűbb felszereléssel nem lehet horgászni.

Ebből kiindulva, jobb az én hozzáállásom, amatőrként, kis horgásztapasztalattal. Én nem tudom, hogy mivel kell! horgászni, én csak horgászom, amivel jónak látom. Végül is az alábbi felszerelést állítottam össze magamnak. A korábbi tapasztalataim alapján ezzel a horgászbottal. A minimális kiegészítőkkel kezdtem a Tápión, folytattam az Adrián,  Izlandon, és folyamatosa bővítettem a  szükségesekkel.
A teleszkópos bot összetolva cc. 40 cm. kihúzva 1.8 m .  A kis orsóra 30m fonott zsinórt csévélt fel a  boltos. Azóta ezen változtattam. Jobb minőségű, erősebb, ugyanakkor vékonyabb fonott zsinórból 130 m fért fel rá.

A fonott zsinórról: Ezzel a zsinórral 18 kg os halat is ki lehet fogni. Ez minden bizonnyal nem fog megtörténni. Miért jobb mégis ez mint egy hagyományos olcsó monofil. Ez is jó a kisebb halakra, de ragadozóhoz nem kell előkét feltenni. Bármilyen halhoz jó amit csak megtudunk fogni. Vékony, kis helyet foglal, de ugyanakkor erős. Vándorlás közben mindig van valami javítani való. Bakancsot, hátizsákot varrni. Ezzel a fonott zsinórral azt is megtehetjük, csak letekerjük a szükséges mennyiséget az orsóról. Nem kell külön spulni erős cérna, mint azt korábban csomagoltam.

A felső doboz a villantók, vobler és társai tárolására van. Alatta lévő dobozban az úszós horgászathoz szükséges felszerelés.

 Ezek nekem beváltak, eredményesen néha annyi, és akkora halakat fogtam, hogy már abba kellett hagynom aznapra a horgászatot, mert már a másnapi betevő halam is megvolt.

Miután az ebéd kérdése is megoldódott, a reggelivel együtt, már csak a szokásos felpakolás az útra.

Akasmylly-t elhagyva, mintegy három kilométerre, a folyót követtem megfelelő horgász és táborhely után kutatva.  Sok helyütt a meredek, majdhogynem szakadékos part tette alkalmatlanná, másutt a megfelelő fák hiánya a ponyva kifeszítéséhez, szegte kedvem, és irányított tovább. Végül is vízben nincs hiány, én pedig vándorúton vagyok. A horgászat, csak kiegészítő szórakozás és élelempótlás.

Újabb cél Akaskero.  Errefelé a térkép két Kotát, Lappkunyhót is jelöl.

Hosszú lápos völgy, végig pallózva. Útkereszteződés. Jó pofa. Tábla, Yllas több mint 30km, nem rossz. Ma tovább megyek, de látom, hogy jövök én még erre vissza, és térek a másik ösvényre. Még vannak gondjaim az útvonallal. Nem értek sok jelzést, furcsák a nevek, nehéz megjegyezni. A kiírások mit jelölnek. Mit fogok ott találni. Kunyhót, települést, vagy hegytetőt. Megannyi kérdés.  Melyik vonal milyen utat jelöl, hogy elkerüljem az embereket.

Lassan kezdek rájönni, hogy mi mit jelöl, hogyan kell értelmezni. No, nem mindent, de kezdetnek nem rossz. Ja hogy nem mondtam, nem beszélek Finnül, de Angolul sem, pedig azt itt a második nyelv, amit majd mindenki megért. Németül sajnos kevesen beszélnek. De hát nem is teadélutánra jöttem ide. Igazából nem tudok eltévedni, sőt. Arra kell ügyelnem, hogy picit el tudjak tévedni, és ne mindig az ember járta helyekre jussak. Nem kell elfelejteni, hogy ez is egy Nemzeti Park, turistáknak kiépített pihenőkkel, kijelölt utakkal. Ezek nekem, mint vezető nélküli, idegen kalandornak, sokat segítenek.

Tóparti kis üdülő telep. A házak csendben megbújnak a fák alatt. Egy földszintes Hotel jelzi a központot. A tavat kerülve rálelek a bekötő útra. Embert itt sem látok.  Szerencsés vagyok az időpont kiválasztásában. Holt szezonban vagyok, ezért nem üzemel a tóparti szauna sem. Itt is voltam. Jó tíz km- re a következő kota jelzés egy másik tó partján. Rénszarvas csapáson haladok, iránytűvel ellenőrzöm, hogy jó e az irány. Falap ráírva Linkakero 6 . utca név házszámmal nem lehet, mert se utca, se ház.  Akkor talán legyen egy hely neve és a távolság km ben.  Ok  a térkép jelez egy Linkusilma nevű tavat,. Már benne vagyok a délutánban, de azért csak kitartóan megyek célom felé. Nem muszáj menedéket találnom, van nálam minden ami kell. ponyva, bivak sátor. Abban reménykedem hogy hangulatos kunyhóra lelek.

Végig a keskeny csapáson haladok, néhol mocsarasabb részeken. Hegynek felfelé ritkulnak az alacsonyabb fák. A jelzés elmarad, az ösvényt is alig találom. Alkonyat, sötétedik. Valamiben megbotlok. Erről az  jut eszembe, ha elesek, akkor ott éjszakázom. Ez itt nem rossz mert száraz. Szerencsémre nem sötétedik be teljesen, végig látom az utat, fejlámpa nélkül is. Kövessé válik a talaj, itt majdnem elveszek. Felérek a hegygerincre, a tetőre. Messzire ellátni, kár, hogy nincs világosabb. Tavakat látok, körbe erdős dombokat, másutt az enyémhez hasonló kopasz gerincet. Szép út.  Ez a hegy a Linkakero 466 m tengerszint feletti  magassággal. Na akkor ez volt a korábbi falapra írva, a hegyre vezető irány. A hegy mögött lejjebb erdő és a tó Linkusilma  . amott az ösvény és a kunyhó egy régi építésű kota.

Megérte eljönni idáig. Sással szegélyezett tó, a partjától kőhajításnyira, a dombon áll a ház.

Az ajtó jó magasra megemelve, két lépcsőn kell felmenni. Lapátok akasztva a kota falára az ajtó mellé. Gondos emberek gondolnak a téli magas hóra. Ne kézzel keljen kikaparni az ajtót. A kota ajtaja, az indián sátorhoz hasonló formájának köszönhetően, ferdén nyílik, és magától becsapódik. Gondos prizmában a felfűrészelt tüzelő, jócskán hátrébb a WC.

A kota belülről. Az ajtótól jobbra tüzelő tár, aprító tuskó, fejsze, fűrész. Középen kövekből arasznyira kimagasítva a tűztér. A szélébe besüllyesztve egy forgatható kar, rácsos kör edénytartóval, amellyel, ki – be lehet forgatni a tűzről. Szemben, félkörben az ajtóig a priccs. A kunyhó fala függőlegesen egymásmellé illesztett széldeszkákból áll, fent középen nem érnek össze itt van a füst nyílás. Ablak nincs, de fény elegendő jön be a füstnyíláson kívül, az oldal fal résein, megoldva a szellőzés gondját is.

A benti száraz nyír tűzifa rönkökről, lehúzom a vékony háncsot. A nyírkéreg sok olajt tartalmaz. Szikravetővel könnyen meggyújtható éleszték, és gyújtós. A vékony háncsot, késpengével le kell vékonyítani, megkapargatni, hogy könnyebben gyulladjon. Rásegíthetünk darabka papír zsebkendővel is, az mindig van kéznél. A papír zsebkendőt rétegeire szedjük, ezt gyújtjuk meg a szikravetővel, és ezzel a nyírfa kérgét. Maroknyi lefejtett kérget elteszek száradni, jó lesz később, még a zsákomba is jut egy kevéske.

A nyírfa gyújtós nagyon könnyen begyújtható a kéreggel is. Tollas ágat faragni felesleges.

Kellemesen pattog a tűz, az otthon melege. Kitakarítok. A priccs alatt kezdem. Üres sörös üvegek, egy kevés pálinka, egy bontatlan sör. Jó kis bulit csaphattak itt. Egy magára hagyott teáskanna kerül elő a „sarokból”, egy műanyag jégkrémes dobozzal együtt.

A sok falrés miatt jó a szellőzés, de a hideg is húz a hátamra a priccsen. Előveszem a ponyvámat és munkához látok. Zsinórokat húzok ki. Ponyva borítást kap a kota ezen darabaja belülről. A ponyva nem csak a huzatot fogja fel, hanem a hőtükör szerepét is betölti.

A törökös kávém után a snack levesemet fogyasztom el. Ma kiadós vacsorát készítek. 15 dkg grill kolbászt nyárson megsütök felkarikázom, majd a rizzsel megkapatom. Felöntöm vízzel, a rizsnek  háromszoros mennyiségével. Levesporral ízesítem.

Fáradt vagyok, a vacsora felét ettem csak meg.

Fájnak a lábaim, pedig ma délután csak 15 km körüli távot tettem meg.

9. 10. csütörtök  Linkusilma

7 óra előtt keltem, tüzet élesztettem a maradék parázsból. Kilépek az ajtón. Kifehéredett  a világ, deres minden. Hajnalban megérkezett a fagy.

 Feltöröm a vékony jeget, vizet viszek be. A tegnap talált teáskannát kiforrázom, és abban készítem a törökös kávémat. Megeszem az esti maradék kolbászos rizst.

Összeírom az élelem készletemet.

• Leves           20 csomag
• Rizs  6x       12 dkg
• Csoki  2 db  20dkg os tábla
• Mazsola       25 dkg
• Mini kókuszos csoki 7 db
• Jerky             1 cs,  / Izlandról/
• Kávé             25 dkg
• Nescafe         20 dkg
• Tea, levespor, só, foghagyma só

Ez elegendő egy hétre.

A következő négy napban, maradhatok, tovább is mehetek. Akkor még elég időm marad, minimum három nap, hogy élelmet szerezzek. Fogalmam sincs hol találok közértet, de legfeljebb visszamegyek Akaslompoló -ba.

Egyelőre maradok, berendezkedek. Vizet melegítek, mosogatok. A  műanyag fagyis dobozt kinevezem lavórnak. Mellé teszem a szappant egy hasított hasábfára, fölé egy szögre a vileda „törülközőmet.” Kint fagyos idő, bent a tűz mellett valamivel melegebb. Jó szolgálatot tesz a hő tükörként kifeszített ponyvám.

Behordom és használhatósága szerint külön rakom a tüzelőt. A kávéskannához faragok egy kampót. Ezzel gond nélkül tudom levenni a tűztől.  A tűzifából vékonyabb darabokat hasítok, egyiket megfaragom főzőkanálnak.

A priccs ajtó felőli végénél, a mosdó - nak kinevezett szakasz után , a felszerelés sorakozik.

Miután lakájosan berendezkedtem, élelem, víz van, következő a tüzelő gyűjtés. Fűrész a vállamon, eltűnök az erdőben. Felfelé megyek. Mindenütt ki- le- dőlt ágak, fák. Majd visszafelé gyűjtök. A fűrészt az egyik nagyobb fára akasztom. Ez túl hosszú, nehéz lenne így elvinni, majd kettőbe fűrészelem. Találok, piros és fekete áfonyát. Kevés is fagyott is, de finom csemege. Így áfonyázva jutok fel a gerincre. Szívet melengető látvány.

Civilizációnak, lakott helynek, a nyomát sem látom.  Sem füstölgő kémény, csillogó vágánypár, vagy kanyargó szalagja egy útnak. Nehéz szavakba öntenem, érezni kell ezt a békés nyugalmat, az alig háborgatott természetet. A csípős levegő, a feltámadó szél tud csak rávenni, hogy elinduljak vissza. Meglelem a fűrészt, elvágom vele a fatörzset, és részben vállon, részben magam után húzva szállítom haza a fát. Többször fordulok. A nap eltűnt a szürke hófelhők mögött.  Csak most ismerkedem a Tundrával.  Tiszteletben tartom törvényeit. Nem hódítani jöttem, hanem harmóniában élni vele. Jobb készülni a télre, a sok hóra, mint meglepődve sopánkodni utólag. A hazahozott fát fűrészelés után elraktározom a kunyhóba.

Kimelegedtem, a tűz is lobog. Lehet fürdeni. Pucéran leszaladok a partra. Beleállok, térdig ér. Locsolom magamra a vizet, dörzsölöm testem. Szappant nem használok, nem szennyezem a tavat. Megelégedvén a dőzsölést, vissza a tűz mellé. A két arasznyi nagyságú vileda törlőkendőm fürdés után kicsinek bizonyul. A tűzzel szárítkozom. Nem fázok.  Jólesik a száraz, tiszta ruhát felhúznom miután megszáradtam. Felfrissülve, jó a közérzetem. A levetett zoknit, gatyát, vékony és vastag pólót beáztatom a lavórnak kinevezett fagyis dobozba. Épp hogy beleférnek. Víznek mát nem sok hely jut.

Vajon meddig maradok itt, hogyan fogom érezni magam a teljes magányban.

10.10. péntek

Az éjjel kitisztult az ég, gyönyörű telihold. Megjöttek a fagyok. Hajnalban -4 C fok ot mutatott a hőmérő a kunyhó falán. Valaki itt felejtette, én sem bántom.

Vízért megyek. Beállt a tó. A kannával töröm meg a jeget, alig enged.  Másfél centire fagyott be.  A lék ahol a vizet merem, hamar visszafagy. A nap kisüt, mindenütt csillognak a jégkristályok. Szó szerint ragyogó idő van. Bent is csillog, a tegnap beáztatott ruha. Megfagyott. Vizet melegítek, felolvasztom a ruhákat, kimosok. Bent a falra kihúzott zsinórra teregetem a nagymosás eredményét. Szárítani. Nem, először fagyasztani. Érdekes, hogy fagyott állapotban is megszárad. A jéggé fagyott víz elpárolog. Szublimál. Emlékezem vissza az iskolában tanultakra. Amikor a szilárd halmazállapotú légneművé válik, azt szublimációnak nevezzük.

Ez történt a hús szárításánál is Mongóliában. Már tartósan fagyos idő volt. A marhahúst alkarnyi csíkokra felszeleteltük, majd az egyik végüknél felhasítottuk, majdnem teljes hosszában. A húscsíkokat, fordított V alakban a kifeszített zsinórra aggattuk. A zsinór a földszintes, egyetlen helyiségből álló ház, bejárati ajtaja elé, deszkából épített előtérben volt. Itt ugyanolyan fagyos idő volt mint kint, csak védve volt az állatoktól. A hús megfagyott, és ilyen állapotában is teljesen kiszáradt. A nedvesség elpárolgott. Mire kitavaszodott, a kemény száraz hús maradt csak a zsinóron. Ezt már el lehetett tárolni.

Jó hogy tegnap fürödtem. A jégtáblák között kellemetlen lenne. Jobb lesz lelkileg felkészülni az ilyen hideg zuhanyokra.

Reggeli teendők.

Tüzet élesztettem, vizet hoztam, kávét főztem. Felolvasztottam az esti maradékot, elfogyasztottam, utána mosogatás. Favágás, ez is jól felmelegít. Újabb vízmelegítés most a mosáshoz. Kimostam egyetlen vastag pólómat is. Addig maradok itt, amíg meg nem szárad. Naplóírás, SMS küldés. A telefonom akkumulátora hamarosan le fog merülni. A fényképező gépemé már lemerült. Egyelőre vége a fotózásnak.

Elmegyek tüzelőért. Holló hallatja hangját, bár merre megyek, ott vannak mindenütt. Néhány fős vadliba csapat húz el. Tőlük eltekintve kevés madarat látok. Néha fajdot ugrasztok fel, harkály kopácsolást is hallok.

Az erdőkről. Vegyes, főleg fenyő és nyír. Alapvetően két nagy különbséget látok. A fenyők alsó ágai is megvannak, az ilyen sűrű, nem látni messzire. Másutt, más fenyőnek csak fent vannak ágai. Ritka liget erdő, jól belátható. Bokrok nincsenek az erdő alja csupasz. Az aljnövényzet alacsony alig arasznyi. Áfonyát mindenütt találok, igaz jóllakáshoz nem eleget. Fekete, vagy ha úgy tetszik kék, már alig van. A vörös most érik, finom fanyar. Napközben folyamatosan szedegetem.

A fátlan rétek, füves, sásos, vízzel lepett, színes mohával borított területek. Jellegzetesen a tundrai tájhoz tartozik. Nem láp, nem rét. Vizes rét? Biztos van külön neve, csak én nem tudom mi.

A víz mindenütt jelen van. Tavak, folyók, patakok, vagy csak a moha alatt megbúvó erek formájában. Nyáron a milliárdnyi szúnyog lakhelye.

Közben felérek a gerincre, végignézek a végtelenbe vesző, most a hó fehérével átszínezett tájon.

A közelben tett sétáim végén, mindig lehúzok egy-egy ágat, kisebb kidőlt fát a kotához. Többet gyűjtök, mint amennyit elhasználok. Legyen az utánam jövőnek is bőséggel.

Szinte hihetetlen, hogy itt vagyok. Az Északi sarkvidéken, a Tundrán, Lappföldön. Magányosan lakom egy lyukacsos kunyhóban. 

Áfonya gyűjtésre indulok. Akár csak két maroknyit találjak, lekvárt főzők belőle. Nincs szerencsém. Akkor mással töltöm az időm.

Visszatérve, a nyírfa vesszőket összefogom azonos méretűre vágom egy egy hosszú hajlékony gallyal összekötöm. Készen is a seprű. Azonnal fel is avatom. Bent kezdem, majd a favágó helyet teszem rendbe, összesöpörve a sok apró faszilánkot, kérget. Ezek is mennek a tűzre.

Mosogatáshoz, áfonya szárat használok, szivacs, dörzsi, helyett.

Magányomat két kiránduló nő szakítja meg. Akaskero- ból jöttek, és egy kört téve, a másik úton mennek vissza. Mentek tovább, nem is zavartak igazából, de még sem tetszett a megjelenésük. Még itt sem tudok eltűnni az emberek elől. Ez is Nemzeti Park, még ha nagyobb, vadabb is mint ahol az utamat kezdtem. Jelölt ösvényekkel, pihenőkkel, menedékekkel a turisták számára. Ha úgy nézem, nem is nagy baj, mert magam tanulom, tapasztalom, az itteni világot, segítség nélkül. Felkészülés a továbbiakra.

Ahogy elnéztem a völgyben a temérdek víz foltot, tavat, helyismeret, megfelelő térkép nélkül sokára keverednék ki belőle. Magasból, a gerincről, látni a kijáratot az „útvesztőből”, de mindez lent, a fák között kavarogva, megmerülve a vízben másképp nézne ki.

A tüzelőm elég gyenge minőségű. Egész nap fűtök, még sincs 3-5 C foknál több. Nem csoda, a sok szellőző miatt. Égni is alig akar a fa, sok közte a friss. Ha nem mozgok, estére már átfázom. Mérlegeljük ennek a kunyhónak az előnyeit is. A szél nem hordja be a havat, annyira. A ponyvám sokat véd a fekhelyemnél, ami egyenes, kényelmes, nem köves. A magassága miatt jó ülőalkalmatosság is.  A szinte mindenűt vizenyős talaj miatt, bivakolásra alkalmas helyet találni sem egyszerű. Jók ezek a tapasztalások, jó kipróbálni magam, hogy bírom a magányt, a vadon viszontagságait. Könnyű erről a meleg szobában beszélni, csak a romantikát látni. Ide, ha nem hoztam valamit, akkor az nincs. Ha valami baj történik segíts égre számítani, csak véletlen lehet. Jó ez az élet itt kint, megismerni magam.

A vacsora a változatosság kedvéért, snack leves és rizs. Kint hidegebb van, bent pedig hamarabb sötét. Gyertyát gyújtok. A fénye olvasáshoz kevés, erre a fejlámpát kell használni.

A gyenge tűz miatt fázni kezdek, bebújok a hálózsákomba, fejemre húzom.  Jó éjszakát.

11.10. szombat

Reggelre a tó jege vastagodott, de így is még csak 2 cm. Havazott, és mindent vékonyan beborított, ismét változtatva a táj arculatán. Ködös, szürke idő. Azt várnám, hogy havazni fog.

Ma is gyűjtöttem tüzelőt, összevágva behordtam. Jóval nagyobb a készlet mint mikor jöttem.

Kevés a mozgás, egy tán húszfős énekes madár csapat szállt erre. Szokásos sétámon nyomokat keresek. Egyetlen szarvas ürülék, egyetlen nyom. Eddig mindig társasan láttam őket. Lehet, hogy ez nem rénszarvasé. Na végre, egy kis változatosság. Nyest ürülék, vörös áfonyával.

A mai nap nem sok változatosságot hozott. Most jó a tűz, jó a fa. Az ajtót csukva kell tartani, akkor jó a huzat és bent sincs füst. Olvasok, pihenek, élvezem a magányt.

Minden kimosott ruhám már megszáradt, holnap ujj kalandokra indulok. Vár az ismeretlen.

12.10.vasárnap

Naponta írom a naplómat, odaírom, milyen napot írunk, ez a naptáram.

A szertartásos reggeli lék vágás a tavon, vízforralás, és a kávé. Estéről mindig hagyok kevés riszt, azt elfogyasztom.

Elindulok. Nem arra amerre jöttem, hanem ellenkező irányba. Ez egy körút. Ez az ága rövidebb. Hamar visszaérek Akaskero ba. Embert nem látok, csak egy buszt a hotel előtt, és friss lábnyomokat a hóban.

Azt az ösvényt követem, amelyen idejöttem. A völgyben a hosszú pallósoron, az útelágazásig. Itt jobbra váltok, de továbbra is pallókon lépdelek de már nem sokáig. Az út emelkedik, szárazabb lesz. Nyúl nyom kerül elém, sokáig követem. A dimbes – dombos vidék ismét ereszkedik. Láprét, pallósor. Szokatlanul mélyebbek itt a gödrök, lyukakkal tarkított rét. Vajon hogyan alakulhatott ki. Sok a rejtély, a nyitott szemmel járónak. Keresztül érve, kis emelkedő. Az erdő szélén balra kanyarodva kerülöm a lápot.

A térkép szerint hamarosan meg kell érkeznem.

Pahtavuoma – ba, a térkép nem téved. A fák közt, egy igen alacsony rönkház kezd körvonalazódni előttem.

 Mint a mesében, olyan kicsi a kunyhó. A kilincset egy görbe faág  helyettesíti. Magam felé húzom, nyitom az ajtót. Nem vagyok egy magas ember, de még nekem is lehajtott fővel kell átlépnem a küszöböt. Azután sem egyenesedhetek fel, oly közel a mennyezet. Jobb oldalon polc, alatta tűzifa, rajta túl a piciny ablak. Balra a kőből rakott kandalló. Egy priccs uralja a helyiség hátsó felét. Három méter szer hármas lehet és egy méter hatvan magas a szoba. Épp elegendő, egy – két főnek. A téli hidegben is jól be lehet fűteni. Az hogy alacsony, nem zavaró, hiszen úgysincs benne hová menni. Az ajtón belépve lehajolok és leteszem a tüzelőt, a következő lépés már a priccs széle ahová leülök.  A polcon száraz nyírfakérget találok, gyújtóst hasítok, begyújtok. A többi hasábközt válogatva, szép háncsokat húzok le, s teszem a sarokba a polcon. Hagy száradjon csak, kell a jó éleszték. Hideg a kandalló, hidegek a kövei. Időbe telik míg átmelegszik, de azután már kellemes meleg lesz. Szemben a fák között a fáskamra, túl rajt egy másik kis ház tetőfelújítás alatt. Ez már egy modernebb faház, embermagas szobával. Kályha, konyhaszekrény, ágy, és már tele is van. 

A kunyhóm előtt tűzrakhely, paddal kerítve. A fal mellett kis lavór. Lemegyek vízért a lápra. A szokásos pallón lépkedek. Nyílt vízfelület. Mély víz, a palló mellett merőlegesen szakad le a part. Lehet, mesterséges víznyerő hely, netán nyáron még meg is lehet mártózni benne. Nyáron? Jut eszembe a legutóbbi fürdésem, egy hasonló kis parton .

Lobog a tűz készül kávé. Alacsony kunyhó, alacsony kandalló. Hosszú nyelű, vasháromlábat teszek az égő hasábokra, az edényem tartójaként. A literes Tatonka lábasomat nehezen tudom rátenni a háromlábra, alig fér be a kandalló nyílásán, olyan alacsony.  A priccs fölötti gerendán  egy szatyor lóg. Száraz tésztát, teát, fűszert, snack leves rejt magában. A polcon is találtam néhány konzervet. Ebből az egyik löncshúst megettem a rizsem mellé vacsorára. Már Izlandon megismertem a helyi szokást, hogy a túrázók, utuk végén, a megmaradt élelmet, teli gázpalackot és mindazt amit már nem tartanak fontosnak hogy haza vigyenek, szépen itt hagyják az utánuk jövőnek. Ezt a hagyományt őrizve, magam is könnyített hátizsákkal szálltam a haza úton, a repülőre. Tetszik ez a szokás, ez a fajta mentalitás.

A térképet tanulmányozva, hozzátéve a csekély, rövid idő alatt szerzett tapasztalatomat, arra a megállapításra jutok, hogyha maradok ezen a főbb útvonalon, D – É i irányban, megfelelő tempóban, naponta elérhetek egy menedékházat. Lassabban haladva két naponta.

A ház falán tábla hirdeti, hogy ez egy ingyenes menedék, az erre járóknak, 1-2 éjszakára szállásnak. Hallottam ezekről, de valahogy hihetetlennek tűnik.

Pattog a tűz, lassan átmelegszik a kunyhó. A priccsen ülök, lábamat feltéve, hátamat az ablakkeretnek támasztom. A bakancsom a tűz mellett szárítkozik.  Találtam vékony matracot is, az kerül a hátam mögé, én a Polifoamon ülök. Törökös kávémat szürcsölgetem.  Jólesik a lábamnak a pihenő.  A rám törő érzéseket nehéz szavakba önteni. Otthon vagyok. Az enyém lenne mindez. Nem kell hogy az enyém legyen. Senkié sem, és mindenkié. Valakik ezt felépítették, önzetlenül, hogy másokat szolgáljanak vele. A kamra tele felvágott tüzelővel. Itt senki nem akarja elvenni tőlem amim van. Itt csak kapok. Nehezen tudom felfogni. Nem alszom, ez nem álom. Itt ez a valóság.  Akaratlanul is eszembe jut a kommunizmus. Verték belénk az eszméket, de a megvalósítása, az valahol elveszet a pártgyűléseken.  Itt a kapitalizmusban, megvalósult. Sokat számíthat persze az, hogy hol is vagyok. Két , háromszáz kilométerrel az északi sarkkör fölött. Itt ismeretlenül is tisztelik egymást az emberek, az emberi életet. Az ajtón nincs zár, sosem volt. Így is lehet élni? Igen! Csak így lenne szabad élni.

Köszönettel tartozom a Lappoknak, a Finn népnek, a  Finn kormánynak. Amit nyújtanak és még inkább amire nevelnek. Az egész emberiségnek kellene ezt átéreznie, magáévá tenni ezt a szellemet. Olyan nehéz ez? Izland is hasonló. A nagy hidegben több a melegség a szívekben?

Piros műanyag lavór hever kint a fal mellett. Vizet hozok benne, kint hagyom egy tuskón mosakodni. Felelőtlenség, hamar rájövök amikor a jeget töröm be a víz tetején.

Ide felé a vonaton azon álmodoztam, hogy nyugdíjas korban venni itt egy kis kunyhót, vagy még inkább csak hely kell és felépíteni saját kezűleg, mint az öreg prémvadász.

Már rájövök, hogy minek az önzés, miért a saját kunyhó.  Miért egy kunyhó.  Van itt sok, és mind az enyém is lehet, amikor csak kell. Bolyonghatok a vidéken akár hónapokig, és alkalomadtán megpihenek egy ilyen valódi kis rönkházban.  Mi a helyzet a szúnyogokkal? El tudnám e viselni ? Ez jó kérdés. Ki kell próbálni.

13.10. Hétfő

Már nyolc napja, hogy a legutóbb faluban jártam, élelmet vettem. Még elegendő a készletem két, három napig, de ennek ellenére úgy döntök, hogy elindulok vásárolni. Fél kilométernyire utat jelez a térkép. Az egy nagyobb útba csatlakozik, és azon eljutok Rauhalába, egy nagy tó partján. Az elgondolás jó volt, könnyen fogtam autóstoppot is szerencsémre.  A nagy tó partján néhány ház, életnek jele semmi, hogy már közértről ne is beszéljek.  Az idősebb házaspár, akik felvettek, eligazítanak. Szupermarket, 70 km re Kittilában. Semmi gond elvisznek addig.

A hó csupán pár centiméter, de szép fehér, havas táj. Forgalom alig van. Az autóban kényelmes meleg, kellemes az utazás. Jólesik, csak nézni, a suhanó tájat. Elpilledek, rám tör a fáradtság.    Kisvároson hajtunk keresztül. Levi. Kis hegy, felvonó, sípálya. Kevés még a hó, de már készülnek a szezonra. Szupermarket mellett hajtunk el, nem szólok,  nem szállok ki, nézelődök. Legalább autóval bejárom a környéket, helyismeretet gyűjtök.

Szupermarket. Kényelmesen bevásárolok, vettem egy teleszkópos nyársat. Nem létszükség, de megtetszett, és helyi szokás. Beülök egy kávézóba. Jó a kávéjuk, lustálkodva iszom. Ideje indulni. Kisétálok a városból, miután biztos az irány, hogy merre akarok menni, stoppolok. Taxi áll meg mellettem. Középkorú hölgy vezeti. No Taxi ! mondom, erre ő is helyesel. Szálljak csak be nyugodtan, most nem taxizunk. Levi – ig el tud vinni.  A fényképező gépem akkumulátora már rég lemerült, valahol fel kellene tölteni a többi ketyerével együtt. A telefont és a Kidle –t is, ez már három, rámegy az éjszaka. Egyszerűbb lenne itt megszállni valahol feltölteni, megfürödni, mosni és holnap vissza.  Szemben velem az út túloldalán Motel. Bemegyek, a legolcsóbb szállás 43 euro. Ezt ki hagyom. Séta tovább.

A város szélén túl útelágazás, addig ajánlatos elmennem, hogy tudjam merre is megyek. Finnül nem beszélek, meg Angolul sem. A Németet pedig kevesen értik meg. De végül is nem teadélutánra jöttem. Azt írom város, erről eszembe jut unokahúgom. Írom neki, hogy „ hajóval megérkeztem a szigetre és a városka… „ Válasza, a következő kép hangzott. Városka?? Az egész szigetnek a lakossága 70 fő. Óvatosan kell értelmezni az én titulusaimat.

Visszatérve a hátizsákomhoz az útszélén. Nagy tábla valami motelt hirdet, és valahol itt kell lennie.  Már megint a szemben lévő oldalon három, két emeletes hosszú épület, külső folyosós. Pont úgy fest, mint ahol sok kis szoba van. Körbejárom, autó érkezik, lakót hoz, kapóra jön.  Valahogy letisztázom, ha nem tévedek, 20 euró éjszakánként.  De itt nincs senki személyzet. Ettől kezdve már nem voltam képben. Csak annyit értettem, hogy bent egy Hotelben a recepción kell érdeklődni. Az egész valahogy gyanús volt. Más lakó is érkezett. Olyan ez mintha munkásszálló lenne. Hosszú távú bérlemény ezért olcsó. Ami önmagában még nem lett volna baj, csak azt nem értettem hová is menjek, és a nevet sem értettem.

Megyek tovább. Ismét kedves középkorú hölgy, de nem taxi. Elvisz Muonióba, ott lesz olcsó szállás. Hacsak meg nem hív, mert annál olcsóbbat nem tudok.  Ugyanazon az úton mentünk mint jöttem reggel, csak most szemből. Kisváros, központ. Itt sem jártam még.  Benzinkút, kávézó, emeleten hotel. 63 euró. Nesze neked olcsóság, ebből sem lesz akkumulátor feltöltés meg kényelmes alvás. Egy kávé azért belefér. Reggel ide is jöhettem volna vásárolni, ez sokkal közelebbi hely. A térképemet állandóan szemmel tartva, a vonalakat figyelve, okosodom. Legalábbis azt feltételezem. Erősen szürkül, fagyos az idő. Azt mutatja a térkép, hogy egyenesen néhány kilométert, aztán jelzett út jobbra, és eljutok valamilyen menedékhez, tűzrakó helyhez. Tudásommal felvértezve stoppolok. Megáll egy mentő autó. A nővérke kiszáll, elmondom hová akarok eljutni, szuper, minden ok , szálljak be hátra. A pilóta is egy kis csaj volt. Mentem volna én tovább is velük, de hamarosan megállunk egy bekötő útnál. Megérkeztem. Búcsú, jobbra el. Vidáman ballagok, csak ballagok, aztán már nem annyira vidáman. Ez az út, nem az az út. Most már mindegy. Távolabb a fák közt kellemes liget, puha alj, már amennyire a fagyott föld puha lehet. 

Nekilátok az éjszakázó helyem elkészítésének. Megfelelő távolságban álló fákat keresek. Kell kettő erősebb, egymástól 6 -7 lépésre, kb 4 m-re. Hátizsákomat nekitámasztom egyiküknek. Hatlépésnyi körön belül még több kis cserje, fa, csemete áll. Ez megfelel. Előveszem a ponyvát és a tároló zsákocskájából, elsőként a fő tartó zsinórt. Egyik végét mellmagasságban stabilan rögzítem a vastag fa törzséhez. Legombolyítom a tekercset, a kezemben fogva a hatlépésnyire álló másik fához lépek. Vízszintesen kihúzva feszesen rögzítem. A három milliméter vastagságú lavina zsinór erős és hosszú is. Bőven maradt még, hogy visszatérve a kezdéshez, duplán vegyem a zsinórt. A kihajtogatott ponyvát ráterítem. Nem kell megijedni, nem holmi vastag, embert próbáló súlyú kamion ponyváról van szó. Elődeim, valahol Alaszkában, természetes alapú anyagból készült, sátorponyvát, vitorlavásznat használhattak. A mai kor embere vékonyabb, könnyebb, műszálas, mesterséges alapú anyagból készült „ponyvát” használ. Szeretek ponyva alatt aludni. Olyan érzést nyújt mintha a szabadban aludnék, de mégsem áztat el a hajnali harmat, vagy a váratlanul eleredő éjszakai eső. Nem kell kapkodva pakolni és bőrig ázni. Bármilyen sötét is legyen, a szabadban mindig van egy kis világosság, a szem megszokja és sejtelmesen, de látni az erdőt. Így míg el nem alszom, a hálózsákomból kitekintve nézelődök, hallgatom a neszeket, és ez álomba is ringat. Ringatás, jut eszembe a függőágyam, a Jungle Hammock. Röviden csak JH. Szúnyoghálós, ponyvatetős, kényelmes fekhely. Már aki bírja. Én igen. Most nem hoztam magammal.

 A kis egy személyes, egy kilós, szuper light, bivak sátram a ponyva kiegészítője.

 Ifjúságom idején, a sátor a túrázás kötelező tartozéka volt. El sem tudtuk képzelni, hogy tudnánk meglenni nélküle.  Teltek az évek, majd egyszer csak száznyolcvan fokos fordulatot vett a hozzáállásom. Nem kell sátor, elég ha a csillagos ég borul fölém. Nem csak nyáron de télen is. Felvillan előttem Boros Zoli, a polgármester arca, az egyik turisztikai kiállításunkon. Épp arról beszélgetünk, hogy kellene már egyszer télen sátrazni. Télen. Sátrazni, a hidegben. Mondja ő elképedve. Hát, mondom, biztos  nem lehet rossz, mert hogy anélkül szoktunk aludni.

 Ezután kezdődött a ponyvás korszak, a függőágyas ponyvás.

Majd miután kiköltöztem az Alpokba, kezdtem ismét szükségét látni a sátornak. Miért is. Itt keményebbek a telek. Ha fent a hegyen, elkap egy vihar, kellemesebb egy szélvédett sátorban. Meg különben is, az erdő határ felett, nincs mihez kikötni a ponyvát. No, nem úgy van az. Ott a két túra bot, a sok szikla, már csak egy kis leleményesség kell hozzá. Mindent meg lehet oldani. Így aztán most már sátraim is vannak, és folyton agyalok, hogy most melyik lesz a jobb menedék, melyiket szeressem. Az iglu formájú sátor, a leginkább nyerő nálam. Már sokszor, sok helyen bizonyított. Az alakja, a két egymást keresztező merevítő rudazat, stabil állást biztosít, kifeszítés és lecövekelés nélkül is. A sivatag homokjába reménytelen szöget verni, hogy az benn is maradjon. A mély hóban úgyszintén, de itt a köves talajhoz hasonlóan, legalább esély van, hogy hóval, kővel körbe lesúlyozzuk a sátrat. Használhatunk hó szoknyát, a sarkokra erősített elefánt füleket, ezeket hóval, kővel, homokkal töltve stabilizálunk.  Az iglu típusú sátrak, erős szélben is állva maradnak, mindezek a segítő kiegészítők nélkül is. Mindössze a hátizsákot kell betenni a sátorba, hogy a szél el ne görgesse.

Visszatérve a ponyvámhoz. Háromszor négy méteres. A sarkainál, és az oldalán, a megfelelő helyeken ringlikkel erősített lyukak vannak  kikötést elősegítendő. A keskenyebbik oldalából félméteres részt, itt egy ringli, lógni hagyok. Ez lesz az eresz. A két sarkot ferdén oldalra bokrokhoz kötöm. Kihúzom a hátsó felét, ez lesz a ferde tető ami alatt alszom. Itt szintén rögzítem, majd kicsit feljebb újabb zsinórok kerülnek a lyukakba, ezekkel magasabbra húzom a hátát, hogy ne lógjon be, ne legyen hasa. A maradékot behúzom a földön, magam alá, erre kerül a polifom, és rá a hálózsák. Fentről, hátulról, védve vagyok.

 Kipakolok. Előkészítem a hideg vacsorámat, pehelyzsákomba levetkőzve bújok bele. Átmelegszem, és megvacsorázom. Nem kell álomba ringatni.

 

14.10. Kedd

Hideg éjszaka volt, jól aludtam. A reggeli csomagolás fázósan, gyorsan ment.

Megreggelizek, ha már tegnap bevásároltam. Hogy keveset kelljen cipekedni, ezért a vásárlás után nagyokat eszem, koplalni ráérek később, amikor már be kell osztani az ételt.  Ez a módszer már korábban is jól bevált. 

Térképészkedtem. Ez abból állt, hogy egy papírra kiírtam az utak számait, hely neveket, hogy tudjam mutatni, merre akarok menni. Ez működött is, és meglepő módon még a kiejtésemet is jól értették.

Az első autó, még a földúton egy erdészeti dolgozó lehetett a megpakolt kis buszról itélve. No meg ahonnét jött. Nem volt arra más csak erdő, meg vizes rét. A következő autóval szerencsésen elszúrtam az útvonal egyeztetést, és így jó felé vitt. Végúl egy fiatal Ausztrál hölgy vett fel, és Németül tudtunk beszélgetni. Ide jött férjhez. Mint kiderült, számára itt nem csak az éghajlat hidegebb, mint otthon megszokta, hanem a helyi férfiak vére is hűvösebb. A nap ragyogón sütött és egyszer csak útkereszteződéshez értünk. Ezt jól el , beszélgettük. Az én ösvényem már a múlté. Annyira nem siet haza. Mosolyogva megfordulunk az autóval és vissza.  Tudta Ő hogy hová, merre megyek.

A 9572 – es út mellett Jerisranta előtt, befelé 3,5 km re tóparti ház. Az utak száma jól érthető rendszerű. A városból, Muonióból elindultam a 95 – ös uton, arról rátértem  957- esre, majd a 9572- re.

Sík vidékről indulva, lankás dombok közé jutottam és itt a völgyben haladtam északi irányba. Vegyes erdőben jártam, a mellettem lévő dombok csupaszak voltak. Bocsánat, meg ne bántsam, ezek itt lehet hogy hegy nevet viselnek.  Egy huszáros jobb kanyar és mesés tó vize csillan fel előttem. Lassan becsukom az ámulásom közben nyitva felejtett számat. Vadcsapásnak is alig nevezhető a nyom, amit követek. Fahíd kerül elém. A tó vize itt folyik le.  Tőkésréce pár veri fel a csendet, amikor felszállnak az alattam keresztülfolyó kristálytiszta vízről. Mint egy részeg, cikázok az ösvényen, kerülve, átlépve törzseket, gyökereket. A tópartra kerülve útjelző oszlop állja utam. Több irányt is jelez, többek között a tavon keresztül is. Ez itt a mennyország lehet, és az őslakosság, tud vízen járni. Én egyszerű, erre tévedt halandó, mit tegyek. Maradok a földön.

                            

Innen már látszik a rönkház.

                               

Keimiöjárvi.

Lelassulnak lépteim, elvarázsol a kép. Ha valaki megfestené, azt mondanák róla, ügyes művész, csak kár hogy giccseket fest. Csillogó vízü tó, a partján, az erdő szélén gerendaház. Jóval nagyobb, mint az előző. Terasz a bejárat előtt, ahová néhány lépcső át jutok fel.  Jobbra tőle a hasonló méretű tüzelő tároló, több köbméternyi felfűrészelt, hasogatott fával. Fejszék, szögre akasztott fűrészek. Ajtó előtt favágó tuskó. A két épület között, hátrébb diszkréten újabb kisebb épület búvik meg a fák között. Bekukkantok. A plafonig megrakva, szépen, sorba rendezett fahasábokkal. Ennyi tüzelő láttán egy régi vicc jut eszembe.

„ prémvadász az indiánok táborában járva, megkérdezi a varázslót, hogy milyen télre lehet számítani.

-        kemény tél lesz- jön a válasz

két hét elteltével ismét arra jár a prémvadász és megint felteszi a kérdést.

-        de hát mégis, mennyire lesz kemény tél

-        hát nagyon kemény lesz.

Ez így megismétlődik még néhányszor, végül azt kérdezi a prémvadász a varázslótól, hogy milyen jelekből gondolja ezt.

-        hát mert az indiánok rettentő sok fát gyűjtöttek”

Az épület hátsó fele a WC. 

Felmegyek a teraszra. Oldalt pad, hamus vödör, lavór, egy nagy teli gázpalack. Az ajtó mellett a már ismert tábla jelzi, többnyelvű felirattal, Wildneress Hut.  Day Trip Hut. Open Haus. Nyitott erdei ház, szabad használatra a megfáradt vándornak. Nem kéretem magam. Bent letéve hátizsákom, vállaimat mozgatom, kis körforgás a zsibbadás ellen. A bejárattal szemben, hosszában asztal, két oldalán egy - egy priccs. A bal oldali két személyes, itt mellette a nagy ablak, a jobbra fekvőn akár három személy is elalhat. Itt rögtön a bejárat mellett a kályha. Kevésbé hangulatos, mint a kandalló, cserébe gyorsabban adja a meleget, és a platniján több edény is elfér biztonságosan. A másik oldalon, félig az ablak előtt, de leginkább mellette. Keskeny asztal, rajta a sarokban Gáz rezsó! Két lapos, nagy palackkal szerelve. Edényekkel. Természetesen üzemképes a főző. Minek a gáz, ha van kályha. Erre majd később jövök rá.

Nyújtózkodok, nézelődök az ujj otthonomban. Hát ez marha jó. Fel fogni is alig tudom, hogy ez létezik, és én a részese vagyok. Ilyen nincs, csak a mesében. Ahogy mondani szokás. Meg mit is szoktak még mondani, ja hogy felébredek és rájövök, hogy bilibe lóg a fejem.  Sok helyen ez elképzelhetetlen. Izzadt pólóm alatt fázik a hátam, ez magamhoz is térit, merengésemből. Gyaloglás közben kimelegedve, nincs is semmi gond. Ebben a fagyos időben is megizzadok, ezért napközben nem állok meg enni, levest készíteni. Ez sok idő, az izzadt ruhában megfázok. A gyomrom jelzi, hogy néha azért kell valamit enni. Hányinger jön rám, talán leesik a vércukorszint, mit tudom én. Csak a megoldást tudom. Reggel indulás előtt, a hátizsákom oldalzsebéből, darabka keserű csokoládét és fél maroknyi mazsolát zacskóba teszek és a zsebembe süllyesztek. Ebből a kis készletből csipegetek menet közben, amikor szükségét érzem.  Azt olvashatjuk, hogy szőlőcukrot vigyünk magunkkal, ezzel pótoljuk az energia veszteséget, a vércukorszintet. Újabb nézetek szerint ez nem is olyan hatékony.  Ez az üzleti alapú világ, már nevetséges. Amiről húsz éve azt mondták, hogy egészségtelen, most a legegészségesebbnek kikiáltott élelem. Én beleuntam ebbe. Eleinte még idegesített, mára már nem törődök vele. Ettem a szőlőcukrot, majd a dextrózt. Ezeket sem marokszám, csak szemenként.  Araboknál szoktam rá a datolyára. Ezernyi formában csomagolják, az üzletek tele vannak vele. Tartalmaz nedvességet, gyümölcscukrot, vitamint, energiát, és mindent ami kellett régen is a sivatagot átszelő utazóknak. Ha a Tuaregek megéltek belőle, akkor én miért ne. Érdemes figyelni, tanulni az őslakosság szokásait, táplálkozását. Sokat tanulhatunk tőlük. Ők főállású túlélők voltak. Egyszerűen jutottak hozzá a szükségleteikre, a természetes közegükből. Ráadásul itt, is Izlandon is választékos a készlet, magozott datolyából. Negyed kiló datolya cigarettás csomag méretűre összepréselve, de van lazább csomagolásban is. Az utóbbi útjaimon már elhagyom a szőlőcukrot, és mazsolát, datolyát viszek helyette. Nekem jobban bejön.

Müzli szeleteket is szoktam csomagolni, mert könnyű hozzáférni, nem romlandó. Újabban ezzel is óvatosabban bánok. A csuda tudja, mit tesznek az olcsóbb fajtákba. Veszek viszont, zacskós, gyümölcsös müzlit. Ebbe azért látom, mi van benne. Kilónként egy euró körüli árban. Hatvan – hetvendekás zacskókkal szoktam venni, ez nekem optimális, és két hétre beosztom. Ebből a müzliből, már csak a táborban a tűz melege mellett szoktam kanalazni.

Egész napos gyaloglásaim közben elegendő a keserű csoki, ebből is csak max. húsz deka tíz napra. Keserű étcsokoládékat szoktam venni és ezek általában húszdekásak. Vásárlásnál fontos tudnivaló, hogy nem az édességeknél tartják, hanem a sütő, főző kiegészítőknél.

Egy alkalommal nehezen találtam rá, és érdeklődtem, eredménytelenül. Nem adtam fel, tovább kutakodtam. Majd a frissen szerzett zsákmányommal, odamentem az ifjú eladókhoz és elmagyaráztam, hogy hol is találni.

A csoki mellé datolya, vagy mazsola. Fél literes flakonba egy magnézium tablettát oldok vízben. Ezt iszom. Íze is kellemes, és az izmoknak is jót tesz, elkerülve az izomlázat. Az izmok tejsav termelésével csinál valamit. A lényeg a kielégítő eredmény. Mg tabletta is kapható az élelmiszereknél.

Az első napokban még tablettával fertőtlenítettem a vizet, de mostanra már elhagytam. Az is elég ha felforralom, de még azt sem fontos. Itt hatalmas mennyiségű áramló, tiszta friss víz vesz körül. Nincsenek legelésző marhák, mint otthon a hegyi legelőkön, akik ürülékükkel bepiszkítják a vizet, és már meggondolandó hogy nekihasalva igyak patakból.

Igy oldom meg, a változatosnak nem mondható, napközbeni étkezésemet. No persze kivétel erősíti a szabályt. Olykor délben egy snack levest készítek és ha hosszú a nap akkor késő délután még egyet. Most és itt az ősz végén, a tél elején járva, rövidülnek a nappalok.

A kályha melletti fás láda tele száraz fával. Alatta kis fiókban, száraz kéregre, élesztékre lelek. A teraszon kis tuskó, látom itt szoktak gyújtóst hasítani. Én azért elmegyek a fáskamrához, és nagy élvezettel vetem magam bele a munkába. Különböző méretű gyújtósokat hasogatok, azokból a csomómentes rönkökből melyek szépen hasadnak, egyenletesen vékonyra. Szobrászkodni azért nem kezdek. Behordom a fát, utána tűzgyújtás. A nadrág bujtatómra fűzve hordom a szikra vetőmet, a késem előtt. Vékony, kissé bolyhozott nyírfakéreg közé, fikarcnyi egyrétegű papír zsebkendő. Ezeket egy nagy kéreg lapra helyezem. A jól irányzott szikrától, meggyullad a papírzsepi, és tőle lángra kap az olajban dús nyírkéreg.  A papír zsebkendő darabkára nincs is szükség, ha a kérget, vékony rétegre felkaparom, felbolyhozom. A nyírkéreg, az egyik legkönnyebben gyújtható. Van még sok minden más is, de itt a tundrán ebből kimeríthetetlen a készlet, és mindenütt, ezzel találkozom. Akkor miért ne ezt használjam.

Vadonatúj, de hagyományos, horganyzott vödör csillog az asztal alatt, a gázpalack mellett.  Veszem a kezembe, megyek a tópartra vizet hozni. Keskeny ösvény, pici lépcsőfok a parton. A  tó közepén jégfolt, mellette a szél fodrozza a vizet, majd a part mentén már ismét beállt a csendes víz. Vissza kell mennem a fejszéért. Léket vágok,  nem vastag a jég, úgy két ujjnyi.

A lék szélére állok, megtart, behajolok és vizet merek. Kevés a hely, két kő között csak nehezen fér el a vödör. Helyet csínálok, egy terjedelmes követ vetek a partra.

Mire vissza érek a kályhacső már ontja a meleget. Ez egy egyszerű tűzhely.  Mint egy vasláda, elől ajtó, hátul a tetején áll fel a füstelvezető cső. Egyenesen ki a tetőn. Hamuzója nincs, azt begyújtás előtt ejtettem meg. Telerakom a platnit edényekkel. A vödör víz és köré ami még elfér. Hamarabb megvan, ha most kivételesen a gázon főzöm meg a kávémat. A gyalult deszka asztal kissé ragad. Van már meleg víz. Fahamuval lúgos vizet készítek, lemosom. Otthonosan elrendezkedem. Az asztalon egy üres italos üveg szájába gyertya szorítva. A megolvadt viasz ráfolyt az üvegre, szabálytalan alakzatokkal dekorálva azt.  Gyűrött alufólia darab kerül a teamécses mögé fényvisszaverőnek. Térkép, napló, toll, Kindle / az elektronikus könyv / az asztalra kerülnek. 

Időközben meghűlt a snack levesem is, ebédelek. Nem számít hogy már délután van, ez akkor is az ebéd. De még nem est ebéd, játszom a szavakkal.

A főzéshez nyugodtan használom az itteni edényeket is, nem valószínű, hogy bárki is más célra használta volna.

Neszezést hallok, zajjá erősödik. Kinézek. Egy srác teszi le a hátizsákját a teraszra. A barátnője is odaér. Hatalmas hátizsák, jól felpakolva. Túratársakat kapok. Bejönnek, leülnek, termoszt vesz ki a zsákjából a fiú. Látni rajtuk hogy tanácstalanok. Eleinte nem értem, mi a gond. Ők is vándorúton vannak nem. Hát nem, mint kiderült, ők csak eddig jöttek. Az országút mellett hagyták az autót. Nyilván valóvá válik, hogy csak romantikázni jöttek. A leányzót még csak rávette, hogy eddig eljöjjön, de hogy tovább menjenek a következő házhoz, annyit neki nem ér meg az egész.  Visszamennek a kocsihoz, és azzal a városba.  Legalább egyedül maradtam ismét és így nyugodtam meg is fürödhetek. De nem ám a hideg tóban, már langyos a víz, a kályha előtt a kis pad, öreg vödör a „ fürdő dézsa” . levetett alsó ruháimat kimosom, itt megszárad reggelig. A kályha fölé zsineget húztam ki két sorban, szárítókötélnek. Közben én is megszáradok a tűz mellett. Felfrissülve, már megint száraz friss ruhában. Ismét vízért megyek, a lékem már befagyott. Vissza a fejszéért. Nem is rakom a helyére, ott hagyom a feljáró mellett, hogy kéznél legyen.

Ma nagy sütés, főzés lesz estére. Már tudom, hogy holnap is itt maradok.  A snack levesnek elegendő a langyos vízzel áztatás is, de most van idő és tartós tűz is. Ezért felforralom. A tészta alaposan megszívja magát, leve alig marad. Leiszom, egy kis tésztával együtt.

Itt a közértekben, mindenütt kapható, egyfajta turisták számára csomagolt, negyvendekás csomag. Benne négy kis kolbász, grillezéshez. Nemzetközi a nyelvezet, én is értem. A csomagoláson, nyársra tűzött beirdalt kolbászok képe egyértelműen mutatja mire való a tartalma. Egy kolbászt nyársra tűzök és a nyitott kályha ajtón keresztül megsütöm. A sült kolbászt karikákra vágom, és bele a lábasba. Rászórok egy porció azaz 10 dkg rizst. Kissé megkapatom, majd háromszoros mennyiségű vízzel felengedem, megsózom.

Na nyájas olvasóm, bizton másra számítottál, hogy a nagy vacsorát emlegettem.  Ez a kolbászos rizs, számomra igencsak nyálcsorgató lakoma, ha azt nézzük, hogy normálisan csak sós vízben főzőm meg a riszt. Ma kivételesen mind megeszem.  Később még lehet nasizni is. Pár szem datolya, és ritka úti csemege következik. Mogyoróvaj extrudált kenyérrel, bár ez utóbbi nevével nem vagyok tisztában. Az elmaradhatatlan kávé, és még teát is készítettem.

Besötétedik.  A gyertya fénye nem elegendő az olvasáshoz, ezért felveszem a fejlámpát. Vágyódni sem lehet ennél békésebb, kényelmesebb téli este után.

Kimegyek a ház mögé, közben nézelődöm. Egy tompa fénysugár emelkedik. Majd hirtelen megdöbbenek, ez nem lehet autó reflektor, meg nem is olyan, meg különben is. Aztán a fénysugár lassan mozog elválik a földtől, felfelé tör. Szélesedik, lépcsőzetes formát ölt. Most pont olyan mint amikor a korong ecsettel, néhányat, a falra húz a piktor.

Lassan világosság gyúlik az én fejemben is. Ó Istenem, hiszen ez az Északi fény!

Megint indul lentről, keresztül az égbolton mint egy színét vesztett, tejfehér szivárvány. Lassan megtörik, elferdül, szélesedik, mint felszálló füst. Most darabokra szakad, szétterül, már nincs alja. Elhalványul. Másutt ujjra kezdi több oszlopban is, de most nem lentről. Valahogy egyszerre csak ott van, és ott még egy és még egy. Komótosan jelennek meg és tűnnek el nyomtalanul. Nem ad erős fényt, sőt semmilyent.

Tegnap volt holdtölte, még nincs fent, korán van. A tűz melege visszacsábít.

Sokáig fent vagyok, olvasok, és ki – ki megyek nézni  a természet egyik csodáját.  Most olyan mint a széles ecsettel húzott néhány csík, amott egy keskeny. Éjjel a hold is előkerül.

A vad, ismeretlen Tundrai kalandozásom, a megfelelő térképpel, a helyi viszonyok, szokások, jelzések, ismeretek megszerzése után, alig egy hét elteltével, kellemes túrázós üdüléssé szelídült.

15.10. szerda

Átnézem az élelmiszer készletemet.

-        Leves         16 zacskó

-        Rizs           6 x  12 dkg

-        Műzli         600  dkg

-        Mazsola     500 dkg

-        Datolya      250  „”

-        Kávé          500 „”

-        Csoki         300   „”  +  kókuszos csoki

-        Nescafe    +  tea    egy kevés

-        Só, foghagymasó

-        Levespor ( maréknyi )

-        Sajt, szalámi  ( 3 evésre )

-        Grill kolbász  6db

-        Jerky        ¾ ed csomag

Rizsből lehetne kicsit több is. Nem felejtésből, de nem akartam még fél kg ot venni. Így is elég nehéz a csomag, sok a kaja, kevés a hely hátizsákban.

Vásárlások :

30. 09.        4. 10.       13.10.        (22. 10.)

 Napról napra hidegebb van, a tó is teljesen befagyott. A part menti jég nem ropog alattam, de beljebb, a frissen fagyott részre, nem kockáztatom meg hogy rá menjek. Felesleges.

A parton sétálva megint az útjelző táblán mosolyodom el. Irány a vízen át. Egy tundrai embernek, a vízen járás tudása, alapkövetelmény.

A mai nap üdültem. Sétáltam.

Bejártam a környéket, olvastam.

A mai menü:

-        Dél           leves

-        Du            leves, de csak a lé, a tésztát meghagytam

-        Vacsora   ½ adag azaz 6dkg risz, a délutánról meghagyott tészta és 2 kolbász ( 20 dkg)

A két leves 130 gr + a  rizs 60 gr + a kolbász 200 gr + csoki, mazsola = 400 – 420 gr.

Ez legalább 40 dkg élelem naponta. Innen nézve ez bizony sok, nagy súly. De ha a fentebbi sorokat nézem, két leves , kis rizs, és a többi. Nem tűnik egy nagy zabának.

16.10. Csütörtök

Napok óta fagy, nappal sem emelkedik O C fok fölé a hőmérő higganyszála. A víz nyerő lék mindig visszafagy ezért a fejszével járok vizet hozni. A jég reggelre a léken 2 cm re hízott.

Körülötte négy ujjnyi vastag.

 Az elmult két éjszaka csillagos volt az égbolt. Ma hajnalra beszürkült. Hó felhő? Örülnék ha megjönne a hó. A sarkvidéki tél. Jól hangzik.

Reggeli helyett azt számolgatom, hogy mennyit is eszem naponta, hogyan kellene beosztani, hogy minél hosszabb időt tudjak kint tölteni. Most horgászni sem tudok és gyüjteni sincs mit.

Na nézzük csak,

• 1 leves 65 gr napi 2 leves az 130 gr
• 1 risz  125 gr.  /a tasakos rizs, 1 doboz ½ kg és 4 tasak van benne , ez a legolcsóbb /
• Müzli, csoki , mazsola kb 100 gr.

Ez összesen 355 gr,  tehát 30 – 40 dkg élelem kell naponta minimálisan.

Napi szinten 30 dkg egy hónapra 9 kg.  Napi élelemnek kevés,  de a 9kg plussz súly az sok.

12 – 15 kg élelem kellene havonta, hosszú távon. Ha csak 2 hónapig megyek akkor elég lehet a napi 40 dkg azaz a havi 12 kg.  És csak egyszer kell útközben bevásárolni.

Havi 9 kg élelemmel nem halok éhen, de túl vidám sem leszek. A jó közérzethez szükségem van még zsiradékra, úgyis mint szalonna, kolbász, szalámi, de kell még  vaj , lekvár, néha hús.

Ha tudok horgászni, az sokat számít.

A tegnapi 40 dkg élelmemből hagytam rizst mára, azt megettem és bizony éhes vagyok.

Éhség ellen legjobb orvosság a kaland. Pakolok és tovább megyek.

Sűrű erdőben vadcsapáson kanyargok. Jókora, 3 km es félkört kell megtennem hogy eljussak

Mustakero ba.  Az előzőtől jóval kisebb, teraszos rönkház. Bent emeletes priccs, gázfőzőlap, kályha. Épp csak megnéztem és már megyek is tovább.

A két napos pihenő után vidáman, az újabb kalandok izgalmában folytatom hegyre vezető, emelkedő utam. Alacsony a hegy hamar fent vagyok és a gerincen megyek tovább. Alacsonyak a fák ritkás az erdő. Kissé ködös az idő, de azért messzire látok. A velem párhuzamos hegy , teljesen kopasz. A nyitott területen nem állja semmi útját a szélnek. Ennek ellenére megizzadtam, és a széltől fázik a hátam. Nincs mit tenni. A táj, Nagyon Vadon.  Iránytű , térkép,  beazonosítom helyzetem. Nem itt akartam menni a következő házhoz, de útközben nem láttam másik ösvényt, jelet. Amíg a fedettebb részeken jártam, nem tudtam betájolni magam megfelelően. Semmi gond akkor ebből az irányból megyek, erre akartam holnap tovább menni, egy kis körrel bejárni ezt a vidéket.  Aszfaltozott út megy a hegyre, valami hotel van a csúcson. Ma ezt az utat nem akartam érinteni.

Egy pár bukkan elő a ködből, kutyákkal vannak. Kisvártatva család két gyerekkel, kutyával. Na mi van itt. A köves út, a 957- es, parkoló a kirándulóknak. Nem szabad elfelejtenem, hogy ez egy Nemzeti Park, kiépített helyekkel a kirándulók számára is és a vadon vándorainak is a kedvébe járnak. Nekem kell jobban figyelnem, hogy kerüljem a látogatottabb területeket. Holnapra tervezem, hogy a hotel közelében egy kotában megalszom, és közben feltöltöm az akkumulátorokat. A fényképező gépem a kabátom melegében, néha még enged egy – egy felvételt készíteni. A kindle is lassan kimerül. a telefont arra használom, hogy rendszeresen küldök híradást magamról élményeimről. Ezek egyike sem létfontosságú. Meg tudok lenni áram nélkül is. Amíg tart ez a luxus, kihasználom.

Itt most cikáznom kell, hogy megtaláljam, a mai napra tervezett menedéket. A jelzés eltűnik, az ösvény követi példáját, és egyszer csak már az sincs. Illetve nagyon is sok lett mindenütt, nyomok, pataszéles csapások. Érdekes ez a fajtaváltás, békén is hagyom őket. Combzsebemből előhúzom a nejlonzacskóban tárolt térképet és vele a laptájolót. Balra völgy, vizes rét, mely egy kopasz dombba folytatódik.  Én az erdős domboldalon, ha így megyek, a kopaszra jutok. Egy erős jobbra tartással fel a meredeken. Nehéz terep, tele ágakkal, és az alja ráadásul még vizes is. A természet újabb rejtélye. Már mindenütt, és minden napok óta megfagyott. A tavakon vastag jégtakaró, itt pedig a tocsogós nincs megfagyva. Lejtős oldalon megyek, és lépésről – lépésre, bokáig süllyedek a vizes, füves, ingoványba. A mélyben melegnek kell lennie. Tőzeg, mocsár, az fűtene? Valami biztosan. Ez nem az első esetem itt, hogy megsüllyedek. Újabb tapasztalások.

A nyoma veszett ösvény előhozza a kis ördögöt, nem is lesz itt ház, régi a térkép.

De nem adom fel, nem lehetek ilyen béna. A jelzés elvesztésével nem törődve, csak a térképre, az iránytűre és a megérzésemre hagyatkozok és merőlegesen megyek felfelé. Lám kitartásom eredményt hozott. Előttem keresztben út. Ezen balra tartva, nagy ívben, vissza le a völgybe. Már látom is ott a pici kunyhó. akkor is ide jutok, ha nem megyek előzőleg felfelé. Na de ügye azt feltételeztem, hogy a kunyhónak annyi.  A tervem szerint ezen az úton megyek holnap tovább. A fák erre inkább csak bozót méretűek, de néhány nagyobb fenyő ligetet alkot.

Mustavaara  a neve a helynek ahová érkeztem. Az a jó, hogy ezek a menedékek nem egy kaptafára épültek, és nem is egyidősek. Ennek jellegzetessége, hogy kis fa nő a tetején.

A bejárat elé ajtónélküli belépőt állítottak. A fala mentén felhalmozott tüzelő.

Benyitok. Az immáron megszokott kép fogad. Jobbra kandalló, kicsi tűztérrel. Erősebb dróthálóval lehet lezárni, hogy az izzó, lángoló hasábok ki ne essenek a padlóra. Itt is egy forgatható vaskaron lehet az edényeket a tűz fölé helyezni.

Bal oldalt, kis asztalszerű, vagy inkább csak alacsony polcnak nevezhetem. Nagyobbnak nem jut hely. Túl rajta a parányi ablak. A többit a priccs tölti ki.

Hátizsákom a priccsre az ablak elé teszem, lefektetem, a legszükségesebbeket előszedve, a tűzgyújtásnak látok. Had melegedjen a szoba. Kint, körül nézek. A szokásos wc, tüzelőtároló, hátul, itt elől a fő helyen padokkal körbevett tűzrakhely. Mellette meredek csapás, le a sebesen csobogó vízhez. Meredek is, csúszik is. Óvatosan mászok, a vízzel felfelé. Mire besötétedik vendégeket is kapok. Középkorú pár érkezik.  Rendesen felkészülve, a két napos túrára. A férfi fáradt lábait masszírozva, büszkélkedik, hogy ma megtettek legalább 10 km-t.  Én sem sokat, úgy 70 km – et jöttem eddig. Sokat pihentem, élveztem a vadon életet. Nem sietek sehova. Gyönyörködöm az engem körülvevő világban, az állandóan változó képben.

Nincsenek nagy kalandok, izgalmas események, de ha a természet ezernyi apró csodájára odafigyelünk, sok szép élménnyel gazdagodunk.

Az sem baj, hogy nem voltak izgalmas kalandjaim, mert ha igen, akkor lehet, hogy most nem tudnám elmesélni. Hat nap elmúltával Hettában kérdezték a kávézóban, mi újság volt a medvékkel. Mondom hogy miért, hiszen tél van a medvék már alszanak, ugyanis reggel -11 C fokot mutatott a főúton a hőmérő. Áá még nem alszanak, még nincs tél. Ja, vagy úgy, szóval még nincs hideg. Végül is nem az egyenlítőnél vagyunk.  Más vadállattól nem kell itt tartani, farkasok ezen a részen nem élnek. A rozsomák nem bánt, csak felfalja az élelmet, ha ráakad. Nem zavartatja magát. A medvékkel, viszont ahogy hallom, jobb, ha nem akadok össze.

Először azt gondoltam, hogy élnek itt farkasok is, de még nincs annyira hideg, hogy nagyon megéhezzenek, és ezért nem kell nagyon tartani tőlük.

Nem igazán örülök a vendégeknek, jobb szerettem volna ha csak magam vagyok. Igaz, nem zavarnak. Vacsora után olvasunk csendben. A kandallóban pattog a tűz, égnek a hasábok. Az asztalon a gyertya fénye nem elegendő, ezen segít mindenki fején a lámpa. Mint fordított Szent János bogár, mert hogy annak a hátsó felén van a lámpása.

17.10. Péntek

Már sötétben felkeltem, vizethoztam, megfőztem a törökös kávémat. Összepakoltam, kávéztam, és elindultam.

Zuzmara boritja a fák ágait, a bokrokat. fehér minden. Szélcsend, hideg. Igazi tél idő. 

A távoli dombok ködbe vesznek, és én is elmerülök benne.
Ujj nap,ujj élmények. A kaland folytatódik.