Kalamári recept I.
Másutt tinta fisnek mondják, van ahol szépiának.
A megtisztított testet apró darabokra vágom. Ez nem hal,
nincs szálkája, és keményebb az állaga is. Serpenyőben, jókora adag, apróra
vágott, paszirozón átnyomott fokhagymát pirítani teszek fel. Felesben tettem
alá, étolajat és vajat is. Miután kissé pirult, ráteszem a húst. Saját levét
engedve szaftosodik, kevés mustárral ízesítem. A leve lassan elfogy és pirulni
kezd.
Közben egy lábasban előkészítem a szósznak valót. Konzerv paradicsomot,
egészet nem sűrítményt használok. Ebből a kisebből két dobozzal. Megsózom, egy
evőkanál cukrot, és pici chejenn borost szórok bele, no meg fekete őrölt borost
is. Lehetne őrölt erős paprika, de az nincs nálam. Ezzel egy erős , édes, a
mustártól savanykás szószt kívánok
elérni.
Ebbe bele borítom a megpirított
kalamárit. Összefőzöm. Laska tésztát főzők mellé, és azon tálalom.
Jó étvágyat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése