Viaszfőző, Parafinfőző
Kevéssé ismert ezért bővebben írok róla.
Ezt túlélő főzőnek is nevezhetjük, feltéve, hogy valahol
találunk raktáron sok viaszt, gyertyát.
Egyetlen hátránya a kormozása, de ettől eltekintve nem számít
neki a hideg, a nagy tengerszint feletti magasság sem. Készítettem gyertyából, parafinból
és méh viaszból is. Az előbbi jobban kormolt, az utóbbi kevésbé égett.
Vállalkozó szellemű kollégánk ötvözte a kettőt. Eredmény. „ igaz hogy
gyengébben ég, de legalább jól kormol „
Viaszfőző készítése:
Anyagszükséglet:
viasz, hullám papír karton, zárható fémdoboz / pipadohányos, kézkrémes stb./
A karton a kanóc szerepét tölti be. A tartó doboz méretének
megfelelő hosszúságú, szélességű
csíkokat vágunk./ a papír szelet hossza nem több mint a doboz ármérője és nem
szélesebb mint a doboz magassága. / két csíkot középen, keresztben félig
bevágunk, majd egymásba toljuk őket, hogy csillag formát kapjunk. Beletesszük a
fém dobozba, felöntjük színig olvadt viasszal. Megvárjuk míg kihűl. Ezzel
készen is a viaszfőzőnk.
A papírkartont gyújtjuk meg. A doboz tetejével el tudjuk
oltani. Várjuk meg még meghűl, hogy ne folyjék, és ezután el is tehetjük.
. Figyelem !!!! nyáron átforrósodhat, a viasz megpuhul,
kissé megfolyik. Ezért a főzőt tároljuk mindig vízszintesen.
A kartont betekerhetjük karikában is . Igy nagyobb lesz a
felület, nagyobb hőt ad le, és gyorsabban elfogy a viasz.
Az alábbi képen egy teamécses kiürült dobozkájába készítettem,
egy karikába hajtott hullámpapírból. Ezt már nem nevezném főzőnek, inkább csak
alágyújtósnak. A tűz begyulladása után, a gyújtóst kivesszük, kihűlni hagyjuk,
és még többször is felhasználhatjuk.
Teamécsest önmagában is használhatjuk. Egyszerre világit és
elkészül rajta a Nescaffe.
A főzőnkhöz, valami
edénytartó is szükséges. _Erre kiváló a perforált lemez.
Megtartja a lábast
is, éa az oxigént is beengedi, ráadásul a bögrénk részére két, akár sátor
cöveket is átdughatunk a lyukakon.
Legyen itt egy fotó sorozat erről a használati módról
Már említettem a kormozást. Ezért egy kis vászonzacskót varrtam
a számára, Ezt otthon könnyen ki moshatom. Ebbe csomagolva, megkímélem a felszerelésemet
a koromtól.
Ebbe a zsákocskában több előkészített főzőt is tudok vinni.
A készletemet
kiegésziti a perforált lemez és az arra pattintható, mozgatható. szélfogó.
A perforált lemeztől sokkal egyszerűbb, legfeljebb kevésbé
csinos egy méretes, üres konzervdoboz. Ebből is készithetünk edény tartót.
Az alábbiakban álljon itt néhány írásom a tapasztalásaimról.
Viaszfőző teszt
A mai napon kis túrát tettem, (a
szintkülönbség 600m). Felmentem kb. 1700 m magasra, az erdő határ
fölé. Itt már nagyon meredek volt a hegyoldal, a hó vastagsága ismeretlen, de
vastag. Direkt ilyen helyet választottam
ki. A hó talpakkal letapostam egy kis területet, de miután levettem, elsüllyedt
a lábam a mély hóban, vagyis a szilárd talaj mélyen van. A mai tervemhez pont
megfelelő.
Ebédfőzés viaszfőzőn,
hólé használatával.
Összehasonlítás végett, a
használhatóság miatt. Gázfőzőt is vittem. A helyszín az Alpok a Höchkönig
oldalában 1500 m fölött és jó kis mínuszok röpködtek. A hó vastagság miatt csak
hótalpon lehetett járni.
A palackban volt még gáz
bőségesen, de a hideg és a magasság miatt, már nem jött ki belőle. Kialudt a
láng.
Ekkor megmutatkozik a parafinfőző előnye. Neki nem számítanak a fentebb említettek,
Két főzőt teszteltem, egyikben
gyertyaviasz, a másikban méhviasz.
Itt a havat lehetetlen volt keményre
taposni. A hótalpakat sem vehettem le, mert combig süppedtem a hóban és még nem
volt kemény talaj a lábam alatt. Kiváló alkalom, tesztre, nehéz körülmények
között.
A puha hó a főző melegétől olvad,
a főző megdőlhet. Ezért az egyik vágódeszkámat tettem alá, melyet tönkre is
tett.
Mindkettő tökéletesen funkcionált, de a
gyertya viasz jobban égett.
Havat olvasztottam, a meleg
vízből kávét készítettem, a maradékot forraltam, majd száraztésztából porral
levest főztem.
Miközben a leves főtt, a lábasra
helyezett serpenyőben ( a lábas fordított fedele ) olvasztottam a havat.
Ezután rizst főztem. Darabka
szalonnával és hagymával. A lábas tetején folyamatosan olvasztottam a havat, de
csak mosogatáshoz. Négyre járt , ezért már nem volt időm arra, hogy legalább 2l
vizet megolvasszak, amire szükség lenne, a következő napra, többnapos túra
esetén.
A főzés, mosogatás két órát vett
igénybe. Ez alatt másfél doboz 100 gr- os töltetű viaszt használtam el. A korom
letakarítása hóval, papír zsebkendővel. Nagy hidegben hóval mosogatni? Eléggé
macerás volt a tisztítás. A nagy mennyiségű kormot letakarítani, sok idő, és
utána a kezemről már ne is beszéljünk. Jól összefagyott mire végeztem, de még
így is koszos maradt. Mivel tüzet nem gyújtottam, nem volt hol megmelegíteni.
Meglátásaim a fent leírtak
alapján.
A viaszfőző jó! De egy ilyen
jellegű túra során, ebédet főzni, nagy időveszteség. A hosszú téli estéken van
rá idő. Főzni, havat olvasztani, a másnapi szükségletet. De egy estére kell,
minimum 200gr viasz, és rengeteg papírtörlő. Végszükségre érdemes betenni a
hátizsákba, arra az esetre, ha nincs más megoldás.
A hús jóval hamarább megsül, mint
a rizs megfő.
Száraz tészta helyett, instant
tésztát vinni. Azt nem kell főzni, annak jobb híján az is elég ha meleg vízben
áztatjuk.
Ehhez a főzéshez, még az a kellemetlenség is hozzájárult, hogy leülni
nem volt hová, a mély puha hó miatt. Csak guggolni, vagy állni, a hótalpakon. A
forgolódás sem könnyű. A talp csak a
cipő orrához van rögzítve, ezért a hátra lépés nem egyszerű.
A fentiek miatt érdemes
megfontolni, hogy hol és mikor akarok viaszfőzőt használni.
2009-01-25 Ausztria -. Alpok
Sági Oszkár
Ui.: Azért nem hagytam ennyiben a
dolgot, és később ismét teszteltem, zordabb körülmények között, este,utána kint
aludtam. Valószínűleg a szélcsend miatt, vagy hóesés hatására /légnyomás /, de
annyira kormolt / ugyanabból a készlet viaszból /, hogy még a szellőztető
nyílásokat is majd eltömte. Még tovább tartott a takarítás és még koszosabb
lettem. A serpenyőben akartam olvasztani a havat, de az szépen feketedett a
viasz kormától. Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a mosogatás közben
kemény fagyos idő volt.
Szóval nagyon kedvemet szegte a
viaszfőző használata.
Jobb lesz a primuszt vinni, vagy
Hobó kályhát.
De nem beszélek le senkit, hogy
kipróbálja!
A tudás, tapasztalat sosem árt.
Szarvashus
sütés
Turáink során nem mindig van lehetőségünk tüzet gyújtani.
Ilyenkor sok más lehetőség kínálkozik, mint a primusz, a gázfőző,stb.
Jelen esetben
viaszfőzőt használtam, az érdekelt, hogy milyen a hatásfoka.
Ebbe a dobozba 1o dkg viaszt olvasztottam bele. Ez a
mennyiség folyamatos üzemben kb, 1 órát képes üzemelni. Vajon mi mindenre
elegendő ez a fűtőanyag.
Nézzük a hússütést.
A húst kis kockákra vágtam es megszórtam fűszer keverékkel.(
valamilyen mindig van a készletemben,)
A serpenyőbe kis darab szalonnát rakok alulra, majd rá a
húst.
A főzőre helyezve lefedem. Egyrészt, hogy a hús a saját
levében párolódjon, másrészt, hogy a viasz füstje ne keveredjen az ételbe.
Néha leveszem, megkeverem, hogy ne égjen le.
.
Viaszfőző.
Teamécsesből
Tegnapesete csináltam teamécsesekből, viaszfőzőt kartonpapír
kanóccal. tény hogy kevésbé kormolt. DE a régi mécseseim sem kormoztak nagyon
amikor a kertben teszteltem, és szavas húst sütöttem rajta.
A gondok akkor kezdődtek, amikor télen jó kis mínuszokban
ezen olvasztottam a havat, főztem rajta stb. Lehet hogy légynyomás tette, a
teljes szélcsend, az erdei kis manók. nem tudom csak azt, hogy annyira kormolt,
hogy szinte eltömte a szellőző nyílásokat -perforált lemez - Ráadásul ebben a
mínuszokban valamelyest letakarítani a sok kormot, a lábasomról, is ha enni
akartam. fagyos kézzel nem épp kellemes, a kezem is fekete lett. ilyenkor nincs
elég papírtörlő, meleg víz, mint otthon.
Sokszor használtam már különböző helyzetekben, de volt hogy
jól megszívatott. Az a személyes véleményem, hogy szükségben jó lehet, de 100%
- ban nem rá tervezek.
Érdekességképp, néhány túlélő főzőkben használatos
tüzelőanyag fűtőértéke:
~40-45 MJ/kg: propán, bután, benzin, gázolaj, paraffin (gyertya)
~30 MJ/kg: alkohol
~10-15 MJ/kg: fa
~40-45 MJ/kg: propán, bután, benzin, gázolaj, paraffin (gyertya)
~30 MJ/kg: alkohol
~10-15 MJ/kg: fa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése