Barlang Bivak 8.

Egy hónappal később

Egy hónapos távollét után felkerestem a Barlangi Bivakot. Nagy örömömre semmi emberi károkozásnak nem volt nyoma.

 Távollétemben volt nagy vihar, már az első hó is leesett, amely időközben elolvadt.
  leszakadt a kis tábla
 a ponyva hátulját kilazította
 az egyik ringli kiszakadt, ezt egy szorító nyolcassal megkötöttem.
a ponyva alját belülről egy fatörzzsel fixáltam
Mindössze ennyi kár ért.

Egy jó Pipa és kávé a tűz mellett. Csak nagyon ritkán gyújtok rá.
Egy szép viharos vasárnap délutánt töltöttem  a táborban.

Barlangi Bivak 7,

Barlang Bivak 7. munkanap.

Ismét egy szép, napos nyári reggelre ébredtünk. Az erdő és én. No meg a hegyek. Vakító kék ég. Havas hegycsúcsok. Azokat most innen nem látom, de ott vannak. Tudom és kész, miért kell mindenen kötekedni. Nemegyszer jártam már fent a fennsíkon a nyári kánikulában. A hótömbök alá álltam be hűsölni, és inni a „ hegy levét” ez a másik leve. Amit  ti is ismertek, az a bor. Ez pedig az olvadt hólé, ami csak elsőre tűnik jónak, másodjára még jobbnak. A tapasztalatlan ember csak később lepődik meg, és érzi, hogy ég a szája, és egyre szomjasabb lesz. Nem lepődöm meg, élvezem a zuhanyt, felfrissülök, és magnéziumos vizet iszom mellé. Később egy snack levest. Ezt még főzni sem kell. Folyadékot pótol. laktat, és Sót is tartalmaz.  Azt ami hiányzik a hóléből.

Itt a völgyben a folyó partján, ez csak emlék. A sebes, és ma is ismét áradó folyót kellemes hűs szellő kíséri.

Hová lett a fürdő medencém. Nincs igazság, valahol itt kell lennie. Az lesz pedig, az a kicsi hullámvető. Itt, erre a kőre szoktam tenni a törülközőm, az már biztos. Innen pár lépés a fürdőm. Még sem látom. Akkora marha nagy kő volt mint egy vontató hajó. Hová lett. Hihetetlennek tűnik, pedig igaz. A folyó két nap alatt teljesen feltöltötte a hordalékával, homokkal, kaviccsal, a fürdőm pereméig. A  tegnapelőtt még ott heverő fatörzsek már a múlt homályába vesztek. A természet hatalmas erői. milyen hihetetlen munkát végeznek. És ezt akarják mások legyőzni. Ők akik meghódítják a hegy csúcsokat. Lelki szegények. Nem meghódítani kell, hanem együtt éllni vele. Az Ősanyával, a minket körülvevő csodálatos világgal. Én boldog vagyok, amikor elfogad, ott lehetek, benne élhetek,. Megmutatja csodáit, és az erejével méltányosan bánik amikor engem érint. Milyen parányi is az ember amikor egy szűk katlanban a két oldalról tornyosuló szikla falak között kapaszkodik a sziklákon, hogy ne essen bele az alatta rohanó, bukdácsoló hegyi patakba.

Hirtelen a végtelen hómezőn látom magam. Kis emelkedőre kaptatok. Amíg a szemem ellát, hóborította pusztaság, egyetlen parányi nyírfa mutatja, van itt élet, Persze hogy van, Egy kis vicc jut erről a helyről eszembe.

Túl az Óperenciás tengeren, Hetedhét határon is túl , az üveghegyen is túl, sőt még azon is túl élt egy nyuszika nagy boldogan. Egyik reggel amikor felébred, kimászik a  vackából, megdörzsöli a szemét és körül néz. Hú de messze is lakok én.

 Eszemben sincs legyőzni. Mit is, mit kellene legyőznöm. Miért kellene a csodát legyőzni. Azért, hogy ne legyen minek örülni.

Amikor a kutyaszán pattogva siklik a havon. A jeges szél az arcomat marja, belevág. A szám már cserepesre száradt. Vér szivárog belőle. Csak akkor veszem észre, amikor a kezemre pillantok, mert megtöröltem a számat, és meglátom a vért    Én mosolygok, szétárad bennem a boldogság. Élek. Itthon vagyok.

A  hat huskit  nem biztatni kell, hanem fékezni, ha szükséges. Repülnek, szinte a hó felett száguldunk. Telnek az órák, múlik a nap, de sosem felejtődik. Ezért élek.

Ez van, majd ha lecsendesedik a folyó, megint kikotrom a medencémet. Nem nagy munka. Csak kaparom, rugdosom a lábammal a sódert, a víz meg elviszi. Valaki biztos örül majd neki.

A lombkorona alatt hűs van, nem éget a nap.

Talicskával jöttem ma is, és azzal is kétszer fordulok. A fekhelyhez hoztam két darab 1m szer 0.80 m es két centi vastag OSB lemezt, a szerszámokon kívül. Már korábban kétszer is lefestettem hogy védjem az időjárástól, az esőtől.

A keresztben fekvő fő tartókra ráfúrom a felső hosszanti ágakat, A vékony furatba már könnyen beleütöm a kétszázas szögeket. Kis talaj szint igazítás, nagyjából jó is lesz, mehet a felső borítás. Ráfekszem, próbálgatom, jó lesz, Ezeket már csavarral rögzítem.

Masszív, erős fekhely lesz, és nem csak feküdni, de a magassága miatt még ülni is kényelmesen lehet rajta, a lábamat a földön tartva. Ez sokat számit a reggeli felkeléskor. Könnyebb ülő helyzetből felkelni, mint a talajszintről.

Az állványra felhúzom az újonnan vásárolt OBI- s  ponyvát, 3 x4 m es. Nagyobb mint amire terveztem, de ettől nagyobb baj ne legyen. A 3 x3 as Decathlonos ponyvám már több helyen lyukas, megjárta velem a fél világot, és talán pont ezért nem akarom itt hagyni. Öreg darab, megbecsülést érdemel. Az ujjnak még ki kell érdemelnie. Rögzítem. Ennek nincs középen füle, nem tudom felhúzni, Hasa van, Kap belülről egy merevítőt.

Jöhet a kávé szünet. A megérkezésemkor a tűzgyújtással kezdtem, és feltettem a Törökös kávémat. Szegény Törökök, ha tudnák, hogy miket nevezünk mi kávé főzésnek.

Pár szem burgonyát bedobtam a parázsba, a hamuközé, ebédre.

Reggeli kásámat, lemondtam, mert támadás érte a raktáramat. A zabpelyhemnek nem lett semmi baja, az egerek szerint, Ők nem szeretik, amig van jobban  a fogukra való. Tegnapelőtt tiszta, műanyag, patenttetős dobozba tettem  több élelmiszeremet, közte a zabpelyhet is. Ez több mindennel, sőt mindenemmel együtt, egy hullámpapír karton dobozban kapott elhelyezést, a barlang előtt a  szikla fal alatt. Ezt találtam a legszárazabb helynek. A doboz tetejét a saroknál, szépen szabályosan, csinosan kirágta. A dobozban többek között két tekercs WC papír is várt a sorára. Eredetileg más sorsot szántak neki a készítői. Isten tervez, egér végez. Pedig egy bötű sem volt rája nyomva, de Egérke mégis átrágta magát rajta. Aztán fogta és az aprólékot behordta a lyukon a zabpehely tetejére, némi műanyaggal díszítve. Fene a gusztusomat. de elég nekem az a rost ami a zabban van, nem kell a cellulóz, amit az ember amúgy sem tud megemészteni. Igazán csinos kis kuckó, vagy netán gyerekszoba volt. Egészen addig míg gyarló emberi természetemet hagytam eluralkodni magamon, és az egészet kiborítottam a dzsindizsába. Először csak a tetejét szedtem le óvatosan hogy mentsem ami menthető. Aztán egyre lejjebb haladva, megvilágosodtam. Hát ebből jobb, ha nem eszem. Ekkor történt a kiborítás. Már sajnálom, hogy kilakoltattam Egérkét. Miután számomra semmi menthető nem maradt, így az egész értéktelen lett. Így mind ketten veszítettünk. Most  ő kereshet másik lakást, valószínűleg egy másik dobozomat. No mindegy , legközelebb vissza építem az egérlakot.

Nem tudom mit szoktak főzni az egerek ,mihez kell nekik az étolaj, de annak is kirágta a kupakját.

Ez a kis intermezzo, azzal a hasznos tanulsággal járt, hogy élelmiszer készletet, hogyan nem érdemes tárolni.

Ifjú művészek, grafitinak nem nevezhető pingálmányokat helyeztek el anno a sziklán, különböző színű festékekkel. Ha már véget vetettem egy egér család nyugalmának, akkor ennek is véget vetek. Hoztam magammal sötét zöld festéket, és ezzel foltosra mázoltam a szikla érintett felületeit. Meg hintettem egy kis helyi avarral, földdel, máris kellemesebb látványt nyújt.

Kissé lángolt még a parázs, de azért megsütöttem rajta a mai hús adagomat. Feleslegesen nem akartam nagy tüzet sem rakni. Sajnálom a fát pazarolni. Pedig van itt bőven belőle, nem úgy mint a pusztai életem alatt. Akkor és ott megtanultam mi az a nincs. Naponta mentem ki a talicskámmal télen a hóban, hogy összeszedjem a másnapra való gallyat, venyigét, a  tüzelőmet. Végül is, semmi gond, az időmbe belefért, napi egy óra rőzse szedés. De nem bírom megállni, hogy az uszadék fából be ne raktározzak. Annál is inkább, mert ahogy  a múltkor jártam, az ne ismétlődjön meg. Egy talicskányi uszadék fát be is hordtam. A nagyját a kinti rakatra, a száraz apraját, mára, holnapra.

Kaptam egy táblát, hogy rakjam ki az ösvény szélére a bejárathoz.

Illetékteleneknek, a belépés, Tilos. hirdette.

Azt akarom elérni, hogy az erre járó emberek, nehogy csöves bunginak, vagy menekült szállásnak nézzék, és ezért verjék szét.

 Jobb híján, ezért is szögeltem ki a táblát, egy, a kövek közé szorított karóra. Jelképes kis sorompót is helyeztem el keresztben.

Mivel nem voltam megelégedve a viharlámpán fényerejével, ezért most kevés spirituszt töltöttem a tartájába. Meg is látszott egyből, csak egy kevés alkohol kell és mindjárt szebb a világ. A lámpa olajos palackot is megvadítottam egy kevés szesszel. Lehoztam magammal a frissen készített, Sörös mécseseket is. Az első étolajjal működött, visszafogott lelkesedéssel. Kapott egy kevés petróleumot. Egyből lobb kedvre derült. Azért füstölgött magában még egy sort. Vihar lámpává alakítottam, a következő megoldással. A hajdani sörös doboz tetején ejtett két kis lyukba vékony drótot fűztem. Ezeknél fogva tudom az égő mécsest beleereszteni egy befőttes üvegbe, majd kivenni onnan. Az üveg egy részére alufóliát ragasztottam, fényvisszaverőnek. Az üveg már jól védi a lángot, de ha még egy kilyuggatott konzervdobozt is szerkesztek rá, akkor már hivatalos vihar lámpa lesz belőle.

Készítettem egy másikat is, Ennek a fényvisszaverőjét, a saját anyagából alakítottam ki. Gyári kanócot és tiszta petróleumot kapott.  El is vitte a pálmát, mint a legerősebben világítót. Meg a legtöbbet kormozó, különdíjat is. Ennek a legnagyobb gondja csupán az volt, hogy nincs semmi értelme a fény visszaverőnek. Inkább csak a sötétséget veri vissza, úgy, mint a fekete lámpa. Ha felkapcsolod, sötét lesz.

Felmentem a tábor melletti dombra, a szikla fal alá, fotózni. A látvány kedvemre való. Egyfolytában az jut eszembe, olyan ez, mint egy Winnetou film helyszíne. Az aranyásók tábora.

Egy apró,. de nem, jelentéktelen mozzanatról még meg be kell számolnom. Az uszadék fa rakatom mellett gyűjtögettem a környéken fellelt szemetet. Volt köztük kerékpár roncs, de nem Vizi bicikli, és még sok egyéb. Azt látom, hogy került hozzá még újabb darab is. Ez jó jel.  Az erre járok, értékelik a takarító munkát, és hozzájárulnak, annyival, hogy amit észrevesznek, azt odahozzák. Ma ki talicskáztam a készletet, a falu széli szemeteshez. Egy házaspár jött arra futni, és nagyon tetszett nekik, a rendrakás, a tábor felépítése. Külön megjegyezte, felfigyelt arra hogy nem részeg duhajkodás színhelye. Remélem a jó véleményük elterjed a környéken, és nem jönnek ki lerombolni amit felépítettem.

 Végül is a barlang megmarad, meg az erdő, a folyó, a sziklafal.

Akkor mi más kell.

Ezzel befejeztem ezt a munkát. Ezután már csak pihenni, technikákat kipróbálni. horgászni járok ide, meg ami még eszembe jut,  a Hátsó Kerti Bushcraft táborba. Normálisan, kis takarítással, felújítással, sokáig állhat így.

Remélem olvasóim közül, látogatóim is lesznek.

Nem utolsó sorban, remélem, ezzel a kis munkával, ez a hely is csatlakozik, az ingyenesen használható, vándor szállás helyek közé. Az a kis tábla is elveszíti lét jogosultságát, lekerül és valami kellemesebb felirat kerül a helyére.

Barlang Bivak 6.

Barlang Bivak 6. munka nap

Azért így a cím, mert általában csak másnaponként mentem le.

Tegnap is egésznap csendes, esős nap volt, ezért inkább otthon maradtam. Írtam, olajmécsest barkácsoltam.

Ma délelőtt, tisztuló félben volt az égbolt. Felhőfoltok közül ki – ki bukkant a nap, meleg sugaraival szárítva az elázott földet, növényzetet. Szárítani ugyan szárogatta, de maradt még bőségesen víz az aljnövényzeten, a cserjék levelein, miközben a folyóparti fűzes sürelyébe behatoltam. Nem bujdostam, bujkáltam. Ujjnyi vastag egyenes ágakat keresgéltem a tervezett fekhelyem elkészítéséhez. Nyolcvan cm hosszúságúak és lehetőleg egyenesek kellenek. Ezt a partszakaszt évekkel ezelőtt legyalulták, amikor a vízi erőművet építették.

 Kis duzzasztó van feljebb, amit ma is kinyitottak a nagy esőzés, a duzzadt hegyi patakok vizének elvezetése miatt.

 A földmunkákkal kiirtották a hajdani növényzetet, és most egy fiatal, főként füzes állományú megujjult, bozótos növekszik fel.

Ebbe ereszkedtem bele a meredeken lejtő partoldalon, pillanatok alatt bőrig ázva, Ez csak víz, kit érdekel. Annál inkább, hogy mit rejt a sűrű. Elsőnek egy mérő pálcát vágtam. Ezt illesztgettem, nézegettem, hogy melyik ág, vessző lesz megfelelő a számomra. Jó harminc darabot össze is gyűjtöttem. Ez elég lesz a próbához. Hevederekkel összekötve, vállra vehető csomaggá alakítottam a gally köteget.

Hazaérve, felkötöttem a függőágyam, kifeszítettem a ponyvát a favázra.

A leendő wilobed alsó részét kihoztam a barlangból. Ma is csöpögött minden a víztől odabent. 30 ágat hoztam, kellene még vagy 60 db. A ponyva alá helyeztem és nézegettem milyen is lesz.

A gondolataimat átirányította egy család. A kis kölyökkel sétáltak erre. Az meg persze mit tesz, csapkod dobál mindent, az apja meg idióta vigyorral a képén nézi. Na ez meg is változtatta a véleményem a fekhely készítésről, és minden egyéb munkáról. Amíg ilyenek járnak erre, nem érdemes többet csinálni. A tegnapelőtt partra felhajigált uszadék fáimat is szórakozásból visszadobálták. Hogy törne le a karja az ilyennek.

Miután ily módon jól felbosszantottak, az ebédkészítésbe menekültem.

A szokásos zabpehely krém levest főztem, és törökös kávét.

Alufóliába csavartam 4 szem burgonyát és egy vöröshagymát
Húst sütöttem a halas rácson.

 Ezzel nagyjából kész is vagyok a tervekkel. Amennyiben nem lesz rongálás, még fejlesztem a bogrács állvánnyal, grillráccsal, még több ülőkével. Meg még talán egy nagy nehéz fekhelyet is készítek, amit nem tudnak arrébb tenni.

Barlang Bivak 5.

Barlangi bivak 5. nap

A fájós vállamnak tegnap pihenő napot hagytam. A mai delelő, ismét lent talál a hűs szikla fal tövében. Az egyhetes eső, hűs Alpesi levegő után, már ismét forróság van. A nap heve felforrósítja a sziklákat, és melegebb van itt mint a sivatagban, ahol alkonyat után jólesik felvenni valami ruhadarabot, itt pedig még az egy szál nadrág is sok.

 A sivatag, nappal forró, éjjel hideg, reggel meg akkora pára, száll le, hogy a sátramról kendővel töröltem le és azzal mosakodtam meg. Volt eset hogy a reggeli köd 10 órakor oszlott csak fel, és addig nem láttam el száz méterre. Ez a szép a természetben, a vadonban. Döbbenetes a változatossága. Mindig van kivétel. Feljebb az erőműnél, a zsilipet lezárták, és a tározó felfogja a vizet, gátolja a vadságát. Vajon meddig. Most hogy állandóan lejárok, legalább jobban megismerkedek a folyóval is. A hegyekből még mindég hordja a homokot, agyagos földet. A két nappal ezelőtt kimélyített „ fürdő medencém „- be egy combnyi vastag hosszú törzs akadt fenn a felszín alatt. Tovább segítettem. 

Fürdés közben megízlelem a vizet, lágy, selymes. Kellemes.  Nem iszom belőle tisztítatlanul, sok településen folyik keresztül.

Már kinéztem egy közeli helyet, amely alkalmas lehet horgászatra.

Felépítettem a menedék vázát, jófajta, durva kender kötelet használva.

A vázat itt hagyom, de a borításul használt 3 x3 m . es ponyvámat este majd magammal viszem. Nagyon hozzám nőtt. Észak tól Délig bejárta velem Európát.

A normál mindennapokkor, sátorcöveket is használok, de itt most inkább fa karókat verek be a földbe a kövek közé.

A menedék hátsó fele a folyó felé néz. Itt tegnapelőtt már felpakoltam kövekkel, hogy egy alacsony falat húzzak. Ezt a fal építést most érthető okok miatt elnapolom, de meg fogom rakni.

A bejárat, a tűz, a központi hely felé, a barlang felé néz. A legmagasabb részén, a vízszintes fa alatt, állva is elférek. Nem szoktam ilyen magas menedéket, mivel nincs oldala, beverhet az eső, befújja a szél a havat. Ez itt egy védett zug, majd tapasztalom mi is fog történni. Magammal alkudozok, hogy azért majd lejjebb eresztem, majd, később.

Annyira belemelegedtem az építkezésbe tervezgetésbe, hogy a főzés, sütés mára elmaradt. Pedig egy szelet húst is hoztam, grillezni. Na majd holnap.

Vendégem is akadt, egy kis mókus tornázott az ágakon, le s  felszaladgálva a törzseken. Valamivel csábítani kellene, hogy gyakrabban megjelenjen, amikor én is itt vagyok. Valami csemegével kellene elcsábítani.

Mára eddig jutottam.

Barlang Bivak 4.

Barlangi Bivak  4. nap

Tegnap hallottam, egy helyi bácsitól, hogy a második világháború idejében, dinamit raktár volt ez a kis kőfülke. Én gyanítottam ilyesmire, hisz nem eggyel találkoztam már. Arra azonban nem, hogy miért készítették ezt. A folyó túlpartján megy a vasút fel északnak.

 Salzburg után, nem messze található Berchtessgáden. Itt volt Hitler egyik kedvenc helye. Nem is csodálkozom hogy oda építetett magának egy nyaralót.

A hadi lényeg, hogy itt egy laza csukló mozdulattal be lehet robbantani a völgyet, aztán se út, se vasút. Hatalmas utat kell tenni, akár jobbról a Tennenge Birgét. vagy balról a Hoch Königet kikerülve. A Szovjet csapatok ellen tárolták itt a robbanóanyagot.

Ma is teljesen felszerszámozva érkeztem.

A hangulat kedvéért bementem, hogy meggyújtom a lámpást. Az üvegbúra, a fémrészek, minden csöpögött a víztől. Meglepő volt ez a páratartalom. A lámpának nem jelentett gondot, égett a kanóc, úgy mint eddig. De a begyújtás, már nem is volt olyan egyszerű.

Évek óta nem hordok magammal sem gyufát, sem öngyújtót. Ott fityeg az övemen a szikravetőm. Ez használom, mindenütt amerre járok. Nem kerültem még olyan helyzetbe, hogy ne tudtam volna ezzel tüzet gyújtani. Pedig a téli sarkvidéken az életembe is kerülhet a tűz hiánya.

 Itt, ezt a menedéket olyan céllal is hozom rendbe, hogy ha erre jár valaki, és szükségét látja, hát nyugodtan érezze magát otthon, melegedjen meg, vehet az ételből is. Főzhet egy kávét. Ez itt, inkább csak bemutató menedék. Nincs létjogosultsága, hiszen egy rövid kis séta és bent van a faluban. Sőt minden bizonnyal a falu felöl jött. Ez alkalmas lenne foglalkozásra, kis csoportokat megismertetni a szabadban élés mindennapjaival az apró, de annál fontosabb tudnivalókkal. Tehát ilyen hátsó gondolatok miatt, hagytam itt gyufát és gázöngyújtót, ha valakinek szükséges. A gázöngyújtó jól bírja a nyarat, csak a telet nem szereti. A gyufa viszont a nedvességgel áll hadi lábon. A kőfülke minden páráját magába szívta a gyufa feje, teljességgel használhatatlanná téve. Meg sem próbáltam a gyufát meggyújtani, a tűz szélére tettem száradni.

Mi ebből a tanulság, van több is.

Először is, a megszokott, bevált, jól ismert felszerelést vigyük magunkkal. Mellette természetesen vihetjük, tanulni, kipróbálni az újat is. / ez volt nálam, ez esetben a gyufa/.

Az ilyen föld alatti üregek viselkedését ki kell tapasztalni. Ez nem fog menni máról holnapra. Az évszakok változása, az eső és a száraz idő, mind okozhatnak meglepetéseket. Ezeket azok figyelmébe ajánlom, akik azt tervezik, hogy majd jól ellesznek egy barlangban. Többször aludtam már különböző barlangokban, üregekben. Volt ahol a nyakamba csöpögött a víz, másutt meg száraz avar adott kellemes nyughelyet. Egy – egy éjszaka nem jelent gondot. Annál inkább, a túlélésre tervezők számára okozhatnak meglepetéseket. Minden átnedvesedhet, elázhat, megromolhat. Azaz élelmiszert, felszerelést tárolni, nem egyszerű feladat. Légmentesen zárt műanyag hordókban célszerű.

A mai napom terep egyengetés, sziklahordás, anyaggyűjtés.

A szabadbab szeretek aludni, ajtó és egyebek nélkül. Ezért hiába ott a barlang, kell nekem egy kinti hely is.  Nem rég láttam egy rajzot, prémvadász tábor. A ponyva ilyetén felállítását már sok helyen láttam, és kedvet kaptam hozzá. Ilyenem még nem volt. Ehhez kellett egy kis lapos helyet készítenem, ami jelentős csákányozással, kőhordással járt. A felettem magasodó szikláról alá gurult kövek, törmelékkel, kevés földdel keveredve, falnak támaszkodó meddőhányót alakított ki. A laza talaj, könnyen omlott le. A köveket kellett csak meglazítani. Mit kezdjek ezzel a sok szikladarabbal. Kihordom a bejárat elé, és kis disz falat húzok fel belőle, mind két oldalra. Az egyik termetesebb darab, pont sarokkőnek teremtődött. Aki éjjel legény, legyen nappal is. Mély levegő vettem, felszívtam magam, hasizom megfeszítve, emelni akartam. Ekkor valami pattant a jobb vállamban, hallhatóan. Ezzel mára be is fejeztem a sziklahordást, meg úgy nagyjából minden mást is. Meg holnapra is.

A munkámat, hogy változatosabb legyen váltogattam. Így közben kivágtam öt kis fát a leendő menedék vázának. Erre a bicska fűrészt használtam, mert az igen meredek hegyoldalban annak a használatát éreztem biztosabbnak. Azt is utolérte a végzete. Először csak a hegye pattant le, majd egy megcsúszáskor tőbe törött a lap. A csonkkal azért még befejeztem a fűrészelést.

A folyópartról gyűjtöttem a szemetet. Rozsda ette kerékpár, vascsövek, rozsdás lemezek. Felhordtam az uszadék fa tárolómhoz. Majd valahogy elszállítom innen a szemetet, ha már nem találok többet ezen a szakaszon.

Nem bírtam megállni, hogy a sok fából ne mentsek még meg további készleteket.

Ma is meleg nap volt, szakadt rólam a víz. Nincs is jobb ilyenkor egy jó hűs fürdőnél.

Az egyik alacsony szikla védelmében, jó derékig érő vízmélységű fürdő helyre leltem. Innen nem sodor el a folyó. A hűs enyhe kifejezés, mondhatjuk hidegnek is. Tízen harmadik éve élek itt, de még nem láttam senkit, persze magamon kívül, hogy fürdött volna a Salzachban.

Felfrissülve, fájós karommal jól esett a pihenés a függőágyamban.

Napközben főztem is, ma először. Zabpehely leves, rizs, roston sült kolbász volt a mai menüm.

Barlang Bivak 3.

Barlang bivak 3. nap.

Már vagy egy hete esik. Szünetekkel ugyan, de esik.  Dzsungeli a hangulatom. Mint nemrégen, az Azori szigetek vulkánikus hegyei közt. Na jó, ott azért nem így esett, inkább csak szitált, meg köd volt. A lényeg hogy felhőben jártam és mindig minden vizes volt. Amikor kisütött, akkor viszont perzselt a nap, és sejtelmes ködfátyol borult egyes csúcsokra, kráter lejtőkre. Varázslatos, felejthetetlen világ tárult ott elém. Esőerdő, köderdő. Más különbségek is vannak. Itt az Alpokban vajmi kevés a banán liget. Milyen kár pedig. A növényzet alapvetően eltérő.

Nem úgy mint amikor HoTaRÓ / alias Róbert / barátom megjegyzi, hogy most nézzem meg, ez az erdő akár a Gerecsében is lehetne. Tényleg, ha a növények, fák levei fölött átsiklik a tekintetem.  Semmi szokatlant nem látok. Hacsak, nem esek hasra, ebben a sárga dinnye nagyságú, labda formájú, kissé szagos valamiben. Ja, hogy ez egy elefánt bogyó, és az ösvényt amelyen járunk, nem az erdészeti munkások alakították ki, hanem az Elefántok.  Az a tehén lepény, pedig nem tehéné, hanem a kissé barátságtalan Kaffer bivalyé. Erős szaga van, már kezdem szagról felismerni a bivaly jelenlétét. Ezen apróságokat leszámítva, igen Vértes, Gerecse hasonlóak. Na jó azért kicsit alacsonyabbak mint az előttünk emelkedő Mont Kenya 5000 m es csúcsa.

Ilyen gondolatok között merengve tolom a szokásos szerszámaimmal felpakolt talicskámat. A megszokott sorompó előtt hagytuk a buszt. Van lakatkulcsunk, de felesleges azért a szász méterért felnyitni a sorompót. Itt balra egy kis kőház van. A tűzoltóságé. Jobboldalt korláttal elkerített „ állomás” ahonnan meredek keskeny sínpár ereszkedik le a meredek partoldalon, le a folyóhoz, a víz alá.  Erdő tűz, esetén, a kis házból a sínre teszik a szivattyút és engedik le a folyóba, amilyen mélyre csak kell. A kiépített csőrendszeren nyomatják fel a tűzoltáshoz a vizet. Valahonnét vissza folyik mert itt az ösvény mindég tocsogós. Amúgy is vizes, nyirkos a talaj, az erdő félhomályos alja. Balra a hegy egyre meredekebbé válik, előtünnek a kisebb nagyobb sziklafalak. Párkányok tarkítják, ahol fák eresztettek gyökeret, ezért nem látni egybefüggően magas falakat. A sziklák repedéseiben megkapaszkodik az élet. Nem furcsa. Azon a kis leheletnyi helyen is élet akar lenni. Nem csak akar. Hatalmas derekas törzsek, égbenyúló koronák. Csend és nyugalom. Mindaddig amig a természet, ami ezt létrehozta, létre hoz mást is. Esőt, vihart. Az sok víz feláztatja a talajt, a téli fagyok repesztik a sziklákat. A folyó felett végig söprő viharos szél belekap a hatalmas lombkoronába. Lassan kezdődik, majd erősebb , nagyobb kilengések. Erősödő, mélyről jövő ropogás, dübörgés. Hirtelen ,elcsendesül. A korona a vizet éri, az ég felé, a vihar vonultjával,  napba, a gyökerek néznek. Véget ért egy hosszú élet, de újjászületik, más virágokban, rovarokban, fákban melyeknek átadja az élet erejét.

Ez az én vallásom.

A halott fának csak azt a részét fűrészeljük fel, amelyik az ösvény zárja el. Utat hagyva magunknak. Emberi önzőség, ilyenek vagyunk. Pár „ kuglit „ már a múltkor elvittem ülőkének, és a wilobed alapjának is jó lesz két, combosabb ágdarab.

Zötyög a talicska a köves ösvényen.

Josef, fanyarul konstatálta, hogy a víz sokat emelkedett, és a parton heverő uszadék fák eltűntek. Pedig micsoda szép formákat csiszolt, koptatott ki a víz a hosszú úton amíg ideért a faág darab. Az első nap már feljebb hajigáltuk, ami tetszett, de maradt még válogatni való, de mára sokat elvitt az áradás.

Megérkezünk. Josef egy nagykalapáccsal és egy régi kovácsolt szöggel szerelkezett fel. Készít nekem egy akasztót. Szép az öreg szög, de a szikla ellenáll. Ahová bemenne, ott bomlasztja a falat. Ahová kellene oda nem hajlandó. Nem adja fel, majd holnap. Ő vissza megy, magamra maradok.  Ma lehoztam az egyik függőágyam, fel is kötöm. Párhuzamosan a folyóval, a magas parton, két fenyő közé. Ez igen, micsoda Pazar kilátás. Alattam rohan, a még mindég sáros folyó, felette, szemben velem a Tennengebirge 2300 méterével. Ezt ugyan már mondtam, de nem lehet elégszer. Irigyelném magam, ha nem itt lennék. Belefekszem, kéjesen elnyújtózkodom. Na munkára fel. A mai nap a tüzelő gyűjtés és a tábori fotel jegyében zajlik.

 A tűz, az otthon melege. Valahogy nélküle nem érzem otthonosan magam. Mivel utazásaim alatt is rendszeresen kell főznöm, az életem része lett a tűzgyújtás, a tea, kávé elkészítése. Ezeket megelőző, tüzelő gyűjtés, víz keresése. Talán a magány is okozza, de ezek a rendszeres elfoglaltságok kellenek. Amikor megállok egy befagyott tó partján, elgyönyörködöm az engem körül ölelő világban, lerakom a hátizsákom és máris otthon vagyok. Azon a szent helyen. Felkötöm a ponyvám, és jöhet a tűz, majd a törökösen készült kávé illata betölti a levegőt. Ez az otthonom. Hatalmas, milliónyi csillagos szállásom van

Kezdődjön a tűzgyújtás, a felavatása az ujj tábornak. Még Pisti éknél készítettem, égettem agyag edényeket. Egyet magammal hoztam, és most jött el a nagy pillanat. Éles helyzetben mit mutat.  Hideg vízzel megtöltöttem, majd a tűzbe raktam. Hamarosan forrásnak indult. Kellemes érzés járt át rajtam. Úgy tűnik megoldottam valamit. Azért nem szabad elbízni magam, kell még a sok gyakorlás, tapasztalat. Kesztyűs kézzel levettem a forró edényt, és az oldalsó kőlapra helyeztem. Még mindég zubogott a víz. Mentát tettem bele.

Folytattam a tüzelő gyűjtést, télire raktározását. A legutóbb már nem volt időm a le készített száraz fákat mind felaprítani, behordani. Most befejeztem, ami még marad.

A folyó partról sok uszadék fát feltermeltem, majd az erdő szélén, a táborhoz közel rétegesen felraktam száradni.

 A száraz nyári időben, bőséggel akad körülöttem gallyfa, majd ezeket használom, amíg az idő cudarra nem fordul. Itt a tél az tél. Jókora mínuszokkal és nagy hóval. Ami ág a földön fekszik azt meg nem látom a tavszi olvadásig. A lábon álló száraz fák kerülhetnek sorra, de kemény munka az. Akkor előkerül majd a hótalp, a túra léc. De azt még meg kell élni.

Rendesen érzem a derekamban, a lábaimban, nemcsak a mai, de az elmúlt napok ténykedéseit is.

Tábori bútor készítése! A „ fotel”. A három fő lába már megvan, most csak az apróságokat kell összeszednem. A bicska fűrésszel gyorsan végzek. Épp a meredek partoldalon tornászok, mogyoró ágakat vágok, amikor ruhadarabokra leszek figyelmes. Elég lehetetlen helyen, egy bokor tövében kifeküdve, 45 fokos szögben. Igen lapos, ember nem lehet benne. Mintha egy felső és egy nadrág lenne. Ezt meg kell néznem. A fűrész fogait mélyesztem bele egy kidőlt fatörzsbe. Ez a biztosításom a hideg fürdő ellen ami rám leselkedik alant, ha megcsúszok. Megszerzem a ruhadarabokat. Üresek. Sőt, ott egy címke. Eredmény, egy esőkabát bolti címkével, és egy polár felső. Mindkettőre hímzett Eisriesenwelt felirat. Szemben velem, úgy 1000 m rel feljebb van egy nagy jégbarlang, az Eisriesenwelt. Látványos, már jártam benne. Onnan fújta ide a szél, nagy bánatára annak aki nem kapaszkodott eléggé az ujj ruhájába. A jégbarlangok csak nyáron vannak nyitva, akkor van ott fagyos idő. A nyár végére melegszenek fel, és télen hűlnek vissza. A sok nyári látogató a pénztárnál szembesül azzal a ténnyel, hogy nem hozott téli ruhát magával. Ezt a helyi butikban pótolhatja.

A gazdag zsákmánnyal vonultam be a táborba.

A három lábat felül bőrcsíkkal kötöttem össze. Legjobb a nyers, cserzetlen bőr. Az ilyen csíkok beáztatva megpuhulnak, kiváló kötöző anyag. Száradás után megfeszül és tökéletesen tart. No persze nem esőben. Végül is a vadonban ehhez könnyebb hozzájutni, mint a cserzett bőrhöz. Most nincs nyers bőröm. Annyi baj legyen. A cserzett bőr csíkot beáztatom. Vizesen puhul, nyúlik, majd száradva feszül.

Az alsó részeken már csak bolti zsineget használtam. Lehetne liánnal, mint a Zagyvaparton csináltuk, mert volt belőle bőven. Csalán kötél is nagyon jól szolgálna, de most idő szűkében vagyok ezért azzal dolgozok ami éppen van.

A két alsó vízszintes ülőke tartó alá, a lábakhoz kötözök egy – egy mankót. Pót lábat. Ezekre fekszenek fel, és tartják, hogy ne ereszkedjen meg. Mogyoró ágakkal besűrítem, és kész is vagyok. Ennél a megoldásnál bent ülök a keretben. A hátsó lábat nem tudom eléggé hátra helyezni, mert kevés a hely, ezért ha előre ülnék, felbillenne. Az anyag, hely adja, mutatja, hogy milyen megoldást válasszunk, a sok lehetőségből. Szakad rólam a víz, izzadok, mint a ló. Ledobom az izzadt ruhát és gatyában elnyúlok a függőágyamban. Rövid a pihenő, érkeznek a kollégák, megnézni a „ nyaralómat” majd a busszal fel a várba. Első egy hideg zuhany, majd nekiülök megírni a mai történéseket.

Kellemes időben, tartalmasan telt el ez a délután is. Délelőtt kosztümöket alakítottam a várban, a szokásos bőrös munkákat végeztem.

Barlang Bivak 2.

2. Munkanap

Munkával töltöttem a napomat. Reggel bementem a városba viharlámpát venni. Mivel gyalog és vonattal mentem, ráment a délelőtt. Sokat szidom ezt a modern világot és nem ok nélkül. A viharlámpa , petróleummal működik. Kérem az eladót, mutatja, Valami lámpa olaj nevű akármi. Ez van,  ezt viszem. / hajdanában Magyarországon azon akadtam ki, hogy nem kapni petróleumot csak, " Farmer fény " nevű akármit. Lehet hogy valami petró féle, csak így sokkal drágábban adhatják el. Az őskorban még hordóból töltöttük át a jófajta tiszta petróleumot. Kellett ez a kis kitérő mert a lötty amit vettem tényleg lámpa olaj, és nem a vihar lámpába való.  Ezért ezt ajánlom mindenki figyelmébe vásárláskor.

/ az olajmécsesnél a kanóc az olaj tetején ég, A lámpában, a kanócot feltekerem még vagy 3 cm rel az olaj szint fölé. A kanócnak fel kell szállítania az olajt a kapilláris cső elv alapján. Meg is teszi, de csak lassan mert az olaj sűrű. Nem gázosodik meg, egyéb baja van. Nem ide valóm Ég - ég de csak gyengén.

 Remélem, kapok hozzá petróleumot is, ha nem, keverek az olajhoz spirituszt , vagy valami hígítót.

A napok óta tartó esőzés eredményeként, a hegyekből nagymennyiségű csapadék futott be a Salzachba, és megemelte a vízszintet. Az uszadék fák részben eltűntek. Mentsem ami menthető, nekiláttam feljebb hajigálni a fákból. Nem mintha nagy szükség lenne rá, hisz körülöttem sűrű erdő, sok száraz kidőlt fával. De a kis ördög nem hagy nyugtot, hogy veszni hagyjam a sok fát. Éltem én pusztában is, meg jártam sivatagokban, ahol a legjobb és egyetlen tüzelő a száraz teve gané volt. De milyen jó volt!

Felmentem a várba, összepakoltunk Joseffel és Ő a busszal meg a szerszámokkal megint levitt a dűlő útig. Nevetek magamban hogy mennyire tetszik neki, amit csinálok. Ő már előre feltöltötte és megreszelte nekem a láncfűrészt. Este fél hétre jön értem. Ok.

Mint már láttam tegnapelőtt, a barlang oldala és teteje helyenként morzsolódik. Megütve a hangja arra utal, hogy légréteg van alatta, tehát könnyen leválik.  Ezek a kisebb nagyobb darabok, leeshetnek a levesembe, de akár alvás közben a fejemre is koppanhatnak jóóóó éjszakát kívánva.

A kis kincskereső csákányommal, nem vicc, abban a szaküzletben vettem ahol a kincskereső, fémkereső műszereket árulják. Itt az ilyen munkákhoz szükséges csákányt, ásót, lapátot stb is lehet kapni. Természetesen kis méretűek, könnyűek, erősek. Jó szerszámok, megérik a ráfordított költséget. / voltam már aranyat mosni is sikerrel , de ez egy másik történet. /

Vissza a kalandozásból. Körbe ütögettem a barlangot és mintegy 4 talicskányi törmeléket vertem le. Na jó, elsőként  a petróleum / olaj lámpának véstem ki a helyét. Természetes, hogy ahová kinéztem a helyét, ott jó fajta kemény kőzettel találkoztam. Végül is kitalicskáztam minden oda nem kellőt.

Röpke szusszanás, némi gyümölcslé / alkoholos, helyi nevén Snapsz / elfogyasztása után, fél palack szénsavas ásványvízzel kísérve, túltettem magam a pihenés nevű időpocsékoláson.

Második terv mára, anyaggyűjtés. A fekhelyhez, a vilobedhez, és a tábori fotelhoz.

Az ösvényre rázuhant egy bükkfa a nem távoli időben. Valaki beledarabolt, némileg járhatóvá téve az utat. Én ebbe besegítettem és lefűrészeltem két 80 cm es darabot. A fekhely két végét tartja majd. Kellett még két darab, bő 2 méteres kar vastag fa. Ennek a begyűjtése sem okozott gondot. Valamilyen keményfát választok. Itt meg kell hogy jegyezzem. A környezetemben, a leggyakoribb a fenyő. Egyenes, magas, könnyű vele dolgozni. Most jön a de. Nem olyan hosszú életű, és ami a leglényegesebb, a gyanta.

Jó ha van, de jobb ha nincs. Mikor mi a fontos. Tűzgyújtásnál, szigetelésnél és sok munkánál öröm ha van gyanta. DE ráülni egy gyantás fára, háát a nadrág bánja. Meg még sok minden más is. Szóval a fekhelyem, ülő alkalmatosságaim ne legyenek fenyőből. Pedig szeretem, meg szép, meg minden, de a használhatósága, hát, nem mindég van csúcson. Finom munkákhoz kezelik de ehhez nem értek. Itt a vadonban a Bushcraft nál én ekként használom.

Behordtam a barlangba a fekhely vázának az anyagát. A sarkoknál kissé belecsákányoztam a sziklába, hogy jobban feküdjön. Ez meg is van. A munka nagyobb része eztán jön. Begyűjteni a kb 150 db 80 cm es egyenes, egyenletes, nem görbe és a többi kívánalomnak megfelelő gallyakat. Ez egy másik szórakozás. A Gyűjtögetés.

A viharlámpa fénye is segít, de inkább csak hangulatot ad. A fejlámpámmal világítok.

Már megint kitérőt teszek. Melyik a Vihar lámpa, és melyik a Petróleumlámpa. Mind a kettő kanóccal és petróleummal működik. Alapvetően abban különböznek, hogy a Petróleum lámpának az üveg burája más formájú. Alul hasas, majd felfelé karcsúan hosszan nyújtott. Mögötte egy fém homorú tükör szórja szét a fényt.

A viharlámpa üvege alacsony, hasas. Felette egy fém sapka védi. Nincs mögötte tükör, nem szórja a fényt. Ugyanakkor, ezzel a lámpával ki lehet menni a házból a viharba, ez nem alszik el. Nekem a barlang világításához egy petróleum lámpa kellene, de azt már nem tudom hol kapok.

Mindenki figyelmébe ajánlom, ha lát valahol petróleumlámpát, szerezze meg és becsülje meg. Csakúgy, mint a Karbid lámpát. Erre majd visszatérek.

Vissza a gyűjtögetéshez.

Következő a tábori fotel, vagy minek nevezzem. Királyi trónus. Leginkább annak tekintem, mert hatalmas helyet foglal el. Uralkodik a hely felett. Kényelmes és jópofa.

A fő tartóoszlopait mely három darabból áll, ma kivágtam és behoztam.

Míg ezeket kerestem lépten - nyomon száraz fák kerültek az utamba. Természetesen kidöntöttem őket gyökerestül, ami nem volt nehéz tekintettel arra, hogy milyen kajakos legény vagyok. Azért nem árt tudni, hogy nem az Alaszkai Mamut fenyőkről van szó, hanem az itteni sziklák között elhalt kar vastag fácskákról. Persze vannak itt combosabb törzsek is, meg még olyanabbak is, de azokat most bölcsen kikerülöm.

Következő napi program a téli tüzelő gyűjtése. A fentebb említett száraz fácskák mellett ott voltak még, a szanaszét heverő régebben kidőlt félredobott fatörzsek is. Eljött a láncfűrész ideje. Több talicskányi fát felfűrészeltem, behordtam és a sziklafalhajlata által, esőtől védett, zugában felraktam. No még egy fuvart  behozok és ismét aprítani kell, Ekkor hangokat hallok. Josef érkezik és ezek szerint vendéget is hoz.

Esteledik, még fel is kell menni és elpakolni. Elég volt mára a  munkából, jól haladtam. Josef is megelégedéssel dicséri a mai teljesítményt. Kifelé menet közösen még felfűrészelünk, és arrébb görgetünk néhány

 „ derekas „ fatörzset. Holnap vasárnap, ne dolgozzak. Mondja. Elég lesz a három bemutató neki.