Barlang Bivak 6. munka nap
Azért így a cím, mert általában csak másnaponként mentem
le.
Tegnap is egésznap csendes, esős nap volt, ezért inkább
otthon maradtam. Írtam, olajmécsest barkácsoltam.
Ma délelőtt, tisztuló félben volt az égbolt. Felhőfoltok közül
ki – ki bukkant a nap, meleg sugaraival szárítva az elázott földet,
növényzetet. Szárítani ugyan szárogatta, de maradt még bőségesen víz az
aljnövényzeten, a cserjék levelein, miközben a folyóparti fűzes sürelyébe
behatoltam. Nem bujdostam, bujkáltam. Ujjnyi vastag egyenes ágakat keresgéltem
a tervezett fekhelyem elkészítéséhez. Nyolcvan cm hosszúságúak és lehetőleg
egyenesek kellenek. Ezt a partszakaszt évekkel ezelőtt legyalulták, amikor a
vízi erőművet építették.
Kis duzzasztó van
feljebb, amit ma is kinyitottak a nagy esőzés, a duzzadt hegyi patakok vizének
elvezetése miatt.
A földmunkákkal
kiirtották a hajdani növényzetet, és most egy fiatal, főként füzes állományú
megujjult, bozótos növekszik fel.
Ebbe ereszkedtem bele a meredeken lejtő partoldalon,
pillanatok alatt bőrig ázva, Ez csak víz, kit érdekel. Annál inkább, hogy mit
rejt a sűrű. Elsőnek egy mérő pálcát vágtam. Ezt illesztgettem, nézegettem,
hogy melyik ág, vessző lesz megfelelő a számomra. Jó harminc darabot össze is
gyűjtöttem. Ez elég lesz a próbához. Hevederekkel összekötve, vállra vehető
csomaggá alakítottam a gally köteget.
Hazaérve, felkötöttem a függőágyam, kifeszítettem a
ponyvát a favázra.
A leendő wilobed alsó részét kihoztam a barlangból. Ma is
csöpögött minden a víztől odabent. 30 ágat hoztam, kellene még vagy 60 db. A
ponyva alá helyeztem és nézegettem milyen is lesz.
A gondolataimat átirányította egy család. A kis kölyökkel
sétáltak erre. Az meg persze mit tesz, csapkod dobál mindent, az apja meg
idióta vigyorral a képén nézi. Na ez meg is változtatta a véleményem a fekhely
készítésről, és minden egyéb munkáról. Amíg ilyenek járnak erre, nem érdemes
többet csinálni. A tegnapelőtt partra felhajigált uszadék fáimat is szórakozásból
visszadobálták. Hogy törne le a karja az ilyennek.
Miután ily módon jól felbosszantottak, az ebédkészítésbe
menekültem.
A szokásos zabpehely krém levest főztem, és törökös
kávét.
Alufóliába
csavartam 4 szem burgonyát és egy vöröshagymát
Húst sütöttem a halas rácson.
Húst sütöttem a halas rácson.
Ezzel
nagyjából kész is vagyok a tervekkel. Amennyiben nem lesz rongálás, még
fejlesztem a bogrács állvánnyal, grillráccsal, még több ülőkével. Meg még talán
egy nagy nehéz fekhelyet is készítek, amit nem tudnak arrébb tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése