Barlang Bivak 7. munkanap.
Ismét egy szép, napos nyári reggelre ébredtünk. Az erdő
és én. No meg a hegyek. Vakító kék ég. Havas hegycsúcsok. Azokat most innen nem
látom, de ott vannak. Tudom és kész, miért kell mindenen kötekedni. Nemegyszer
jártam már fent a fennsíkon a nyári kánikulában. A hótömbök alá álltam be hűsölni,
és inni a „ hegy levét” ez a másik leve. Amit ti is ismertek, az a bor. Ez pedig az olvadt
hólé, ami csak elsőre tűnik jónak, másodjára még jobbnak. A tapasztalatlan
ember csak később lepődik meg, és érzi, hogy ég a szája, és egyre szomjasabb
lesz. Nem lepődöm meg, élvezem a zuhanyt, felfrissülök, és magnéziumos vizet
iszom mellé. Később egy snack levest. Ezt még főzni sem kell. Folyadékot pótol.
laktat, és Sót is tartalmaz. Azt ami hiányzik
a hóléből.
Itt a völgyben a folyó partján, ez csak emlék. A sebes,
és ma is ismét áradó folyót kellemes hűs szellő kíséri.
Hová lett a fürdő medencém. Nincs igazság, valahol itt
kell lennie. Az lesz pedig, az a kicsi hullámvető. Itt, erre a kőre szoktam
tenni a törülközőm, az már biztos. Innen pár lépés a fürdőm. Még sem látom.
Akkora marha nagy kő volt mint egy vontató hajó. Hová lett. Hihetetlennek
tűnik, pedig igaz. A folyó két nap alatt teljesen feltöltötte a hordalékával,
homokkal, kaviccsal, a fürdőm pereméig. A
tegnapelőtt még ott heverő fatörzsek már a múlt homályába vesztek. A
természet hatalmas erői. milyen hihetetlen munkát végeznek. És ezt akarják
mások legyőzni. Ők akik meghódítják a hegy csúcsokat. Lelki szegények. Nem
meghódítani kell, hanem együtt éllni vele. Az Ősanyával, a minket körülvevő
csodálatos világgal. Én boldog vagyok, amikor elfogad, ott lehetek, benne
élhetek,. Megmutatja csodáit, és az erejével méltányosan bánik amikor engem
érint. Milyen parányi is az ember amikor egy szűk katlanban a két oldalról
tornyosuló szikla falak között kapaszkodik a sziklákon, hogy ne essen bele az
alatta rohanó, bukdácsoló hegyi patakba.
Hirtelen a végtelen hómezőn látom magam. Kis emelkedőre
kaptatok. Amíg a szemem ellát, hóborította pusztaság, egyetlen parányi nyírfa
mutatja, van itt élet, Persze hogy van, Egy kis vicc jut erről a helyről
eszembe.
Túl az Óperenciás tengeren, Hetedhét határon is túl , az
üveghegyen is túl, sőt még azon is túl élt egy nyuszika nagy boldogan. Egyik
reggel amikor felébred, kimászik a
vackából, megdörzsöli a szemét és körül néz. Hú de messze is lakok én.
Eszemben sincs
legyőzni. Mit is, mit kellene legyőznöm. Miért kellene a csodát legyőzni.
Azért, hogy ne legyen minek örülni.
Amikor a kutyaszán pattogva siklik a havon. A jeges szél
az arcomat marja, belevág. A szám már cserepesre száradt. Vér szivárog belőle.
Csak akkor veszem észre, amikor a kezemre pillantok, mert megtöröltem a számat,
és meglátom a vért Én mosolygok,
szétárad bennem a boldogság. Élek. Itthon vagyok.
A hat huskit nem biztatni kell, hanem fékezni, ha
szükséges. Repülnek, szinte a hó felett száguldunk. Telnek az órák, múlik a
nap, de sosem felejtődik. Ezért élek.
Ez van, majd ha lecsendesedik a folyó, megint kikotrom a
medencémet. Nem nagy munka. Csak kaparom, rugdosom a lábammal a sódert, a víz
meg elviszi. Valaki biztos örül majd neki.
A lombkorona alatt hűs van, nem éget a nap.
Talicskával jöttem ma is, és azzal is kétszer fordulok. A
fekhelyhez hoztam két darab 1m szer 0.80 m es két centi vastag OSB lemezt, a
szerszámokon kívül. Már korábban kétszer is lefestettem hogy védjem az
időjárástól, az esőtől.
A keresztben fekvő fő tartókra ráfúrom a felső hosszanti
ágakat, A vékony furatba már könnyen beleütöm a kétszázas szögeket. Kis talaj
szint igazítás, nagyjából jó is lesz, mehet a felső borítás. Ráfekszem,
próbálgatom, jó lesz, Ezeket már csavarral rögzítem.
Masszív, erős fekhely lesz, és nem csak feküdni, de a
magassága miatt még ülni is kényelmesen lehet rajta, a lábamat a földön tartva.
Ez sokat számit a reggeli felkeléskor. Könnyebb ülő helyzetből felkelni, mint a
talajszintről.
Az állványra felhúzom az újonnan vásárolt OBI- s ponyvát, 3 x4 m es. Nagyobb mint amire
terveztem, de ettől nagyobb baj ne legyen. A 3 x3 as Decathlonos ponyvám már
több helyen lyukas, megjárta velem a fél világot, és talán pont ezért nem
akarom itt hagyni. Öreg darab, megbecsülést érdemel. Az ujjnak még ki kell
érdemelnie. Rögzítem. Ennek nincs középen füle, nem tudom felhúzni, Hasa van,
Kap belülről egy merevítőt.
Jöhet a kávé szünet. A megérkezésemkor a tűzgyújtással
kezdtem, és feltettem a Törökös kávémat. Szegény Törökök, ha tudnák, hogy miket
nevezünk mi kávé főzésnek.
Pár szem burgonyát bedobtam a parázsba, a hamuközé,
ebédre.
Reggeli kásámat, lemondtam, mert támadás érte a
raktáramat. A zabpelyhemnek nem lett semmi baja, az egerek szerint, Ők nem
szeretik, amig van jobban a fogukra való.
Tegnapelőtt tiszta, műanyag, patenttetős dobozba tettem több élelmiszeremet, közte a zabpelyhet is.
Ez több mindennel, sőt mindenemmel együtt, egy hullámpapír karton dobozban
kapott elhelyezést, a barlang előtt a
szikla fal alatt. Ezt találtam a legszárazabb helynek. A doboz tetejét a
saroknál, szépen szabályosan, csinosan kirágta. A dobozban többek között két
tekercs WC papír is várt a sorára. Eredetileg más sorsot szántak neki a
készítői. Isten tervez, egér végez. Pedig egy bötű sem volt rája nyomva, de
Egérke mégis átrágta magát rajta. Aztán fogta és az aprólékot behordta a lyukon
a zabpehely tetejére, némi műanyaggal díszítve. Fene a gusztusomat. de elég
nekem az a rost ami a zabban van, nem kell a cellulóz, amit az ember amúgy sem
tud megemészteni. Igazán csinos kis kuckó, vagy netán gyerekszoba volt. Egészen
addig míg gyarló emberi természetemet hagytam eluralkodni magamon, és az
egészet kiborítottam a dzsindizsába. Először csak a tetejét szedtem le óvatosan
hogy mentsem ami menthető. Aztán egyre lejjebb haladva, megvilágosodtam. Hát
ebből jobb, ha nem eszem. Ekkor történt a kiborítás. Már sajnálom, hogy
kilakoltattam Egérkét. Miután számomra semmi menthető nem maradt, így az egész
értéktelen lett. Így mind ketten veszítettünk. Most ő kereshet másik lakást, valószínűleg egy
másik dobozomat. No mindegy , legközelebb vissza építem az egérlakot.
Nem tudom mit szoktak főzni az egerek ,mihez kell nekik
az étolaj, de annak is kirágta a kupakját.
Ez a kis intermezzo, azzal a hasznos tanulsággal járt,
hogy élelmiszer készletet, hogyan nem érdemes tárolni.
Ifjú művészek, grafitinak nem nevezhető pingálmányokat
helyeztek el anno a sziklán, különböző színű festékekkel. Ha már véget vetettem
egy egér család nyugalmának, akkor ennek is véget vetek. Hoztam magammal sötét
zöld festéket, és ezzel foltosra mázoltam a szikla érintett felületeit. Meg
hintettem egy kis helyi avarral, földdel, máris kellemesebb látványt nyújt.
Kissé lángolt még a parázs, de azért megsütöttem rajta a
mai hús adagomat. Feleslegesen nem akartam nagy tüzet sem rakni. Sajnálom a fát
pazarolni. Pedig van itt bőven belőle, nem úgy mint a pusztai életem alatt.
Akkor és ott megtanultam mi az a nincs. Naponta mentem ki a talicskámmal télen
a hóban, hogy összeszedjem a másnapra való gallyat, venyigét, a tüzelőmet. Végül is, semmi gond, az időmbe
belefért, napi egy óra rőzse szedés. De nem bírom megállni, hogy az uszadék
fából be ne raktározzak. Annál is inkább, mert ahogy a múltkor jártam, az ne ismétlődjön meg. Egy
talicskányi uszadék fát be is hordtam. A nagyját a kinti rakatra, a száraz apraját,
mára, holnapra.
Kaptam egy táblát, hogy rakjam ki az ösvény szélére a
bejárathoz.
Illetékteleneknek, a belépés, Tilos. hirdette.
Azt akarom elérni, hogy az erre járó emberek, nehogy
csöves bunginak, vagy menekült szállásnak nézzék, és ezért verjék szét.
Jobb híján, ezért
is szögeltem ki a táblát, egy, a kövek közé szorított karóra. Jelképes kis sorompót
is helyeztem el keresztben.
Mivel nem voltam megelégedve a viharlámpán fényerejével,
ezért most kevés spirituszt töltöttem a tartájába. Meg is látszott egyből, csak
egy kevés alkohol kell és mindjárt szebb a világ. A lámpa olajos palackot is
megvadítottam egy kevés szesszel. Lehoztam magammal a frissen készített, Sörös
mécseseket is. Az első étolajjal működött, visszafogott lelkesedéssel. Kapott
egy kevés petróleumot. Egyből lobb kedvre derült. Azért füstölgött magában még
egy sort. Vihar lámpává alakítottam, a következő megoldással. A hajdani sörös
doboz tetején ejtett két kis lyukba vékony drótot fűztem. Ezeknél fogva tudom
az égő mécsest beleereszteni egy befőttes üvegbe, majd kivenni onnan. Az üveg
egy részére alufóliát ragasztottam, fényvisszaverőnek. Az üveg már jól védi a
lángot, de ha még egy kilyuggatott konzervdobozt is szerkesztek rá, akkor már
hivatalos vihar lámpa lesz belőle.
Készítettem egy másikat is, Ennek a fényvisszaverőjét, a
saját anyagából alakítottam ki. Gyári kanócot és tiszta petróleumot
kapott. El is vitte a pálmát, mint a
legerősebben világítót. Meg a legtöbbet kormozó, különdíjat is. Ennek a
legnagyobb gondja csupán az volt, hogy nincs semmi értelme a fény
visszaverőnek. Inkább csak a sötétséget veri vissza, úgy, mint a fekete lámpa.
Ha felkapcsolod, sötét lesz.
Felmentem a tábor melletti dombra, a szikla fal alá,
fotózni. A látvány kedvemre való. Egyfolytában az jut eszembe, olyan ez, mint
egy Winnetou film helyszíne. Az aranyásók tábora.
Egy apró,. de nem, jelentéktelen mozzanatról még meg be
kell számolnom. Az uszadék fa rakatom mellett gyűjtögettem a környéken fellelt
szemetet. Volt köztük kerékpár roncs, de nem Vizi bicikli, és még sok egyéb. Azt
látom, hogy került hozzá még újabb darab is. Ez jó jel. Az erre járok, értékelik a takarító munkát,
és hozzájárulnak, annyival, hogy amit észrevesznek, azt odahozzák. Ma ki
talicskáztam a készletet, a falu széli szemeteshez. Egy házaspár jött arra
futni, és nagyon tetszett nekik, a rendrakás, a tábor felépítése. Külön
megjegyezte, felfigyelt arra hogy nem részeg duhajkodás színhelye. Remélem a jó
véleményük elterjed a környéken, és nem jönnek ki lerombolni amit felépítettem.
Végül is a barlang
megmarad, meg az erdő, a folyó, a sziklafal.
Akkor mi más kell.
Ezzel befejeztem ezt a munkát. Ezután már csak pihenni, technikákat
kipróbálni. horgászni járok ide, meg ami még eszembe jut, a Hátsó Kerti Bushcraft táborba. Normálisan,
kis takarítással, felújítással, sokáig állhat így.
Remélem olvasóim közül, látogatóim is lesznek.
Nem utolsó sorban, remélem, ezzel a kis munkával, ez a
hely is csatlakozik, az ingyenesen használható, vándor szállás helyek közé. Az
a kis tábla is elveszíti lét jogosultságát, lekerül és valami kellemesebb
felirat kerül a helyére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése