Barlang Bivak 3.

Barlang bivak 3. nap.

Már vagy egy hete esik. Szünetekkel ugyan, de esik.  Dzsungeli a hangulatom. Mint nemrégen, az Azori szigetek vulkánikus hegyei közt. Na jó, ott azért nem így esett, inkább csak szitált, meg köd volt. A lényeg hogy felhőben jártam és mindig minden vizes volt. Amikor kisütött, akkor viszont perzselt a nap, és sejtelmes ködfátyol borult egyes csúcsokra, kráter lejtőkre. Varázslatos, felejthetetlen világ tárult ott elém. Esőerdő, köderdő. Más különbségek is vannak. Itt az Alpokban vajmi kevés a banán liget. Milyen kár pedig. A növényzet alapvetően eltérő.

Nem úgy mint amikor HoTaRÓ / alias Róbert / barátom megjegyzi, hogy most nézzem meg, ez az erdő akár a Gerecsében is lehetne. Tényleg, ha a növények, fák levei fölött átsiklik a tekintetem.  Semmi szokatlant nem látok. Hacsak, nem esek hasra, ebben a sárga dinnye nagyságú, labda formájú, kissé szagos valamiben. Ja, hogy ez egy elefánt bogyó, és az ösvényt amelyen járunk, nem az erdészeti munkások alakították ki, hanem az Elefántok.  Az a tehén lepény, pedig nem tehéné, hanem a kissé barátságtalan Kaffer bivalyé. Erős szaga van, már kezdem szagról felismerni a bivaly jelenlétét. Ezen apróságokat leszámítva, igen Vértes, Gerecse hasonlóak. Na jó azért kicsit alacsonyabbak mint az előttünk emelkedő Mont Kenya 5000 m es csúcsa.

Ilyen gondolatok között merengve tolom a szokásos szerszámaimmal felpakolt talicskámat. A megszokott sorompó előtt hagytuk a buszt. Van lakatkulcsunk, de felesleges azért a szász méterért felnyitni a sorompót. Itt balra egy kis kőház van. A tűzoltóságé. Jobboldalt korláttal elkerített „ állomás” ahonnan meredek keskeny sínpár ereszkedik le a meredek partoldalon, le a folyóhoz, a víz alá.  Erdő tűz, esetén, a kis házból a sínre teszik a szivattyút és engedik le a folyóba, amilyen mélyre csak kell. A kiépített csőrendszeren nyomatják fel a tűzoltáshoz a vizet. Valahonnét vissza folyik mert itt az ösvény mindég tocsogós. Amúgy is vizes, nyirkos a talaj, az erdő félhomályos alja. Balra a hegy egyre meredekebbé válik, előtünnek a kisebb nagyobb sziklafalak. Párkányok tarkítják, ahol fák eresztettek gyökeret, ezért nem látni egybefüggően magas falakat. A sziklák repedéseiben megkapaszkodik az élet. Nem furcsa. Azon a kis leheletnyi helyen is élet akar lenni. Nem csak akar. Hatalmas derekas törzsek, égbenyúló koronák. Csend és nyugalom. Mindaddig amig a természet, ami ezt létrehozta, létre hoz mást is. Esőt, vihart. Az sok víz feláztatja a talajt, a téli fagyok repesztik a sziklákat. A folyó felett végig söprő viharos szél belekap a hatalmas lombkoronába. Lassan kezdődik, majd erősebb , nagyobb kilengések. Erősödő, mélyről jövő ropogás, dübörgés. Hirtelen ,elcsendesül. A korona a vizet éri, az ég felé, a vihar vonultjával,  napba, a gyökerek néznek. Véget ért egy hosszú élet, de újjászületik, más virágokban, rovarokban, fákban melyeknek átadja az élet erejét.

Ez az én vallásom.

A halott fának csak azt a részét fűrészeljük fel, amelyik az ösvény zárja el. Utat hagyva magunknak. Emberi önzőség, ilyenek vagyunk. Pár „ kuglit „ már a múltkor elvittem ülőkének, és a wilobed alapjának is jó lesz két, combosabb ágdarab.

Zötyög a talicska a köves ösvényen.

Josef, fanyarul konstatálta, hogy a víz sokat emelkedett, és a parton heverő uszadék fák eltűntek. Pedig micsoda szép formákat csiszolt, koptatott ki a víz a hosszú úton amíg ideért a faág darab. Az első nap már feljebb hajigáltuk, ami tetszett, de maradt még válogatni való, de mára sokat elvitt az áradás.

Megérkezünk. Josef egy nagykalapáccsal és egy régi kovácsolt szöggel szerelkezett fel. Készít nekem egy akasztót. Szép az öreg szög, de a szikla ellenáll. Ahová bemenne, ott bomlasztja a falat. Ahová kellene oda nem hajlandó. Nem adja fel, majd holnap. Ő vissza megy, magamra maradok.  Ma lehoztam az egyik függőágyam, fel is kötöm. Párhuzamosan a folyóval, a magas parton, két fenyő közé. Ez igen, micsoda Pazar kilátás. Alattam rohan, a még mindég sáros folyó, felette, szemben velem a Tennengebirge 2300 méterével. Ezt ugyan már mondtam, de nem lehet elégszer. Irigyelném magam, ha nem itt lennék. Belefekszem, kéjesen elnyújtózkodom. Na munkára fel. A mai nap a tüzelő gyűjtés és a tábori fotel jegyében zajlik.

 A tűz, az otthon melege. Valahogy nélküle nem érzem otthonosan magam. Mivel utazásaim alatt is rendszeresen kell főznöm, az életem része lett a tűzgyújtás, a tea, kávé elkészítése. Ezeket megelőző, tüzelő gyűjtés, víz keresése. Talán a magány is okozza, de ezek a rendszeres elfoglaltságok kellenek. Amikor megállok egy befagyott tó partján, elgyönyörködöm az engem körül ölelő világban, lerakom a hátizsákom és máris otthon vagyok. Azon a szent helyen. Felkötöm a ponyvám, és jöhet a tűz, majd a törökösen készült kávé illata betölti a levegőt. Ez az otthonom. Hatalmas, milliónyi csillagos szállásom van

Kezdődjön a tűzgyújtás, a felavatása az ujj tábornak. Még Pisti éknél készítettem, égettem agyag edényeket. Egyet magammal hoztam, és most jött el a nagy pillanat. Éles helyzetben mit mutat.  Hideg vízzel megtöltöttem, majd a tűzbe raktam. Hamarosan forrásnak indult. Kellemes érzés járt át rajtam. Úgy tűnik megoldottam valamit. Azért nem szabad elbízni magam, kell még a sok gyakorlás, tapasztalat. Kesztyűs kézzel levettem a forró edényt, és az oldalsó kőlapra helyeztem. Még mindég zubogott a víz. Mentát tettem bele.

Folytattam a tüzelő gyűjtést, télire raktározását. A legutóbb már nem volt időm a le készített száraz fákat mind felaprítani, behordani. Most befejeztem, ami még marad.

A folyó partról sok uszadék fát feltermeltem, majd az erdő szélén, a táborhoz közel rétegesen felraktam száradni.

 A száraz nyári időben, bőséggel akad körülöttem gallyfa, majd ezeket használom, amíg az idő cudarra nem fordul. Itt a tél az tél. Jókora mínuszokkal és nagy hóval. Ami ág a földön fekszik azt meg nem látom a tavszi olvadásig. A lábon álló száraz fák kerülhetnek sorra, de kemény munka az. Akkor előkerül majd a hótalp, a túra léc. De azt még meg kell élni.

Rendesen érzem a derekamban, a lábaimban, nemcsak a mai, de az elmúlt napok ténykedéseit is.

Tábori bútor készítése! A „ fotel”. A három fő lába már megvan, most csak az apróságokat kell összeszednem. A bicska fűrésszel gyorsan végzek. Épp a meredek partoldalon tornászok, mogyoró ágakat vágok, amikor ruhadarabokra leszek figyelmes. Elég lehetetlen helyen, egy bokor tövében kifeküdve, 45 fokos szögben. Igen lapos, ember nem lehet benne. Mintha egy felső és egy nadrág lenne. Ezt meg kell néznem. A fűrész fogait mélyesztem bele egy kidőlt fatörzsbe. Ez a biztosításom a hideg fürdő ellen ami rám leselkedik alant, ha megcsúszok. Megszerzem a ruhadarabokat. Üresek. Sőt, ott egy címke. Eredmény, egy esőkabát bolti címkével, és egy polár felső. Mindkettőre hímzett Eisriesenwelt felirat. Szemben velem, úgy 1000 m rel feljebb van egy nagy jégbarlang, az Eisriesenwelt. Látványos, már jártam benne. Onnan fújta ide a szél, nagy bánatára annak aki nem kapaszkodott eléggé az ujj ruhájába. A jégbarlangok csak nyáron vannak nyitva, akkor van ott fagyos idő. A nyár végére melegszenek fel, és télen hűlnek vissza. A sok nyári látogató a pénztárnál szembesül azzal a ténnyel, hogy nem hozott téli ruhát magával. Ezt a helyi butikban pótolhatja.

A gazdag zsákmánnyal vonultam be a táborba.

A három lábat felül bőrcsíkkal kötöttem össze. Legjobb a nyers, cserzetlen bőr. Az ilyen csíkok beáztatva megpuhulnak, kiváló kötöző anyag. Száradás után megfeszül és tökéletesen tart. No persze nem esőben. Végül is a vadonban ehhez könnyebb hozzájutni, mint a cserzett bőrhöz. Most nincs nyers bőröm. Annyi baj legyen. A cserzett bőr csíkot beáztatom. Vizesen puhul, nyúlik, majd száradva feszül.

Az alsó részeken már csak bolti zsineget használtam. Lehetne liánnal, mint a Zagyvaparton csináltuk, mert volt belőle bőven. Csalán kötél is nagyon jól szolgálna, de most idő szűkében vagyok ezért azzal dolgozok ami éppen van.

A két alsó vízszintes ülőke tartó alá, a lábakhoz kötözök egy – egy mankót. Pót lábat. Ezekre fekszenek fel, és tartják, hogy ne ereszkedjen meg. Mogyoró ágakkal besűrítem, és kész is vagyok. Ennél a megoldásnál bent ülök a keretben. A hátsó lábat nem tudom eléggé hátra helyezni, mert kevés a hely, ezért ha előre ülnék, felbillenne. Az anyag, hely adja, mutatja, hogy milyen megoldást válasszunk, a sok lehetőségből. Szakad rólam a víz, izzadok, mint a ló. Ledobom az izzadt ruhát és gatyában elnyúlok a függőágyamban. Rövid a pihenő, érkeznek a kollégák, megnézni a „ nyaralómat” majd a busszal fel a várba. Első egy hideg zuhany, majd nekiülök megírni a mai történéseket.

Kellemes időben, tartalmasan telt el ez a délután is. Délelőtt kosztümöket alakítottam a várban, a szokásos bőrös munkákat végeztem.