Menedékek, hálóhelyeim, a
Számik birodalmában
Szabad a vadkemping
Finnországban? Fogalmam sincs, de ez engem a legkevésbé sem zavar, mert én nem
kempingezek, egyszerüen csak megalszom. Kedden reggel korán keltem a Werfeni
várban,és így még nyitva találtam az Ivaloi M Marketet. Alig 3000 km – nyi
távolságrol. Vettem egy LMF szikravetőt, némi ennivalót és miután már jóidelye
sötét volt éjszakai szállás után néztem. Hogy megnyugtassam magam, meg a
kiváncsiság is hajtott, amit azért sejtettem, megkérdeztem a Hotelben egy szoba
árát. Vaskos volt. Száz euro körül. Elindultam a folyó part felé, a lámpák
fénykörén kívülre. Már az ősz végén járunk, alig van levél a fákon. Kevés
takarást nyújtanak. Sekély mélyedésre leltem. A biztonság kedvéért
kifeszítettem a ponyvámat és jót aludtam alatta.
A frissen vásárolt gumi
papucsot kissé megfaragtam, hogy kevesebb helyet foglaljon a hátizsákban.
Nord cap felé vettem utam, a
következő éjszakát már Norvégiában, Karasjokiban a Scandik Hotel melletti
erdőben töltöttem.
Két nap múlva, már késő este
sötétben, esőben értem vissza a busszal a hotelhez. Konnyen megtaláltam a korábbi ösvényt, és odataláltam a korábbi
fekhelyemhez. Ugyanazokhoz a fákhoz kötöttem mellmagasságban a tartó zsinort.
Az eső miatt leeresztettem az elejét.
Reggel felnyitottam az
elejét.
Módszertani csomagolás.
Bokáig süpedek a talajt fedő
dús növényzetben.
Alvás az húsfüstölőben.
Kotának nevezik az Észak
Amerikai Indiánok tipijéhez hasonló, fából készített kunyhójukat.
A Kevo nemzeti park déli
végénél egy terjedelmes tó partján.
Rönk ház áll. Menedékház.
Ezeknek a házaknak nincs
kilincsük, nem lehet bezárni őket. Azért vannak, hogy az erre járó vándor
éjszakára megpihenhessen itt. Ez is mint általában ezek a menedékek négy személynek nyújtanak éjszakai szállás
lehetőséget. Itt emeletes, másutt egyszintű priccsek vannak.
Jó sok kampó felakasztani a
száradó ruhákat.
Mindig víz mellett állnak.
Valójában errefelé a vizet elkerülni
a nehezebb feladat, mint megtalálni.
Pár napja Norvégiában egy
kikötőben horgásztam,eredményesen, míg vártam a buszra.
Itt is felszereltem a készséget.
A rénszarvasok nyomában
sétáltam a parti ösvényen, majd a ritkás erdőben letáboroztam.
A hely kiválasztása:
Vízhez közel, sűrűn álló fák
legyenek. Alkalmas fekhelyet keresek. Lefekszem a földre és addig fészkelődök, míg
a derekamnak, hátamnak kényelmes helyet nem találok. Ide teszem le a feltekert ponyvát,
szétnyitom, széthajtom. Felette nagyjából mellmagasságban kifeszítem a tartó kötelet.
Ezzel a kötéllel megkímélem a ponyvát. Ráhúzva, eligazítom, és elkezdem kikötni
a sarkokat. Tiszta időben az elejét magasra emelem, de ha esni kezdene könnyen lezárhatom.
A folyó Party
A kietlen táj, szép, de
napok múltával, az állandó magány kis szorongással tölt el.
Egy kanyon keresztezi
utamat, partján menedékház áll.
Este. Gyertya öntés a
helyben fellelt viaszmaradványokból.
Na nézzük miből élünk.
Vacsora készítés.
Bemutatkozott a Tundra. De
ez még csak beköszönés volt. Hóvihar. Süvöltő szél.
János barátom sms ben
naponta ( ha volt térerő) informált a várható időjárásról. Ezt a hóvihart is
előre jelezte szerencsére, mivel errefelé a madáron kívül még a térerő sem jár.
Igy a kunyhóban a duruzsoló kályha mellett kényelmesen telt el az a pár nap.
A felhők elvonulnak, ragyogó
reggel köszönt a téli tájra.
A térképeken is jelölt,
különböző menedékeket találhatunk.
Tűzrakhely, tüzelővel. Ilyen
kis egyszerű, fedett farönk építménnyel.
Fedett tűzrakhely. A fotón
háttérben látható kis ház a tüzelő tároló. Szükség esetén ezekben a
fatárolókban is biztonsággal meghúzhatom magam.
A Kota. Erről a néprajzi
leírásba, bővebben teszek ismertető fotókat.
Ezek modern építésűek,
deszkából kivűl vizhatlan borítással.
Különböző fűtési
megoldásokkal. Ebben kis kályha áll középen.
Jó védelmet nyujtanak.
Általában nincs ablakuk, csak az ajtón. A kályha gyorsan bemelegszik, lehet
főzni rajta, de akár nyársalni is a parázs felett. A vékony deszkafal hátránya,
hogy amint kialudt a tűz, rögtön lehül a levegő. Reggelre belefagy a bögrémbe
az estéről megmaradt kávém.
Ez egy autentikus Kota. Még
az ajton sincs ablak.
Bent szabad tűz ég, kémény
nincs. A tetején füstnyílás, ott megy ki a füst és jön be a világosság. A
hötükörrel nagyobb meleget varázsoltam. A tűz körül gallyból vannak a fekhelyek
az eredetinél. Itt deszkával körbe padlózták.
1508
A legstabilabb jól fűthetőek
a menedék házak.
Kissebbek is lehetnek, mint az Otsamo hegy tetején.
Ebben a leghosszabb padon élfértem aludni, igaz keskeny volt, de az asztal
megtartott hogy le ne guruljak. Varázslatos, magával ragadó kis hely. Asztal,
gáz rezzsó két nagy palackkal, pici kályha. Hátúl elegendő tüzellővel. A
hegytető kopár. Aznap délután mikor felértem,a süvöltő szélben, az égiek
kegyesek voltak hozzám. mert a tiszta időben beláttam nagy távolságot az Irani
tóvidék felett.
Ivóvíz is került, a kis
befagyott tó jege alatt.
A kisebb vizek befagytak, a
nagyobbak, sebesebbek még nem, de át kell jutni ha elakarom érni a menedéket.
Csónakos átkelés.
A sekélyebb vizeknél gázló, kapaszkodóval.
Vannak ilyen nagy kétszobás
jól fühető komoly menedékházak is. Természetesen ingyenes. Az ajtóra
függesztett táblára kiirva, hogy kérik a menedéket csak egy éjszakára használni.
Vagyis nem nyaraló. A tapasztalat, hogy senkit sem zavar, ha valaki több napot
is ott tölt. Esetleg otthagyja a felszerelését és onnan megy csillagtúrázni.
Itt nem kell félni attól hogy valaki ellopja a hátizsákot és vele mindent.
Én is kihasználtam ezeket a
menedékeket. Ilyenkor fürdök, mosok. Jobb szeretek azonban a szabadban aludni,
a ponyvám alól nézni a tüzet, az erdőt, a tájat, és az Északi fényt.
Alkalomadtán használatba vettem
a fellelhető menedéknek alkalmas helyeket is.
Elegendő száraz hely volt a tüzelő
mellett a puha kéreg halmon. Egy éjszakára megfelelt.
Kabátom ugyan, tűz nélkül, megfagyott
reggelre.
Más alkalommal, szintén folyó
Party, egy kis raklap tárolót használtam ki. Másnap a hosszúra tervezett utam miatt
korán akartam indulni. Ezt mindig meggátolja a megfagyott ponyva. Az alul ráfagyott
falevelek letakarítása és a többi rendezni való. Dolgom megkönnyítésére kihasználtam
ami adódott.
Egy kis luxus. Magányos szauna,
valahol Északon.
Pár méterre a víz szélétől, bent
emeletes pad, vizes edények, kályha aminek jó a huzata, és tűzifa. Csak befűtök
és szaunázok, ki a hidegvízbe és jól felfrissítem magam. Ugye milyen hihetetlen.
Ott áll egymagában és senki sem rongálja meg, nem lop el semmit. Mindenkié, és úgy
is bánnak vele. Így is lehet!!!
Csodálatos Oszikám !!! Nagyon királyi Turákat mívelsz ! Lenyűgöz és büszke vagyok ,hogy Én személyesen is ismerhetlek . Komoly vagy ez az igazság ,egyszerűen felrázod eme cselekedeteiddel az" Embörfia "Lelkét . Szépséget ,szeretetet ,önzetlen Tiszta Érzést adsz ami a Természet és emberi + Élővilág Harmóniája tekintetében igen Nagy jelentőséggel bír !!!!
VálaszTörlésCsodálatos Oszikám !!! Nagyon királyi Turákat mívelsz ! Lenyűgöz és büszke vagyok ,hogy Én személyesen is ismerhetlek . Komoly vagy ez az igazság ,egyszerűen felrázod eme cselekedeteiddel az" Embörfia "Lelkét . Szépséget ,szeretetet ,önzetlen Tiszta Érzést adsz ami a Természet és emberi + Élővilág Harmóniája tekintetében igen Nagy jelentőséggel bír !!!!
VálaszTörlés