Függőágyakról
Kenya. Egy katonai állomás
mellett 3000 m magasan az Esőerdőben, vagy inkább, a Köderdőben. Nyáron, kora
délutántól már kicsi volt a látótávolság a nagy köd miatt.
Valamikor
a múltban is volt már függőágyam, de az csak amolyan Campingező stílus volt. Igazából 2008 ban lettem függő. Úristen,
de rég is volt a kezdet.
Már itt is függő voltam, csak még ágy nélkül.
Vettem egy JH -t azaz egy Jungle Hammock ot. Egy portáltárs szervezte a rendelést Amerikából és így jutottam hozzá. Ez nem csak simán függőágy. Alul zsebe van a Polifoamnak, hogy ne csúszkáljon el a derékalj. Felül, egy moszkitóháló biztosítja a nyugodt, rovarmentes alvást. Valóságos élvezet hallgatni a sok dühös szúnyogot, csak muzsikáljatok, míg én alszom. Persze nem csak a szúnyogtól véd, hanem minden rovartól mentessé teszi a hálóhelyemet, ami nem hátrány. A rendeléskor egyéni igények szerint alakítják a zsebeket, helyezik át a zipzárt, készítik el, változatlan áron.
Szerves tartozéka az önállóan kifeszítendő ponyva, melyet
könnyedén köthetünk a függőágy fölé. Ez a ponyva kényelmes, esőmentes menedéket
nyújt, akár nappali tartózkodásra, akár éjszakai nyugodt alváshoz. Megfelelő
magasan kifeszítve, kis tűzzel megfőzhetjük az ételünket is alatta.
A teljes csomag súlya 1800gr és ebben már benne van
néhány cövek, távtartó, a feszítő zsinórokon kívül. Ez a súly a bivak sátor és
egy normál kétszemélyes sátor súlya között van. Szemben az előbb említettekkel,
sokkal nagyobb a hely és univerzálisabb a kihasználhatósága.
Egy sátornak megfelelő alapterületű, száraz, vízszintes
hely szükséges. Ezzel szemben a függőágynak csak két erős fa, vagy oszlop kell.
Egyértelmű, hogy a sivatagban, a fátlan sarkvidéken, a magashegyekben a
függőágy használata akadályokba ütközik. Ilyen helyeken az Iglu sátrat
részesítem előnybe, amely megáll cövekelés nélkül is. Ennek a végig beszélése
egy hosszabb diskurzus, és itt nem ez a célom, hanem, hogy bemutassam néhány
függőágyamat.
Visszatérve a JH ra. Meglátni és megszeretni, no persze a
próba után. Szóval, amint meghozta a postás, rögvest mentem a hegyre és
felavattam. Reggel nem akaródzott kimászni belőle. Muszáj volt, dolgozni
kellett mennem.
Hogy tovább szaporítsam a szót, olyannyira a kedvencemmé
vált, hogy az elkövetkező években csak ezt vittem magammal. Ezekben az években
az utjaim, Magyarországra, Olaszországba vezettek, le az Adrián, és
természetesen a lakhelyem az Alpok bércei között. Főleg itt, nyáron és télen is
megismerkedtem a függőágyazás rejtelmeivel.
Nem állítom, hogy nincs ennél jobb. Bizonnyal sok hasonló
kivitelű, anyagú függőágy is van jelenleg is forgalomban ebben a viszonylag
olcsó kategóriában. Nekem ez lett a kedvencem és ettől silányabb függőágyban
nem akarok lakni. Mert ez már lakás.
Esőben, szélben, viharban, mindég helytállt. A téli hidegekben inkább a földön
alszom, mert ott nem fúj át annyira a szél, mint a függőágy alatt.
Az alábbi kis albumban bemutatom, hol is használtam
eddig.
Télen az Alpokban.
A Magyar nádrengetegben nyáron.
A nyári Alpokban, amikor még fent, a hó az úr.
A Tengerpartokon.
Attilla barátommal és a feleségével a Horváth
tengerparton nyaraltunk, a kempingben is a függőágyamat állítottam fel.
A függőágyam ponyvája mögé kifeszítettem a 4 x 4 m es extra
ponyvámat is, és így már valóságos lakosztályom lett.
Érdekes helyzet állt elő, a belépéskor. Mert ugye fizetni
kell személyenként, autónként, sátranként. DE nem kell fizetni a függőágyért.
Ezen aztán nem vesztünk össze. Ha nem kell fizetni, hát én nem erősködöm. Aztán
ezt is megszoktam lassan utazásaim során. Autóval behajtok egy Camping ba, és
közlöm., hogy nincs sátor. Nem is számolják fel. Ettől olcsóbb Campingom csak Izlandon
volt. Két hónapig csavarogtam, ájuldozva a természet csodáin. Két izben
gyalogoltam át a szigetet. Második alkalommal kereszteztem a korábbi utamat.
Tudni kell hogy Izland közepe lakatlan, szinte. Élelemhez jutni esetleg csak
100 – 200 km enként lehet. Ahol van egy település, ott van Supermarket és
Camping is. Igy jutottam vissza egy korábbi helyemre. A Recepciós kis hölgy
nagyon megörült, és közölte, hogy minden ingyenes, nyugodtan táborozzak le. Én
nyugodt voltam, sőt azóta sem vagyok ideges ha visszagondolok az ott töltött
időkre.
Ha már Jungle, hát látogassuk meg a névadó hazáját.
Irány Kenya, az
Afrikai egyenlítő
és a 2000 m magasan fekvő fennsík és az ebből emelkedő
Mount Kenya az ő 5000 m es csúcsaival. Mindenki a Kilimandjárót mássza, ott sok
a turista, így esett a választás a Mount Kenya Lenana csúcsára.
Itt már járt előttem valaki. Tisztelet az emlékének
Néhány fotó a felejthetetlen szépségű vadonról,
Az ott élő emberekről.
A katonák úgy fel vannak öltözve, mint és télen az Alpokban.
A géppisztolyukat egy pillanatra le nem tévő katonákról,
vendéglátóimról ebben a táborban.
Na és a függőágyról, melyben éjszakáimat töltöttem.
Nem véletlen hogy a kis bódé elé helyeztem a függőágyam. Nagyon fontos, hogy legyen mögöttem valami akadály, mert különben az elefántok éjjel esetleg arra akarnak menni, nem lévén más zavaró körülmény mint az a kis vacak ott fák között. Elég egy ormány legyintés és már ott sincs. Márnint a függőágy velem együtt. Hittem a Szuahéli harcosoknak és ezért oda költöztem hozzájuk.
Szúnyog nemcsak az esőerdőben van, hanem a Tiszai
árterekben is. De még mennyi. Ott is hasznos a moszkítóhálós függőágy.
Tavasszal még nem fontos a moszkitó háló.
de nyáron annál inkáb
Egy alkalommal az élelmiszer áruházban elém került egy
kis csomag, és azt írják, hogy függőágy. Hááát, elég pindurka, de nem drága,
egy próbát megér. Megvettem.
Nem csalódtam benne.
Az egész csomag 400 gr . A súlya megfelel első ránézésre
is. A kikötéséhez valami karabiner félét adtak. Csak félét, ezért ki is hajítottam.
Semmire nem való. A függőágy kikötéséhez semmilyen karabiner, vagy más kampó
nem szükséges. Hegymászó, vagy hajós kötél, lapos heveder, bőségesen ellátja a
funkcióját. A karabiner és egyéb vas, csak növeli a súlyt. A túlbonyolított
rendszer, csak a hiba lehetőségét növeli. A kötél és a fém találkozásánál a súrlódás
miatt gyorsabb a kopás, vagyis a szakadás. Tapasztaltam, hogy minél kevesebb
fémet építek be, annál biztosabb a rendszer.
A fához a kötelet vagy hevedert egy úgynevezett szorító
nyolcassal rögzítem. Ez tökéletesen tart, amíg terhelve a kötél, de mihelyst
lazítunk a terhelésen, könnyen oldható a kötés.
a biztonság kedvéért, még egy biztosító csomót is
köthetünk rá, hogy nyugodtabbak legyünk.
Az alábbiakban bemutatom a szorító nyolcast. Ez az
egyszerűbb felállás. Így kell kezdeni megtanulni, miután ezt már tudjuk, majd az
után már sikerülni fog,a fatörzs köré kötés is.
Szakadó esőben, a víz végigfolyik a fa törzsén, elérve a
függőágy kötelét, azon irányt váltva bejuthat a függőágyba. Ezt egyszerűen meg
tudom gátolni. A fatörzsre kötött szorító nyolcas után, a kötél véget, egy
ismételt csomóval, egy biztosítással, nevezze ki hogy akarja, ismét megkötve, a
kötél végét lógva hagyom a fa törzse és a függőágy között. Ez lefogja vezetni
az esővizet és a függőágyunk száraz marad.
Mindezeket mondatja velem a sok éves tapasztalat.
A fentebb említett kikötés, csomózás, valamennyi
függőágyra alkalmazható.
Ezek után visszatérek a közértben vásárolt függőágyra.
Az anyagokhoz nem értek, valami erős, vízhatlan nem nyúló
müszál.
Méreteket sem tudok megadni másképp, minthogy egy
személynek kényelmes hosszúságú, szélessége akkora , hogy átlósan belefekhetek.
Mondhatom tobzódni lehet benne. Nagyon kényelmes. Forgolódni, testhelyzetet
változtatni benne, könnyen lehet. Egyszóval, ez is a tökély. A fentebb említett
JH tól miben különbözik. A súlya a harmada, de nincs szúnyogháló, nincs tető és
a többi. Miért szeretettem meg ezt is, miért és hová hordom magammal.
Oly annyira kicsi, és könnyen pakolható, hogy nem jelent
gondot, a hátizsákba eltenni. Alkalmas napközbeni pihenésre. Két fa közé
kikötni, kell ennél jobb!
Az elkövetkező sziklás meredekek megmászása előtt jól
esik egy kis pihenő.
Az Égei tenger szigetvilága eléggé kopár, hogy finoman
fejezzem ki magam. Sokat járom azt a vidéket. Ezt a kis függőágyat, oda is mindig
magammal viszem. Sohasem lehet tudni, bárhol lehet két fa egymástól nem
messzebb öt métertől. Vannak még csodák. Aki keres, az talál is. Az egyik szigeten
egy kis borókás fenyveses bozótra leltem. A közepében tisztás. Épp elegendő a
táboromat felépíteni., és még a kis függőágyamnak is került két megfelelő fa.
Azért nem mennek ilyen egyszerűen a dolgok.
Éjszaka érkeztem meg a hajóval a szigetre. A kikötőből
arra indultam amerre fogyatkoztak a fények. Valami csendes helyet kerestem
éjszakai pihenésre. Sőt, nem csak pihenni, aludni is akartam. Megszoktam a
csavargást, a világjárást, nem zavartatom magam, bárhol tudok aludni, ahol
lefekhetek. A sziklák között találtam egy kis homokos részt, meg is aludtam
ott. Másnap felhátizsákozva, neki indultam a szigetnek, valami kevés
elképzelésem volt, hogy is néz ki a part vonal. Átvágva egy félszigeten,
kellemes borókás területre jutottam. Elszórtan fenyőkkel és üregi nyulakkal. A
part menti homokból sziklák meredeztek, különböző formákkal kábítva. Amott, egy
kis bokorcsoport által védett tisztás. Mellette csodás kilátással a tengerre.
Ó, itt a helyem. El is voltam délután, még este is, de aztán éjszakára
feltámadt a szél. De még milyen szél. Igazi tengeri vihar, amely már nem ment újdonság
számba nálam. Na, hogy rövidre fogjam, távozni kellett. A szépség nem elég. A
talajszinten, a bokrok tövében lapulva, csendes, nyugodt éjszakám volt. Majd
két nap múlva ráleltem a védettem táboromra, amely az óta is áll. Remélem.
Összefoglalva, ez, és a hozzá hasonló függőágyak nagyon
jól szolgálnak. Önmagában, ponyva nélkül, a szabadban alvásra nem mindig jó.
Nincs ami megvédjen az esőtől, harmattól. Amint fentebb leírtam a tapasztalataimat,
a mindennapi éltem része.
A sorrendben harmadikként vásárolt függőágyam, ami még
most is megvan. Azért e fogalmazás, mert igazából a legelső függőágyam is ilyen
volt, de azt már megette az idő vas foga. Akkoriban csak a pusztában éltem és nem
utaztam más tájakra.
Néhány éve irt nekem egy társunk, aki Idegenlégiósként
szolgált Afrikában. Leszolgálta az idejét, leszerelt, és már a boldogok életét
élvezi. Ő irta, hogy náluk a felszerelés része volt egy hálós függőágy. Ez nem
az éjszakai pihenést szolgálta, hanem a nappalit. A működési területükre, az ingoványos erdő volt a jellemző. A talpuk
szárazat nemigen érintett. Az egész napos harcászkodás alatt nem volt hely
lepihenni. A zsákot nem lehetett letenni, mert rögvest megmászták a bogarak, az
élelem tönkre ment, az ingoványban. Ezt segíteni volt a hálós függőágy. Két
mozdulat kikötni két fa közé a hálót,és máris bele lehet vetni a felszerelést.
Tiszta, száraz helyre, bele lehet ülni, oda rakni a kenyér zsákot, enni ,
pihenni, akár aludni is, ha idő van rá. Ez a kicsi, keskeny háló éjszakai
alváshoz már kényelmetlen. Ha ott akarnak aludni, ahhoz kapnak egy normális
méretű függőágyat, abban alszanak, és a fejük fölé kötik fel a kis hálósat,
abba téve minden felszerelésüket, a fegyverekkel együtt, elérhető távolságban.
Amint láttam egy ilyent rögtön meg is vettem.
Fele akkora a csomag térfogata mint az előzőnek, a súlya 300
gr.
A kikötése ennek sem jelent gondot.
A háló végébe belekötök egy hegymászó kötelet.
Három méter hosszúságú elegendő. Amit adnak hozzá, karabinert,
zsinórt, az megy a levesbe, ahogyan szoktuk mondani.
Első próba.
Rövid, keskeny, nyom a háló.
Szóval
kényelmetlen. Semmi baj, nem luxus szállónak lett kitalálva. Amire kell arra
pontosan megfelel. Ha nincs más hely a lepakolásra, pihenésre, egy lápos
területen, itt a függő háló. Ki kell kötni, bele lehet pakolni, ülni, vagy
feküdni. Egy két órácskát még el is szundít benne az ember.
Kipróbáltam, a célnak kiváló. Ez már szinte a zsebben is
elfér.
Egymás mellett a két kis függőágy. becsomagolva.
Ja, hogy kényelmetlen, mondhatja az olyan, aki még nem
ácsorgott egy sziklapárkányon egy éjszakát. Akkor egyből rájön, hogy
kényelmesebb egy hálóba bekötve aludni, mint kapaszkodva ácsorogni. / Hegymászó mondás /
Végül. hogy legyen humor is az írásban.
Nagyon gyermek koromban úgyképzeltem, hogy a függőágy két
végében egy egy fának kell lennie. Csak úgy képzelhető el a használata, és azt
négy fa közé kell kötni.
Aztán megöregedtem. és még sosem volt ilyen függőágyam.
Na most lett.
Valahol a városban megláttam és lecsaptam rá. Fülig ért a
vigyorom, na ez milyen lehet. A legelső alkalmas helyen, a hegyen ki is
próbáltam.
Na most volt csak igazán nagy a vigyor. Az első beleüléskor
már kint is voltaml. Hanyatt fordulva estem ki belőle. Hát ilyen nincs, mondom,
ülök bele ismét, és már az ismerős avar illatát érzem.
Ez már vicc. Óvatosabb leszek, na most szépen finoman.
Sikerült. Nagyon odafigyelve, nem ficánkolva benne maradtam. Nem fog ki rajtam.
Hát nem is. Azóta is a szekrény tetején pihen, szépen becsomagolva, ujj kötelekkel. Így van ez jól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése