Rakotuli, a tradicionális Számi tűz

     Rakotuli, a tradicionális Számi tűz

Jukka Kantola,  az Inari vidékéről származó Számi férfi elmondása és sajátkezű rajza alapján.

Ő itt született, ezen a vidéken nőt fel, megtanulta az életben maradást. Most a gyerekei miatt, hogy az életük könnyebb legyen, a jobb tanulási lehetőség miatt beköltözött Ouluba.

Én két napja hagytam el Rumakuru Vanhát. Ott még erdős, dombos a vidék. A Vanha szó azt jelöli, hogy a régi, az ősi, az eredeti. Kis rönkház, kályhával fűthető, két ember kényelmesen elalhat a padokon, és még ketten a földön. Én is ott töltöttem az éjszakát egymagamban.

Bent a falon, fotó a hőskorból

A házzal szemben kis patak csörgedez a völgy alján, biztosítva egész nyárra az ivóvizet.

Dél felé haladva az utam enyhén emelkedett, és ezzel együtt ritkult a növényzet, fogyadoztak a fák. Imitt – amott még árválkodott egy fenyő, de többségben csak a törpe nyír maradt meg. Némelyik még a törpénél is törpébb, inkább csak kúszik. A levelük, nyírlevél ezeknek a küszó növényeknek is. Egy tóparti menedékháznál találkoztam össze, egy szintén hátizsákos Számi férfival. Közös tűz mellett ültünk és lassan beszédbe elegyedtünk. Könnyű dolgom volt, mivel ő tudott Németül, és szívesen mesélt az itteni életről. A családnak jobb a város, de az ő szíve ide húz. Amikor teheti buszra ül és egy két hétre beveti magát a sarkvidéki tundrába. Ez az Ő világa. Télen is jön. Ilyenkor magas, széles síléccel járja a vidéket. Romakuru ban rendszeresen megszálltak még az ő szülei is amikor erre vitt az utjuk. Két évtizede, hogy megépült itt egy nagy turista központ, Saariselka. Az itt, azt úgy kell értelmezni, hogy gyalog néhány nap. Előtte lakatlan vidék volt ez is, és a központi menedék Romakuru volt.

A téli sítúrák, néha megnehezülnek. Az idő változásával ragadóssá válik a hó, és nem csúszik a léc. Ilyenkor nem tud tovább menni. Egyszerűen elássa magát a hóba, és vár. Egy két napnál többet nem kell várni, ismét jó lesz a hó. Errefelé a hó nem vastag, esetleg a méteres vastagságot éri el.

A kint alváshoz jó, ha van tűz is. Ennek meggyújtásáról, két módjáról, beszélt nekem uj ismerősöm.

Rakotuli, a tradicionális Számi hosszú tűz.

Meg kell jegyeznem, hogy az itt élő őslakosok a  Számik, de a föld a Lapp föld, és nem szeretik ha lapoknak nevezik őket.

Ehhez a tűzhöz ki kell választani a megfelelő fát. Lábon száradt, legalább comb vastag, szürke színű, kéregnélküli, álló fát. A fa színe jelzi, hogy száraz. Korhadt fa nem felel meg, csak az egészséges száraz.

Kidöntjük a fát és másfél – két méter hosszú rönköket fűrészelünk. A darabok egyik oldalát baltával meglapoljuk. Egyenletes, bütyök nélküli sima felületet kell kapjunk.

A tűz helyének a kiválasztásánál a következő szempontokat kell figyelembe venni.

A szél irányával azonos irányba fektessük a rönköt. Ne keresztbe.

A fekhelyem a tűztől egy méterre legyen ne távolabb.

A fekhelyem a magasabban legyen mint az alsó rönk, a felsővel egy magasságban, de ha lehet, még feljebb. Ennek két oka van. Az egyik, hogy magasabban melegebb lesz mint lent. A másik az, amennyiben a felső rönk leesne, és felénk billen, ne tudjon ránk gurulni az égő farönk.

Ha havas az idő, először letaposom, elkotrom a havat. Alapot készítek a tűznek. Ágakból, gallyakból, hogy a meleg hatására megolvadt hólé ne áztassa alulról a tüzelőt.

Az egyik rönköt a kiválasztott helyre a szél irányába lefektetem, de úgy, hogy a lapolt része felül legyen. Erre fektetem rá a másikat, a lapolt részével lefelé. Fontos, hogy a szél hosszában fújjon. A jó minőségű fa égni fog szélcsendben is, de a gyengébb minőségűnek, kell a jó oldalszél.

A két vízszintesen, egymáson fekvő rönk közé, távtartókat dugok be, oly magasakat, hogy 3 ujjnyira megemelje a felsőt az alsótól. Két tartó elegendő, a két végénél.

A felső fát rögzíteni kell, nehogy lebillenjen. Az emberek legtöbben azt a megoldást választanák, hogy két – két karót leütnek az egymáson fekvő rönkök két oldalán és ezzel kalodába fogják a fákat. Ezzel a megoldással az a baj, miközben a  tűz ég, ezek a karók is meggyulladnak, elégnek, és leeshet a felső rönk, ezzel véget vetve fűtésnek. Ezért más megoldás kell.  Kell két hosszabb karó. Az egyik végét kihegyezem, a másikvégén pedig átütök egy szöget. A hegyes végét a földbe szúrom . ferdén a rönköktől. és nagyobb kővel rögzítem. A másik végén lévő szöget pedig a felső tűzifarönk végébe ütöm.

Ez a helyszínen készült kis rajz, melyet Számi ismerősöm vetett papírra, remélem érthetővé teszi amiket leírtam.

A jobb oldali rajz, az egymáson fekvő két rönkkel azt ábrázolja, hogy hagyhatunk kis ágcsonkot is távtartónak.

Bőséges élesztékre, gyújtósra van szükségünk. Rengeteg nyírfa háncsra, tollaságra, vékony faszilánkra. Az elkészített rönkök közé a háromujjnyi magas résbe, a távtartók közét teletömöm élesztékkel, gyújtóssal. Majd végig meggyújtom. Ahogy fogy a gyújtós, folyamatosan rakok utána, tömködöm a résekbe a gallyakat. Mindezt addig folytatom, amíg rendesen be nem gyullad a rönk, teljes hosszában. Ha ez megtörtént kiütöm a távtartókat.

Figyelem ! A fentebb említett ágcsonk távtartókat is ki kell ütni baltával. Ez nem egyszerű ezért jobb, ha a magunk által becsúsztatott távtartókat használjuk.

Ha mindent jól végeztünk, akkor már meg is vagyunk. A tűz, a fa vastagságától függően, 5 -6 órás időtartamra ki fog tartani.

A gyakorlatban ez nem lesz ilyen egyszerű. Az első próbálkozások kudarcba fulladhatnak, semmi baj, ismételni, gyakorolni kell. Ne felejtsük, hogy ők is gyerekként kezdték el figyelni, hogyan csinálja a papa. Kezdéskor vékonyabb fát is választhatunk. kisebb tűz is elég a gyakorláshoz.

Téli hangulat

Mikor Gábor megérkezett vele együtt láttunk neki egy ilyen gyakorlatnak. Kar vastag, szürke, még lábon álló, de már száraz fát választottunk. Baltánk nem lévén, a késünkkel lapoltuk meg a fákat.

Előkészítettük a gyújtóst, majd a hallottak alapján kezdődött a tűzgyújtás. Minden kérgünket, gyújtósunkat elhasználtunk, de mégsem gyulladt meg a felső rúd. Azaz már - már meggyulladt, de ez nem volt tartós. Végül is kialudt, azaz nem gyulladt be a hosszú tűz. Közben teljes lett a sötétség, el is fáradtunk, vacsorát is kellett még főzni. Ez volt hát az első kísérlet. Visszagondolva, magasabb rést kellett volna hagyni, oda több gyújtós befér, és a nagyobb hő eredményesebben tudja meggyújtani a rönköt. A többszöri gyakorlással sikerülnie kell.

Ezen a tájon főleg fenyő és nyírfa él. A Rakotuli – hoz csak a fenyő alkalmas, mert az itteni nyírfák görbék.

Ahogy megyek az Északi sark felé egyre kevesebb lesz a fenyő, és minden fa alacsonyabb is lesz. Hamarosan csak a kis növésű, nyírfák adják a tűzrevalót, azok is szegényesen. Ezen a kihalt vidéken a tűzgyújtásnak más hagyományai, szokásai vannak. Az alábbiakat ugyancsak Számi ismerősöm, Jukka Kantola magyarázta el nekem, és én lejegyzeteltem akkor, hogy most szavait pontosan tudjam papírra vetni.

Téli szabadtűz Nyírfával, Jukka Kantola nyomán.

Északon már csak ez van. Nyírfa. Az élő fát kell kivágni, ez jó tüzelni, jól is ég. Különösen télen amikor kevés vizet tartalmaz a  fa, mert nem szállít tápanyagot a koronába. Hogy mi a baj a száraz fával? A magam tapasztalata szerint, a földön fekvő ágak, közepe már pudvás, rohadt, tehát, nincs is száraz fa. Úgy látszik nem tud kiszáradni, ennek oka lehet a kéreg olajtartalma, ami nem engedi szellőzni. Ezt már csak én gondolom így, nem a tanítom szavai ezek.

Ilyen könnyen leválik a kéreg a már pudvás ágról.

Amit ő mondott, hogy télen, nyáron, csak az élő nyírfával lehet tüzelni. Fűrészelni, kell, mert nem törik az élő ág, csak szaggatni lehet. Tehát jó ha legalább egy  bicska fűrész a hátizsákban, ha ilyen útra megyek. Miután összeszedtem a tűzifát, gallyakból alapot készítek a letaposott hóra. Ide jó a korhadt ág, bármi amin meg tudom gyújtani a tüzet.

Nyírfa háncsot, kérget, sokat gyűjtök össze, legalább egy vödörnyit. Ez kerül alulra, közvetlenül az alapra. Erre vékony gallyakat, halmozok szintén nagy mennyiségben. A halmozással csak óvatosan, nem ész nélkül szórni, hanem szépen válogatva, Az ágacskák vékonyabbik vége nézzen a szél felé, amerről fúj a szél arra nézzen a vékonya. Erre vastagabb gyújtósokat, tollas ágakat helyezek, szintén ügyelve, hogy a vékonyabb végek a széllel szembe nézzenek. Újabb réteg következik, már vastagabb tűzifából. Jókora, máglyát rakok így össze.

Alul meggyújtom a háncsot. Hevesen gyullad, jól ég, majd füstölni kezd. Nem szabad hozzányúlni. Az alsó részen a háncsot nem szabad piszkálni. Füstöl mint a fene,  de nem szabad hozzá nyúlni. Csak a tetejére rakhatom folyamatosan a hasított könnyen gyulladó ágakat. Türelmünk elnyeri jutalmát, belobban a tűz. Nagy tüzet kell rakni, kicsit nem lehet ebből a fából. A hobó kályha féle stílus itt felejtős. Sok gyújtós kell, sok tollas ág faragás, de elérjük célunkat.

Míg másutt egy marék száraz akác gallyból is lehet olyan tüzet rakni, amin megfő az étel, itt Északon nem lehet. A kis tűz itt meg sem gyullad, illetve rögtön ki is alszik. Folyamatos táplálás mellett közepes tűz még megél. de nagyon füstöl.

Nem véletlen hogy az őslakosság ilyen tüzeket rak. 

Téli szállás  a nyíresben.