Sivatagi kalandozások

A béke és nyugalom oázisa

 

2011. december 1. reggele van: vakító napsütés és hőség. Alig néhány órája még hóban, fagyban autóztam, most pedig már itt állok a sivatag szélén, Dubai repülőterén. Vozár Jani, régi solymászbarátom fogad, aki egy közeli sólyomtenyésztő farmon dolgozik, ahol naponta tartanak bemutató show műsort is. Itt szinte minden a solymászatról szól. Már a repülőtér üvegfalain is Kerecsenek köszöntöttek. Rövidesen az Emirátusokban kerül sor a következő sólyomfesztiválra.  

Az elhatározásom, hogy ide jöjjek, lassan érlelődött, majd gyorsan döntöttem. Az Arab solymászat híre már régen eljutott hozzám is. Beszámolók, videó filmek hubaravadászatokról, a sólyompiacokról, a tenyészetekről. Ezeket egyszer látni kellene, de hogyan kezdjek hozzá, hová induljak, mikor megérkeztem.

Dorogi Sándor leánya, az egyetemi szakdolgozatát az Arab solymászatról írta. Elolvasása még kíváncsibbá tett. Decemberben itt rendezik meg a Nemzetközi Solymászfesztivált. Még egy indok, egy támpont a kiinduláshoz. Érdeklődni kezdtem. Véletlenek pedig nincsenek, tartja a mondás. Ezt igazolni látszik, hogy üzenetet kaptam Vozár Jancsitól. A szabadsága alatt eljön meglátogatni Werfenbe. Az esti pisztránggrillezés közben már mindent meg is beszéltünk. Megyek Dubay-ba. Az időpont a találkozó idejére essen. Mennyi időre is? Két hét kevés lehet, legyen inkább három.

A solymászaton kívül még más után is vágytam. A sivatag. Kicsit bóklászni, ismerkedni vele. A nyári forróság számomra nem lenne kellemes, jobb a téli időszak. Ennek hátránya, előnye, hogy a kígyók, skorpiók nem aktívak ilyenkor, persze azért nem mind alszik.

Teve pók. Ez a pld. 3-4 cm-es. A bennszülöttek szerint a marása halálos. Az a szokása, hogy a hátán viszi a skorpiót, az emberekhez.
Na ez mind nem igaz, de azért nem kell kézbe venni, mert a marása kellemetlen következményekkel járhat, pláne egyedül a sivatagban.

Solymászatról, a Fesztiválról

Az alábbiak nyilván csalódást okoznak a solymászat rejtelmeit érdeklőknek. Vadászaton nem tudtam részt venni, és kevés szakmai tapasztalatot szereztem.

Talán nincs más ország, ahol ekkora lenne a kultusza. Már a repülőtéren, a falakon, sólymok, solymászjelenetek képei fogadtak. A papírpénzeik Kerecsen fotókkal díszítettek. A gépkocsikon úgyszintén, és még sorolhatnám.

Első este a Falcon Centert látogattuk meg.

Egy kisebb kastélyszerű épület. A falakon madarak, vadászjelentek, óriási festményeken. A középső csarnokot üzlethelységek vették körbe. Tömve a solymászathoz, a vadásztáborozásokhoz szükséges felszerelésekkel.  A magas állványokon felsapkázott sólymok.

Itt láttam először modellrepülőket, amelyekkel a sólymokat tréningezik. Üzlet, szerviz.

Felejthetetlen élmény volt számomra ez az esti látogatás.

A röpdék légkondicionáltak. Alul padlószőnyeg, melyet rendszeresen cserélnek, mosnak. Minden röpdének 3 garnitúra szőnyege van. A fiatal madarak számára monumentális méretű, és természetesen klimatizált a röpde. Csak ámulok, hogy mennyi pénzt áldoznak a madarakra. Mutattak 50 ezer dollárért vásárolt sólymot. Bármit megvesznek, amire szükség van. A madarak etetésére, takarmányállat-tenyészetek. Fürj, egér, patkány, hörcsög tenyészet, volierekben galambok, baromfik. Minden tiszta, higiénikus. Felszerelt orvosi szoba, altató, műtő.

Most jön a de. A nagytermetű, északi sólymokat kedvelik, csakhogy ezeknek a madaraknak nem ez az éghajlat a megfelelő. A klíma sem biztosítja ezt számukra. Erről bővebben János tudna mit mondani. Elszomorít, hogy nagyon sok madár pusztul el.

Valahogy érthetetlen számomra ez a helyzet. A pénzt nem sajnálják, de a madarakat sem? Nem szeretik őket szívből, csak egy fogyóeszköz? Kevés tapasztalatom alapján nem ítélhetem meg őket. Ezek csupán az első benyomásaim.

Itt az országban már nincs mire vadászni. Leginkább Pakisztánba járnak, 1-1 hónapos vadásztúrákra. Legnagyobb sajnálatomra ilyenen nem állt módomban részt venni.

A solymászfesztivál előkészítésére, tréningekre, és a program részeként felállítottak egy tábort, a Desert Camp-et.

Délen a sivatagban, korábban, hubara túzok visszavadító telepet létesítettek. Számomra ismeretlen okok miatt már üzemen kívül. Itt rendezték be a tábort. Lakósátrak, étkező sátor, és természetesen a madarak számára is sátrak álltak.

Fürdő, WC konténerek, ragyogó tisztaságban. Hűtött üdítők, ivóvíz, korlátlan mennyiségben.

Élmény volt, a helyi szokásoknak megfelelő étkezés. A jókora sátor szőnyeggel borított. Belépés csak cipő nélkül! A „nappali” és egyben étkező sátor, körben a fala mentén ülő, hát, és könyöklő párnák. Személyzet szolgálta fel a teát, kávét, üdítőt. Étkezéshez középen még egy kör alakú szőnyeget terítettek. Erre az ételek kiadós választéka. Evőeszköz nem használatos. A jobb kezünk hüvelyk, mutató és középső ujja épp megfelel erre a célra. A kenyerük palacsinta vastagságú, alakú. Ebből kell letépni darabokat, majd vele lehet felcsippenteni a hígabb, szószos ételeket. A főtt tojáson és a rántottán kívül más ételt nem tudok megnevezni, de minden ízlett. A jellegzetes teájuk, aromája miatt nekem csak kis mennyiségben fogyasztva jött be. Másutt a városokban, utcai büfékben, étteremben, helyi ételeket fogyasztottam. Jól főznek, szeretik a csípőset, erőset.

Pirkadatkor kis motor zúgására figyeltem fel. Hoppá! Repülőgépes sólyom tréning.

A kis gép méteres hosszúságú lehet. A terepjáróból szárnyak nélkül kerül elő. A szerelő összeállítja, feltankolja, és a start helyre viszi.  A gép után kötve egy 20 m-es zsinór, a végére egy frissen leölt galamb erősítve, a sólyom számára. A motorba, felül, kevés indítót spriccel. Majd a motor próbája, felpörgetése. A gépet, a távirányítót, már egy bokáig fehér ruhás Arab kezeli. Indítja a repülőt. Felszállás után egy másik segéd engedi a sólymot. Látványos és kiváló tréning a madarak számára. Irány és sebesség változtatásával, a cselező préda mozgását imitálva, a sólymot folyamatos gyors repülésre ösztönzi.  Nagy előnye, hogy a repülőt irányítva, a madár mindig látótávolságon belül, a közelünkben marad. A megfelelő pillanatban a solymász, a távkioldó segítségével elengedi a tetemet. A sólyom a zsákmányát megragadva leereszkedik. A zsinór végén, kis ejtőernyő biztosítja annak feszességét, meggátolva, hogy a madárra csavarodjon.

Mások ballonos tréninggel szoktatták madaraikat a magasba emelkedéshez. A tollbábuzást leginkább botra kötött bábuval végezték.

A napfelkelte után gyorsan melegedett, és a tréningek aznapra véget értek. Ami engem érdekelt megnéztem. A továbbiakban nem volt kedvem a társadalmi élethez, inkább a magányos túra a sivatagban. Palackozott vízzel felpakolva, néhány napra elmentem.

Visszatértemkor a tábor még zsúfoltabb lett. A fesztiválra érkező vendégek a város szállodáiban laktak, és külön busszal közlekedtek a hotel és a tábor között. Örömmel találkoztam néhány régen látott ismerőssel. Többek között a Vogt házaspárral. Az Ő és Uli Voell közös tenyészetéből származik Vera. A mama sas már 35 éves és jó egészségnek örvend.

A tábor modernizálódott. Bezárt az Arab étkezősátor, helyette svédasztal és evőeszközök. No meg a sok ember.

Délután Agárverseny.

Az őshonos Salukik versenyét megnéztem, majd vissza a sivatagba.

Autóstoppal, (busszal is mehettem volna, de minek) elmentem Al Alainba a fesztivált megnézni. Délután érkeztem. Másnap megnéztem a pavilonokat és az Erődöt. Ez utóbbi nagyon tetszett. A sok ember miatt, a déli nap már az úton talált.  A sivatagban eltöltött röpke kis idő után már nehezen viseltem az embereket, a várost. Nem találtam a helyem, ideges lettem, mennem kellett.

Ragadozó madár bemutató

A sólyomtenyésztő farm részeként, Zoli saját madár parkját és show műsorát is bemutatja.

Baglyok, vércsék, sólymok, sasok, keselyűk szerepelnek a programban. Látványos, közvetlen hangvételű, a közönség bevonásával. Az Amerikai Tarka Vércsék a gyerekek fejére szállnak, a baglyok a kesztyűs karokra. A Herrisek plüss nyúl bábut fognak, amelyet a gyermek közönség tagjai közül választott büszke jelentkező húz maga után. A Fehérfejű Rétisas a halász technikáját mutatja be a kis medencénél.

A program a madarak kézre adásával ér véget.

Sajnálattal tapasztaltam, hogy a helybélieket a show kevésbé érdekli.

Emirátusok

Megszokhattuk, hogy a városok szélét, kertes házak, villák övezik. Itt is, csak kicsit másképp. A kertes házak hatalmas farmok, a villák kastély méretűek. Mindegyik sokhektáros területen fekszik, és magas fallal bekerítve. A fal nem annyira a biztonság miatt kell, mint inkább azért, hogy az avatatlan szemek ne láthassák a kertben a nőket, gyerekeket. Amikor a tulajdonos családostól ment ki a farmra látogatóba, elküldték az ott dolgozókat, és csak a saját otthoni személyzete lehetett jelen. A Dubai környéki farm „negyed” hatalmas területen fekszik. Nincsenek utca nevek, házszámok.

Élvezettel figyelem a számomra még idegen környezetet. Rövid autózás után megállunk egy kőfallal övezett vaskapu előtt. Behajtunk a lassan nyíló kapun egy gyönyörű parkba. Kis tó, flamingók, récék, pávák.

Zöld pázsit, pálmasorral szegélyzet gyalogutak vezetnek a házakhoz, röpdékhez. Hátul datolya liget ad otthont egy család Oryx-nak és antilopoknak.

A tenyésztés vezetője, Zoltán régi ismerősöm, itt él családostól. Megismerkedtem Judittal, ő állatorvos. Ők mutatták meg Dubay-t, és segítettek az eligazodásban. A telep volt a törzs helyem, innen indultam kalandozni.

Majd két hetet magányos vándorlással töltöttem, de azért bekukkantottam a civilizáció csodáit is megnézni.

A világ legnagyobb plázája. Itt féltem, hogy eltévedek. Két szépet láttam. Az első, egy tengeri akvárium. Lehetett vagy két emelet magas. A hossza… 30 – 40 m. Akinek kedve van és nem fél a cápáktól, búvárkodhat is benne. Ez bent volt az épületben. Az „udvarán” jókora mesterséges tó. A 820m magas, legnagyobb épület szomszédságában. A tó látványossága a félóránként bemutatott szökőkút. Na ezt az elnevezést én inkább nem használom. A látvány, ami fogadott, döbbenetesen gyönyörű „Vízi balett”. Számlálhatatlan vízsugár tört fel a tóból, és ezek hajladoztak, forogtak, táncoltak, balettoztak, fényjáték kíséretében. A hozzá illő, romantikus dal kísérte a játékot. Hirtelen csend állt be. De csak egy pillanatra. Tűzijáték? Nem. A fellőtt víznyalábok ropogtak, szikráztak. Felejthetetlen.

Autózás az éjszakai csúcsforgalomban Dubay-ban.

Meglátogattam a Wild life Centert. Kutató központ, és egy látogatható része állatkerthez hasonlít. Csak itt az emberek vannak bezárva. Üvegfalu folyosók, üvegfalú presszó. Kint az állat, bent az ember.

Judit munkahelyét. Állatkereskedő farm. A hullámos papagájtól a zsiráfig szinte mindent kapni.

Egy kisállat kereskedő „plázát”.

A Falcon Centert.

Teve telepet 3000 állattal. Tejtermelésre álltak be. Egy sejk építette, mert szereti a teve tejet. Üvegfallal elválasztott szobájából nézi a fejést. Ittam is palackozott teve tejet.

A város szélén azért még állnak a vegyes boltok.

Megmártóztam a tengerben is.

Igazi sivatagi erődben sétáltam (a Rejtő film forgatása előtt megnézhették volna).

A lehetőségekhez képest minél több helyi ételt, gyümölcskoktélt megkóstoltam.

Az alkohol fogyasztása tilos! Kivéve a szállodákat, de ittasan nem lehet távozni. Elvileg. Aki akar, mindent olcsón beszerezhet.

A benzin átszámítva kb. 50 Ft/l.

Az Arab világ, az őslakosság

Vad Beduinok kivont karddal vágtatnak a sivatagban és lerohanják az utazókat. Hát ilyen nem volt. Helyette terepjárók, homokfutók, quadok, de kardok, és dühös Arabok sem. Kedves, mosolygós, segítőkész emberek. Ott tartózkodásom alatt végig a szabadság, a nyugalom, a biztonság érzete töltött el. Nem tolakodóak, nem erőszakosak.  Szeretnek kijárni a sivatagba. Az utak közelében gyakori látvány a sátor, a tűz. Kedvenc időtöltésük a homokon rodeózni járműveikkel, főleg éjszaka. Talán a hőség miatt. Soha nem jöttek oda a táborhelyemhez kötözködni. Illetlenség más magánéletébe beleavatkozni. Ez a szokás?

Tapasztalatok: ha már áll a sátram és netán jön arra valaki, meg sem áll, csak mosolyogva köszön. Este, a túrám után, az országút mellett várok Jani barátomra. Oda jön hozzám két srác. Nem értem nyelvüket, de érezni lehet a segítőszándékot. Angolul valahogy elgagyogom, hogy a barátomat várom, és minden OK. Erre egyikük felajánlja a quadját, próbáljam ki.

Más. Három napos vándorlás után, Janival a „megbeszélt” útszakaszon, valahol a sivatagban van a találkozónk.

Judit és János

Itt állok a hátizsákom mellett a forróságban. Elhalad egy autó, fékez, visszatolat. Nincs-e valami baj, elvigyen-e. Röviden: ha úgy látják, hogy valaki segítségre szorul, segítenek, de a magánéletbe nem avatkoznak bele. Az hogy én vándorolok, táborozok, az az én magánügyem, ahhoz senkinek semmi köze. Oda megyek, ahová akarok. Mi a szabadság, ha nem ez. Az, hogy a közbiztonság ilyen jó, szerintem nem a törvényeken, hanem az embereken múlik. Ausztriában is jó a közbiztonság, nyugodtan túrázok, az autómat napokra otthagyhatom az erdőszélén. Táborozni viszont általában tilos.

A közbiztonságról jutnak eszembe a Szibériai élmények. Amikor géppisztolyosok fognak körbe a városban, majd udvariasan kikísérnek egy elhagyatott reptérre... Más alkalommal a társam útlevelét jó pénzért „megtalálja” a helyi maffia.

Itt nyugodtan hajthattam álomra a fejem.

Az egész országon meglátszik a gazdagság. Fények. Az autópályák egész éjjel kivilágítva. A fontosabb útvonalak hét(!!) sávosak.  Datolya pálmák az elválasztó sávon. Kétoldalt is minden zöld.

A lehajtóknál valóságos parkok vannak. Ezeken túl mindenütt homok. Hogyan? Egyszerűen. Öntözéssel. Minden pálma tövében kis csövön csordogál a víz.

A buszmegállók is légkondicionáltak. A nyári hőségben másképp nem lehetne elviselni.

Minden hatalmas, tágas. Nincs zsúfoltság, szűk utcák. Városnézésre itt nem érdemes gyalog elindulni. Dubay-ban épültek a világ legnagyobb épületei, plázái. Az nem az én világom, de egyszer meg kell nézni. Judit, János elvittek egy kis esti városnézésre. A plázában nevetve mondtam nekik, fogják a kezem, el ne veszítsenek, mert én innen két hétig nem találok ki. A sivatagban nem tévedtem el, de itt…

A forró égövi éghajlaton jellemző az éjszakai élet. No nem a mulatókra gondolok. Késő este még bárhová lehet menni vásárolni. Volt eset, hogy éjjel telefonált a vevő, hogy meg akarja nézni a fiatal sólymokat.

Vásárlási szokások.

Nézi a fiatal sólymokat. Az egyik különösen megtetszik neki. Megkapja ajándékba, pedig nem két fillér. Erre ő megveszi az összes többit. Láttam olyan sólymot, aminek az ára 50 ezer dollár.

Kis üzletek, vegyes boltok, büfék. Megáll az autós, dudál. Szalad ki a segéd és felveszi a rendelést, majd hozza az árut. A sofőr a kocsijában ülve fizet.

Meglátogattunk egy nagy állatkereskedést, áruházat. Hosszú épület, középen a közlekedő út, kis parkkal. Kétoldalt az üzletek. Kicsi helyiségek, tele állatokkal, magasállványon ülő sólymokkal, felszerelésekkel. A boltos mosolyog, székeket hozat, mit kérünk inni? Tea, kávé, üdítő? A segéd már szalad is. Beszélgetés, mit akarunk venni. Egy helyben vadon fogott Kerecsen sólymot a kezemre ültet. Hoznám is magammal, csak hát…

Vásárlás, fizetés. Az alkudozás mondhatni kötelező.

Taxinál is. A sofőr megmondja mennyit kér, az utas meg hogy ő mennyit fizet, és az a vége.

Árnyak

Mint másutt, itt is vannak.

A solymászat az életük fontos része. Ennek ellenére a madarakat nem szeretik szívből, csak magát a solymászatot. A sólyom inkább csak eszköz. Státusz szimbólum?

Szemét. A városok néhány 10 km-es körzetébe kijárnak rodeózni, táborozni. Minden szemetet otthagynak. Pedig másrészről, a tisztaság a jellemző. Nem csak a plázákban. A Desert Camp-ben /sivatagi tábor/ a mosdók ragyogtak a tisztaságtól. Pedig itt mindentől távol, egy ideiglenes tábort építettek fel.

Első kirándulásom csak egy napos volt, Dubay közelében. A felszerelésem tesztje. Mit kell, mit érdemes magammal vinni a hosszabb utakra.

A következő már 3 napos. Ez mintegy 50 km-rel távolabb eső terület volt, gyérebb növényzettel.

Erre már csak úgy engedtek el, hogy a biztonság kedvéért adtak egy helyi mobiltelefont. János barátom vitt ki terepjáróval, a hajnali sötétben kitett az út szélén. Három nap múlva itt találkozunk.

Erről visszaérkezve, másnap már távolabbi kalandok felé kacsintgattam. Autó stop. Ifjú korom emlékei. Mint negyven évvel ezelőtt. Az autópályán Dél felé indultam. 150 km. A még sivatagabb sivatag felé. Al Alain, az Omani határnál. No nem a városba, azt később néztem meg. A cél a Desert Camp, egy a sivatagban felállított solymásztábor. Itt ez lett a bázisom.

Nehéz szavakba öltenem. Nem akartam visszajönni Európába. Az itt érzett béke, nyugalom nagyon magával ragadt. Maradhattam volna még, de a kötelezettségeim visszaszólítottak.

Összesen két hetet töltöttem magányosan a sivatagban.

A kis bevezető után következzen a részletesebb napló a tapasztalásokkal.

Menedék

Ponyva: A felállításához a farmról vittem magammal 2db másfél méteres és 8db kétaraszos „botot” Ezek a datolya pálma levélnyelei voltak, melyek erős, szívós, kissé rugalmas anyagok.

A zsinegeim segítségével egy dombtetőn két bokor között ki is feszítettem. A sarkokat, két cöveket egymással keresztezve leszúrva erősítettem. Így jobban ellenállt a sivatagi szellőnek, de az mégis állandóan kihúzta a laza homokból. Ha nincs a két bokor, amihez hozzá kötöttem, bizony elszáll a menedékem. Tehát marad a sátor.

Sátor: Iglu szerű, dupla tetős. Ennek a típusnak az előnye, hogy cövekelés nélkül is megáll. Elegendő betenni a hátizsákomat és már nem viszi el a szél.

A sátrat nem csak az alváshoz használtam, hanem a déli pihenőnél is, árnyékvetőnek, a homok hegyek közt. Igaz, hogy tél van itt is, ezért délben csak akkora volt a hőség, mint otthon nyáron. Jó volt a sátor árnyékába húzódni.

Előnye még a védelem, az éjszakai látogatók, pókok, skorpiók, kígyók ellen. Télen ezek sem aktívak (annyira). Láttam kígyó nyomokat, szarvas viperáét is. Találtam mérges Teve pókot, a farmon az istállóban az egérragacs skorpiót fogott.

Biztos, ami biztos, a szúnyoghálót mindig behúztam, és kiráztam a bakancsomat.

Tisztálkodás

A farmon.

Meglepő módon éjszaka nagy a harmat. Sőt még ködös reggelre is ébredtem.

A sátramról egy vileda kendővel összegyűjtöttem a harmatot, és ezzel mosakodtam reggelente.

A felszerelésem része volt néhány előre nedvesített kendő.

Elsősegély csomag

Ragtapasz, szike penge, algopirin.

Élelem

-          snack tészta ( langyos vízben is felázik )

-          rizs

-          szárított, sózott hal.

-          szárított apró rákok ( mint valami nagyméretű vízibolha, amit a díszállat-kereskedésekben otthon is kapni. Még a szaga is olyan volt.

-          Fűszerek : leves por, grill fűszersó.

-          Datolya

-          Müzli szeletek, néhány kicsi kókuszos csoki.

-          Kávé, tea.

-          Víz . napi 3 l –t számoltam. A felét a főzéshez.

A sivatagi dinnye. Kóstolgattam, nagyon keserű, de fogyasztható. Még a teve sem eszi meg.
Valamilyen rágcsáló fogyasztgatott belőle. Lehet, cukorbeteg volt.

Víz

Természetes víz, a tengert leszámítva, nincs az országban. A csapvíz egyrészről túl tiszta, hiányzik belőle sok fontos elem, másrészről viszont veszélyes baktériumokat tartalmaz. Főzéshez jó, inni nem ajánlott. Én palackozott vizet hordtam a túráimra magammal.

Angol katonai víztisztítót, és vízfertőtlenítő tablettákat is vittem, de ezeket nem használtam.

Tervezem egy UV sugaras vízfertőtlenítő beszerzését.

A menü

Reggel kávé, néhány datolya.

Napi két leves. Langyos vízben áztatott tészta, levesporral. Az egyhangúság elkerülése végett, tettem bele szárított rákot is. Na erről Crocodil Dandy jutott az eszembe. Egészséges, tápláló, de az íze, mint a sz..r. Úgyhogy a továbbiakban mellőztem.

Rizs, a’ la natúr vízben levesporral, vagy fűszersóval ízesítve.

Rizs hallal. 3-5 sós halat dobtam a vízbe, a rizs mellé. Így megfőzve, megfelelő volt a só mennyisége. A hal nem főtt szét, az ehetetlenebb részeket kiköpködtem. Ez rendszeres vacsorámmá vált.

Napközben 1-1 müzli szelet.

Este kávé, tea, nasinak pár datolya.

Tűzgyújtás, főzők

A tűz gyújtásához a nagy svéd szikravetőt, és a Hultafors késemet használtam.

Hobó kályhát, és „főző” gélt vittem magammal.

Ez utóbbival kezdem.

A címkéjén a következő felirattal. :   

   Falcon

   Chafing Dish Fuel

   MethanolGel

   235 gr, égési idő 3 óra

Teszt: a rizses halam kb. 50 perc alatt főtt meg. 5 perc kell a levesnek. Napi 2 leves, 1 rizs. Azaz 3 napra elegendő lehet, szükség esetén.

Nagyon kicsi a hője, viszont a szikravetővel még szélben is egyetlen mozdulattól begyullad.

E tulajdonsága miatt kiváló éleszték.

Hobó kályha

Mondhatni, homoksivatagban nélkülözhetetlen. Sziklás területen, két kő között kész a tűztér.

Különböző megoldású hobó kályhák vannak. Az enyém szétszedve, egy kis lapos csomag.  Ez a helykihasználásnál előnyös, de az örökös összerakás számomra nem szimpatikus. Idegesítő, mert ritkán sikerül elsőre. A másik nem kis gond, hogy a lábasom alja beleszorul a kályha tetejébe. De majd megtalálom a számomra megfelelő típust.

   A hőt összpontosítja, ezáltal nagyon gazdaságos. Gyorsan lehet rajta melegíteni. Kevés tüzelőt igényel, szemben a hagyományos tűzgyújtási módokkal és nem kell külön edény tartó.

A kis tűztere miatt csak apró száraz tüzelővel tudjuk használni. Ahol minden nedves, ott nagyobb tüzet kell rakni, amin, ami mellett szárítjuk a többit. Kenyában, a köderdőben nem tudtam volna használni. Az esős évszak végén jártunk, de azért még gyakran esett, még lent is. Fent 3000 m-es magasságban, a köderdő, nem hazudtolja meg a nevét. Délután vastag köd borult rám. Minden csöpögött a víztől. Egy este katonák tüze mellett ültem. Ők hozták a „száraz” fát, bambuszt. Hatalmas füst, kevés meleg. Jókora tüzet kellett rakni ahhoz, hogy meg tudjon gyulladni a bambusz egyéb fa. Ehhez a hobó kályha kicsi. Ők főzéshez egy közepes lábas méretű, vastag falú, faszenes kályhát használtak. A hozzávaló faszenet lent a falvakban kell megvenni.

Gázfőző

Az ilyen utazásoknál nem lehet előre tudni, hogy az adott helyen tudok e venni olyan gázpalackot, amelyik megfelelő az én égőfejemnek. Két hetes túrára min. 3db palackot kell számolni, és ez már sok helyet foglal a hátizsákban. Arról nem is beszélve, hogy repülőn nem vihetem magammal, tehát a megérkezés után először is vásárolni kell valahol.

Másik hátránya, hogy magas hegyekben (alacsony a légnyomás, pl. Mount Kenya 4985m), és nagy hidegben (Alpok télen, 2500m) gyakorlatilag használhatatlan.

Benzinfőző

Ezt lehet a legjobban használni a világ bármely táján, télen, nyáron. Pár liter benzinhez csak sikerül hozzájutni valahogy.

Mint Mongóliában, az Altájhegységben, télen. A Feketevizű tótól két napos út, (út az nem volt, csak este a csillagok) egy Zil teherautón keltem át a hegyen, a Kínai határhoz. Bár lehet, át is mentem, a járőr egyenruhájából ítélve. A Szovjet gyártmányú Primus főző teljesítette kötelességét. Benzin volt az autóban, hó körülöttünk bőségben. Pár csipet liszt, szárított hús, só.

Én be is csomagoltam az öreg NDK-s főzőmet, de a sivatagba már csak a hobó kályhát vittem. Kíváncsi voltam a gyakorlatban hogyan válik be, egy, a számomra ismeretlen világban.

A benzinfőző nagy és az üzemanyagnak is kell egy plusz tartály, hátizsákos utazásnál.

Éleszték

Ezen az utamon nem az volt a célom, hogy nagy távolságokat tegyek meg, hanem hogy éljek!!!! a sivatagban. Az élelmem elkészítéséhez tűz kellett, és ehhez éleszték is.

Vándorutam során minden növényt megnéztem, mire lehet használni. A közel 2 hetes nomád életem alatt volt időm a kísérletezéshez. Imitt-amott látni száraz fűcsomót, egyik-másik kis bokornak a száraz ágai könnyen törtek, viszont nem szakadtak. Ezeket összemorzsolva, vékony, sokszálú kis boglyát kaptam, ami a szikravetővel rögtön gyújtható volt. Valahogy még sem volt az igazi, mert a szél könnyen eloltotta, kevés hőt adott. A teveürüléket nehéz volt ezzel begyújtani.

A tarsolyomban lapuló, száraz nyírfakéreg darabkák már hatékonyabbnak bizonyultak. No de az a hőséget enyhítő kellemes szél! Tovább kísérleteztem. Pici darab tampont tettem a nyírfa kéregre. A tampon kapta a szikrát, ő már elbírt a széllel, és meggyújtotta a kérget. Az égő kérget pedig be a hobó kályhába az előre odakészített tüzelő alá.

Metanol gél.

Egy babszemnyit kivettem a dobozából és a száraz teve ürülék alá tettem.

A szikravetőn végig húztam a kés hegyét és máris égett a gél. A szél sem számított neki. Ez már szépen be is gyújtotta a tüzet.

Tüzelő

Még a homok hegyek között is akadt némi száraz növény,

de száraz teve ürüléket mindenütt találtam. Ez vált be a legjobban. Könnyen meggyújtható, elég hőt ad, sokáig tartja a parazsat.

Kevés kell belőle. Könnyű, ezért akár menetközben lehet szedni, biztosítva az esti tüzelőt.  Egyáltalán nem büdös. Ezzel ellentétben más növény igen keserű füstöt produkált.

Leültem egy este Arabok tüze, inkább csak parazsa mellé. A tűz, a hangulat miatt rátettem egy magukkal hozott, felhasított rönköt. A kisebb asztallap méretű parázson a fa alig akart meggyulladni. Inkább csak füstölt, felizzott. Na ezt aztán fújhattam. A tűzgyújtást nem láttam, csak később, hogy a teás, kávés kannák nem tűz, hanem parázs fölött vannak.

Mivel fát, csak az első túrámon, a tenger közelében láttam, kivéve az ültetvényeket, ezért nem is izgatott, hogy kipróbáljam. Maradtak a száraz gallyak és a gané.

Felszerelésem

• Hátizsák
• Polifom
• Sátor
• Hálózsák
• Edény fedővel, bögre, kanál
• Hultafors kés
• Élelem /külön felsorolva/
• Víz /víztisztító/
• Hobó kályha, metanol gél
• EDC oldaltáska (szikravető, ragtapasz, szike penge, éleszték, tű, cérna, zsineg, ragasztószalag, fenő, /horgászkészség, ami ide nem kellett, de mindig benne van/, széntabletta, algopirin
• Fejlámpa, mini maglait, dinamós lámpa (kulcstartó méretű)
• Iránytű
• Füzet, toll
• Fényképezőgép, kamera
• Vileda kendő, és pár előre nedvesített kendő a tisztálkodáshoz
• Saru. Túra közben bakancs volt rajtam.
• Polár felső, mellény. Estére lehűl az idő.
• Egy váltás zokni, gatya, póló.
• Ponyvát zsinegekkel, kamera állványt, csak az első alkalommal vittem magammal. A későbbiekben feleslegesnek tartottam.
• Pipa, dohány, cigaretta, gyufa, öngyújtó.

Ruházatom:

·        Bakancs

·        Zokni

·        Nadrág, gatya

·        Póló. Mellény, amikor hűvösödött.

·        Fejkendő. Ez nagyon fontos volt. Először a régi kis kínai kendő volt rajtam, majd Jánostól kaptam egy Arab kendőt. Mivel ez nagyobb, többször kell körbetekerni a fej körül. A több réteg jobban hő szigetel. Nem véletlen, hogy ilyet hordanak.

A táj, a vándorutak

Ezeket úgy leírni, hogy az olvasó is átérezze, kevés vagyok. A végtelen térség, a nyugalom, a magány. Ezt át kell élni. Részint ezért is vagyok itt. Megtapasztalni, érezni. A magányt sokan nehezen viselik, én szeretem, bár több hónapos egyedüllét után derülne ez ki jobban.

A fotóim, videó felvételeim, a látványból már valamivel többet vissza tudnak adni, mint én leírni.

De az érzést, a lelki békét!!! Nem is sokáig bírtam megmaradni lakott helyen. Menekültem ki a Sivatagba.

Befejezésül, néhány részlet a naplómból.

December 13.

7 óra. Világos van, de nagy a pára, a köd. A sátor külső ponyváját nem húztam fel, így bent is minden nyirkos. Csend. Egy távoli helikopter hangja szűrődik át a ködön. Közel az Omani határ.

Naplóírás. Közben kávézok, pipázok. Reggelire egy müzli szeletet, és pár szem datolyát eszek.

9 ó. Már melegszik az idő, de még köd van. A látótávolság 100 m. Körüljárok. Semmi éjszakai nyom. Tegnap alkonyatkor egy billegető formájú énekes madár keresgélt a homokdomb gerincén. Ma egy tollat találtam. Itt a dűnék között kevesebb az élet. Légy mindenütt van. Ezt furcsállom. Lehet, hogy velem jönnek? Elindulok.

A körülményes tűzgyújtás miatt a leves készítést későbbre hagyom.

Dél, meleg, szellő. Felállítom a sátram árnyékvetőnek. Itt akad némi száraz bokor és teveürülék. A hobó kályha nélkül nehéz lenne itt főznöm. A gondom vele az összeállítás. Csavarodnak a lemezek, a fenék lap deformálódott el a legjobban.

Főzés. Csak száraz teveszart használtam tüzelőnek, és metanol-gélt élesztéknek. Kiváló. Ha attól tartok, hogy estére nem lesz tüzelő, érdemes magammal vinni egy kis zacskó teve bogyót.

Kis helyen elfér és könnyű.

Ebéd. Instant Nudel /Dubayban vettem/. A tészta mellé, 2x2 csomagban 4 féle adalék volt. Az egyik csomag olaj, és alapfűszer. A másik csomag chili és egyéb adalék. Gyanítom, ez nem leves, hanem tészta szósszal. Én sűrű levesként fogyasztottam, utána 3 szem datolya.

Vízkészletem bő 2 liter (14.30-kor ). Több napos kint létnél, 3 l/nap vizet számolok. Minden élelmemhez víz kell. Tészta, rizs. Bár egy kicsit spórolhatok vele. Ennyi vízzel ma még kint alhatok (fél liter a levesnek, fél liter a rizsnek, esetleg kevesebb) marad inni 1 liter. Ez mára elegendő, de holnap max. délig vízhez kell jutnom. Akkor már nagyon meleg lesz.

Most úgy tervezem, hogy a homok dűnéken a DNy-i irányt tartom. Arra kell lennie egy bezárt hubara rezervátumnak. Amint meglátom a kerítését, legalább 3 m magas, már képben vagyok. Az innenső sarkától, ha igaz, már csak 7 km a bejáratáig. Ott állították fel a Desert Camp-et.

Megvan a kerítés, a sarok. Letáborozhatok.

Állati jelek:

Az elmúlt két napban alig láttam nyomokat. A tegnap esti helyemen elmosódott nagyobb állat nyomait láttam. Gazella méretű. Egy-egy foltban, de szétszórtan lepotyogtatva, nyúl ürülék méretű bogyókat.

Korábbi táborhelyem mellett kisméretű bokrok zöldelltek, mások csak a száraz ágait mutatták.

A tövük felfogja a homokot, és kis dombocska képződik. Alkalmas hely üregfúrásra, mert itt nem omlik be. Minden növény tövét megnézem, üregeket keresve és találva. Van is mellettem egy kis lyuk, nyomokkal. Hüllőé lehet.

Vacsora. Nagy adag rizst (6 evőkanál) főzök, hogy maradjon holnapra is. Rakok bele pár sózott halat, szárított rákot. Kevéske levesporral ízesítem. A tűzhöz csak teve ganét gyűjtök. Jó hőt ad, tartja a parazsat. Más, gally nemű, nem sok terem errefelé.

Vacsorám fogyasztása közben Crocodil Dandy szavai jutnak eszembe. Egészséges, tápláló, de az íze szar. A szárított, sós hallal nincs baj, de ezek a nagyméretű vizibolhák!!! Még a szaga is olyan, mint az akváriumi haleledelnek. Lehet, hogy ezt annak is árulják? Tán be kellene áztatni, ízesíteni, rendesen megfőzni.

Végül is szükség eledelnek megteszi. Na mindegy, a felét megettem, a maradék holnapra.

Ma este felhúztam a dupla tetőt a sátorra.

Dec. 14.

Pirkad. A vileda kendőmmel, ez a törülközőm is, összegyűjtöm a sátorról a harmatot. Jól esett a frissítő mosdás. Még van 1 liter vizem, ez elég délig, legfeljebb nem eszek levest.

Reggeli. Pár szem datolya. Az esti vízibolhás rizsen még gondolkodom. Elteszem későbbre.

Lassan pakolok, indulok. Nem sürgős bemennem a táborba.

Dec 15.

A törlőkendőm még nyirkos volt, így ma reggel annyi harmatot tudtam összegyűjteni, hogy a reggeli mosakodás után is még csavarni lehet belőle a vizet.

Ma elindulok Al Ainba megnézni a solymász fesztivált.

Az éjszakázó helyemről a 120. fok irányába indulok. Majd valahol elérem az országutat, Remah és Al Ain közt. Ma hamar felszállt a köd, korán jön a hőség. Jó lesz indulni. Vízkészlet 4 liter.

A délelőtt a homok dűnék mászásával telik el. Szerencsém van ma. A fő szélirány É-D-i. Én D-DK irányban haladok. Ez azt jelenti, hogy a szél fodrozta homokon, a lankásabb, keményebb oldalon megyek fel, és a meredek, bokáig süppedő, pergő homokon csúszkálok le. No de volt ez fordítva is az elmúlt napokban.

A laza, meredek homok mászása nem kis élvezet! Minél feljebb érek, annál meredekebb. Az utolsó métereket már négykézláb teszem meg. Húsz cm fel, tíz vissza.

11 ó. Az első pihenő, leves szünet.  A főző gélt tesztelem. A változatosság kedvéért, a leves adalékból szószt főzök, majd vízzel felengedve rakom bele a tésztát. A leveseket igazából nem főzöm. Elég, ha langyos a víz, a tészta ebben is felázik. Gyorsan megvan, kevés tüzelővel.

Nagyon jól érzem magam egyedül a sivatagban. Szabad vagyok! Nincsenek korlátok! Oda megyek, ahová akarok, ott táborozok, ahol akarok. Korlátot csak a víz szerzése jelent, de azt is megoldom.

Nem éreztem jól magam a Desert Camp-ben sem, pedig az a solymászoknak felállított tábor, minden kötöttség nélkül, ingyen ellátással. Nem tartozom az emberek közé, kilógok a sorból. Én csak egy magányos vándor vagyok.  A fesztivált megnézem, de már tudom, hogy ott sem időzök sokáig.

Erősödő nyugtalanság tör rám, és csak akkor kezd szűnni, amikor hátamon a zsákommal elindulok, s magam vagyok. Nem tudom mi lesz így velem. Egyre jobban távolodok az emberektől.